„Éljen a kibersztálinizmus! Éljen a Google!”

Pesti Srácok

Tüntetést tart a PestiSrácok.hu szerkesztősége csütörtökön ötkor a Google budapesti irodája előtt. Az ok: az internetes óriás durva kettős mércét alkalmaz a portállal szemben.

Amíg az újabban influenszerként a fiatalok rokonszenvét kereső, egykori szemkilövető Gyurcsány Ferenc YouTube-csatornája a letiltás után újraindulhatott, addig a PS-nek ezt már nem engedték meg. A PS csatornája egyébként azért került törlésre, mert a belső levelezésben, tehát a nem publikus részben a Google pornográf tartalmat talált. Miután az esetet tisztázták – ők tettek feljelentést, ezért volt ott a tiltott tartalom, a Google magyarországi képviselője megerősítette, hogy nem követtek el bűncselekményt. Ezt követően mégis törölték az újonnan indított csatornájukat is. Bár „igazmondó” Gyurcsány Ferenc a Google szerint szintén megsértette az irányelveket, ő mégis folytathatja „szolgálatát” a fiatalok felé. Az alábbiakban a Pesti Srácok cikkét olvashatják, az igazságszerető embereket pedig várják csütörtökön a tüntetésre!

A legsötétebb sztálini időkre emlékeztet az a véleményterror, amit a legnagyobb internetes szolgáltató, a Google alkalmaz portálunkkal szemben.

Pedig már majdnem elhittük a mindenkit egyenlő mércével mérő „kocka” programozó mítoszát, aki a Szilícum-völgy egyik high-tech zugában szerényen meghúzódva őrködik, hogy érvényesüljenek a szabad véleménynyilvánítás morális szempontjai. „Szabadság, egyenlőség, testvériség” – susogták a fák a Silicon Valleyben, mielőtt azonban elandalodtunk volna, kiderült, hogy a szintén letiltott Gyurcsány Ferenc gyorsan újrázhat, a PestiSrácok azonban nem.

A katarzis így végül elmaradt a hazai liberális közvélemény számára, pedig fantasztikus érzés lehetett a 444.hu propagandistáinak felsőbbségük és függetlenségük biztos tudatában leírni, hogy ejnye no, azért kicsit durva, amit a Google csinál, de mégiscsak harag és részrehajlás nélkül teszi.

A győzelmi jelentéstől a „diplomás liberálisok” szeme meghomályosodott, hangjuk elcsuklott a meghatottságtól: hát mégiscsak igaz az eszme, igaz ügyért harcolunk! Ütemes tapsuk behallatszódott a szerkesztőségbe: Éljen a Google, Éljen a Párt! Aztán a Párt ökle lesújtott és minden visszatért a régi kerékvágásba; kiderült, hogy mégis vannak egyenlőbbek az egyenlők között.

NEM AZ EGYENSÚLY ÉRDEKLI ŐKET, HANEM A HATALOM

Mi pedig újra és újra nyugtázhatjuk, hogy a kommunizmus, és továbbfejlesztett változata, a liberalizmus esetében nem a szabadság (értsd: felszabadítunk, ha akarod, ha nem) és az egyenlőség a lényeg, hanem hogy mit mond a Párt, mi a felsőbb hatalom érdeke. Az eszme fölött végül mindig győz az uralkodási vágy. Ezért van az, hogy a kommunizmus és a liberalizmus mind közül a legkövetkezetlenebb világnézetek. A „liberális diplomások” (a hazai politikai életben leginkább a Momentum és a DK berkeiben forgolódnak) számára a véleményszabadság addig terjed, amíg ez a szabadság az ő érveik elfogadtatását jelenti.

A másként gondolkodók, akik nem fogadják el például a genderelméletet vagy a homoszexualitást, ők már rémisztő, fehér, keresztény, heteroszexuális képződmények, egyszersmind egy kihalásra ítélt faj, akik nem érdemelnek irgalmat.

A lényeg, hogy mindig az a perspektíva a fontos és érvényes, ahonnan ők nézik a dolgokat. A véleményszabadság addig sérül, amíg az általuk éppen támogatott kisebbségek vannak elnyomva; például a munkásság, vagy legújabban egyes szexuális kisebbségek. Azonban ha a keresztény-konzervatívokat vagy a heteroszexuálisokat nyomják el, akkor azt történelmi szükségszerűségnek nevezik. Azzal érvelnek, hogy ezáltal áll helyre az egyensúly a világban.

Persze távolról sem az egyensúly érdekli őket, hanem csak a hatalom. Szegény homoszexuálisok és transzneműek! Nem is sejtik, hogy ezeket a lelketlen embereket a legkevésbé sem érdekli az ő sorsuk, ügyük. Csak eszközként tolják őket maguk előtt, hogy leigázzák a többséget. Azonban, ha más kisebbségre lesz szükségük, hogy támadást intézzenek általuk a fennálló rend ellen, akkor ha kell, beáldozzák az ügy érdekében a homoszexuálisokat is. Ugyanis nem az eszme a lényeg, hanem ahogyan Orwell írta az 1984-ben; az állandó (osztály)harc. Újra és újra felemelnek egy-egy kisebbséget, hogy ráuszítva őket a többségre ők kerekedjenek felül.

KI IS A PROPAGANDISTA?

Arthur Koestler Sötétség délben című regényében Ivanov, a kihallgató tiszt a következőket mondja a feláldozásra szánt hithű bolseviknak, Nyikolaj Rubasovnak, akinek rá kell döbbennie, hogy az eszme, amiért harcolt, nem fontos, csak a Párt hatalma a fontos:

Megengedhetetlen, hogy az ember az érzelmek metafizikai kuplerájának nézze a világot. A mi számunkra ez az első parancsolat. Rokonszenv, lelkiismeret, undor, kétségbeesés, bűntudat és engesztelő áldozat a mi számunkra egyaránt viszolyogtató kurválkodás… A magunkfajta ember számára nincs is ennél nagyobb kísértés: lemondani az erőszakról, bűnbánatot tartani és megbékélni a lelkiismeretünkkel. Isten kísértései mindig sokkal veszedelmesebbek voltak az emberiség számára, mint a Sátán incselkedései. De amíg a káosz uralkodik a világban, addig Isten anakronizmus: és minden, a lelkiismeretünkkel kialkudott kompromisszum nem más, mint árulás.

Koestler azok után írta meg a Sötétség délbent, hogy rájött: az a kommunizmus, amiben hitt, hazugság. Csak a Párt a fontos, az ahhoz való hűség számít, semmi más. A társadalmi igazságosság és az egyenlőség jelszavai csak lózungok, propaganda. Ami viszont a propagandán kívül esik, illetve ellentmond annak, azt a Párt lelkiismeret-furdalás nélkül likvidálja. A zsidó származású Koestler a sztálinizmus nyers valóságáról rántotta le a leplet. A korszak egyik legszakavatottabb történésze, Kun Miklós azt írja:

Sztálin önmagát propagandistának tartotta, a lenini időszakból megmaradt több iratban is újságíróként, propagandistaként jelölte meg saját foglalkozását. 1952-ben, halála előtt pár hónappal egy tanácskozáson úgy fogalmazott, hogy a hatékony állami propaganda alapja egy központi pártlap, a Pravda kell legyen, amelyből minden más helyi újságnak tájékozódnia kell.

Emellett Sztálin fontosnak tartotta a belügy alá rendelt cenzúra-apparátust, és egy olyan propaganda-hálózat fenntartását is, amelynek tagjai a Szovjetuniót járva mindenütt előadásokat tartottak. Így sikerült monopolizálni az információt, a népbutítást. Sztálin nevéhez a náci, goebbelsi módszerekkel párhuzamosan kifejlődő, „nagyon magas színvonalú” propaganda köthető. Sztálin propaganda-apparátusának legfontosabb szervezete a Glavlit névre hallgató hivatal volt. Ebben a szervezetben 525 cenzor dolgozott. Feladatuk az volt, hogy szertejártak a Szovjetunióban, és azokat az anyagokat, írásokat, amelyek nem feleltek meg a Párt által lefektetett irányelveknek, vagy veszélyesnek tartottak a hatalomra nézve, megsemmisítették, ha úgy tetszik, törölték.

Pont úgy, ahogyan azt manapság a Google és a Facebook teszi! Leleplező erejű volt ebből a szempontból a tavalyi önkormányzati választási kampány, amikor a legnagyobb közösségi portál a balliberális oldalt innovatív módszerekkel segítette, ezzel szemben a másik oldal üzeneteit, hirdetéseit sok esetben vagy nem engedte megjelenni, vagy késleltette a megjelenést.

A CSÜTÖRTÖK ÖT ÓRAI, A GOOGLE BUDAPESTI SZÉKHÁZA ELÉ SZERVEZETT TÜNTETÉSÜNK PROGRAMJÁRÓL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN, A FACEBOOK-ESEMÉNYT PEDIG ITT TALÁLJA. OSSZA MEG ISMERŐSEIVEL!

Forrás: Pesti Srácok

6 hozzászólás “„Éljen a kibersztálinizmus! Éljen a Google!”” bejegyzésre

  1. Gary Ridgway szerint:

    Idióták…
    Fletó nem tudom mit csinált? Nem is érdekel…
    Gondolom, hogy nem pedofil tartalmat töltött fel?

  2. pusssh szerint:

    Négynegyvennégy, Szily László, február 20. Szó sem volt leleplezésről a Pesti Srácok pedofilügyében, a rendőrség két éve kinyomozta
    A megkérdezett hatóság szerint: ‘“A rendőrségre 2020. február 7-én eljuttatott videófelvétel nem új, az ügyben a rendőrség 2018-ban indított büntetőeljárást szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben eljáró nyomozó hatóság az elkövetőket mindkét bűncselekmény esetében beazonosította és az eljárást lefolytatta.”
    Tehát a Pesti Srácok eleve nem leplezhetett volna le semmit, mivel egy réges-régen lezárt nyomozás egyik bizonyítékát publikálták volna’ – teszi hozzá a cikk szerzője.

  3. pusssh szerint:

    Ezzel együtt igaz, hogy a Google és a Facebook elkezdte átvenni a politikai irányítást. Pár hete pl. Hillary Clinton is kiborult ellenük, néhány napja pedig már Soros György is…

    Amúgy érdekes eszmefuttatás e kérdésről az Azonnalin:
    Kádár Barnabás: A 2020-AS ÉVEKBEN MÁR CSAK AZT DÖNTHETED EL, KI FOG ELNYOMNI.
    február 20. csütörtök

  4. Gary Ridgway szerint:

    Na, ehhez mit szóltok??? 🙂

    “Szó sem volt leleplezésről a Pesti Srácok pedofilügyében, a rendőrség két éve kinyomozta
    Jó héttel a Pesti Srácok vs Youtube-botrány kirobbanása után a rendőrség válaszolt az ügyben feltett kérdéseimre, de bőven megérte ennyit várni, mert baromi érdekes és az ügy több lényegi szálát megvilágító dolgok derültek ki.
    Emlékeztetőül: majdnem két hete történt, hogy a Youtube egy pénteken minden figyelmeztetés nélkül lekapcsolta és véglegesen felszámolta a Pesti Srácok hét éve építgetett Youtube-csatornáját, rajta több száz videóanyaggal.
    Először semmit sem lehetett tudni a dolog okáról, majd a 444 írta meg elsőként, Huth Gergely főszerkesztőre hivatkozva, hogy egy olyan, nem publikus módon feltöltött videó okozta a csatorna felszámolását, amiben volt egy gyerekpornófilm-részlet. Nem véletlenül. Huth szerint ugyanis egy veszélyes pedofil bűncselekményre szerették volna felhívni az olvasóik, illetve a rendőrség figyelmét.
    Ennek a leleplező anyagnak a részeként szerepeltettek volna egy rövid részletet egy kezükbe került gyerekpornós videóból, felismerthetelenné téve a szereplőket. Huth szerint annyira a bűn leleplezése volt a céljuk, hogy a birtokukba jutott eredeti videót a rendőrségnek is megküldték. De mielőtt a leleplező anyagukat publikálhatták volna, a Youtube robotjai érzékelték a gyerekszexet és lecsaptak.
    A rendőrség mostani válaszából viszont az derül ki, hogy eleve szó sem lehetett volna semmiféle leleplezésről.
    Az, mint kiderült, igaz volt, hogy a PS azon a pénteken tényleg elküldte a videót a rendőröknek, csakhogy
    “A rendőrségre 2020. február 7-én eljuttatott videófelvétel nem új, az ügyben a rendőrség 2018-ban indított büntetőeljárást szexuális erőszak és gyermekpornográfia bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben eljáró nyomozó hatóság az elkövetőket mindkét bűncselekmény esetében beazonosította és az eljárást lefolytatta.”
    Tehát a Pesti Srácok eleve nem leplezhetett volna le semmit, mivel egy réges-régen lezárt nyomozás egyik bizonyítékát publikálták volna.
    A lap egyébként pár nappal később lehozott egy cikket a témában, természetesen az inkriminált videó nélkül. Ebből is az derült ki, hogy nem a gyerekellenes akció leleplezése volt a céljuk, hiszen arról konkrétan semmit sem derítettek ki. A cikkben cserébe arról értekeztek, hogy
    az „agresszív lobbierővel bíró gendermozgalom” azért lobbizik, hogy a pedofíliát ne tekintsék bűncselekménynek, hanem „elfogadható, tolerálandó szexuális viszonyulásként” definiálják.
    Vagyis a pedofil videó csak ürügy volt egy kis minden alap nélküli kultúrharcos mocskolódásra.
    A Youtube, illetve tulajdonosa, a Gooogle a botrány kirobbanása után azt közölte, hogy
    „a YouTube zéró toleranciát gyakorol a gyermekeket szexualizáló vagy kizsákmányoló tartalmak iránt. Világos szabályaink vannak az ilyen tartalmakkal szemben, gyorsan eltávolítjuk/bejelentjük az ilyen tartalmat, a kapcsolódó csatorna azonnali megszüntetése mellett.”
    Azt a mai közleményükben is megerősítették, hogy az ilyen típusú irányelveket megsértő tartalmakat a lehető gyorsabban eltávolítják és jelentik a hatóságoknak, a
    kapcsolódó csatornát pedig azonnal törölik. (2019 harmadik negyedévében több mint 800 000 videót távolítottak el a gyermekbiztonsági irányelvek megsértése miatt, és több mint 60 000 csatornát szüntettek meg.)
    A rendőrség arra a kérdésemre, hogy “A Youtube/Google vagy más tett-e mostanáig feljelentést ismeretlen tettes vagy a Pesti Srácok ellen online gyerekpornográfiával összefüggésben? Ha igen, az ügyben esetleg történt-e már nyomozati cselekmény?”, azt válaszolta:
    “Az Ön által kérdezett médiatartalom-szolgáltatóval kapcsolatban feljelentés a rendőrségre nem érkezett, eljárás nem folyt.”
    A két fél, mármint a PS és a Google hadakozása egyébként ma, csütörtökön folytatódik, az online lap ugyanis délután ötkor tüntetést tart a Google budapesti irodája előtt.”

  5. pusssh szerint:

    Ridgeway föntebb volt szíves leközölni Szily László teljes cikkét teljes cikkét a 444-ből, idézőjel és forrásmegjelölés nélkül.
    Lásd még ugyanerről, plusz a Google részletes válaszával:
    Magyar Hang online, 2020. február 20., 16:40
    “Két éve kinyomozta a rendőrség azt a pedofilügyet, amelyet a Pesti Srácok le akart leplezni” címmel

    Egyéb érdekesség:
    GULYÁS BALÁZS, Magyar Hang online, 2020. február 20., 20:13:
    “Stefka István: A Google befolyásolta az őszi önkormányzati választásokat” címmel

  6. Gary Ridgway szerint:

    pussh, mikor megtaláltam, bemásoltam, utána láttam, hogy részletekben Te is beraktad. A 4 4 4-et és a többit elég leírnom, máris rendszermoderáció… Pedig még IP-t is cserélgetek, ha eszembe jut. Ha nem, akkor tiltanak Nick-re, ez már a sokadik… 😉

Itt lehet hozzászólni !