Új vezető a Tóth Ilona szakrendelő élén

csepel.hu

Dr. Dobák András 2019. október 1-e óta tölti be a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat főigazgatói posztját.

Tapasztalt szakember lévén határozott elképzelései vannak a szakellátás minőségének javításáról. Ahogy fogalmaz, a korszerűsítéseknek jelenleg az Egészséges Budapest Program ad új irányt, hisz a projektnek köszönhetően csaknem kétmilliárd forintból valósulnak meg a kerület egészségügyi fejlesztései.

A Tóth Ilona szakrendelő jelenleg tíz telephelyen működik, ezek egyike a Kiss János altábornagy és a Vermes Miklós utca sarkán lévő egykori szülőotthon épülete. Az intézmény az Egészséges Budapest Program keretében újul meg, de az itt található tüdőgondozó fejlesztése is a kiemelt tervek között szerepel. „Szeretnénk, ha a tüdőszűrés visszakerülne a tüdőgondozóba. Az alagsorban lévő elavult, muzeális korú gépeket korszerű digitális gépekre cserélnénk, egyúttal megvalósulna az intézmény akadálymentesítése is. A modern tüdőszűrő állomás mellett egy vérvételi helyiség is létesülne, ugyanakkor az ideköltöző neurológiai osztály egy infúziós terápiás központtal is bővülne. Az épület második szintjén komplett gyermekcentrum létesül. Gyermek pulmonológia, fül-orr-gégészet, pszichiátria, sóterápiás szoba fogadja majd a gyógyulni vágyókat, de a védőnői hálózat is itt kapna helyet” – magyarázza a megvalósításra váró terveket Dobák András. Egyúttal hozzáfűzte: a fejlesztések óriási előrelépést jelentenének az ellátás minőségében, a családok kényelmét szolgálnák. A program hamarosan elindul, amennyiben a tervezési feladatok lezárulnak, a kivitelezés is megkezdődhet. Ugyanakkor az Egészséges Budapest Programhoz hasonlóan a 2023-as budapesti atlétikai világbajnoksághoz is milliárdos nagyságrendű egészségügyi fejlesztések kapcsolódnak majd, melyek a szakellátás mellett az alapellátást is érintenék.

Szakrendelések: problémák és megoldások

Egy éve lapunk az egészségügyi fejlesztésekről kérdezte a kerületben élőket. Akkor a legtöbben a hosszú várakozási időt, a nehézkes bejelentkezést, az orvoshiányt említették legfőbb problémaként. Ahogy Dobák András fogalmaz, tisztában van az ellátással kapcsolatos gondokkal, de folyamatosan dolgoznak ezek megoldásán. Vannak szakrendelések, ahol valóban hosszú a várakozási idő. „Tíz betöltetlen szakorvosi állásunk van, bár szakdolgozók terén sokkal jobban állunk, ott csak öt szakember hiányzik, a védőnői állások egyharmada viszont betöltetlen, ami nagyobb problémát jelent. Törekszünk arra, hogy vonzóbbá tegyük ezeket az állásokat, pozíciókat. Például a tüdőgondozó épületének tetőterében garzonokat alakítanánk ki, hogy az itt elhelyezkedő védőnők lakhatását biztosítsuk.” A főigazgató egyúttal hangsúlyozta a sürgősségi ellátás területén nincs hosszú várakozási idő, minden páciens számára biztosított, hogy időben orvoshoz jusson. Ugyanakkor kiemelte, a kerületben olyan szakrendelések is várják a betegeket, melyek, nem minden budapesti rendelőben érhetők el. Diabetológia, endokrinológia, kardiológia, kézsebészet és gyermeksebészet áll a páciensek rendelkezésére. „Úgy gondolom, nem kellene tovább növelni a szakrendelések számát, a várakozási időt azonban mindenképpen csökkenteni kell. Az informatikai rendszerünk is fejlesztésre szorul, nagy előrelépés lenne, ha online is be lehetne jelentkezni a rendelésekre, ez azonban a szerver hibája miatt jelenleg nem lehetséges. A számítástechnikai eszközök cseréjére a közeljövőben sor kerül, a fedezet rendelkezésre áll a fejlesztésekre” – tette hozzá Dobák András.

Ügyelet, háziorvosi hálózat

Az ügyeleti rendszerről szót ejtve a főigazgató hangsúlyozta az ügyelet az alapellátás része, megszervezése nem a szakrendelő feladata. Csepelen 35 háziorvos dolgozik az ügyeletet korábban ők látták el, most az önkormányzat szervez központi ügyeletet. Nemrég zajlott le a közbeszerzési eljárás, melyen az a vállalkozás nyert, amely eddig is ellátta ezt a feladatot. Mivel a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő finanszírozása nem fedezi az ügyelet teljes költségét, az önkormányzatnak kell kigazdálkodnia azt, amely jelentős többlet terhet jelent. Az ügyeletet érintő panaszok kapcsán Dobák András elmondta: a reklamációk száma az ellátott betegek arányához képest csekély, kevés a megalapozott panasz. A betegjogi képviselet megfelelően működik, a képviselő elérhetősége megtalálható a rendelőkben. Panasz esetén érdemes megkeresni, de van, amikor a szakrendelő is bevonja egy-egy probléma kivizsgálásába. Ugyanakkor Dobák András elmondt, hamarosan új minőségbiztosítási rendszert vezetnek be, melyhez egy betegelégedettségi kérdőív is kapcsolódik. A páciensek név nélkül kitölthetik, ezzel is segítik, hogy a szakrendelő átfogóbb képet kapjon az ellátás színvonaláról. A háziorvosi hálózatról kérdezve pedig elmondta, jó kapcsolatban vannak a háziorvosokkal. Felélesztették, újraindították az egykor sikeresen működő orvos klubot, mely évente több alkalommal tart továbbképzést, ahol a szakemberek kötetlen, baráti beszélgetés keretében vitatják meg a mindennapos problémákat.

A főigazgató egyúttal rámutatott: az önkormányzat nagymértékben hozzájárul a háziorvosi praxisok működtetéséhez, a szakemberek jó körülmények között dolgoznak, az utóbbi években minden rendelő megújult. Ám a fejlesztések nem álltak le, tervezik az informatikai rendszer korszerűsítését, új készülékek; EKG, defibrillátor, vércukorszintmérő beszerzését.

Kiemelt feladat a prevenció

Dobák András hangsúlyozta a Tóth Ilona szakrendelő a gyógyítás mellett kiemelt feladatának tekinti a megelőzést, a prevenciót is. Dietetikai szaktanácsadás, dohányzásról leszoktató program, valamint az egészséges életmóddal kapcsolatos előadások, szűrővizsgálatok is várják a pácienseket. A főigazgató kiemelte az egészségtudatos életmód kulcsfontosságú, hisz egy kis odafigyeléssel számos betegség megelőzhető lenne. „Úgy gondolom, kilencven százalékban magunk felelünk az egészségi állapotunkért, az orvostudomány csupán tíz százalékot tud hozzátenni ehhez. Bízom benne, hogy két-három éven belül teljes egészében megvalósulnak az Egészséges Budapest Program fejlesztései, hisz akkor elmondhatjuk, hogy sokat elértünk, messzire jutottunk.”

 

Dr. Dobák András

A Jedlik Ányos Gimnáziumban érettségizett, 1981-ben fejezte be tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, ahol klinikai laboratóriumi és mikrobiológiai szakorvosi vizsgát szerzett. Nyolc évig a Csepeli Kórházban dolgozott, 25 éven át a Péterfy Kórház- Rendelőintézet és a Manninger Jenő Országos Traumatológia Intézet főorvosa, a mikrobiológiai labor vezetője. Hosszú ideig a Telki Magánkórház laborvezetői feladatait is ellátta. Évtizedek óta Csepelen él, nős, két gyermeke van.

Potondi Eszter

 

9 hozzászólás “Új vezető a Tóth Ilona szakrendelő élén” bejegyzésre

  1. Kati szerint:

    Tisztelt Dobák Úr!
    A szakdolgozói állással kapcsolatban hol lehet érdeklődni, jelentkezni?

  2. Nagyapó szerint:

    Sic transit gloria mundi, azaz így múlik el a világ dicsősége. A főigazgató Úr a cikk elején még dr., majd egy más Dobák András kerül elő, igaz a cikk végén újra feltűnik a doktor.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Lili Züllig szerint:

    Én inkább olyan oktató-jellegű terápiákat indítanék el, felkészült, tapasztalt szakemberekkel, akik rávezetik az Embereket az egészséges életfelfogás (Életmód egy más kifejezés, ami többösszetevős) fontosságára. Szóval Életfelfogás.
    Ettől még el lehet szívni egy cigit, vagy egy hosszúlépést kikérni Katica Presszóban. Fejben dől el minden. Néha egy elismerés egész heti jókedvet tud kihozni az Emberből…
    Nem elég (manapság, szerintem) ma valamit mondani. Ennél egy mesterséges intelligencia is többre képes. A változásra képtelenség eredendő oka pszichés, vagy lelki eredetű szerintem. Önmagunk leküzdése a legnagyobb akadály (hangsúlyozom akadály, nem probléma…)

    Amúgy meg retro a zöld pad alagsorban. Tetszik 🎀

  4. csak úgy szerint:

    Hogy is van ez?

    http://csepel.info/?p=61840

    Átadták a felújított tüdőgondozót ….

  5. Gyula szerint:

    „Szeretnénk, ha a tüdőszűrés visszakerülne a tüdőgondozóba. Az alagsorban lévő elavult, muzeális korú gépeket korszerű digitális gépekre cserélnénk”
    – Ha már az SZTK-ba még felújított jutott…
    Egy állatorvosi rendelőben is korszerűbb RTG gép van! 🙂

  6. Gyula szerint:

    Kirúgták a Honvédkórház igazgatóját:
    http://www.msn.com/hu-hu/hirek/belföld/kirúgták-a-honvédkórház-orvosigazgatóját/ar-BBZCo1o?ocid=spartandhp

    Külön érdemes az életpályájukra is fókuszálni! 🙂

  7. Papa szerint:

    Gratulálok, sok sikert kívánok.
    Nagyapo egy f@sz, a hozzászólása alapján.

  8. Horváth János szerint:

    Néhány hónapja írtam, hogy a volt szülőotthon teteje több helyen beszakadt, ömlik be a
    víz, rohad. Akkor a nagytudású Nagyapó azt állította/hazudta/, hogy az önkorinak semmi
    köze hozzá.
    A tüdőgondozót a jelenlegi formájában mozgáskorlátozott nem tudja igénybe venni, lehet
    nem a piacra kellett volna liftet építeni.
    Azt pedig végképp nem értem, hogy ebbe a forgalmas csomópontba, miért a gyerekellátás
    kerül.

  9. haverla nándorné szerint:

    T. Igazgató Úr! Eddig nem volt semmi problémám az ellátással kapcsolatban/kivéve a hosszú várakozási idő/, de most elegem van! A diabetilógusom előírt egy lábvizsgálatot 2021 juliusban. Audusztusban próbáltam időpontot kérni 3 héten keresztül, majd jövő héten, majd a jövő héten, majd közölték velem, hogy már nincs időpont! Ami miatt írok Önnek, az a mai nap, amikor hossszas /reggel 8/ várakozás után közölték, hogy nincs időpont októberre! Tehát, mikor kell időpontot kérni, hogy biztos kapjak, vagy egy hónapon át reggeltől estig a telefon mellett üljek, és várjam a megfelelő időpontot, hogy a nekem járó vizsgálatot elvégezzék! Kérem, hogy válaszában adjon tanácsot, mit tehetnék, hogy a novemberben esedékes kontrollon ennek a vizsgálatnak az eredménye a kezelőorvosom elé kerüljöm! Mert ugye a megelózés is fontos?Várom válaszát! Haverla Nándorné

Itt lehet hozzászólni !