Sikerült a balliberális uszítás: megrongálták Wass Albert csepeli szobrát

Csepel.info

Hetek óta gyalázták Ceaușescu román diktátor vádjaival a magyarsága miatt elüldözött és halálra ítélt Wass Albertet a csepeli Demokratikus Koalíció valamint az MSZP képviselői. Bár a csepeli ellenzékből ezzel egy időben többen kiálltak mellette, a gyűlölet magvai úgy tűnik kicsíráztak: január 29-én megrongálták az erdélyi író-költő csepeli szobrát.

A szobrot maró anyaggal és valamilyen ürülékkel vagy hányadékkal önthették le. Borbély Lénárd polgármester Facebook-oldalán reagált a történtekre:

“A csepeli DK több napos helyszíni rendezvénye után látható, ahogy Wass Albert szobrát megrongálták.

A szobrot helyreállítjuk és feljelentést teszünk. Továbbá az egész parkot bekamerázzuk, Radnóti Miklós és Wass Albert szobrait külön kamerák fogják figyelni.”

Wass Albertet koncepciós perben ítélték halálra Romániában, később pedig Nicolae Ceaușescu román diktátor tiltotta be műveit. A diktátor többször is megpróbálta kiadatni Wass Albertet az Egyesült Államokkal, legalább kétszer pedig merényletet is megpróbáltak elkövetni ellene. Az Egyesült Államok a világháborús bűnösökkel szemben keményen fellépett, a Wass Albertet ért vádakat azonban többszöri vizsgálat után is valótlannak, hazugságnak találta.

Wass Albertet antiszemitizmussal is megvádolták, amit az író-költő tagadott. Mivel a világháború idején zsidóellenes törvények voltak Magyarországon, és virágzott az antiszemitizmus is, aligha lett volna oka tagadni azt, amit akkor divat volt felvállalni.

A magyarsága miatt üldözött és halálra ítélt író-költő szobrát a zsidó származása miatt üldözött és meggyilkolt Radnóti Miklós szobra mellett állították fel. A szoborállítók szándéka szerint így ketten együtt üzennek a gyűlölet ellen, és az irodalom szeretete mellett.

Kovács Dávid Attila, a csepeli összefogás jobbikos képviselője ezt írta Wass Albertről:

“Szerintem egyébként a Demokratikus Koalíciónak például azért kellene tüntetnie, mert Wass Albert életéről és életművéről még ma sem áll rendelkezésünkre elfogulatlan, igényes és alapos kutatásokon alapuló összefoglaló, ami végre helyére illeszthetné az ő alakját is nemzetünk emlékezetében. … Meggyőződésem, hogy akkor teremthetünk végre egy büszke, élhető és fejlődő Magyarországot, ha magunk mögött tudjuk hagyni a 20. század összes gyűlölségét és hazugságát!”

Úgy tűnik, hogy még az ő gondolatai sem találtak meghallgatásra ellenzéki társai között.

Csepel.info

33 hozzászólás “Sikerült a balliberális uszítás: megrongálták Wass Albert csepeli szobrát” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    Remélem, hogy a rendőrség ugyanolyan gyorsan megtalálja az elkövetőket, mint a “Székrekedés” szobrát graffitiző elkövetőkét!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Gyula szerint:

    Esetleg egy fedhetetlen múlttal rendelkező embernek szobrot állítani? Khmmm…
    A többi szobor miért nincs megrongálva, vagy ez szimpla “önrongálás”, lesz meló, lé, meg “ballibsikomcsiprolizni”… 😉

  3. Ábel Attila szerint:

    Kedves Gyula, Wass Albert feddhetetlen. A magyarellenes román kommunisták koncepciós perével szemben az USA nem találta megalapozottnak az őt ért vádakat. Az antiszemita vádakat sem tudják semmivel sem alátámasztani, ami egy valóban antiszemita író esetében nyilvánvalóan nem lenne nehéz.

  4. Gyula szerint:

    Attila!
    …de az ellenkezőjét sem bizonyították be, hitelt érdemlően, az USA meg menekültként kezelte és holt nem érdekelte semmi. Legfőképp, hogy honnan érkezett és mikor hozzájuk. A kivándorlási sztorija azért nem fehér és a házassága sem volt az, na ezt valljuk be.

  5. Ábel Attila szerint:

    Tehát ha önt megvádolja valaki azzal, hogy embert ölt, hiába nincs rá bizonyíték, hiába tartja a menedéknyújtó ország is alaptalannak a vádat, attól még gyilkolhatott. Értem Gyula. Ezek után bizonyítsa be, hogy nem gyilkolt.

  6. Várkonyi András szerint:

    A DK csepeli szervezete nevében – mint annak elnökségi tagja és önkormányzati képviselője – kijelentem, hogy a rongálást mi is elítéljük ! vagyis január 26-án és 27-én a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából egy-egy félórás ünnepség keretében emlékező beszédek hangzottak el Radnóti legszebb verseinek felolvasásával.
    Senki nem uszított senkit senkj ellen, a megemlékezésen résztvevők az alkalomnak megfelelő csendben hallgatták végig a beszédeket és a verseket.

  7. Boldog Karácsonyt szerint:

    Szóval egy dilis fidszes odavágott egy tojást ti meg ráfogjátok az MSZP-DK-ra.
    😀

  8. Ábel Attila szerint:

    Tehát maga volt? Csak mert mi nem tudjuk mit vágtak oda.

  9. Gyula szerint:

    Attila!
    Máris csúsztatsz… Ez az egyik oldala az éremnek, a másik, a házassága! Továbbá a beteg feleség “ottfelejtése” Németországban. Lehet, hogy kimaradt a “egészségben-betegségben” a szövegből? A lényeget nem érted.
    Még mindig kérdezem, hogy a többi embernek állított szobrokat miért nem éri rongálás?
    Természetesen nem ez az elintézési mód, ezt elítélem én is, mielőtt rám lenne olvasva. 😉

  10. csak úgy szerint:

    Lesz újabb megbízás a művész úrnak!

  11. Gina szerint:

    Na..az ilyen sötét egyedék miatt tart ott a vilàg ,ahol van…mint ez a Gyula!!
    Fingja sincs,hogy ki volt Wass Albert,de elítèli.
    Egy sötét trágyadomb az az alak,ki szarral összekente…biztos,balos buzdítàsra,de nem ember.
    Egy állat sokkal különb..,de sokkal!meg még a szár is,amit oda felkentek!!
    Bravó Csepel…,tele vagytok intelligenciàval!
    Nem kell ide migràns…,van itt annyi bunkó sötét ,hogy az ép elég.

  12. én szerint:

    Gina !
    Számból vette ki a szót !
    73 éve láttam meg a napvilágot Csepelen, de a “Gyula”-hoz hasonló ritkapéldányból kevés akadt eddig !

  13. Gyula szerint:

    Cáfolat? 😉
    Mi nem igaz a leírtakban, kedves Gina, aki nagyapó?

  14. Boldog Karácsonyt szerint:

    Tehát jó hülye vagy Ábelke szokásod szerint.

  15. Volt már ilyen szerint:

    Németh Szilárd a királyerdei katolikus templom kertjében emeltette annak idején a Wass Albert szobrot. Miért nem maradt ott? Azért hogy megossza a csepelieket! Sikerült! Gratulálok! Ha nincs árok, ásni kell egyet!

  16. Nagyapó szerint:

    Wass Albert nem osztja meg a csepelieket. Van egy trágár proli “bolsevik” csoport, akiknek nem érdemes válaszolni, mert úgy sem értik. Nekik az a fontos mennél több marhaságot írjanak, hátha hat.
    Gróf szentegyedi és cegei Wass Albert író, akinek nemesi származása nagyon csípi a prolik szemét. Különben Baumgarten-díj‎as ( Volt már ilyen, Boldog Karácsonyt, trágár proli Gyula, tessék utána nézni mi lehet az!!).
    A szobrot az író/költő megérdemelte. Csak a komcsi utódoknak van útjába, mert “a múltat végkép eltörölni” elmélete szerint tilos minden ami nemzeti, keresztény.
    Volt már ilyen! “megossza a csepelieket”? Ki ellenzi aszobrot a fentebb említett figurákon kívül? Említsen egy csepeli értelmiségit, aki ellenezte a Wass Albert szobrot!
    Az viszont igaz, hogy a szobor őrzése a csepeli polgárok pénzébe kerül, akárcsak a Székrekedés szoboré.
    Így ismét igaz, hogy…

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  17. Gyula szerint:

    Vén barom, Albitok igazi kereszténykényt viselkedett, de cáfolj, gyere, a fene meg esz már. Ex-munkásőrként itt tolod a mantrát?

  18. Volt már ilyen szerint:

    A szobrot Németh Szilárd ott állíttatta, ahol gyermekkorában ministrált! Jó helyen volt, ott is őrizte az író emlékét! Csak azért tetette át közterületre, hogy megmutassa, most is ő az úr Csepelen, hiába szavazták le kétszer is a csepeliek! Felesleges szívózás! Aki szelet vet, az vihart fingik! 😛 Azt hiszi, ezzel méltó lesz Orbán utódjának? Különben is egykorú Orbánnal, magyarul már ő is vénül!

  19. pusssh szerint:

    Méltó volna, hogy Gina megírja végre a szegény szerzőről azt a többkolumnás szócikket az Encycopedia Britannicába és egy monografikus nagydoktorit róla az MTA-nak.
    (A Gyulához képest esztétikailag fölértékelt anyagcsereterméket is módja volna így behatóbb vegyelemzésnek alávetnie – hátha ellentmondásmentesebben azonosítani tudná a termelőt.)

  20. Kovacsics Rémusz szerint:

    Hölgyeim és Uraim!
    Felesleges minden szó!
    Sajnos a baloldal annyira faj és embergyűlölő lett napjainkra, hogy felesleges próbálkozni őket a helyes útra téríteni.
    Az “OKNI”-t is azért kellett bezárni, nehogy megteljen a baloldali “homokos komcsikkal”!!
    Javaslom, hogy a kárt amit okoztak, esetleg a bérencei javadalmazását, merthát erröl is szó lehet, tessék kérem a tiszteletdíjjaikbol levonni, hisz állítólag felelőséggel viseltetnek az adófüzetők felé.
    Minő érdekes, hogy a felelősség vállalás csak addig tart, amég a lóvét fellehet venni, de a valódi felelősség csupán az adófüzetőkre vonatkozik!
    Gyöngyöspata esetében is játszik a dolog, hiszők voltak hatalmon, de akkor valahogy nem csípte a szemüket. Ja! Most más szelek fújnak?!
    És mi is van a tisztelt müller köcsög péterrel??!
    Nyugottan és büntetlenül gyalázhat minden jóérzésü embert, akár patkány királyné őnagyseggüsége?!
    Esetleg ha valaki elfeledte volna, nagyságos bangónéröl van szó.
    Tessék mondani! Ezt a kuplerájt hívják demokráciának??!
    Mindenki gyalázatosan viselkedhet??!
    Sajnos az ostoba még akkor is ostoba, ha fojton forgatja a köpönyegét, legyen az bár mennyi színnel kifestve.
    Kádár Janibácsinak egyedül több esze volt, mint a mostani baloldalnak összesen, még akkor is, ha szivárványozsdit játszanak…
    Hijába! Nagy az isten állatkertje!

  21. pusssh szerint:

    Újabb irodalomkritikus szólott hozzánk…

  22. Boldog Karácsonyt szerint:

    Rémusz bácsi meséi a Csepelinfón.

    Te gyökér! Kérdezd már meg a fidesz alapító moslék Bayer Zsótikát aki mellesleg épp ma akar tüntikézni, hogy MIÉRT PATKÁNYOZOTT?

    Idézem az alkesz kiscsávót:

    Fókuszáljunk majd aztán arra a kitételre, amikor is a miniszterelnök azt mondja: és majd a választás után elégtételt veszünk. Azóta az összes patkány azon sivalkodik, hogy a miniszterelnök megfenyegette. Őket. Meg aztán most már az egész nemzetet.

    Továbbá:
    “Ezek a rohadékok, akik most ajvékolnak, hogy ők meg lettek fenyegetve. Pedig mindössze arról van szó, hogy egyszer tényleg vége lesz és az összes szemét rágalmazó tetű be lesz perelve. Erről szól a jogi elégtétel.”

    Szóval elmész te a jó k…va anyádba!

  23. Horváth János szerint:

    Emlékeim szerint Zrinyit, Balassit, Kazinczyt elismerik, oktatják, pedig az ő pedigréjük
    kifogástalan.

  24. Tóth Ervin szerint:

    Elvétve találni olyan véleményt, ami nem mocskolódik, mindegy melyik oldal. Amíg ilyen mocskolódás van, mindig lesznek ilyen disznók, akik hasonló dolgokat tesznek. Lekéne már egyszer pihenni, és beszélgetni.

  25. Gyula szerint:

    Ameddig a regnáló azt csinál amit akar, Bayer Zsóti telekurvaanyjázhatja a netet, elküldhet mindenkit a kurva anyjába, amig az m1 nem tol mást, csak azt, hogy ki mekkora szar-geci, addig ki és mit vár, bárkitől is?
    …és a jobberek meg vannak lepődve?
    😛

  26. […] 29-én megrongálták Wass Albert erdélyi író-költő csepeli szobrát – közölte a Csepel.info. A szobrot maró anyaggal és valamilyen ürülékkel vagy hányadékkal önthették le. Borbély […]

  27. Betke szerint:

    Ami sokkal több embert érint, mi történik a Szent Imre téri buszok végállomásánál? Kaphatunk valahonnan valamilyen tájékoztatást?

  28. Nagyapó szerint:

    Ismét hazudnak a bolsik! Amit ők mondanak, az rendben van, sőt azt állítják, hogy ezt ellenfelük mondta.
    Ahogy Kovacsics Rémusz is írta, a patkányozást a szoci “szépségkirálynő”😀 Bangóné kezdte, ezt a stílust idézte Bayer Zsolt!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. pusssh szerint:

    Jaj, Nagyapó! Így romlik a memóriád? Bangóné még illedelmes pelenkás kislány volt Nádudvaron, amikor Bayernek már kialakult az irodalmi korszakváltást jelentő egyedi stílusa.

  30. Gyula szerint:

    Na, akkor modi nélkül is átmegy ez:

    Csokorba szedve:

    1. Ehhez neked mi a kurva anyád közöd van, te geci fluffer?
    2. Akkor mi a kurva anyádat csinálnak, te geci?
    3. Hm? A kurva anyádat!
    4. Vagyis, aki azt gondolja ezek közül, hogy itt folytathatja azt, amihez otthon hozzászokott, azt ki kell baszni innen, a kurva anyjába!
    5. Úgyhogy az azeri meg a horvát geciláda kéz a kézben bassza meg a büdös kurva anyját!
    6. Aki nem, az takarodjon a kurva anyjába!
    7. Úgyhogy elmennek a törökök a büdös kurva anyjukba.
    8. Ha esetleg nem, akkor még egyszer: a KURVA ANYÁTOKBA!
    9. És mindegyiknek egyenként a kurva anyját!
    10. Ez rólatok szól. A kurva anyátokat.
    11. De hát, a kurva anyátokat!
    12. Neked meg a kurva anyád…

    Gratulálunk Bayer Zsoltnak!

  31. Jobban szerint:

    Sikerül a balliberális kórusnak ismét elterelni a vállalhatatlan szoborrongálásról Bayer Zsoltra a témát. Fájdalom Tóta W. által “kiművelt” fogalmak nem csípik a szemüket? Nem gyűjtenék “kultúr-kincseit” csokorba?

  32. Gyula szerint:

    Jobban, csak a magasztalások kedvéért tettem be, hogy rávilágítsak a jobboldalra, hogy ott sem minden arany, ami fénylik! 😉

Itt lehet hozzászólni !