Szabó Szabolcs ismét félretájékoztatja a csepelieket

Csepel.info

Szabó Szabolcs ellenzéki országgyűlési képviselő ritka undorító hazugságot talált ki Csepelről: most azt terjeszti, hogy az önkormányzat be akar zárni három óvodát.

Ehhez képest olyan intézmény- és szolgáltatásfejlesztés zajlik, amit kivételesen még az ellenzéki képviselők is mind támogattak – eddig. Morovik Attila csepeli alpolgármester gyorsan reagált a politikus rémhírterjesztésére, és megvédte az előterjesztést támogató kormánypárti és ellenzéki képviselőket. Az alábbiakban az ő bejegyzését olvashatják.

“Szomorúan vettem tudomásul, hogy Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő azt a rémhírt terjeszti az interneten, hogy a csepeli önkormányzat három óvodát kíván bezárni. A valóság az, hogy az önkormányzat nem zár be óvodákat. Sőt, bővíti a gyermekeknek nyújtott szolgáltatások lehetőségét.

Az ellenzéki politikus egy olyan intézményfejlesztést kiáltott ki óvodabezárásnak, ami súlyosan autista gyermekeknek oldja meg az elhelyezését és fejlesztését. Őket nem lehet más, átlagos gyermekekkel közösen nevelni. Ezért a Hétszínvirág Óvodában az autista iskolás gyermekek, míg a Vénusz Óvodában az autista óvodás gyermekek fejlesztése fog megvalósulni.

A csepeli Királyerdőben jelenleg nincs bölcsőde. Az intézményfejlesztés másik célja az, hogy ezt a hiányosságot megszüntesse az önkormányzat. A bőlcsőde-óvoda átmenet segítése érdekében három óvodában adunk lehetőséget a gyermekek további fejlesztésére. Az önkormányzat az összes érintettel – az óvodákkal és a szülőkkel is – már korábban megkezdte az fejlesztésről szóló egyeztetést, amely a teljes átállásig folyamatos lesz. Az önkormányzat szakbizottságában az előterjesztést minden képviselő, vagyis az ellenzéki képviselők is támogatták.

Szabó Szabolcs a rémhírterjesztés előtt meg sem próbált ebben az ügyben tájékozódni, konzultálni. Így egy dolog biztos azon kívül, hogy egyetlen óvodai férőhely sem szűnik meg: Szabó Szabolcs megpróbálja megakadályozni a súlyosan autista gyermekek szakszerű és méltányos ellátását, megpróbálja megakadályozni a bölcsőde-bővítést és hazugságokkal próbál ártani az önkormányzatnak.”

Forrás: Morovik Attila Facebook oldala

20 hozzászólás “Szabó Szabolcs ismét félretájékoztatja a csepelieket” bejegyzésre

  1. Betke szerint:

    Morovik Attila írja le itt és most, hogy ez a 3 óvoda nem fog bezárni! A Szarka utcái felújítása épp, hogy befejeződött, igaz csak az udvart láttam, de azt teljesen átalakitották!

  2. Boldog Karácsonyt szerint:

    Ez nektek rémhírterjesztés?
    Szabó Szabolcs: “Tény, hogy a három oviból a gyerekeket más oviba helyezik át, újakat nem vesznek fel. Magyarul ott a tagóvodák megszűnnek. Ezt írtam, és ez tényszerűen igaz. Nem ezt ígérték.”

    Na ezt cáfoljátok meg és ne a szart keverjétek.

    Amúgy EZ a RÉMHÍRTERJESZTÉS:

    Fantasztikus dolgokat termel ki ez a kampány. Ábel Attila fideszes képviselő és Morovik Attila fideszes frakcióvezető szeptember 19-én határozati javaslatot terjesztett be Csepelen. A „Felhívás az október 2-i népszavazáson történő részvételre” (.pdf) című irodalmi mű lényege ennyi: a csepeli polgármester támogassa a minél nagyobb részvételt a népszavazáson.

    Ezt az inkább rémhírterjesztésre való álpolitikai dokumentumot aztán a csepeli képviselő-testület rendkívüli ülésen tárgyalta meg. A javaslat szövegében egy kis migránsterroristázás és Soros György-özés után szerepel a következő rész.

    Köztudott, hogy az illegális bevándorlókat sok helyen az önkormányzati lakásokba költöztették be. A döntést hozók nem törődtek azzal, hogy ezekben a lakásokban évtizedek óta éltek bérlők. Csepelen 1475 önkormányzati lakás van: uniós kvóta alapján ezek lakóit is az utcára tehetik, helyükre pedig illegális határátlépőket költöztethetnek.

    Ja meg ez is:

    Megnyitná Csepelt a migránsok előtt a balliberális politikus
    15000 migránst telepítene le Szabó Szabolcs.

  3. Babika szerint:

    Akinek nincs szövegértési gyakorlata, csak a hazugságokat gyártja nap, mint nap (Á.A) az NE ÍRJON se ide, se máshol ne nyilatkozzon!
    Mi nem érthető abból, hogy a 3 óvoda elveszti eddigi funkcióját? Vagy az említett tevékenységgel együtt fognak óvodás gyerekekkel foglalkozni?
    Szóval ki hazudik?

  4. Kanos Morgan szerint:

    “A valóság az, hogy az önkormányzat nem zár be óvodákat.” Ez is hazugság. A Szarka utcai ovi bezár, a helyén bölcsőde lesz. Tegnap tartott Borbély-Morovik fórumot erről az érintetteknek a királyerdei műv. házban. Mi ez, ha nem bezárás?

  5. földhözragadva szerint:

    Aha. Mint a csepeli kórház. Nem zárt be csak másfajta betegek vannak benne…:(

  6. Nagyapó szerint:

    A zellenzéki hazudozásra! “Az ellenzéki politikus egy olyan intézményfejlesztést kiáltott ki óvodabezárásnak, ami súlyosan autista gyermekeknek oldja meg az elhelyezését és fejlesztését. Őket nem lehet más, átlagos gyermekekkel közösen nevelni. Ezért a Hétszínvirág Óvodában az autista iskolás gyermekek, míg a Vénusz Óvodában az autista óvodás gyermekek fejlesztése fog megvalósulni.

    A csepeli Királyerdőben jelenleg nincs bölcsőde. Az intézményfejlesztés másik célja az, hogy ezt a hiányosságot megszüntesse az önkormányzat. A bőlcsőde-óvoda átmenet segítése érdekében három óvodában adunk lehetőséget a gyermekek további fejlesztésére. Az önkormányzat az összes érintettel – az óvodákkal és a szülőkkel is – már korábban megkezdte az fejlesztésről szóló egyeztetést, amely a teljes átállásig folyamatos lesz. Az önkormányzat szakbizottságában az előterjesztést minden képviselő, vagyis az ellenzéki képviselők is támogatták.”
    Jön Boldog Karácsonyt újabb hazugság: “Köztudott, hogy az illegális bevándorlókat sok helyen az önkormányzati lakásokba költöztették be. A döntést hozók nem törődtek azzal, hogy ezekben a lakásokban évtizedek óta éltek bérlők.” Pubika hol történt ez? Ezt elfelejtette közölni, amit a jelenlévők között, mindenki tudott, hogy Németországban!😉

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Boldog Karácsonyt szerint:

    És ki a túrós faszt érdekel, hogy Németországban mi történik? Te ugyanolyan terelő süket fasz vagy mint voltál Noé elvtárs!

  8. Kanos Morgan szerint:

    Nagyapó, a Szarka utcai óvodát bezárják, tehát Morovik hazudott a cikkben idézett szöveg szerint. Ön pedig a másik két óvodára tereli a szót az előző hozzászólásában.

  9. pusssh szerint:

    Vagyis, ha jól értem az a három óvoda nem bezárni fog, hanem részben más lesz (általános iskola), részben autista óvodásoknak kijelölt speciális óvoda – vagyis mint körzeti óvoda döntő részben megszünnek, azon felül további óvodák és bölcsődék vonódnak valahogyan össze az “átmenet segítése” édekében? (Ez utóbbi nem egészen világos számomra, de az áthelyezett övodások szülei bizonnyal kristálytisztán értik.)

    Így viszont már csak azt nem tudom akkor fölérni ésszel, hogy vajon milyen félretájékoztatást követett el Szabó Szabolcs. A “hiányos” tájékoztatást még érteném. És valóban hasznunkra vált volna, ha ő mondja el az átalakulást, mert akkor talán jobban értenénk, hogy mi történik. De nyilván oka volt, hogy nem beszélt arról, amit talán ő se tudott követni.

  10. Gyula szerint:

    Van HÁROM óvoda…
    Abból lesz HÁROM iskola…
    Akkor MEGSZŰNIK HÁROM óvoda…
    Végig nem olvasom, mert nem érdekel. 🙂

  11. Nagyapó szerint:

    Kanos Morgan! Ha egy kicsit gondolkozik, számol, számolja gyerekeket, más eredményre jut.
    Nem kell minden témát olyan kanosan kezelni!😉

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  12. Kanos Morgan szerint:

    Nagyapó,
    Az óvoda, ahová a gyermekem jár, be fog zárni, máshová kell majd járnunk. Ez tény. Nem kell ide semmilyen demagógia, számolás, belemagyarázás.

  13. Jobban szerint:

    “Ezért szeretem a Fideszt, jön hogy lopnak, aztán megrendezzük a hazai történelem egyik legnagyobb sport eseményét, másnap megint írja a balfácán, hogy lopnak,másnap több pénz jut tankönyvre, megint jön hogy lopnak, másnap több pénz jut gyermekétkeztetésre, megint jön hogy lopnak, másnap több támogatás jut lombikprogramra, megint jön hogy lopnak, másnap több száz mentőautót vesz az állam, megint jön, hogy lopnak, másnap jön, hogy több támogatást kapnak a dawn kórosok, megint jón hogy mindent szétlopnak, másnap jön, hogy több tucat balatoni strand újul meg, de nem adják fel, megint jön hogy lopnak, másnap, hogy sokkal több béremelést kapnak a mentősök, de másnap megint jön, hogy lopnak, erre jön hogy sokkal többet fordítanak bölcsőde építésre, megint jön hogy lopnak, erre jön, hogy majdnem kétezer buszt vesz az ország, de nem adják fel, lopnak, erre jön egy ezer milliárdos nagyságrendű városfejlesztési program, de folytatják, lopnak, erre másnapra ingyenessé teszik a közműbekötést országosan, másnap lopnak lopnak lopnak, erre ingyenessé teszik a nyelvvizsgát 35 éves korig és ingyenesség a második szakmát, de tovább folytatják, hogy lopnak, erre csökkentik a hal ÁFA kulcsát, az internetét a társasági adót, a kisvállalkozói adót, a munkáltatói járulékot, de tovább folytatják, aztán megtoldják kétszázmillióval az oktatásra fordított összeget, másnap megint sivalkodnak, hogy lopnak, erre kifizetik a háromgyerekes teljes a kétgyerekes fél diákhitelét és a háromgyerekesnél még 1 milliót a devizahitelből, de nem adják fel, ellopnak mindent, másnap jön, hogy tovább tart és több lesz a diplomás gyed, és nő a családi adókedvezmény, de eljön az újabb nap, lopnak lopnak, aztán másnap jön, hogy kiterjesztik a csokot, de ez se jelent semmit, lopnak lopnak, aztán jön több száz orvosi rendelő, felújítás, kórházak felújítása, helikopter leszálló, új mentőállomsások, de aztán megint csak lopnak, erre két év alatt emelik több mint 200ezerrel az orvosok fizetését, de aztán újra, hogy lopnak, erre betol az állam 1500milliárdot vasútfejlesztésre, nem számít lopnak, másnap jön 300 milliárd turisztikai fejlesztésre, de nem baj, lopnak, másnap 210 milliárd a gazdáknak, … bele ne adjuk fel lopnak, másnap kifizetik Gyurcsány 18 milliárd büntijét, de akkor is lopnak, erre kifizetik az IMF hitel utolsó részletét, mit sem számít, lopnak, erre ingyen tűzifát osztanak, lopnak, csökkentik az SZJA-t lopnak, erre jön pár száz milliárd a fővárosi kórházakra, lopnak, másnap jön a 30%-os emelés a vasutasoknak, de még mindig lopnak, erre megemelik a határt védők bérét, de akkor is lopnak, másnap emelik a honvédelmi kiadásokat, lopnak, másnap 13 modern új busz a BKV-nak és BKV béremelés amivel mindenki elégedett, de lopnak, aztán jön hogy 7000milliárddal nőtt az állami vagyon,lopnak, de visszavásároljuk a kincseket, lopnak, de jut 40 milliárd Kolontár újjáépítésére de akkor is lopnak, ez van beprogramozva, hogy ellopnak mindent, másnap jön, hogy tovább erősödött a gazdaság, lopnak, másnap, hogy felminősítették az országot és hónapról hónapra jobb kilátások a nemzetközi elemzőktől, lopnak, másnap kikerülünk a túlzott deficiteljárás alól, lopnak, másnap jön hogy rekord alacsony az ország devizaadóssága, lopnak, lopnak lopnak.” Napi Vonaglás január 13

  14. Gyula szerint:

    Jobban besűrítette ez elmúlt 10 évet, de megsúgom, hogy minden beruházásnál és támogatásnál, bármilyen kifizetésnél is lehet lopni. 😉 Visszaosztásnak szokták hívni! 🙂

  15. Jobban szerint:

    Gyula, az idézett írás is tartalmazza, hogy ismervén a fake news fogalmát, ma így nevezzük, hogy bármit tesznek, egy elszánt csoport, mindig tolvajozik és lopást kiált.
    Csak halkan jegyzem meg, hogy “Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű…”, “Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?”…
    “Mindig az kiabál a legjobban, akinek a háza ég – tartja a mondás. Mindig az forgatja a szemét, az ítélkezik leghangosabban, akinek szintén van takargatnivalója. Úgy véli, ha másokat savaz, az ő bűne kisebbedik. Pedig nem.”
    Gondolom, a mechanizmus amiről ír bevett, működő szokás a balliberális politikusok köreiben, ezért van tapasztalatuk erről.

  16. Jobban szerint:

    Gyula, még hosszabb is lehetne a lista, a felejthetetlen SZDSZ a “lopstoppal” már 2002-ben is kampányolt, aztán meg szétrabolták az országot, óriási adósságokat hátrahagyva eltűntek, élvezni “munkájuk gyümölcsét”, az adósságokat pedig meghagyták a Fidesznek, meg az adófizetőknek. Köszönjük meg nekik?

  17. Jobban szerint:

    “Gyurcsány Ferenc 250 millióval előlegezett le egy ingatlant”…”munkája gyümölcséből”?

  18. Jobban szerint:

    Napi Vonagláshoz….”a pitiáner, aki nem tud értéket teremteni, csak elvenni, amit más teremtett az szegény csak ilyen mókuskerékben tud futni. De ezeket az eredményeket, ha rekedtre üvöltik magukat sem tudják elvenni 🙂 Érdemes olvasásra, hogy ki mit tett.”

  19. Gyula szerint:

    Jobban, vedd ide a Rogánt és a Lázárt is, ha már pénzügyeket – ingatlanokat nézünk, de az egri lista sem szerepel ezen az oldalon. 😉
    Van a soraid között igazság is, de a többit mindig kettős mércével, a pártérdeknek megfelelően szelektáltan tálalod.

Itt lehet hozzászólni !