Botrány a 168 óra rágalmazó cikke miatt: nem tettek közzé helyreigazítást

Origo

A 168 Óra testvérlapján, a 444-en tovább mérgezik a közéletet, szítják a gyűlöletet a hamis cikkel

Rasszista indulatokat, a cigány-magyar együttélést szándékosan aláásó és hamis cikket jelentetett meg a balliberális, gyűlöletkeltő álhíreket gyakran közlő 168 Óra. A szerzőt a botrány miatt most kitették a laptól, ám helyesbítést nem jelentettek meg – értesült az Origo.

Az írásban az szerepelt, hogy Nagy Gábor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház orvos-igazgatója rasszista indíttatásból kioperáltatta egy cigány asszony petevezetékét, mondván, hogy ne lehessen gyereke. Természetesen minden hazugság volt: az orvos-igazgató nem rasszista, az asszonynak az egyik petefészke megmaradt és nem is roma.

A 168 óra a mai nappal megszünteti annak az újságírójának a munkaviszonyát, aki a lap vezetésének engedélye nélkül az online felületükön közzétette a Kivették Adrienn petevezetékét a miskolci kórházban, de ezt csak három évvel később, mástól tudta meg című cikket – mondta el a Magyar Nemzetnek Rózsa Péter, az újság főszerkesztője.

Rózsa szerint a lap vezetése sem a cikk január 16-i első, sem pedig a később készült változatát nem tartotta közlésre alkalmasnak, ám ennek ellenére az oldal szerkesztője egy nappal később, a szolgálati utat megkerülve, önkényesen kitette a honlapra. Ezt észlelve Rózsa másnap, január 17-én délelőtt telefonon egyeztetett a helyettesével – mivel éppen külföldön tartózkodott –, és azonnal levetették az írást.

A 168 óra pár napja publikált egy cikket, miszerint egy 26 éves, Adrienn nevű nő csak nemrég szembesült azzal, hogy három évvel ezelőtt mindkét petevezetékét eltávolították a beleegyezése nélkül. A balliberális lap ráadásul rá is játszott az elmúlt napok romák és nem romák közötti feszültségére, és elhintette annak lehetőségét, hogy az orvos beavatkozásának hátterében a romagyűlölete lehetett.

Nem meglepő módon, a hamis vádaskodásban és a szándékos társadalmi feszültségkeltésben jártas ellenzéki médiumok szépen át is vették a hírt. Erősen kérdéses, hogy ugyanilyen vehemenciával számolnak-e be a mostani fejleményekről.

A legkeményebb álhírgyártók egymástól veszik át a csúsztatásokat, gyűlöletkeltő állításokat

Figyelemre méltó, hogy a múlt csütörtökön közzétett cikket – amely számos hamis információ mellett Nagy Gábort, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórház orvos-igazgatóját rasszizmussal rágalmazta – már múlt pénteken eltávolították, de a szerző elbocsátásáig négy teljes nap telt el. Rózsa Péter a Magyar Nemzet kérdésére nem cáfolta, hogy hibáztak, úgy gondolta, hogy nem kell helyesbítést közölniük, és a félretájékoztatásért sem kell elnézést kérniük az olvasóiktól, hiszen szavai szerint a cikk közlésekor még nem állt rendelkezésükre minden információ, és az említett páciens által a lapjuknak adott interjú exkluzivitását akarták érvényesíteni a közléssel.

A Klubrádiótól érkezett főszerkesztő a frissebb értesüléseik mellett a cikk kapcsán támadt jelentős médiavisszhangot és az ügyben folyó több nyomozást jelölte meg annak okaként, hogy átdolgozásáig eltávolították az anyagot a portáljukról. Mint mondta, felvették a kapcsolatot a kórházzal is, amelynek vezetése jelezte feléjük együttműködési készségét.

Az orvos korábban már feltárta az ügy valódi részleteit is: a történet azzal kezdődött, hogy a nő egyértelmű panaszokkal, többek között görcsös alhasi fájdalmakkal bejelentkezett a kórházba. Először a járó-, azután a fekvőbeteg osztályra vették fel, vagyis nem fektették egyből a műtőasztalra, ahogy a cikk írója állítja. Mikor a páciens panaszai fokozódtak, és az ultrahangvizsgálattal is kimutatták, hogy a hasában vér keletkezett, felmerült a gyanú, majd egyértelművé vált a méhen kívüli terhesség. Ekkor már szakmai konzultációt is összehívtak, így került az orvos-igazgató látókörébe a beteg. Hamarosan biztossá vált, hogy meg kell operálni a nőt, ez volt az ominózus műtét 2016 októberében.

Ahogy minden műtét előtt, ebben az esetben is személyesen tájékoztatták a beteget, aki aláírta a személyre szabott beleegyező nyilatkozatot és a mindent részletező műtéti szükségességet (indikációt), ez a mai napig bárki számára hozzáférhető.

Az operációt nem Nagy Gábor végezte, hanem két kollégája, egy szakorvosjelölt és egy nagy tapasztalattal rendelkező főorvos. Ugyancsak a szakmai normáknak megfelelően leírták a műtét folyamatát, ez, és a már szabad hasüregi vérzés is bizonyítja, hogy méhen kívüli terhesség volt, ahogy azt is, hogy – a hírportál állításával ellentétben – nem vették ki a nő mindkét petevezetékét, hanem csak a baloldalit, amely miatt veszélyben volt a beteg élete.

Szándékos lejáratás

A kórház igazgatója elmondta még a hétvégén a Magyar Nemzetnek, hogy bizonyítékok sora mutat arra, hogy teljes valótlanságot állítanak egyes balliberális hírportálok, szándékos lejáratás zajlik a kórház ellen. Nagy Gábor szerint több jel is arra utal, hogy ez egy tervezett lejáratás, ami mögött személyes sérelmek, gazdasági és politikai érdekek is meghúzódhatnak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház orvos-igazgatója ráadásul arra is felhívta a figyelmet, hogy az elképesztő támadást bizonyítékokkal tudják cáfolni. Nagy Gábor orvos-igazgató a lapot és a cikk szerzőjét is feljelentette.

Azt, hogy valójában mi történt tehát 2016-ban, műtéti leírás, fénykép, szövettan, patológiai jelentés és a nő zárójelentése is bizonyítja. A kórház főigazgatója egyébként a médiahírek miatt belső vizsgálatot is elrendelt, így azóta már külső igazságügyi orvosszakértő is megállapította, hogy a szakmai szabályok szerint történt a beteg gyógykezelése.

Természetesen jó néhány kérdés felmerül: ki volt az, aki megjelentette az “újságíró” cikkét? Őt felelősségre vonják? És Rózsa Pétert? A volt klubrádiós főszerkesztő úgy érzi, ezzel lezárult az ügy?

És van még egy kérdésünk: vajon hány balliberális médiahazugság nem derült ki az elmúlt években?

Forrás: Origo

10 hozzászólás “Botrány a 168 óra rágalmazó cikke miatt: nem tettek közzé helyreigazítást” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    És ezt a hazug rágalmazást átvették a “független” hírportálok, no meg Bangóné is.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Gyula szerint:

    …mert ti, főszarkeverők, mindenütt (80%) a frankót toljátok, tisztán és tárgyilagosan, azt majd ideszemezgetem, ha valamelyik, még megmaradt független oldal pert nyer ellenetek. 😛

  3. Tóth kati szerint:

    Ordas nagy hazugság volt,mint a legtöbb hír a ballib oldalról.Azon nem csodálkozom,hogy az az ostoba Bangóné megint lukra ugrott,bár végtelenül undorító minden megnyilvánulása.Azért a szakmát megkérdezhették volna.A méhenkívüli terhesség acut életveszélyes állapot.Ami azonnali műtétet kíván.A petevezeték roncsolódása miatt,és hogy ne legyen úgyanott újabb méhenkívüli terhesség a petevezetéket el kell távolítani.Marad a másik oldali.Egyébként,ha egy nőnek mindkét petevezetéke hiányzik attól még nem meddő.Meddővé akkor válik,ha eltávolítják a méhét,vagy a két petefészkét.Persze Bangónétól nem várhatjuk rl,hogy ezt tudja.De azt elvárnám,hogy ezután az aljas alakítása után verje meg az Isten,rohadjon meg!

  4. Tóth kati szerint:

    Látom Gyula neked megvolt a Bangóné.EGÉSZSÉGEDRE

  5. Tóth kati szerint:

    Csak egy kis szösszenet:emlékeztek?2007 környékén a tűzoltók,akik nap mint nsp azéletüket kockáztatják értünk,éjjel nappal,ünnepnap húzzák az igát beperelték a Gyurcsány kormányt az elmaradt,ki nem fizetett túlóra pótlékaik miatt.Láss csodát a pert megnyerték!Gyurcsányék nem fizették ki,mondván nincs rá pénz,pedig az a kormány nem lopott semmit,ja de.Nem hallottam,hogy azÚnióhoz fordult volna valaki is.A 2010-ben felálló kormány fizetett a tűzoltóknak.Érdekes a börtönlakóknak is fizetett ez a kormány már 10 milliárd! forint kártérítést,pedig ez a csúny a kormány mindent ellop.Az mégiscsak skandallum,mondják a tisztakezű ballibek,hogy bírósági döntést nem teljesítenek.A tűzoltók biztos nem érdemelték meg szerintük,de a gyilkosok igen.Legközelebb mi jön?Rács van az ablakokon?Skandallum!

  6. Gyula szerint:

    “A héten Schiffer András, az LMP volt társelnöke volt a Pesti Srácok Polbeat című műsorának vendége. A beszélgetés egy pontján Stefka István lapigazgató alternatív elmélettel állt elő:
    „Na most, a legújabb nyomozások és kutatások szerint a klímalobbi egyszerűen felgyújtotta több helyen többször Ausztrália erdeit, bozótjait, és direkt azért csinálták mindezt, hogy legyen klímavészhelyzet.”
    Schiffer András erre csak a fejét rázta, amire Stefka azt mondta:
    „Hát nem tudod elképzelni, hogy Ausztráliában csak úgy fölgyulladnak a lombok! Mert milyen klímavészhelyzet? Azért, mert jön az erős napsugár és ettől lobban?”
    Azt mondta, nem Soros Györgyről, de a klímalobbiról el tudja képzelni, hogy ez történt. „Miért, ezek csak úgy véletlenül történnek Kaliforniában is? Hát ezek a tüzek egymás után jelentik azt, Kaliforniában is, Ausztráliában is, hogy mi történt” – mondta.
    Schiffer feltevésére, hogy egy olyan fejlett állam, mint Ausztrália egy tömeges gyújtogatást le tudna fülelni, amire Stefka:
    „Lehet, hogy nem akarja, megvan ott is a klímalobbi.”
    Stefka azt mondta, folyamatosan kapnak el embereket, ezután pedig említette, hogy Görögországban parasztok felgyújtják a szántóföldeket, ami egész más. „Na de micsoda hülyeség az, hogy az újabb klímavédelem szerint nem lehet fával tüzelni kályhában? Hát micsoda baromság ez?” – kérdezte Stefka, aki szerint „valami nem stimmel ebben az egész globális felmelegedési akcióban, mert itt valami mesterségesen történik”. Szerinte véletlenül nem történnek dolgok.”

    Kár azért az OPNI-ért…
    Baszd meg Feri! 😉

  7. Tóth kati szerint:

    Végre Gyulus!Az utosó mondatoddal teljesen egyetértek.Közös a véleményünk:B.. meg Feri!

  8. pusssh szerint:

    Más oka nem is lehet a gyújtogatásnak, csak a Gréta-lidércnyomás? A valódi okok és okozók elrejtése céljából szokás nyomni ezerrel a bulvárt…

    Mellesleg: a Magyar Nemet levette az orvos tiltakozásáról szóló cikkeket, mire az ellenzéki lapok is levettek minden hírt az esettel kapcsolatban – és állítólag nyomozás folyik. Az eset lekerült a napirendről, és sose fog kiderülni, mi történt. Vagy majd öt év múlva lesz egy kétsoros hírecske esetleg bocsánatkérés eldugva, ami már senkit sem érdekel.

  9. Jobban szerint:

    …rasszista kártya kijátszása…

  10. Jobban szerint:

    “A hazugságokat terjesztő hírportálok pedig köszönik szépen, jól vannak, kiváló a közérzetük, remek az étvágyuk, készen állnak a további munkára.” flagmagazin

Itt lehet hozzászólni !