Megtévesztő magyar híroldalak listája 2020

Urbanlegends

A legtöbb álhíroldal közvetítője a Facebook

Elképesztő mértéket öltött az olvasókat hülyének néző álhíroldalak száma. Gyanítható, hogy idén is a nyugdíjasok lesznek a rémisztgetések célpontjai. Nyugdíjuk és az egészségügyi ellátásuk elvételével fogják őket sokkolni azok, akik ebből politikai hasznot remélnek.

De továbbra is kapjuk majd az egészségügyi csodákról, kórházak mocskolásáról és különböző csodaszerekről szóló álhíreket, amik mellett ismert emberek soha nem létezett, ám rendkívül sértő kijelentései, betegségei és halálesetei is várhatók. A listában nem kaptak helyet a különböző titkosszolgálatok által működtetett oldalak, melyekből szintén több akad. Év elején mindenesetre az Urbanlegends szedte össze az ismertebb oldalakat, az alábbiakban ő cikküket idézzük. Köszönjük!

Mit ne várj ettől a listától?

– Továbbra sem ad teljes képet az álhíreket közlő oldalakról. Először is a folyamatosan mutálódó álhíres oldalak világában lehetetlen minden olyan oldalt összegyűjteni, ahol nagy számban jelennek meg kamuhírek. Másodszor a gyűjtésnek nem célja, hogy szimpla url-ellenőrzésre buzdítson, és ennek segítségével automatizálja a hírek csekkolását. Megtévesztő cikkbe szinte bármelyik oldalon belefuthatunk (az újságírói hiba jelenségére és hatására a cikk végén visszatérek), miképp alkalmanként a listázott szájtokon is lehetnek valós hírek.

– A válogatás idén sem foglalkozik a médiafősodor szereplőivel, példáit az úgynevezett alternatív oldalak közül szemezgeti. Ez az önkényes döntés természetesen nem jelenti, hogy a mainstream sajtóban ne lennének megtévesztő, elfogult anyagok, vagy hogy az álhírjelenség csupán a külföldi szervereken futó oldalak jellemzője lenne. Azt gondolom viszont, hogy a mainstream oldalak irányultságát sokkal többen ismerik (és képesek anyagaikat a helyükön kezelni), mint az elmúlt években előmászott, “szürke” hírszektor szereplőinek esetében. És hát – nem utolsósorban – semmi kedvem olyan hitvitákba belemenni, hogy állami propagandát tol-e például a hirado.hu, vagy hogy valóban az érem egyik illetve másik oldala-e az index.hu és az origo.hu.

Mivel több ez a gyűjtés egy egyszerű listánál?

– Példatárat ad a kritikai médiaműveltség fejlesztéséhez. Azáltal, hogy az idei gyűjtés az álhírek és megtévesztő információk jellemzőinek bemutatása felől közelíti a témát, a listán nem szereplő oldalak esetében is segíthet a megtévesztés és a manipuláció felismerésében.

– Url-csekkolás helyett gondolkodásra ösztönöz. Régóta figyelmeztetem az olvasóimat, hogy nem elég telepíteni egy böngészőkiegészítőt, vagy beazonosítani egy url-t egy listáról ahhoz, hogy megtudjuk, megbízható tartalommal van-e dolgunk. Ha a kiegészítő nem jelez be egy cikk alatt, vagy egy domén nincs rajta a kamuoldalas listán, még nem jelenti automatikusan, hogy megnyugodhatunk. A tartalomellenőrzést nekünk kell elvégezni minden egyes cikknél, ahol felmerül a gyanú – ehhez segítséget nyújthat például ez az infografika.

És akkor ennyi felvezetés után jöjjön a 2020-as lista

Az oldalakat idén hat hírkategória alapján mutatom be. Ezek az alábbiak:

  • Kitalált hírek,
  • Kattintásvadász cikkek,
  • Politikailag elfogult tartalmak,
  • Áltudományos cikkek,
  • Konteós cikkek,
  • Szatirikus anyagok.

Az egyes típusok jellemzőinek összegyűjtése után minden kategóriában bemutatok néhány oldalt, ahol ilyen anyagokba futhatunk. Az oldal url-je mögött az alábbi adatok következnek:

– az oldal elmúlt 90 napos globális helyezése (összehasonlításként az Index.hu helyezése: 2547., Urbanlegends.hu: 732 155.) / Forrás: Alexa,
– válogatás a szájt Facebookon népszerű tartalmai közül (zárójelben a facebookos aktivitások száma). Nem mindegyik kiragadott példa álhír, de a legnépszerűbb anyagok között sok a kitalált, klikkvadász, ellenőrizetlen vagy épp elfogult tartalom. / Forrás: BuzzSumo,
– a kategórián belüli sorrend az Alexa nézettségi adatain alapul: a lista elején a legnagyobb forgalmat produkáló oldal szerepel, és onnan haladok visszafelé.

Ha fontos számodra az álhírek elleni harc, csatlakozz az Urbanlegends.hu-t támogató közösséghez egy kávé, egy magazin vagy egy könyv árával.

1. Kitalált hírek

Teljes mértékben kitalált tartalmak, amelyek elsődleges célja hirdetési bevételre váltani a nézettséget.

Így ismerheted fel:

– többsoros, érzelmekre, pénztárcára ható címek,
– a cikk alján – szintén az érzelmeinkre apellálva – megosztásra buzdítanak,
– a hírt közlő oldal neve/url-je gyakran egy valós újság, tévé vagy műsor nevére hasonlít, de nem .hu-s doménvégződése van, hanem például .me, .info vagy .club (megjegyzés a másik oldalról: természetesen nem minden nem .hu-s doménnév álhíres oldal),
– a forrás hiányzik, vagy a cikk épp egy másik álhíres oldalra hivatkozik,
– az egyik népszerű átverési mód során a cikkben egy videót kell elindítani, a felvétel azonban – még ha valaki át is rágja magát az elindításához szükséges kérdőíven – nem ad választ a felvetett kérdésre,
– célcsoportjai elsősorban az idősebb netezők, ezért az őket leginkább érdeklő témák dominálnak (például nyugdíj).

Például itt találkozhatsz ilyen tartalmakkal:

blikkruzs.me (620 347.)
Népszerű tartalmak a Facebookon 2019-ben: Mészáros Lőrinc: “Azt vallom, hogy egy fillért se kapjon az a nyugdíjas, aki nem dolgozik le legalább 75-80 évet, hiszen csak így tanulja meg a magyar, hogy..” (84 ezer) | Kósa Lajos nyomására eltörli a kormány Koncz Zsuzsa és Kovács Kati beteg gyermekeknek szánt koncertsorozatát... (71 ezer)

index-hirek.me (683 919.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Deutsch: A nyugdíj eltörlését komolyan meg kell fontolni, még akkor is ha ez most fájdalmasan érinti a nyugdíjasokat… (24 ezer) | Könyörgöm, segítsetek megtalálni azt az ámokfutót, aki tegnap elvette tőlem a 7 hónapos terhes feleségem Esztert, miután Ilyen felelőtlen módon balesetet okozott, majd otthagyta meghalni az autóban! Minden megosztás számít! (17 ezer) | Ő az én kislányom Andi, akit idén műtöttek agydaganattal – Nem kérek mást csak tekintsétek meg káprázatos alkotásait és néhány dicsérő szóval adjatok neki erőt a betegséggel való harchoz! (14 ezer)

tv2-most.me (703.552)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Nagy Feró: Én azt mondom, legyen a nyugdíjkorhatár 80 év, akkor majd megtanulja a sok lusta, ingyenélő… (97 ezer) | Jakupcsek Gabi szívszorító üzenetben védte meg az állandó támadásoknak kitett Csillát:- ” Hogy merészeli bárki is, hogy közgyűlölet tárgyává tegye szegény édesanyát! … “ (86 ezer) | Szandi: “Cselekedni kell, nem pedig elmélkedni! Azonnal munkába állítani a nyugdíjasokat a korhatárt megemelni! …” (72 ezer)

rtl-klub.me (724 402.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Segítsünk a neurológusnak egy megosztással: Teljesen vissza tudom fordítani az állapotát egy stroke-ot kapott embernek, ha 3 órán belül megkezdhetem a kezelését. Egy megosztás, legalább egy életet megment! (211 ezer) | Lang Györgyi kíméletlenül tette helyre, a nyugdíjasokat bántó Vajna Timit: – ” Hogy merészelsz olyat mondani, hogy 80 évig dolgozzunk, pont TE, aki a munkát még hírből sem ismeri… (76 ezer)

tv2-friss.com (838 534.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Fiatal orvos vagyok, aki saját kisfia életéért küzd.Talán nem sok ideje van hátra, ezért kérem olvassák el ma hozzám intézett szavait reményt adva ezzel az életben maradásához! (73 ezer) | Ilyen elsöprő igazsággal még senki nem merte kiosztani az őt és Koncz Zsuzsát támadó Kósa Lajost, mint ahogy azt Kovács Kati teszi:…”(59 ezer)

hatter-story.info (1 690 507.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: 17 babával volt terhes a mátészalkai anyuka, de mikor beindult a szülés jött a nagy szomorúság (55 ezer) | Úgy b@szta szét a kommandósokat a maffia hírhedt verőembere, mint a sz@rt! (16 ezer)

hirtv.me (1 788 526.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Tegnap elvették a közterület felügyelők nagybátyám takaróját, és kabátját. Ma reggelre megfagyott Feri bácsi (18 ezer) | Gulyás Gergely bejelentette: “Eldőlt, a kormány 2022-től kénytelen megadóztatni a nyugdíjakat is, mert csak így lehetséges, az hogy…” (16 ezer)

fem3cafe.me (2 900 792.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Orbán Viktor: “Jó magam is 72 évig fogok dolgozni, ha módomban áll, és ezt várom el a ..” (59 ezer) | Torokszorító amit a kórházi ágyából üzent sokunk kedvenc nevettetője, Sas Józsi bácsi: “Érzem, hogy közel a vég és az lenne az utolsó kérésem..” (56 ezer)

nlcafe.me (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Orbán Gáspár bicskanyitogató megjegyzése a 100 éves Bálint Gazdához: “Ebben a korban már nem azzal kellene foglalkozni, hogy..” (17 ezer) | Országos GYÁSZ: 81 éves korában elhunyt Koós János. A megtört családnak csupán ez lenne az egyetlen kérése: – Tiszteljük meg emlékét egy szívecskével… (17 ezer) | József vagyok egy fogyatékkal élő cigány fiú. Egyfolytában bántanak származásom és másságom miatt. Nem szeretnék kérni semmi mást, csak… (12 ezer)

tudasfaja.club (n.a)
Népszerű tartalmak 2019-ben: A nagybeteg Törőcsik Mari üzenete a nyugdíjasokat gúnyoló Liptai Claudiának: “Tudod Clau, azért elgondolkodhatnál… (31 ezer) | Ma 1 éves kislányom, akinek 2 hónapja meghalt az anyukája.Ma kokárdát keresvén ezt a megható levelet találtam a fiókban: (15 ezer)

2. Kattintásvadász cikkek

Szenzációvadász anyagok túlhúzott, félrevezető címekkel, újrafelmelegített témákkal, népi blődségekkel, közösségi oldali posztok ellenőrizetlen feldolgozásával.

Így ismerheted fel:

– hosszú, figyelemfelkeltő cím, amelyet a cikk tartalma nem mindig támaszt alá,
– megosztásra buzdító szöveg a cikk végén,
– a forrás egy “olvasói levél” vagy egy közösségi oldali bejegyzés, minden további utánajárás nélkül,
– a közlő oldal egészét tekintve nagyon vegyes tematika, a receptektől kezdve a baleseteken át a nosztalgikus események/használati tárgyak felidézéséig.

Például itt találkozhatsz ilyen tartalmakkal:

minden-egyben.com (191 536.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Kempingezés a Balatonon, na azok voltak az igazi nyarak 🙂 Nem volt telefon csak beszélgetések, jókedv, sakk, kártya, fürdés 🙂 … (60 ezer) | Apák napján mi így emlékezünk meg azokról az Édesapákról, akik már nem lehetnek velünk… (58 ezer) | Egy kisfiú álmát teljesítették a kukások – Boldog születésnapot, öszöntsük őt sok lájkkal (56 ezer)

hirozon.info (220 936.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: 2019. január 1-től 30 napra elveszik a jogosítványát annak az autósnak és biciklisnek, aki mobilt tart a kezében!!!! (2 ezer) | MAJKÁT LEHET SZERETNI VAGY UTÁLNI, DE AMIT MOST TETT A RÁKOS BETEGEKÉRT, AZ MILLIOMOSAINKNAK IS PÉLDÁT MUTATHAT! TALPIG EMBER VAGY PETI! (1 ezer)

eztnezdmeg.com (277 504.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Minden magyar háztartásnak 10 millió forint félre tett pénze van, a statisztikák szerint (90 ezer) | Dr Horváth József egy 4 hónapos daganatos baba életét mentette meg. Minden elismerésünk (82 ezer)

otpercpiheno.blogspot.com (309 396.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Horváth József egy 4 hónapos daganatos baba életét mentette meg. Minden elismerésünk (75 ezer) | Bogdán Lászlót kijelölték az Év Legjobb Polgármestere címre, viszont szüksége van még pár szívecskére (72 ezer) | Most lenne Cipő 54 éves, tiszteljük meg emlékét azzal, hogy elolvassuk utolsó szavait (66 ezer)

legjava.pro (641 237.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: A kutatók szerint 40 éves kor felett, csak heti 3 napot kellene dolgozni (56 ezer) | 28 éves vagyok, a vesémet használtam, hogy megmentsem idős, 80 éves apámat.Kaphatok tőled egy megosztást? (28 ezer)

fokusz.online (646 132.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: 10 jel, ami azt mutatja, hogy lelkileg el vagy fáradva. (70 ezer) | Homlokpuszi – kevesen tudják mit is jelent valójában (65 ezer)

bekezdes.co (716 880.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Erre már tényleg nincsenek szavak: Orbán Ráhel lesz a NAV elnöke? (5 ezer) | Nincs kibúvó: kötelező lesz a jogosítvány a bicikliseknek! Jön a kerékpáros jogsi! Ti egyetértetek az új törvényjavaslattal? (4 ezer)

egyazegyben.com (1 013 381.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Ez a gyertya most érted égjen, Ki fent laksz már a magas égben… (42 ezer) | A szülők elvesztése örökre megváltoztat minket: nem számít, milyen idős vagy (6 ezer)

hirek24ora.com (1 021 568.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Ruszó: A pénz felét a szüleimnek adom, mert felneveltek, a másik felét éhező kisgyerekeknek… (114 ezer) | Elvették a közteresek a férfi takaróját, és kabátját. Ma reggelre megfagyott (77 ezer)

hirado.me (1 191 766.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Úgy megverte a nővér a 6 hónapos kisbabát Ebben a magyarországi kórházban, hogy az majdnem belehalt sérüléseibe. “A nővér szerint más is így tett volna, ha…” (23 ezer) | Istállóba zárta ki a 2 éves kisgyermekét Szentesen az anyuka. Reggelre megfagyott szegény. Az édesanya indoklásától még a kiérkező rendőrök is sokkot kaptak: (22 ezer)

magyarokvagyunk.com (1 323 762.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Magyar tudós kezében lehet a Nobel-díj: képes visszaadni a vakok látását! (162 ezer) | Dr. Papp Lajos a víz maga a koleszterincsökkentő… (50 ezer) | Nyíltan beismerte a világszervezet: rákkeltők a felvágottak, a virsli és a párizsik! (40 ezer)

napivalasztek.com (1.526.511)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Kitilthatják az iskolából a mobilokat? Mi a véleményed erről? (34 ezer) | Az elviselhetetlen fájdalmaitól szenvedő beteg férfi, így feküdt le a Debreceni Sürgősségi Ambulancia ajtaja elé, miután könyörgése ellenére sem kapott segítséget. (7 ezer)

hirturi.blogspot.com (2 532 812.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Ezt miért nem osztják ezerrel? Emberségből jeles: mentőápoló etette meg a babát a tömegbaleset után… (525 ezer) | 63 éves májdaganatos beteget állított talpra a halál széléről a magyar rákkutató (252 ezer) | Ezt miért nem osztja meg senki: Hazáig tolták a rendőrök a bajbajutott kerekesszékes nőt (90 ezer)

eztnezdmeg.net (2 673 887.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: A hős magyar buszsofőr megállt az ut szélén álló házaspárhoz. A férj épp szívinfarktust kapott (1 ezer) | A 49 éves Julia Roberts másodszorra lett a világ legszebb nője! Semmi plasztikai műtét, az ő titka a… (438) | MOST ÉRKEZETT!!! ITT A VADONATÚJ TÖRVÉNY : Mostantól engedély kell a házi disznóvágáshoz is!!! (320)

tutihirek.org (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Nyugdíjasok figyelem: Riasztást érkezett a Nyugdíjasok Országos Szövetségétől (2 ezer) | NAGY FERÓ ÉHEN AKAR HALNI, ANNYIRA ALACSONY A NYUGDÍJA, ENNYIT KAP ÖSSZESEN (1 ezer) | Így érkezett a pici Dávidka hófehér koporsóban. Osztozunk a szülők fájdalmában: Aki együttérez a fájdalmat csak egy szívvel fejezze ki, és egy támogató kommentel, köszönjük (1 ezer)

3. Politikailag elfogult cikkek

A saját politikai nézőpontok terjesztése érdekében egyoldalúan közreadott tartalmak. Célja a befogadó értékrendjének, világképének és magatartásának befolyásolása, formálása.

Így ismerheted fel:

– A szerző csak a saját álláspontját megerősítő információkat használja fel, az annak ellentmondóakat, az eredeti mondanivalót árnyaló tényeket, kontextust elhallgatja.
– Az elfogultság már a címadásban felbukkan, a szöveget pedig szenvedélyes nyelvhasználat, illetve állandó, értékítéleten alapuló jelzők jellemzik (például “szemkilövető”, “népnyúzó”),
– A szerző a másként gondolkodókat ellenségként, saját csoportját pedig pozitívan, esetleg áldozatként mutatja be.

Például itt találkozhatsz ilyen tartalmakkal:

olkt.hu (124 502.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Meghalt egy ember. Kínok között, üvöltve… (75 ezer) | Novák Katalin: ” Nem az államnak kell eltartani a nyugdíjasokat, hanem a családtagoknak” (43 ezer) | 300 ezres nyugdíjat kap ez az ukrán férfi, pedig 1 percet sem élt Magyarországon. Elmondta, hogy csinálja (42 ezer)

pestibulvar.hu (138 134.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Hivatalos: a világ egyik legmocskosabb diktatúráját csinálta Magyarországból Orbán (78 ezer) | Kibelezte Orbán hazugságait az Eurostat – annyi bevándorlót engedett be, mint még soha (37 ezer)

hirhugo.hu (236 113)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Botrányos: az idős néni bevallja a kamerának hogy 20 ezer forint miatt szavazott a Fideszre (+videó) (38 ezer) | Újabb megszorító lépés: extra élelmiszeradót vetnének ki újabb termékekre, komoly árdrágulás várható (37 ezer)

maivilag.com (492.626.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Fejek fognak hullani – végre kimondták: csalás történt a devizahitelekkel (172 ezer) | Ami a történelem könyvekből kimaradt: tények a világ legdicsőbb népéről, a hunokról (22 ezer) | Tizennégy éves lányt erőszakolt meg egy menedékkérő banda Németországban (12 ezer)

mindenszo.hu (503 823.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Magyarországon 500 ezer embernek rendben van a szemkilövetés – 555 286 magyarnak ez tetszik (24 ezer) | Gyurcsány ellopott 6 ezer milliárdot a magyaroktól – Hol a pénz? (14 ezer) | Raffay Ernő kimondta: a liberalizmus okozta Trianont (14 ezer)

thehungariantimes.hu (511 989.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Családok védelme Fidesz módra: 2 hónap alatt 904 családot lakoltattak ki! (116 ezer) | A Fidesz meglépte: NINCS egészségügyi ellátás 75 éves kor felett! (50 ezer)

vilagfigyelo.com (812 962.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: 18 éves diáklányt vert agyba főbe verte a villamoson egy szíriai férfi (18 ezer) | Alagutat ástak a migránsok a déli határkerítés alatt, hogy betörjenek Magyarországra (16 ezer) | Putyin megoldja: Az Oroszországba visszatérő terroristákat a határon agyonlőjük! (14 ezer)

alternativhirek.com (1 208 092.) / alternativhirek.blogspot.com (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Az 5G-tornyok környezetében gyakorlatilag elhullanak a méhek – ezt dokumentálták Kaliforniában (57 ezer) | Magyar diákok felvételi aránya áll az 1.helyen a Cambridge Egyetemen-Még a briteknél is jobban teljesítenek a magyar diákok (5 ezer) | “A most megszülető generáció a legutolsó, mely még szabad lehet”-figyelmeztetett Assange legutolsó interjújában (3 ezer)

dzsihadfigyelo.com (4 652 361.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Amerikai imám: a muszlimoknak joguk van elvenni a nem muszlimok értékeit (2 ezer) | „Ez a föld Allahé!” – őrjöngés Münchenben (2 ezer) | Al-Ansari katari szociológus: a nyugati nők kurvák (2 ezer) | Egyiptomi műsorvezető: a muszlimok a terroron és mészárláson kívül nem adtak semmit a Nyugatnak (675)

hu.news-front.info (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: „Elfolyt az agyvizetek?!” A náci Nicoj követelte, hogy Kijev ne adja át Kárpátalját a magyaroknak (339) | Az orosz parlament arról a kijevi beismerésről, hogy az ukrán hadsereg öldösi a Donbassz lakóit. (268) | Bebizonyosodott: a Facebook abortuszellenes hirdetéseket tiltott le (224)

napimigrans.info (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: “Migránsok” sátoroztak a migránsvédő házelnök kertjében (186) | A nap találós kérdése – Hol járunk: Svédország vagy Szomália? (176) | “Mostantól nő vagyok” – jelentette be egy “német LMP-s” (117)

4. Áltudományos cikkek

Tudományosan megkérdőjelezhető nézeteket terjesztő cikkek.

Így ismerheted fel:

– szakszerűen hivatkozott kutatások helyett bizonytalan, esetenként idejét múlt forrásokra, anekdotikus történetekre támaszkodik (“nagyanyáink is így gyógyították magukat”),
– egyszerű megoldásokat kínál komplex problémákra (“a citrom mindennél jobban gyógyítja a rákot”)
– kulcsszavai a modern orvoslással való szembenállást fejezik ki: “hagyományos”, “ősi”, “természetes”, “elhallgatott”, “betiltott”, “titkos”, “alternatív”, stb.
– a cím nem támasztja alá a bombasztikus címet (további tippek az áltudományos anyagok felismeréséhez ebben az infografikában).

Például itt találkozhatsz ilyen tartalmakkal:

titokterminal.com (388 810.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Kávé: véd a cukorbaj ellen, tisztítja a májat és erősíti a szívet: itt az összes gyógyhatása! (58 ezer) | A csokoládé valódi szívgyógyszer: már egyetlen falat hatással van a szervezetre (12 ezer)

tudasfaja.com (388 851.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Gazdagságot hozó piros pénztárca – add tovább , és hamarosan sok pénz áramlik hozzád (4 ezer) | Minden lefekvés előtt csináld meg ezeket a gyakorlatokat és a tested teljesen meg fog változni (4 ezer) | Rákmegelőző, gyulladáscsökkentő és még olcsó is (3 ezer)

mindenegyben.co (433 813.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Pár nap múlva brutális poloskainvázió jön! Bálint gazda szerint így kell elbánni velük! – Itt a receptje, ami bizonyítottan működik: (45 ezer) | Magyar orvos adhatja vissza a vakok látását: küszöbön a Nobel-díj! (26 ezer)

titkokszigete.hu (435 339.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: A gyömbér 10.000-szer erősebb és hatékonyabb, mint a kemó: csak a rákos sejteket pusztítja el, mellékhatások nélkül (54 ezer) | Magyar parasztorvos tanácsai az 50-es évekből: versbe szedett kincsként őrzik tanácsait, messze elkerülhetők vele a betegségek! (27 ezer) | Daganatos szövetekkel teli halak és tengeri élőlényeket dolgoz fel az élelmiszeripar: rákos húst eszünk?! (13 ezer)

tudnodkell.info (1 265 610.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Így hat az emberi testre a muskátli (396) | A fehér kréta igen hasznos lehet a ház körül. Mutatjuk: (187)

szupertanacsokhu.hu (1 083 074.) szupertanacsokblog.hu (1 339 719.) szupertanacsok.blog (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Turmixold össze a banánt a fahéjjal és idd meg lefekvés előtt 1 órával. Teljesen lenyűgöz majd eredmény | ITT A 3 hónapos előrejelzés 2019. NYÁRRA : Ilyen idő lesz JÚNIUSBAN, JÚLIUSBAN ÉS AUGUSZTUSBAN!

naturahirek.hu (n.a)
Népszerű tartalmak 2019-ben: n.a. Random tartalmak a főoldalról 2020 januárjában: A mentalevél 15 egészségjavító hatása | A szódabikarbóna hatása és 47 féle felhasználása | 35 éve beigazolódott, hogy csak árt mégis kötelező még ma

netbulvar.eu (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Nagyon nem mindegy, hol hol fáj a fejed (2 ezer) | A köhögés legújabb ellenszere (1 ezer)

Áltudományos anyagokkal emellett gyakran találkozhatunk a kitalált híreket közlő és kattintásvadász oldalakon is.

5. Konteós cikkek

Komplex kérdésekre egyszerű megoldást kínáló teóriák, amelyek általában valamiféle információs hiányt töltenek be. Jellemzői a titkos csoportok ártó cselszövésének feltételezése, a bűnbakképzés.

Így ismerheted fel:

– feltáratlan események mögé valamiféle titkos összeesküvést vizionál,
– a bizonyítható tények és véletlen párhuzamok figyelmen kívül hagyása,
– súlyos egyszerűsítések és általánosítások,
– minden összefügg mindennel, a legapróbb események is felfűzhetők ugyanarra az elméletre.

Például itt találkozhatsz ilyen tartalmakkal:

titokterminal.com (388 810.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Parlagfű: erősebb gyógyír, mint a kannabisz? A parlagfű irtása valójában a gyógyszerlobbi érdeke? (77 ezer) | Istenek nektárja volt, ma tűzzel-vassal irtja a gyógyszeripari érdekcsoport, mi az? (15 ezer) | Rejtett erők akarják eladni alólunk a magyar hazát: az egész Kárpát-medence kiárusítása zajlik épp?! (14 ezer)

titkokszigete.hu (435 339.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: 10 tudatmanipulációs trükk, amivel irányítják a tömegeket a világon: kitálalt a nyelvtudományok professzora (50 ezer) | Begyógyszerezett társadalom: gyógyszeripari titkok, amiket nem akarnak, hogy tudj (20 ezer) | Tesla üzemanyag nélküli elektromos autója már 1931-ben kész volt: elhallgatták a technológiát az olajipar érdekében? (13 ezer)

vilaghelyzete.com (708 432.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Teljes film – Ausztrál történész óriási igazságkimondása: Attila leszármazottai vagyunk és Árpádék csak visszatértek a Kárpát-medencébe (4 ezer) | Az 5G sugárzás és technológia rendkívül veszélyes egészségügyi hatásaira hívja fel a figyelmet a Microsoft Kanada igazgatója (3 ezer) | A pók hálója: City Of London – A legtitkosabb bűnszervezet – Nagy-Britannia második birodalma (2 ezer)

rejtelyekszigete.com (851 928.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Halottál már a Nagy Felejtésről? 10.000 évvel ezelőtt történt, és teljes hatással van az életedre (918) | Osho – Az életünk eleve elrendeltetett vagy sem? (732) | Ősi idegenek – A genetikai beavatkozás elmélete (722)

avilagtitkai.com (1 078 534.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Papp Lajos. szervezett nemzetpusztítás zajlik: itthon és az egész világban (6 ezer) | Egyes egyiptomi szövegek szerint Anubisz egy földönkívüli istenség volt? (3 ezer) | 20 ezer 5G “szóró” műholdat telepítenek az űrbe: ha ez megtörténik, az elpusztíthatja az emberi életet a felszínen... (3 ezer) | Trianon a Rothschild ház által indított parancs volt? Pénzhatalmi körök darabolták szét a hazát (2 ezer)

napiufo.hu (1 229 240.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Lopakodó UFO-t videózott egy utas a repülő ablakából (1 ezer) | Egy amerikai katona beszámolója: “Létezik egy csereprogram a földönkívüliekkel…” (401)

felfedes.hu (1 749 216.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Párhuzamos világba készül átjárót nyitni egy kutatócsoport (1 ezer) | 48 ezer tudós kéri: állítsák le az 5G bevezetését, mert ez így egy “emberkísérlet” (1 ezer) | Edward Snowden elmondta az igazságot az UFO-król, a chemtrailről és a Holdra szállásról is (431)

kimondottigazsagok.com (2 205 316.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: John Christensen: Magyarországot kirabolták – elénk tárták a konkrét tényeket! (2 ezer) | 2020-ban megtámadható lesz a Trianoni békeszerződés? A franciák már retteghetnek az ENSZ felülvizsgálatától? (2 ezer) | Az iraki és afganisztáni háborúk az emberiség ősmúltjának eltüntetéséért folyt? (1 ezer)

netextra.hu (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: AZ IGAZSÁG AZ, HOGY A MÁTRIX EGY DOKUMENTUMFILM – Valóság. (539)

paranormal.hu (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Csillagkapu az 51-es körzetben? (915) | Egy elsüllyedt világ Szicília közelében (252) | A korábbi lengyel miniszterelnök földönkívüli invázióra figyelmeztet (242)

ujvilagtudat.blogspot.hu (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: n.a. Random tartalmak a főoldalról 2020 januárjában: Az idegenek léteznek, és lehet, hogy már köztünk vannak, mondja az első brit űrhajós | Az emberiség 2020-ban végre felszabadulhat a sátánimádó nyugati uralkodó osztály hatalma alól

6. Szatirikus anyagok

Közéleti kérdésekre a gúny eszközével reagáló cikkek, amelyek célja egyszerre lehet a figyelemfelhívás és a szórakoztatás. Saját környezetében általában nem okoz problémát a felismerése, de ha például egy Facebook-hírfolyamban bukkan fel – ahol a felhasználó csak a címet látja – megtévesztheti az oldal profilját nem ismerő olvasót. Idehaza nem okoz olyan nagy problémát, mint például az Egyesült Államokban (talán mert a kínálat nem olyan széles, vagy mert az abszurd itt jobban érvényesül az anyagokban), de jó tisztában lenni ennek a hírtípusnak az esetleges hatásaival is.

Így ismerheted fel:

– Fejlécben vagy impresszumban szatirikus jellegre utaló megjegyzések, szlogenek (például: “Álhírportál. Alapítva 1351.”),
– végletekig túlhúzott, abszurd részletek.

Például itt találkozhatsz ilyen tartalmakkal:

hircsarda.hu (524 251.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Megszüntetik a déli harangozást Magyarországon (35 ezer) | Közvélemény-kutatók: A krumpli 8 százalékponttal előzi Tarlóst és Karácsonyt (18 ezer) | Figyelmeztet a rendőrség: magyarok juthattak be a március 15-ei ünnepségre (18 ezer)

kozpontiujsag.hu (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: Megérkezett a Soros elleni védőoltás (9 ezer) | 3+1 ok, miért flexelj vasárnap reggel (2 ezer) | Veszedelmesen közel járt a Földhöz egy pályájáról letért Soros (2 ezer)

tacskomuki.blog.hu (n.a.)
Népszerű tartalmak 2019-ben: n.a. Legnagyobb karriert befutó anyagai: Homoszexuálissá tesz a Tüskevár olvasása | Visszavonták Kertész Imre Nobel-díját | Megalakult a Jobbik homoszexuális tagozata

Szatirikus anyagok esetenként megjelenhetnek a hírportálok Vélemény és egyéb rovataiban is, mint például ez a két klasszikus.

És ha még itt vagy…

… érdemes szót ejteni az újságírói hibáról, és ezzel kapcsolatban egy rendre visszatérő állításról, miszerint “minden oldal egykutya”, és “ma már senkinek sem lehet hinni” – meg amúgy is: “a nagy XYZ.hu is bedőlt a múltkor egy fake news-nak”.

Tény, hogy egyetlen újságíró sem tévedhetetlen – hibázhat a szerző tudatlansága, tájékozatlansága, felkészületlensége miatt, vagy mert épp hagyja magát érzelmei által vezérelni, stb. Hibák bárhol felbukkanhatnak: nem léteznek se hibamentes oldalak, se tökéletes újságírók – legfeljebb erre törekvők.

De már ez a törekvés is elismerésre méltó, és alapjaiban megkülönbözteti a sajtót az álhíroldalaktól.

Míg a hatalmi vagy üzleti motivációk mentén működő álhíroldalak nem tartják be a sajtótól elvárt etikai, szakmai szabályokat és elveket, addig a hírmédia tevékenységét sajtóetikai elvek, szabályok keretezik. A minőségi oldalak tudatosan törekednek a hibák elkerülésére, tévedéseiket elismerik, felismerésük után mielőbb javítják őket, és elnézést kérnek az érintettektől. A jövőre nézve pedig hibáikból megpróbálnak tanulni, és minimalizálni a hasonló tévedések lehetőségét.

Ez közel sem ugyanaz, mint tudatosan hazudni a reklámbevételért vagy hatalmi okokból, aztán tenni a következményekre.

Zárásként: jó dolog a szkeptikusság, de az már nem, ha a kételkedés átcsap a sajtó egésze iránti cinizmusba – mert az csak az információs válságot erősíti tovább. Óvd, segítsd és védd meg a minőségi médiát – és legyél tudatos médiafogyasztó.

Forrás: Urbanlegends

11 hozzászólás “Megtévesztő magyar híroldalak listája 2020” bejegyzésre

  1. Nagyapó szerint:

    És még kettő “hír” :
    – minden budapesti nyugdíjas és a rászoruló család kap 20 000 Ft fűtéskiegészítést,
    – minden nyugdíjas európai nyugdíjat kap,
    – stb.!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  2. Horváth János szerint:

    Sőt mi több! Valami fasz azt állította, hogy a nyugdíjak megőrizték értéküket!

  3. Attila szerint:

    origo.hu miért maradt ki?

  4. pl szerint:

    ProstiSrácok köztük van? Kevés olyan ótvar műxik…

  5. Gábor László szerint:

    A fideszvezérelt lakossághülyítő KÖZmédiánál egyik sem roszabb !
    A mocskos tolvajfidesz ÉRDEKE : hogy állandó migráncsozó harsogás legyen . Ha nincs hír , akkor elővesznek 3 éveset , vagy habonyhazaáruló gyárt egyet , a többi meg átveszi .
    Tolvbán egyik legnagyobb bűne a tűrhetetlenül hazuggá (fideszérdekűre) átformált agymosópropagandás szemétrevaló közmédia .

  6. Dobi Gábor szerint:

    -Csodaálom ,hogy ezta szemét, Gábor Lászlót még nem késelte meg senki.Bár ezt a senkiházi idegbeteg Gábor Lászlót ÖLTÉK VOLNA MEG anno.Minek létezik az iylen szarházi tekergő ?

  7. Dobi Gábor szerint:

    -Csodálom ,hogy ezt a szemét, Gábor Lászlót még nem késelte meg senki! Bár ezt a senkiházi idegbeteg Gábor Lászlót ÖLTÉK VOLNA MEG anno.Minek létezik az ilyen szarházi tekergő ?

  8. PáLoS TReND szerint:

    ÁLHÍR HELYETT, VÉRES VALÓSÁG: ORBÁN HAZUDIK!!!…- MIVEL TOVÁBBRA IS KILAKOLTATJA és UTCÁRA DOBATJA a MAGYAR CSALÁDOKAT!!!

    ORBÁN az EBRD diktátum (2015. 02. 09.) aláírása óta 1 IDEGEN HATALOM BÁBJA!!!…- vagyis az első számú NEMZETI KOCKÁZAT és BELSŐ KÖZELLENSÉG!!!…- MIVEL NEM MAGYARORSZÁG ÉRDEKÉBEN ELJÁRÓ MINISZTERELNÖK!!!…
    – hanem a mély-állam hazaáruló rabszolgája!!!

    ÚGYHOGY SEMMI SEM TÖRTÉNT a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK JAVÁT SZOLGÁLANDÓ; – CSUPÁN SZOKÁS SZERINT ORBÁN és BANKÁR-KORMÁNYA PARASZTVAKÍTÁSSAL MEGINT MEGTÉVESZTETTE a LAKOSSÁGOT!!!

    MIKÖZBEN SZÁZÁVAL RENDŐRI KEGYETLENKEDÉSEK KÖZEPETTE GŐZERŐVEL FOLYTATJÁK a KILAKOLTATÁSOKAT, ELLEHETETLENÍTVE és ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETVE a CSALÁDOKAT!!!
    “…A választások után sincs helye igazságtalan végrehajtásoknak!…”
    Tehát valójában az Adóskamara és Szepesházi Péter az alábbi rövid közleménnyel, valamint a közlemény alapját képező Kormányrendelet közreadásával valójában bűnpártolást és félretájékoztatást követ el épp úgy, mint a KILAKOLTATÓ ORBÁN KORMÁNY!!!

    „Engedett a szociális szadizmusából a Kormány.
    A nyomásgyakorlás, és a hatalomféltés megtette hatását!
    Folytatjuk a harcot a letiltások, az árverezés teljes leállításáért!
    A választások után sincs helye igazságtalan végrehajtásoknak!”
    Ez nem az igazság győzelme, hiszen ettől a faktorok, amit csak lehet, papíron levezényelnek, méghozzá a Kjtv. 112.§ (2) bek. és a Vht. 23/C. (2) bekezdésének MEGSÉRTÉSÉVEL.
    Egyetlen a szerződéskötéssel egy napon KÖZJEGYZŐ ÁLTAL írásba foglalt NYILATKOZAT és KÖLCSÖNSZERZŐDÉS sem alkalmas a záradékolásra!!!… – mert feltételhez kötöttség okán hiányzik mellőlük egy AZONOS ÜGYSZÁMÚ (további sorszámú), újabb nyilatkozat a folyósítás megtörténtéről, pontos összegekről, a „használt” árfolyamokról (vételi eladási), a bank pontos megnevezése „akinek” az árfolyama szerint számoltak s azon pontos dátum, amikor is az alapirat fizetési kötelezettségvállalás megtörtént.

    A HITELEZŐRŐL a KÖLCSÖNÉRT folyamodóra fordul, azaz amikortól valóban ADÓSI POZÍCIÓBA LÉPETT a fogyasztó.

    Egyetlen közjegyzői irat mellett SINCS meg az azonos ügyszám alatti ezen ÜGYLETI OKIRAT!!!
    Ennek okán ezek a nyilatkozatok, közjegyzői irományok ALKALMATLANOK az ADÓSOK TERHÉRE TÖRTÉNŐ ZÁRADÉKOK KIÁLLÍTÁSÁRA feltételhez kötöttségük okán nem ténytanúsítványok, közhiteles okiratok.
    Gondoljuk már végig, itt még a hitelező az, aki fizetési kötelezettséget vállal!!!
    Azok a nyomorult, 28 éve illegálisan működő pénzéhes közjegyzők nem hajlandók vizsgálni ezen szerződéskötéssel egy időben készült irományok ZÁRADÉKOLÁSRA VALÓ ALKALMASSÁGÁT!!!
    Úgy viselkednek, mintha a Kjtv. 112.§ (2), és a Vht. 23/C (2) bekezdését csakis a felmondások vonatkozásában kell/kéne vizsgálniuk!!!

    „Egyébként azt is megteszik, hogy az általuk közhiteles okiraton vállalt fizetési kötelezettséget durván meghaladó összegre állítják ki a végrehajtást kérő diktátuma szerint a záradékot, PEDIG a még a birkásított Szegedi Törvényszék IV-es tanácsa is felhívta a figyelmet, hogy erre azért ügyelnie kell a közjegyzőnek…
    Igaz csak az árfolyamgátasnál, ahol a követelt összeg sokkal alacsonyabb volt, mint az szerződéskötés kori közjegyzői iratban legfeljebb 10.800.000,- Ft.
    A teljes összegre szóló záradék elleni fellebbezésemre adott válaszban ezt mellőzték, hiszen ott az igényelt összeget majd 50 %-kal meghaladó tőkeösszegre és járulékaira szóló követelésnél ezt kihagyták, mert ha valóban közhiteles lenne az alapirat, akkor bizony dr. Hűvös Ferenc közjegyző KÖZOKIRAT HAMISÍTÁST KÖVETETT VOLNA EL.
    A birkásított IV-es tanács ezen hiányosságot HIVATALBÓL NEM ÉSZLELTE.”

    ÍME, EGYKORON az ún. ORBÁN VIKTOR, AMIKOR MÉG NEM SZÖVETKEZETT a BANKÁR KASZTTAL a MAGYAR EMBEREK ELLEN és KÁRÁRA!!!

    https://www.youtube.com/watch?time_continue=5v=ciREIW3qISofeature=emb_logo

    Szerrel és tettel: KőVáRi LeNKe és PáLoS TReND.

    ORBÁN az EBRD diktátum aláírása óta 1 IDEGEN HATALOM BÁBJA!!!…- vagyis az első számú NEMZETI KOCKÁZAT és BELSŐ KÖZELLENSÉG!!!…-
    MIVEL NEM MAGYARORSZÁG ÉRDEKÉBEN ELJÁRÓ MINISZTERELNÖK!!!…- hanem a mély-állam hazaáruló rabszolgája!!!
    ÚGYHOGY SEMMI SEM TÖRTÉNT a MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK JAVÁT SZOLGÁLANDÓ; – CSUPÁN SZOKÁS SZERINT ORBÁN és BANKÁR-KORMÁNYA PARASZTVAKÍTÁSSAL MEGINT MEGTÉVESZTETTE a LAKOSSÁGOT!!!
    MIKÖZBEN SZÁZÁVAL RENDŐRI KEGYETLENKEDÉSEK KÖZEPETTE GŐZERŐVEL FOLYTATJÁK a KILAKOLTATÁSOKAT, ELLEHETETLENÍTVE és ÖNGYILKOSSÁGBA KERGETVE a CSALÁDOKAT!!!
    “…A választások után sincs helye igazságtalan végrehajtásoknak!…”
    Tehát valójában az Adóskamara és Szepesházi Péter az alábbi rövid közleménnyel, valamint a közlemény alapját képező Kormányrendelet közreadásával valójában bűnpártolást és félretájékoztatást követ el épp úgy, mint a KILAKOLTATÓ ORBÁN KORMÁNY!!!

    „Engedett a szociális szadizmusából a Kormány.
    A nyomásgyakorlás, és a hatalomféltés megtette hatását!
    Folytatjuk a harcot a letiltások, az árverezés teljes leállításáért!
    A választások után sincs helye igazságtalan végrehajtásoknak!”
    Ez nem az igazság győzelme, hiszen ettől a faktorok, amit csak lehet papíron levezényelnek, méghozzá a Kjtv. 112.§ (2) bek. és a Vht. 23/C. (2) bekezdésének MEGSÉRTÉSÉVEL.
    Egyetlen a szerződéskötéssel egy napon KÖZJEGYZŐ ÁLTAL írásba foglalt NYILATKOZAT és KÖLCSÖNSZERZŐDÉS sem alkalmas a záradékolásra!!!… – mert feltételhez kötöttség okán hiányzik mellőlük egy AZONOS ÜGYSZÁMMÚ (további sorszámú), újabb nyilatkozat a folyósítás megtörténtéről, pontos összegekről, a „használt” árfolyamokról (vételi eladási), a bank pontos megnevezése „akinek” az árfolyama szerint számoltak s azon pontos dátum, amikor is az alapirat fizetési kötelezettségvállalás megtörtént.

    A HITELEZŐRŐL a KÖLCSÖNÉRT folyamodóra fordul, azaz amikortól valóban ADÓSI POZICÓBA LÉPETT a fogyasztó.

    Egyetlen közjegyzői irat mellett SINCS meg az azonos ügyszám alatti ezen ÜGYLETI OKIRAT!!!
    Ennek okán ezek a nyilatkozatok, közjegyzői irományok ALKALMATLANOK az ADÓSOK TERHÉRE TÖRTÉNŐ ZÁRADÉKOK KIÁLLÍTÁSÁRA feltételhez kötöttségük okán nem ténytanúsítványok, közhiteles okiratok.
    Gondoljuk már végig, itt még a hitelező az, aki fizetési kötelezettséget vállal!!!
    Azok a nyomorult, 28 éve illegálisan működő pénzéhes közjegyzők nem hajlandók vizsgálni ezen szerződéskötéssel egy időben készült irományok ZÁRADÉKOLÁSRA VALÓ ALKALMASSÁGÁT!!!
    Úgy viselkednek, mintha a Kjtv. 112.§ (2), és a Vht. 23/C (2) bekezdését csakis a felmondások vonatkozásában kell/kéne vizsgálniuk!!!

    „Egyébként azt is megteszik, hogy az általuk közhiteles okiraton vállalt fizetési kötelezettséget durván meghaladó összegre állítják ki a végrehajtást kérő diktátuma szerint a záradékot, PEDIG a még a birkásított Szegedi Törvényszék IV-es tanácsa is felhívta a figyelmet, hogy erre azért ügyelnie kell a közjegyzőnek…
    Igaz csak az árfolyamgátasnál, ahol a követelt összeg sokkal alacsonyabb volt, mint az szerződéskötés kori közjegyzői iratban legfeljebb 10.800.000,- Ft.
    A teljes összegre szóló záradék elleni fellebbezésemre adott válaszban ezt mellőzték, hiszen ott az igényelt összeget majd 50 %-kal meghaladó tőkeösszegre és járulékaira szóló követelésnél ezt kihagyták, mert ha valóban közhiteles lenne az alapirat, akkor bizony dr. Hűvös Ferenc közjegyző KÖZOKIRAT HAMISÍTÁST KÖVETETT VOLNA EL.
    A birkásított IV-es tanács ezen hiányosságot HIVATALBÓL NEM ÉSZLELTE.”

    https://www.youtube.com/watch?time_continue=5&v=ciREIW3qISo&feature=emb_logo

    Szerrel és tettel: KőVáRi LeNKe és PáLoS TReND.

  9. Spacejam szerint:

    Teljesen igazad van Pálos, és mi ismerjük egymást a hundubról, ami sajnos most nem üzemel. Kitartást kivánok bajtárs!

  10. Köszönöm. Nagy szükségünk van rá: szívtől az égig!!!…;)

Itt lehet hozzászólni !