„Ilyet ügyvéd nem ad ki a kezéből”

Újabb botrányba keveredett az MSZP-s képviselő

Csepel.info

Gulyás Gábor Máltán, egy ifjúszoci angol nyelvtanfolyamon: egyik ügyfele eközben a gyógyszereit sem tudta megvenni (forrás: Index fórum)

Egy több gyermekes cigány család veszítheti el közel tíz év pereskedés után otthonát és kerülhet az utcára azért, mert Gulyás Gábor csepeli MSZP-s ügyvéd-politikus alapvető, sőt, ordító hibáktól hemzsegő szerződést íratott alá velük otthonuk megvásárlásakor – értesült a Csepel.info.

Az ügyvéd-politikus – aki önéletrajza szerint részt vesz az Országgyűlés lakásmaffia tevékenységet vizsgáló albizottságának munkájában – arra sem volt képes vagy hajlandó, hogy észrevegye: az ingatlan szerződés szerinti eladója – aki nem a tulajdonos volt – nem rendelkezik az ingatlan eladásához felhatalmazással.

Ilyet ügyvéd nem ad ki a kezéből. Gulyás Gábor olyan rendkívül súlyos szakmai hibákat vétett, ami több mint botrány és több mint szégyen. Ez a szerződések állatorvosi lova, és pusztán egyetlen ilyen is elég lenne ahhoz, hogy egy ügyvédet kizárjanak a kamarából – ilyen szavakkal jellemezték a Csepel.info által megkeresett ügyvédek azt a Gulyás (G.) Gábor által jegyzett ingatlan-adásvételi szerződést, amellyel a többgyermekes törökbálinti család jutott volna új otthonához.

“Ilyet ügyvéd nem ad ki a kezéből” – már nem ügyvéd (a szerződés 1. oldala)

De otthon helyett csak egy közel tíz éve húzódó rémálom lett az övék. Mint kiderült, az eladó csak az éppen börtönben ülő tulajdonos élettársa volt, aki mellesleg még a férje nevén élt, és persze úgy is írta alá a szerződést – a tulajdonos vagy tulajdonosok mindenfajta felhatalmazása nélkül.

“Ez a szerződések állatorvosi lova” – (a szerződés 2. oldala)

Postás lett az országgyűlési képviselő

Bár Gulyás Gábor mint ügyvéd és mint MSZP-s politikus egyaránt közismert volt Csepelen, vidékre már vajmi kevés jutott ebből a hírnévből. Így történhetett, hogy a botrány kirobbanása után elérhetetlenné vált, és a bíróság évekig nem tudta megtalálni. A pórul járt család ügyvédje csak akkor szembesült azzal, hogy Gulyás valószínűleg nem lett hajléktalan és nem utazott külföldre, amikor a Hír TV-ből hallott ismét az ügyvéd-politikusról.

– A durván átvert család ügyvédje keresett meg, ő kérte, hogy adjam át a levelét Gulyás Gábornak – mondta el lapunknak Németh Szilárd országgyűlési képviselő, aki a keddi önkormányzati ülésen keltett kisebb feltűnést „a postás” szerepében. Kérdésünkre a képviselő hangsúlyozta: azért szerette volna személyesen átadni az ügyvéd levelét Gulyás Gábornak, hogy az MSZP-s politikus ne tagadhassa le annak átvételét.
– Miután Gulyás nem volt jelen, megpróbáltam a pártelnök-polgármesternek átadni a levelet, de ő ezt visszautasította. Nem lepett meg, hiszen évek óta tudtak-tudott politikustársa botrányairól, és a falazáson kívül nem is tettek semmit a károsultak megsegítéséért vagy Gulyás kizárásáért. Nem is vártam el, hogy most bármelyik károsultnak is próbáljanak segíteni. Sokkal jobban illik hozzájuk az, amit Borka-Szász Tamás MSZP-s frakcióvezető tett az eset után, hogy azzal viccelődött az erőfeszítéseimen, hogy most már postásnak is beálltam. Én valóban elvállaltam a postás szerepét, mert jelenleg ennyivel tudtam volna hozzájárulni az igazság kiderítéséhez, az ügy tisztázásához, és egy áldozattá váló család megmentéséhez – mondta el lapunknak Németh Szilárd.

Avarkeszi “ingyenes” jogsegélye (fotó: Avarkeszi.hu)

Az igazságügyi államtitkárt is lemondásra szólították fel

A Gulyás-botrány akkor robbant ki, amikor lapunk tudomására jutott, hogy a volt ügyvéd, MSZP-s képviselő hogyan károsított meg egy szív- és cukorbeteg csepeli rokkantnyugdíjast. Kiderült az is, hogy Tóth Mihály MSZP-s pártelnök, csepeli polgármester már két éve tudott frakciótársa ügyéről, egy nyílt levélben azonban mégis letagadta ezt. Németh Szilárd ezért akkor a polgármestert és Avarkeszi Dezső rendvédelmi államtitkárt lemondásra szólította fel.

Azonban ez még mindig csak a kezdet volt. Hamarosan ugyanis kiderült, hogy Gulyás egy másik ügyfelét, egy idős özvegyasszonyt is csúnyán rászedett, aki ráadásul az Avarkeszi Dezső által meghirdetett MSZP-s „ingyenes jogi tanácsadáson” kért tőle segítséget. Az ügyvéd-politikus ezek után százezer forintot kért a csepeli özvegyasszonytól munkadíj-előlegnek, majd lelépett. Amikor a csepeli özvegyasszony azzal próbálta visszakérni Gulyás Gábortól a százezer forintját, hogy Avarkeszi Dezsőnél is panaszt tesz, az özvegy elmondása szerint Gulyás cinikusan csak annyit válaszolt: „Holló a hollónak nem vájja ki a szemét”. Igaza lett: az asszony háromszor is megkereste Avarkeszi Dezsőt, mégsem történt semmi.

Csepel.info

A Gulyás-botrányhoz kapcsolódó cikkek időrendben:

Valóban kizárták a politikust az ügyvédi kamarából

Útilaput kötnek Gulyás talpára?

“Gulyás-ügy”: pro és kontra, ami eddig elhangzott

Az MSZP büszke Gulyásra

Szív, érszűkület és cukorbeteg rokkantnyugdíjast károsított meg az MSZP-s politikus

Ismét várják a bejelentést

Az MSZP büszkén kiállt képviselője mellett

Borka-Szász Tamás frakcióvezető álláspontját hét végére ígérte

Borka-Szász Tamás és Szenteczky János válasza a Fidesz-KDNP nyílt levelére

Túl sok az ellentmondás az MSZP-s közleményekben

Ismét megvédte Gulyást az MSZP

A csepeli Fidesz-KDNP nem vesz részt az önkormányzat megemlékezésén

Elhallgattatta a csepeli cenzúra a Gulyás-botrányt

Gulyás mégis búcsúzott az MSZP frakciótól

Szenteczky János bocsánatot kért Gulyás Gábortól

Az elévülés miatt nem vizsgálhatta tovább az ügyészség Gulyás Gábor tettét

„Holló és Holló”: így működik az ingyenes jogsegély MSZP-módra?

Tovább hallgat a Csepel újság

Németh László nyílt levele

Minden fideszes előterjesztést és javaslatot visszadobott az MSZP

62 hozzászólás “„Ilyet ügyvéd nem ad ki a kezéből”” bejegyzésre

  1. Vátesz szerint:

    Akinek elintézetlen ügye van 2G/3G úrral, olvassa el figyelmesen ennél a linknél a 2009. november 24. 20:19-es bejegyzést.
    http://csepel.info/?p=7173 “Minden fideszes előterjesztést és javaslatot visszadobott az MSZP”

  2. Hugi szerint:

    Gulyás fizess!

  3. zed szerint:

    Gulyás doktor úr szakmai hibát vétett. Ugyanakkor az eladónak és a vevőnek is figyelmesebben kellett volna eljárni a szerződés megkötésekor. Remélhetőleg 3G megkapja a bírói idézést, és a bírósági eljárás tisztázni fogja a tévedést. Ilyen esetekben általában az eredeti állapot helyreállítását szokta elrendelni a bíróság, ezáltal egyik felet sem éri jelentős hátrány.

  4. codec szerint:

    Zed! Süket duma. A vevő azért fordul ügyvédhez, mert nem szakember, laikus. Az ügyvédről meg feltételezi a hozzáértést.
    Ha majd ki lesz valahová téve, hogy kik a sikeres ügyvédek és kik veszítik el perük nagy részét: kik hibáznak évente többször is, majd az ügyféltől is elvárható a körültekintés.

  5. Hugi szerint:

    Szakmai hiba, hogy nem a tulaj volt az eladó? Én eddig úgy tudtam, hogy a lakásmaffia mûködött így!

  6. Elyza szerint:

    Azért fogad ügyvédet az ember, és bízik meg benne,mert nem érti a jog utvesztőit . Elvárható gondossággal kellene végezni a munkát, különösen az ilyen ügyekben. Régóta ismerek néhány ügyvédet, de ilyeneket nem hallottam és tapasztaltam egyikről sem, a szakmai hozzáértés és a becsület jellemző rájuk. A Gulyásról pedig amerre járok és szóba kerül a neve, mindenki tud valami negatív történetet.Hogy van ez? Hogyan engedhet meg magának ilyen viselkedést egy családos és közéleti funkciót betöltő ember?
    Én azt mondom, hogy akik a “lovat” aláadták azok legalább olyan hibásak,mert nem törekedtek arra , hogy a köreikben lévő elvtársak tetteire,viselkedésére nagyobb gondot fordítsanak. A struccpolitika jellemző rájuk,ahelyett, hogy az első eset kiderülése alkalmával hathatós intézkedéssel megállították volna a lavinát. Hát kellett ez? Olvasom,hogy az MSZP . támogatottsága a mélyponton van. Én nem csodálkozom. Nagyon sok disznóság kiderült az utóbbi időben és elege van az embereknek ,hogy bizonyos társadalmi réteg egyes tagjai törvény felettinek képzeli magát. Reméljük, hogy akik utánuk jönnek tanulnak ezekből az esetekből.

  7. zed szerint:

    Ha feltételezzük, hogy 3G tényleg “sáros”, akkor sem tudhatjuk, melyik oldalról. Az ingatlantulajdonos büntetett előéletű, a vevő származásáról is láthatóan szándékosan tett említést N. Sz., mert ő sem tudja, melyik oldalon van az igazság (talán egyiken sem). Pl. nem tudhatjuk, hogy történt e tényleges pénzmozgás. A bíróság dolga igazságot tenni.
    Mindenesetre kíváncsi lennék rá, hogy ha az egyik Fideszes képviselő keveredne valami hasonló ügybe, vajon N. Sz. akkor is ilyen segítőkésznek mutatkozna e.

  8. Huba szerint:

    Zed “doktor úr hibát vétett…majd a bíróság kimondja az eredeti állapot visszaálítását.”
    2013-ban tehát a jóhiszemü vevő, jó esetben kap egy ítéletet, hogy a 2000-ben átadott 400.000,-Ft vételárat az “eladó” visszafizeti.
    De az eladó sz@rik fizetni. A vevő pert indíthat a bírói ítélet kikényszerítésére. 20016-ra van ítélet. Az eladó sz@rik fizetni. A végrehajtó nem tud foglalni, de ha tud is az 2020. Addig hol lakik a vevő?
    És már most mondom, hogy 2020-ban 400.000,-Ft-ért a most lebukott biciglikereskedés legolcsóbb kétkereküjét nem lehetlesz megvenni.
    Ne mond, hogy ez nem igy zajlik! Saját példámat vetítettm ki erre az esetre. És az én alperesem nem egy lakásmaffiózó volt, hanem a Csepeli Önkormányzat. Vagy nincs is különbség?

  9. Manitu szerint:

    Ha nem tévedek, az ügyvédnek a törvényesség fenntartása a kötelessége a szerződések kötésekor. Az ügyvédnek például ellenőriznie kell, hogy az ingatlan valóban az eladó tulajdona-e. Ez kötelessége, ez a dolga basszus! Ne szórakozzunk már egymással, ezért van az ügyvéd, egyébként nem lenne rá szükség!

    Gulyás pont annak nem tett eleget, ami a dolga lett volna, és ezzel súlyos kárt okozott!

  10. LB szerint:

    zed!

    “Mindenesetre kíváncsi lennék rá, hogy ha az egyik Fideszes képviselő keveredne valami hasonló ügybe, vajon N. Sz. akkor is ilyen segítőkésznek mutatkozna e.”

    Én meg arra lennék kiváncsi, hogy akkor a csepeli MSZP, élén Tóth Mihállyal, mit csinálna! Akkor is elhallgatná-e a CsÚ a történteket, vagy címoldalon hozná a sztorit?

    Egyébként egyelőre nem látom, ebben az esetben mennyire sáros az “ügyvéd úr”, így véleményt se tudok mondani róla.

    Egyrészt van egy 2000. szept. 25-én kelt “papír”, amiben meghatalmazzák az “ügyvéd urat”, hogy a felek képviseletében eljárjon a földhivatalnál.
    Ezt a városi bíróság 2004. szeptember 3-án érkeztette majd az “ügyvéd úr” 2005. május 2-én hitelesítette.

    Másrészről van egy adásvételi szerződés, amiről nem tudni, mikor köttetett és milyen kapcsolatban van a másik “papír”-ral.
    Ezt a földhivatal 2005. május 4-én érkeztette.
    Ezen nem látható az “ügyvéd úr” aláírása, pecséte.

    Ha az “ügyvéd úr” valóban közreműködött az adásvételnél, akkor kinek a megbízásából? Az eladót vagy a vevőt képviselte?
    Ha az eladót, akkor tudnia kellett, hogy ő nem jogosult a lakás eladására.
    Ha a vevőt, akkor első sorban neki kellett volna meggyőződnie róla, hogy az eladó jogosult-e a lakás értékesítésére.

    Ha nem volt résztvevője az ügyletnek, akkor miért nem tiltakoztok?

  11. kispajtás szerint:

    Ez a fickó még szabadlábon van??? El tudom képzelni, milyen más zűrös ügyei lehetnek az önkormányzatnál, amiben az elvtársaival együtt nyakig benne van. Csak nehogy újabb tragédia legyen belőle, kedves szocik!
    Vörös Csepel – Zűrös Csepel…

  12. malacka szerint:

    zed = atlétaa = csepeli = TAKÁCS KRISZTIÁN????

  13. zed szerint:

    Huba! Szerintem a vételár inflációval megnövelt összege a helytálló, amit vissza kellene fizetni az eredeti állapot helyreállításakor, 2020-ra remélhetőleg már euróban történik.
    Úgy tudom, ha a “vevő” nem akarja elhagyni az ingatlant, nehéz onnan kitenni. A jogtalan lakáshasználat ugyanis más kategória, mint mondjuk a betörés. Ha a tulajdonos erőszakkal, vagy fenyegetéssel akarja eltávolítani a jogtalan lakáshasználókat, az önbíráskodásnak minősül. A rendőrség csak akkor járhat el, ha jogerős bírói ítélet születik a végrehajtásra, ami nem azonos azzal az ítélettel, ami a jogtalan lakáshasználat tényét állapítja meg. Legalábbis ez néhány éve így működött, hogy azóta történt e változás a jogalkotó, ill. a lakásmaffia albizottság munkájának köszönhetően, nem tudom.
    Nem biztos, hogy a vevő jóhiszemű volt. A vételár csak egy papírra vetett szám, az élettárs 3G mellett akár a cigánycsaláddal is összejátszhatott, ez a lehetőség azért sem zárható ki, mert a lakásmaffia egyik bevett módszere. A vevő ugyanis pontosan tudja, hogy jópár évig nem lehet kitenni a lakásból, ezidő alatt ráadásul jelentős számlatartozást is fel szoktak halmozni. Egyébként lakásbérlők is visszaélnek ezzel: leteszi a kauciót, és az első havi bérleti díjat, de utána egy fillért nem fizet, és a rezsit is csak ímmel-ámmal (épp csak annyit, hogy semmit ne kapcsoljanak ki). A tulaj akkor fázik rá igazán, ha nem jelentette le az APEH-nak a lakás bérbeadását, mint adóköteles jövedelemforrást, mivel az igazának a bizonyításához kénytelen elővenni a bérleti szerződést. A bérlő kilakoltatása éveket vehet igénybe, aki egy lelakott lakást és egy rakás számlatartozást hagy maga után.

  14. Manitu szerint:

    zed, jól látom azt állítod, hogy Gulyás lakásmaffiában vett részt?

    Na, ez tőled valóban újdonság!

  15. zed szerint:

    Gulyás Gábor egy független önkormányzati képviselő. Ez az ügy nem kapcsolódik az MSZP-hez, amely mellett kiállok.

  16. Vátesz szerint:

    Itt valószinűleg mindenki a zavarosban halászott. 2000-ben sem lehetett egy önálló helyrajzi számmal rendelkező pottyantós budit megkapni 400ezerért!

  17. vermes szerint:

    Ernő!

    Beteges dolog ez, hogy állandóan síroknál és emlékhelyeken fényképezteted magad!

    De ha már ilyen aberrált vagy, legalább annyi tiszteletet adhatnál az elhunyt(ak)nak, hogy a zsebedből kiveszed a kezed, amikor készül a kép!!!

    http://kommentalok.hu/news.php?readmore=1363#comments

  18. Huba szerint:

    Én azért szívesen megnézném a “csatolt meghatalmazás alapján eljáró” és ez alapján elkészített szerződés közjegyzői hitelesítését is. Vagy azt is ggg hitelesítette??

  19. Huba szerint:

    u.i.
    A 400.000,-Ft vételárat azért nem firtatom, mert az illeték miatt szoktak – ezek szerint ügyvédi aszisztenciával – kevesebbet írni.
    Az más kérdés, hogy az Illeték H. (APEH) jól lesz@rja az összeget.

  20. ... szerint:

    ilyen ügybe valami véletlen folytán az mszp-s képviselők szoktak keveredni.

  21. zed szerint:

    Az a lakás, amelyben a polgár életvitelszerűen lakik, magánlakásnak minősül. Ez lehet akár egy lakókocsi vagy egy sátor is. A használat jogcíme (tulajdon, bérlemény, egyéb) nem számít. A törvény védi a magánlakás sérthetetlenségét. Ez azt jelenti, hogy a lakástulajdonosnak nincs joga önkényesen kikapcsoltatni a villanyt, elzáratni a gázt/vizet, ha ahhoz a bérlője nem járul hozzá, mivel azzal zavarja őt az életvitelével kapcsolatos tevékenységekben. Ugyanígy ha egy nemfizető bérlőt a lakás tulajdonosa gyakran felkeres személyesen, előre nem egyeztetett időpontokban, azért hogy a fizetésre vagy a kiköltözésre rábírja, az albérlőnek joga van zaklatásért feljelentenie. Az ügyes ember tudja hogyan kell ingyenélni, és ehhez felhasználja a jog eszközeit is.

  22. Huba szerint:

    zed!
    Utolsó mondatod ggg diktálta?

  23. LB szerint:

    zed!

    “Gulyás Gábor egy független önkormányzati képviselő. Ez az ügy nem kapcsolódik az MSZP-hez, amely mellett kiállok.”

    Jó vastag bőr van a képeden, a rinocérosz elbújhat melletted! 🙁
    Nézd már meg a csepel.hu-t!
    http://csepel.hu/modul.asp?name=Static&file=kepviselok

    Mit lehet ott látni?
    Dr. Gulyás Gábor (MSZP)
    8.evk

    Másrészről akkor mondhatnátok azt amit írtál, ha ti ZÁRTÁTOK VOLNA KI mind a pártból, mind a frakcióból. Mivel erre a mai napig nem voltatok hajlandó, számomra ez azt jelenti, hogy számotokra elfogadható mind az, amit az “ügyvéd úr” tett!

    Ráadásul az összes, eddig nyilvánosságra került ügye arra az időszakra esik, amikor még MSZP-s képviselő “volt(?)”, és élvezte pártotok teljes támogatását.

  24. malacka szerint:

    Bocs!

    zed = Borka-Szász???
    csepeli= Szenteczky???

    Ezekben viszont biztos vagyok:

    atláétaa = Takács Krisztián!!!!

    boléman lajos = Polgár György!!!!

  25. zed szerint:

    LB! Mi a fenét akarsz?! Amikor -szerintetek- kiállok Gulyás mellett, az a baj, amikor nem, abba is beleköttök! Most húzzak a fejemre sapkát, vagy ne?
    Nekem az nem tetszik, hogy a hataloméhes Fidesz az egész csepeli MSZP-frakciót igaztalanul vádolja, és ahol lehet, keresztbe tesz a képviselőtestület munkájának, pofáznak ahelyett, hogy azt a munkát végeznék, amire megválasztották őket!

  26. LB szerint:

    zed!

    Szerintem már leírtam, mit szeretnék.
    Azt, hogy ha igaz, ami az “ügyvéd úr”-ral kapcsolatban megjelent, akkor a csepeli MSZP a teljes nyilvánosság előtt határolódjon el tőle és zárja ki a tagjai közül! Úgy gondolom, minden jó érzésű csepeli lakos ezt várja el tőletek, függetlenül attól, melyik párt szimpatikus számára.

    De az az értésem, ez a hajó már elment, és ezt csak és kizárólag saját magatoknak köszönhetitek. Az “ügyvéd úr” még sokáig kísérteni fog!

    A Fideszt természetesen lehet hibáztatni azért, mert él az általatok tálcán kínált lehetőséggel, de teljesen felesleges.

    Azt írod: “a hataloméhes Fidesz az egész csepeli MSZP-frakciót igaztalanul vádolja, és ahol lehet, keresztbe tesz a képviselőtestület munkájának”

    Tedd szívedre a kezed, és gondold végig: Az elmúlt 12 évben hány Fideszes javaslatot fogadtatok el? Hányszor akadályoztátok meg, hogy a Fidesz által beterjesztett előterjesztés a kt. elé kerüljön? Hányszor vettétek figyelembe a Fideszes képviselők által beterjesztett módosító javaslatokat?

    Az együttműködéshez két fél szükséges. És az első lépést az “erősebb”-nek kellett volna megtennie. De ti erre képtelenek voltatok! Kár!

  27. zed szerint:

    Hess madár! Csak nem a Legfelsőbb Bíróságot jelöli a monogramod, kedves LB? Mi alapján határolódjon el az MSZP egy volt tagjától? Dr. Gulyás Gábor tiszta erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkezik!
    Ha az MSZP ilyet tenne (bár a Fidesz ennél többet vár), a Fidesz utána azt szajkózná, hogy lám-lám, az MSZP kénytelen volt elismerni egy volt tagjának a bűnösségét, és határozottabban folytatná a Tóth Mihály és Avarkeszi Dezső elleni hadjáratot. A hataloméhes Fidesznek semmi sem elég, mindent csak a hatalom megszerzéséért tesz!

  28. kispajtás szerint:

    Hatalomféltő mszp – mint a vércsék, kíméletlenek.
    zed, most épp te vagy az aktuális provokátor?
    Rémesen gyenge produkciót nyújtasz, az elődeid jobbak voltak.

  29. Hugi szerint:

    Zed, le vagy maradva! Gulyás akkor is MSZP-s volt, és a társai tudtak az ügyeirõl, és most is az! Ha nem MSZP-s frakciótag, akkor mit keres az MSZP színében a bizottságokban???

  30. Papi szerint:

    Jól van Zed!
    Most is hazudsz mint a vízfolyás! már egyszer ajánlottam neked Észak-Koreát elmehetnél már végre a gulyásoddal együt! Amikor ezeket az úgynevezett “hibákat” (felénk csak sikkasztásnak, csalásnak hívják) elkövette az a sikkasztó akkor még bőven maszopos képviselő volt! Ne feledd, hogy Avarkeszi is megbízta munkával az “ügyvéd uradat”
    Ha nálad ez a tiszta erkölcsi bízonyítvány kritériuma (amit ez a sikkasztó gulyás produkál) akkor az ország KB.: 10 millió lakójából több mint 9,6 millió nem kaphat erkölcsi bízonyítványt!
    Habár te is pont olyan vagy mint a gulyásod és a pártelnőköd az ex is és a mostani is!

  31. Kovács Ernő szerint:

    Végre megjött Pörzsének az esze!
    http://www.kommentalok.hu/news.php
    Viszlát Fidesz tv!!!!!!

  32. Gordon szerint:

    Indul a Balóné TV!? 🙂

  33. vermes szerint:

    Ernő!

    Próbáld Pörzse után!
    Szorítunk!
    😀

  34. vermes szerint:

    Ernő pénzt koldul utazgatásaira:

    “Sajnos szponzorok nincsennek, szivesen venném, ha lennének jelentkezők. Őket a főoldalon tudnám reklámozni. Nem meggazdagodni szeretnék, hanem még szinesebbé tenni, több eseményre elmenni, de ehez minnél több pénzre lenne szükség.”

    Szánalmaaaaas!

    Ernőke, ebből az igénytelen, nulla látogatottságú honlapból nem is fogsz meggazdagodni! Kérj pénzt Gyurcsánytól, őt úgyis imádod!

  35. Gordon szerint:

    Ernő! Nem szégyelled magad?

  36. balszélső szerint:

    Ernő! Aztán ne lepődj meg ha az ellenzék szellemi vezérének, Csintalannak az adóján bukkan fel.

    Napjaink zavaros politikai helyzetében az a vicc, hogy a két nagy párt ( azt nem mondom, hogy ellenség) egyaránt a másikra keni a Jobbik-történetet.
    Olyan mulatságos következtetéseket vonnak le egyesek, hogy a baloldal, azaz Draskovicsék hozták lére a Jobbikat és a Gárdát, amit aztán naponta üldöznek. A szocik szerint meg a másik oldal.
    Így aztán Te sem csodálkozhatsz, hogy a levelezők folyamatos céltáblája vagy meg nem értettséged okán. Nézd el nekik a zűrzavart a fejükben.

  37. Papi szerint:

    Balszélső!
    Ajánlom figyelmedbe Rejtő Jenő könyvét! Ott világosan leírják, hogy vigyázni kell a látszatra! 🙂
    Egyébként a Magyar Gárdát a Jobbik hozta létre.
    Nem ez a baj hanem az, hogy rengeteg maszopos provokátor ment a Jobbikba. Lásd.: Kovács Ernő, meg volt itt egy Pendrick nevezetű aki kb. fél-egy évvel ezelőtt még telitorokkal éljenezte az MSzP-t.

  38. csepeli szerint:

    Benne van a szerződésben, hogy az eladó a csatolt meghatalmazás alapján jár el. Akkor meg miért írja a cikk, hogy nem volt felhatalmazás?
    Továbbá nem világos, hogy miért telt el 5 év a szerződés aláírása és a földhivatalba való benyújtás között.

  39. zed szerint:

    Valóban 3 név van a szerződésben kisatírozva, és az egyik elé oda van írva, hogy “képv:”. Hárman is írták alá, feltehetően egyikük a vevő, másikuk az eladó, és a harmadik személy az eladó meghatalmazottja.

  40. Vátesz szerint:

    Na ez érdekes, mert a cikk szerint a tulajdonos éppen sitten ült és a volt élettársa adta el, akinek erre nem is volt felhatalmazása, s tulajdonos sem volt. Akkor Gulyást átejtették a meghatalmazással, rosszabb esetben ő is benne volt vagy gondatlan volt az adatok helyességének vizsgálatakor. Ő ügyvéd volt, jogvégzett ember, tudnia kellett volna a trükkökről. A végkifejlet szempontjából mindegy, mert tulajdont csak tulajdonostól lehet szerezni. A “vevő” meg mehet az ég alá. Mivel cigány család a vevő, én Gulyás helyében igen aggódnék a testi épségemért, jobban mint az átvert nyugdíjasok esetében. Bár, ki tudja, lehet hogy van önvédelmi fegyvere. Draskovics még csak most akar szigorítani.

  41. Gordon szerint:

    A Balóné gárda majd megvédi Gulyást. Egy-kettő, lépés, in-dúlj. Fogadás balról, Gulyás pajtásnak tiszte-legj! 🙂

  42. codec szerint:

    Pörzse ott hagyta Fritz Tamásékat? Most jól kinéz majd. Bruhaha.
    Pedig kollégája megmondott mindent előre. Meg előrehozott választásokat követelt 20- 30 emberével, a jobb oldali média média gőzlevezetője.

  43. Cápa szerint:

    Deme, Gulyás, na meg egy Szélhámos! Baj van a Gáborokkal…. Csupa baj….

  44. miska72 szerint:

    csepeli szocialista maffia!

  45. csepeli szerint:

    Javaslom a helyi Fidesznek, hogy a rokkantnyugdíjas Németh úrnak fizessenek 1 milliót, cserébe azért a politikai haszonért, amit Németh úr ügye a Fidesznek eddig hozott.
    Németh úrnak javaslom, hogy ezentúl csak pénzért adjon át dokumentumokat, hiszen a helyi Fidesz rengeteget profitál az ő ügyéből. Gondoljunk csak bele, ez hozzásegíti Németh Szilárdot a polgármesterség elnyeréséhez, ahol is majd zsíros pénzek lenyúlására lesz lehetősége saját magának és párttársainak.
    Ugyanígy a cigány család is megérdemel legalább pár százezret, amiért átadták a szerződést, stb. Az ilyen papíroknak pénzben kifejezhető, komoly értékük van. Mondjuk valószínűleg már fizettek is érte.

  46. zed szerint:

    Ha a két Németh összefog, kő kövön nem marad… 🙂

  47. Papi szerint:

    csepeli!
    Tudod mit addjuk el a te vagyontárgyaidat Házat (lakást) autót, bútort ha van a butorodat és menj a hídd alá vagy Észak Koreába ha ennyire véded azt asikkasztó gulyást!
    A másik dolog: azért mert esetleg te és a mocskos tolvaj bandád lop és csal mint a hírek mondják azért még nem bíztos, hogy mások is olyan szemetek mint ti!

  48. Papi szerint:

    Zed!
    Az új kormány (és az nem ti lesztek) már csak építeni tud mert ti már mindent lerombóltatok és elloptatok!

  49. csepeli szerint:

    A Fidesz csak tépi a száját, de Németh úrnak nem segít anyagilag, pedig nagy politikai hasznot fölöztek le a Németh úr által szolgáltatott dokumentumok segítségével.

  50. Vátesz szerint:

    Lehet, hogy lesz miből segíteni, ha az MSZP Csepelen is kibukik a hatalomból, mert a pénzcsapok elzárásra kerülnek. Nemzetközi korrupciós vizsgálatok szerint nálunk minden beruházás azért kerül olyan sokba, mert az MSZP közeliek láncszámlázása megduplázza az árakat. Csókoltatom a fiúkat, ahogy Gyurcsány mondta, lehet visszamenni autófényezőnek! Az lesz köztük a szerencsés, aki túl van a nyugdíjkorhatáron, ülhet az összelopott pénzén, s lesz annyi esze, hogy egy kanyit sem ad a bukott párttársaknak kampányra.

  51. Suttogó szerint:

    Csepeli miért pont 1 milliót javasolsz?

  52. csepeli szerint:

    Suttogó: oké, legyen kétmillió.

  53. Suttogó szerint:

    Gulyás nem is tartozik 2 millióval Némethnek.

  54. csepeli szerint:

    És ez hogy jön ide? Mondhattam volna tízmilliót is.

  55. Suttogó szerint:

    Mért nem mondtad?

  56. Papi szerint:

    csepeli!
    Talán az a mocskos troger gulyás vizese vissza és az olyan stricik mint te!

  57. csepeli szerint:

    Papi, te már megint részeg vagy?

  58. Papi szerint:

    Csakúgy mint te!

  59. […] közelmúltban az is kiderült, hogy egy cigány család ingatlan-adásvételi szerződését is úgy rontotta el a volt ügyvéd, hogy az ingatlan szerződés szerinti eladója nem volt az ingatlan tulajdonosa, de […]

  60. […] hogyan bánt el az ügyvéd korábbi ügyfeleivel, a rokkantnyugdíjassal, az özvegyasszonnyal, a cigány családdal, akik hamarosan elveszíthetik otthonukat valamint azzal a csepeli asszonnyal, aki már el is […]

  61. […] Csepel.info számolt be először arról az esetről, hogy a bukott ügyvéd miatt egy több gyermekes cigány család veszítheti el közel tíz év […]

  62. […] „Ilyet ügyvéd nem ad ki a kezéből” – Újabb botrányba keveredett az MSZP-s képviselő […]

Itt lehet hozzászólni !