Csepel kiürítésének megakadályozására emlékeztek

csepel.hu

Csepel kiürítésének megakadályozásáról és lakóinak bátor kiállásáról emlékeztek meg az önkormányzat falán elhelyezett emléktáblánál, majd dr. Koncz János főjegyző, posztumusz Csepel Díszpolgára sírjánál a Csepeli temetőben.

A megemlékezésen Borbély Lénárd polgármester, Ábel Attila, Morovik Attila és Pákozdi József alpolgármesterek vettek részt az önkormányzat részéról, Bercsik Károly és Czibulyáné Szonday Szilvia a FIDESZ-KDNP, Tóth Sándor az LMP, nevében vettek részt a hivatalnál tartott megemlékezésen, valamint a Humán Szolgáltatások Igazgatósága és a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda is elhelyezték a megemlékezés koszorúit.

Hetvenöt évvel ezelőtt a kiürítési parancsot az akkori főjegyző, november 30-án, szóban kapta a nyilasoktól, amit megtagadott, ezért két munkatársával letartóztatták. Közben december 4-én Csepelen több ezer ember gyűlt össze a községháza előtt a parancs végrehajtása ellen, amit a tömeg hatására visszavontak.

Ezután a megemlékezők a főjegyző és felesége sírjánál  helyeztek el koszorút, melyet Borbély Lénárd kezdeményezésére a csepeli önkormányzat nemrégiben felújított.

Dr. Koncz János (1880-1973) korának egyik legnevesebb jogásza volt, a közigazgatásban szerzett tudását és tapasztalatát egész Budapesten nagyra értékelték a két világháború között. Az I. világháború után hosszú évtizedekig Csepel főjegyzője volt, irányítása alatt sokat fejlődött a község. Életének sordöntő pillanata volt 1944. november 30-a, amikor a nyilasok szóban közölték vele a falu kiürítéséről szóló parancsot.  A község felelős vezetőjeként ezt megtagadta, ezért két munkatársával együtt letartóztatták. A Gestapo Sváb-hegyi parancsnokságára szállították, ahol december közepéig fogva tartották. Közben december 4-én több ezer ember gyűlt össze a községház épülete elé, hogy megakadályozzák a falu kiürítésének végrehajtását. A tömeg nyomására a kora délutáni órákban megszületett a döntés, hogy a kiürítési parancsot visszavonják.

Dr. Koncz János szakértelmére már nem tartottak igényt a kommunista időszakban, és bátor helytállását és emlékét sem ápolták. Utolsó kívánsága mégis az volt, hogy Csepelen temessék el. Hosszú életének utolsó évtizedeit visszavonultan töltötte családja körében.

Az új önkormányzati vezetés 2013 februárjában döntött arról, hogy tisztelegve az egykori főjegyző munkássága előtt, róla nevezik el a korábbi Gombos teret.

csepel.hu

 

4 hozzászólás “Csepel kiürítésének megakadályozására emlékeztek” bejegyzésre

  1. Volt már ilyen szerint:

    Ezekre az emberekre kellene a csepelieknek tisztelettel felnézni?

  2. Nagyapó szerint:

    Azért Koncz János főjegyző nagyobb tiszteletet érdemel, mint a gyilkos kommunista Gombos Ferenc!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Volt már ilyen szerint:

    A hozzászólás a fényképen levőkre vonatkozik, nem a történelmi személyekre!

  4. Gyula szerint:

    Mi az, hogy egy politikusra “felnézni”?
    Alkotott valami maradandót???

Itt lehet hozzászólni !