Csepel az atlétikai világbajnokság és a fejlesztések mellett szavazott

csepel.hu

November 18-án a csepeli képviselő-testület rendkívüli ülésen döntött arról, hogy kerületünk támogatja a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését, ami a kerületet érintő hatalmas közpark- és közlekedési fejlesztésekkel jár együtt.

A döntés az itt élőknek olyan előnyöket jelent, mint Budapest történelmében a Városliget vagy a Népliget létrehozása volt.

Az ülés elején Borbély Lénárd polgármester elmondta: a fejlesztések jó befektetést jelentenek a jövőbe. Csepel északi területén olyan terveket valósíthatnak meg állami és uniós forrásokból, amelyek a kerület lakosságát is szolgálják. Így felújítják a csepeli HÉV-et, amire régen vár a lakosság. „Képviselői eskünk is arról szól, hogy munkánkkal Csepel fejlesztését szolgáljuk” – hangsúlyozta Csepel polgármestere.

Schneller Domonkos, a fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár kiemelte: Csepel szigetcsúcsa Budapest „aranytartaléka”. Hosszan sorolta a külföldi példákat, amelyek bizonyítják, hogy ipari területeket, elhanyagolt környékeket hogyan tudtak zöld oázisokká alakítani.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a Ferencvárosba tervezett atlétikai stadionhoz kapcsolódóan 72 hektáron hoznának létre közparkot, ebből 60 hektár lenne Csepelen. Új Duna-hidakkal, ebből három gyalogos és kerékpáros híddal kapcsolnák össze Csepelt a fővárossal. Így új városrész születik, amely Budapest legnagyobb egybefüggő, aktív zöldfelülete lesz.

A létesítmények túlnyomó többségét, a futókört, a sportpályákat, az evezős pályát, a hatalmas parkot a nagyközönség – Csepel lakossága – korlátozás nélkül használhatja majd. A sportberuházással párhuzamosan újítják fel a csepeli HÉV-et. Új szerelvények közlekednek majd, és a csepeliek régi vágya teljesül azzal, hogy közvetlen kapcsolatuk lesz a Belvárossal.

A vitán felszólalt Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, aki támogatja a fejlesztéseket. Vágó Imréné, a Csepeli Diák Atlétikai Club elnöke arra emlékeztette a képviselőket, hogy Magyarországon nincs atlétikai központ. Csepelen és környékén még versenyekre alkalmas pályák sincsenek, ahol a fiatalok sportolhatnak. A nagyszabású beruházás a gyerekek, Csepel érdekét szolgálná – emelte ki.

A hozzászólók támogatták a tervezett fejlesztéseket. Az ellenzék sem szólalt fel ellene, a polgármester pedig befogadta a Jobbik képviselőjének módosító javaslatát. Az előterjesztést ennek ellenére – vélhetően pártutasításra – nem mindenki támogatta. Így 11 igen, 5 nem és egy tartózkodás mellett szavazták meg. A Fidesz-KDNP, a Jobbik és a Bucka Szövetség Egyesület igennel, az MSZP és a DK öt képviselője nemmel szavaztak, a Momentum képviselője tartózkodott.

A határozat szerint Csepel képviselő-testülete támogatja a 2023-as atlétikai világbajnokság budapesti megrendezését, egyben arra kéri Karácsony Gergely főpolgármestert és a fővárosi közgyűlést, hogy járuljanak hozzá a budapesti atlétikai központ és közpark megvalósításához. A közönség hangos tapssal fogadta a javaslat elfogadását, Borbély Lénárd pedig közölte: Budapesten hetven éve nem volt akkora közpark építés, mint amilyenre most lehetőség nyílik.

Cs. A.

csepel.hu

2 hozzászólás “Csepel az atlétikai világbajnokság és a fejlesztések mellett szavazott” bejegyzésre

  1. Tóth kati szerint:

    És mikorra épül meg a Gerincút?

  2. csak úgy szerint:

    Tóth kati !

    https://csepel.hu/hireink/kozerdeku/item/12481-kozmeghallgatast-es-testuleti-ulest-tartanak-november-28-an

    … itt megkérdezheti, ha lesz idő a kérdésekre is, a szokásos hosszú beszámoló után.

    Tisztelt csepeliek!

    Tisztelettel meghívjuk Önöket Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata Képviselő-testülete 2019. évben esedékes testületi ülésre és közmeghallgatásra, melynek

    Időpontja: 2019. november 28. (csütörtök) 17.00

    Helyszíne: Budapest Főváros XXI. Kerület Csepeli Polgármesteri Hivatal Nagytanácsterem (1211 Budapest, Szent Imre tér 10. földszint 5.)

Itt lehet hozzászólni !