Ömlik a közpénz a költségvetési csalással vádolt ügyvédhez

Pesti Srácok

Budapest két kerületi önkormányzata, Erzsébetváros és Rákospalota új polgármestere is a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízta meg a meglévő önkormányzati szerződések átvizsgálásával – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Mindkét kerületben ellenzéki, baloldali politikusok ültek a polgármesteri székbe. Erzsébetvárosban a DK-s Nidermüller Péter, míg Rákospalotán az MSZP politikusa, Németh Angéla. A két politikus szinte azt sem várta meg, hogy a tinta megszáradjon megbízólevelén, máris szaladt Czeglédyhez – akinél alkalmasabbat bizonyára nem is találhattak volna a közpénzek utáni vizsgálódásra.

A Pesti Srácok birtokába került megbízólevél szövege szerint a gazdasági bűncselekmények miatt már bünetett, jelenleg súlyos bűncselekményekkel vádolt ügyvéd politikus nem csak az önkormányzati hivatal, hanem szervezetei, sőt gazdasági társaságai szerződéseibe, sőt minden ügyiratába, gazdasági rendszerébe is jogosult belenézni, a dokumentumokról másolatot készíteni.

Erzsébetvárosban a Niedermüller Péter által személyesen aláírt megbízólevelet november 5-re datálták és megbízás december végéig szól.

Szövegezése szerint Czeglédy Csaba és Társai Ügyvédi Iroda feladata az önkormányzati hivatal, az önkormányzati szervek, intézmények és önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok már megkötött, jelenleg is hatályban lévő szerződéseinek áttekintése, megvizsgálása, javaslattétel, valamint a folyamatban lévő jogi ügyek áttekintése. 

A megbízólevél felmutatásával az ügyvédi iroda (annak gyakorlatilag bármely tagja, hivatalos képviselője) jogosult teljes betekintésre minden ügyiratba, gazdasági rendszerbe. A hivatal, intézmények, cégek helyiségeibe beléphet, dokumentációkat kérhet ki elektronikus úton vagy személyesen, sőt azokról másolatot is készíthet.

A birtokunkba került dokumentumból az nem derül ki, hogy mindezért mekkora javadalmazást, kvázi közpénzt fizet ki a polgármesteri hivatal, illetve az önkormányzat. 

Információink szerint Rákospalota polgármestere, Németh Angéla hasonló tartalmú megbízást adott a Czeglédy féle ügyvédi irodának. 

Napokkal ezelőtt írásban kerestük meg mindkét polgármestert egy kabinetvezetőjüknek küldött e-mailben, ezekre a megkereséseinkre a mai napig semmilyen válasz nem érkezett. 

Tüzetesen átnéztük mindkét önkormányzat honlapját, hogy a közérdekű adatok között, vagy üvegzseb menüpont alatt megtaláljuk-e a megbízást, vagy arról legalább valamilyen beszámolót, de nem. Erszébetvárosban egyelőre csak Niedermüller Péter arcképét szerepeltetik friss adatként, mint az új polgármestert. Az üvegzseb menüpont alatt a következő szöveg áll: “feltöltés alatt”. Rákospalotán kicsit kacifántosabb úton lehet eljutni a törvényben előírt közérdekű gazdasági adatokhoz, szerződésekhez, kifizetésekhez, de ezek között sem találtuk nyomát a Czeglédy irodának adott megbízást. 

A polgármesterektől azt kérdeztük, “mi indokolta, hogy sebtében éppen egy hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt, rovott múltú ügyvéd irodájával leszerződjenek”, illetve mi garantálja, hogy az a vezetés, amelyik pont egy költségvetési csalás miatt korábban már elítélt, jelenleg vádolt ügyvédnek ad megbízást, átláthatóan és törvényesen kíván bánni a rábízott közpénzekkel.

Emailben kerestük meg Czeglédy Csabát is.

Azt kérdeztük, mekkora javadalmazást kap a vállalt feladatért az irodája a két önkormányzattól? Személyesen fogja-e ellátni a feladatot?
Szerinte nem aggályos-e, ha éppen egy költségvetési csalással vádolt személy kap teljes betekintést önkormányzati szerződésekbe és vizsgálja át azokat?
Elfogadhatónak tartja-e az ő helyzetében, hogy közpénzből foglalkoztatva, önkormányzatok bármilyen jogi ügyletei felett őrködjön?
Arra is kíváncsiak voltunk, hogy bármely más önkormányzattal kötött-e még hasonló tartalmú szerződést a választás óta?

Czeglédy Csaba rekord gyorsasággal válaszolt is a megkeresésünkre, természetesen kikerülve az érdemi válaszadást.

Tisztelt Újságíró Asszony,

az ügyvédi irodának nem én vagyok a vezető ügyvédje, így annak nevében nem vagyok jogosult a sajtónak nyilatkozni általánosságban sem.

Továbbá az ügyvédi iroda bárminemű megbízása, annak részletei, a megbízás ellátásának módja az ügyvédi iroda oldaláról ügyvédi titkot képez.
Egy ügyvéd vagy ügyvédi iroda nem adhatja ki harmadik személynek, kik a megbízói.

Kérem válaszom elfogadását!

Üdvözlettel

Dr. Czeglédy Csaba

Kíváncsian várjuk, mit szól majd az ügyhöz Karácsony Gergely főpolgármester, aki a korrupciómentességért és átláthatóságért még külön főpolgármester-helyettest is kinevezett Kerpel-Fronius Gábor személyében. Kerpel-Fronius Gábor vajon Czeglédy önkormányzati ténykedését és annak átláthatóságát is figyelemmel kíséri-e, vagy elhessegeti mint a kispesti zűrös ügyeket, mondván, nem biztos benne, hogy éppen neki kellene azt vizsgálnia.

Forrás: Pesti Srácok

4 hozzászólás “Ömlik a közpénz a költségvetési csalással vádolt ügyvédhez” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    A vizsgálódást miért nem a Trócsányi cégénél kezdtétek?

  2. Nagyapó szerint:

    Az a hat milliárd a mi pénzünk. Hány CT-t lehetne abból vásárolni?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. keménylegény szerint:

    “Az a hat milliárd a mi pénzünk.”

    Szóljon a kilenc évre megválasztott legfőbb ügyésznek, találjon ki valamit és szerezze vissza.

  4. Nagyapó szerint:

    keménylegény! Nem tűnt föl, hogy folyik a bírósági eljárás? Igaz, ha Mészár Rózához kerül az ügy, felmenti!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

Itt lehet hozzászólni !