Csepel választ: A, B vagy C menüt parancsol?

Csepel.info

Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János ellenzéki pártszövetsége semmit nem támogat, és pártjaik ellen is harcolnak. Az ellenzéki pártokból kiszakadt civilek pártfüggetlen politikát akarnak, ám nehezen tudnának kormányzati forrásokért lobbizni. Borbély Lénárd polgármester és csapata pedig azt az építő-fejlesztő munkát folytatná, amit eddig – ám tagadhatatlanul kormánypárti, amit Csepelen nem mindenki díjaz.

Ez a választék az október 13-i választás előtt. Az alábbiakban foglaljuk össze, amit a csepeli jelöltekről tudni lehet.

Borbély Lénárd és csapata: folytatnák a fejlesztéseket

Bár Csepel alapvetően ellenzéki, 2014-ben a többség mégis a fideszes vezetésű önkormányzat folytatása mellett döntött. Az, hogy 2010 után két év alatt kihúzták a kerületet az adósságcsapdából, majd komoly fejlesztések kezdődtek, ösztönző volt arra, hogy baloldaliak, ellenzékiek szavazzanak át a fideszes jelöltekre.

Borbély Lénárd polgármesternek most a fejlesztések adják az erősségét. Az elmúlt öt évben ugyanis az út- és csatornaépítésektől kezdve a város-rehabilitációs és panelfelújítási munkákon keresztül a parkok, játszóterek, óvodák, orvosi rendelők felújításáig olyan sok fejlesztés indult el, fejeződött be, amire más kerületekben sincs példa. És Csepelen bőven van behoznivaló, hiszen kerületünk lakossága nagyrészt a rendszerváltás vesztesei közé tartozik. De nem kell ennek így maradnia, és ebből kaptunk némi ízelítőt.

Mivel bármilyen vezetőváltás garantált törést hozna a fejlődésben, ráadásul a jelenlegi vezetés jó kapcsolata a kormánnyal további fejlesztésekkel kecsegtet, Borbély Lénárd és csapata most is a legesélyesebb a győzelemre.

Cikkeink:

Jó úton járunk, folytassuk közösen!

Szemmel látható marad a változás

Maradjon Csepel élhető és fejlődő kerület!

Csepel új utakkal és híddal gazdagodik

Az egyik legfontosabb, hogy biztonságban éljünk

A HÉV fejlesztésével nagyot lépünk előre

További fejlesztéseket ígér a polgármester a csepelieknek

Szemétgyűjtés a tisztább környezetért

Folytassuk közösen!

Ellenzéki pártok: mindenki mindenki ellen

Az ellenzéki pártok három meghatározó alakja Szenteczky János MSZP-s kampányfőnök, Horváth Gyula, a Demokratikus Koalíció elnöke valamint Dukán András, a Momentum csepeli vezetője. Matematikailag ők a legesélyesebbek a győzelemre, ám még a baloldaliak közül sem akarják sokan Szenteczkyt újra hatalomban látni.

Erdősi Éva MSZP-s polgármester-jelölt a kompenzációs lista nyolcadik helyén áll, vagyis az utolsó ember a fontossági sorrendben. A háttérben Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) harcban áll Szabó Szabolcs (jelenleg független) ellenzéki képviselővel. A tét számukra az, hogy ki lesz 2022-ben az ellenzéki képviselőjelölt. Ha Erdősi nyer – aki Bangóné embere -, akkor Bangóné indulását fogja polgármesterként támogatni. Ha veszít, az Szabó Szabolcsnak lesz kedvező. Szabó embere ugyanis Takács Mónika volt, akit részben emiatt váltottak le a polgármester-jelköltségről.

Súlyos konfliktus van ezen kívül a helyi MSZP és DK között, valamint az MSZP és a Momentum között is. Ennyi belharc mellett nem jutott idő átfogó választási programra. Azt viszont nem nehéz megjósolni, hogy a hatalomra jutásuk esetén azonnal leállnának a fejlesztések, és még jobban kiéleződnének az ingatag koalíción belüli nézeteltérések.

Cikkeink:

Migránsokkal erőszakolnák meg a Fidesz szavazóit: így tolja a kampányt Bangóné csapata

Bohócforradalom: nyolcszoros bűnözővel ölelkezik Karácsony és Gyurcsány

Most sikkasztás miatt emelhettek vádat Takács Krisztián ellen

Patkányozás újratöltve: Bangóné nyerheti a politikusi Darwin-díjat

Breaking: Bangóné Borbély Ildikó és Szenteczky János betörtek a Fidesz csepeli irodájába

Folytatólagosan megsértik a választási törvényt a csepeli ellenzéki pártok

Kiszivárgott Karácsony Gergely őszödi beszéde

Az MSZP ismét problémás családokat akar Csepelre telepíteni?

Megszorításokkal kampányolnak az ellenzéki pártok

Ismét belső ellenségeket keres az ellenzéki összefogás

Ellenzéki civilek: van elég kurázsi?

Több olyan város van Magyarországon, és még több a szomszédos országokban, ahol pártoktól független civil szervezetek adják a polgármestert és a képviselők többségét. Csepelen is megjelent az első olyan ellenzéki szerveződés, ami ezt a célt tűzte ki maga előtt.

A Buckai Szövetség Egyesület és polgármester-jelöltjük, Pákozdi József nem azzal állt a választók elé, hogy minden rossz, és minden jövőbeni fejlesztést leállítana. „Ha elsőbbségi sorrendet és a közérzetet javító intézkedéseket nézzük, akkor az egészségügy, közlekedés, közbiztonság fejlesztése a legfontosabb.” – fogalmazott a terveiről.

Jelöltjeik nem tudják felvállalni a 2010 előtti politika folytatását. „Amikor a pártok közötti egyeztetések elkezdődtek, a célom nekem is a NER lebontása volt. Takács Mónika polgármesterjelölttel ezt meg lehetett volna valósítani. (…)Miután Takács Mónikát visszahívták, azt tapasztaltam, hogy olyan emberek akarnak a kerület élére visszakerülni, akik kárt okoztak a csepelieknek 2010 előtt.” – jelentette ki.

Cikkeink:

Pákozdi József: a pártokban csalódott szavazókat szólítjuk meg

Szabó Szabolcs az ellenzéki civilek sikerében bízik

Utcafórumot tartanak az ellenzéki civilek

14 hozzászólás “Csepel választ: A, B vagy C menüt parancsol?” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Ritka pofátlanul fényezitek magatokat.

  2. Nagyapó szerint:

    Az önkormányzati választásnál arra kell választ adni, hogy “világ proletárjai egyesüljetek”, vagy lakóhelyünket hogyan tegyük jobbá, szebbé.
    A nyugodt erő ismeri a választ!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  3. Volt már ilyen szerint:

    Borbélynak nincs csapata! Némethnek van! Borbély az ő helytartója! Nélküle még fingani sem szabad! Borbély tehetett volna sok mindent, amivel bebizonyíthatta volna, hogy valóban mindenki polgármestere! Nem tette, mert Németh Szilárdtól függ! Csepel választ, Németh Szilárd, vagy ellene! Ennyi!

  4. Gyula szerint:

    Úgyis ti nyertek, ezt a rinyálást, apám, mint a fürdőskurva! Nem döglötök éhen, dolgozni sem kell, nyugalom.

  5. csak úgy szerint:

    Volt már ilyen – minden szava igaz!

  6. Jobban szerint:

    Csepel mostani vezetése a kerület javát szolgálta. A balliberális vezetés kifosztotta a kerületet.

  7. Horváth János szerint:

    Ezt a baromságot honnan szoptad?

  8. Jobban szerint:

    Horváth János, a “stílus maga az ember”….
    Nem ismeri el amit maga is a saját szemével lát nap, mint nap…konokul ellenáll az igazság elismerésének…lelke rajta…. A kerület fejlődött az elmúlt 9 évben. Sokat. Szépült, gazdagodott…minden szempontból. A balliberális vezetés a csőd szélére kormányozta Csepelt. Nem voltak fejlesztések. Kórházbezárás, galvániszap szennyezés…………..folytathatom.
    Ébresztő!

  9. Horváth János szerint:

    Jobban! Ritka nagy barom vagy!

  10. Jobban szerint:

    Horváth János “a stílus maga az ember”….
    „Bizony, ő is csak ember. Ő is csak sérült gyermek. Kicsivé kellett téged tennie, meg kellett aláznia, hogy hihessen a saját nagyságában, mert nem talált más kiutat. Akinek kisebbségi érzése van, annak a másikat még annál is kisebbé kell tennie, mint amekkorának önmagát érzi.” Anselm Grün

  11. Jobban szerint:

    Horváth János…fáj az igazság? Nagyon fáj….és nagyon savanyú a szőlő, borzasztóan savanyú…Úgy-e?

  12. Jobban szerint:

    “Ezt tette Tarlós Budapesttel – Teljes listaNégy év munkával fejeztük be az M4-es metrót (közben több tíz milliárd forintot szereztünk vissza a városnak a korábbi rossz szerződések korrigálásával, csak az Alstomtól 36 milliárdot szedtünk vissza);felújítottuk az M3-as szerelvényeit (az M2-es szerelvényeit is mi szereztük be egyébként);folyik az alagút és állomások 2. szakaszának kivitelezése teljes akadálymentesítéssel;megépítettük a budai fonódó villamost;jelentős mértékben kicseréltük a BKV járműállományát;megújítottuk a Margitszigetet, a Széll Kálmán teret, hat fürdőt korszerűsítettünk, bővítettünk;meghosszabbítottuk, illetve felújítottuk az 1-es és 3 -as villamosvonalakat;Mol–Bubi kerékpáros kölcsönzés;tízezer fát ültettünk;Pünkösdfürdői és Aranyhegyi patak árvízvédelmi mű kivitelezése folyik;állatkert „Holnemvolt park” elkészült, épül a Pannon park biodóm;visszaszereztük a Fővárosi Vízműveket a franciáktól;BKV teljes működési konszolidációja, az államit meghaladó mértékű béremelés a BKV-nál;a taopénzek visszaszerzése a színházaknak;a szemétdíjak eredeti szinten való visszaszerzése;a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának megalakítása;számos közterület felújítása a kerületekkel közösen a fővárosi tér-köz pályázatok keretében;a barnamezős területek feltérképezése és koncepció az újra felhasználásukra;új szmogrendelet;Duna-partok első (déli) szakasza koncepciójának elkészítése;együttműködési megállapodások az MTA-val (hozzáteszem, az MTA-val szemben most hozott parlamenti döntést én is elhamarkodottnak tartom) és a legnagyobb budapesti egyetemekkel;drogprevenciós egyeztető fórum létrehozása és működtetése;szoborállítások; nagyszabású virágültetési akciók;mégis elindult az e-jegyrendszer pilot projektje a gyakorlatban júniusban a repülőtéri buszjáraton;hosszú távú mobilitási terv elkészítése és elfogadása;taxisrendelet; hajléktalan-infrastruktúra fejlesztése;repülőtéri zajprobléma megoldása (ez utóbbi még folyamatban van);Futár utastájékoztató rendszer;Budafok-kocsiszín fejlesztésének kivitelezése;csepeli gerincút I. ütem;35 közúti és gyalogos felüljáró felújítása;2700 új P+R férőhely, több mint 100 kilométer kerékpárút, együttműködési megállapodás a kerékpárosokkal;jegyvásárló-automaták, több száz busz, 36 új Solaris troli;47 új CAF villamos; házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés;Pusztazámori Hulladékkezelő Központ II. ütem megépítése;városligeti gördeszkapark;Szent István park rózsakert;Erzsébet téri játszótér megépítése;5 darab fitneszpark;II. János Pál pápa tér átépítése;Gellért-hegyi játszótér;Vérmező játszótér;Feneketlen-tavi játszótér fejlesztése;BKISZ 300 kilométer csatornaépítés;margitszigeti csatornázás;dél-pesti telep záportározó fejlesztés;Budapest teljes árvízvédelmi helyzetének felmérése és fejlesztési koncepciójának kialakítása;nagyszabású vízcsőrekonstrukció folyamatban;Budapest 2030 hosszú távú fejlesztési alapdokumentum, Budapest 2020 integrált településfejlesztési stratégia;Budapest területfejlesztési koncepciója;Fővárosi területfejlesztési program;Budapest integrált területi programja;tematikus fejlesztési programok;Duna menti területeink fejlesztési tanulmányterve és hasznosítási koncepciója;Budapest zöldinfrastruktúra programja;Budapest klímastratégiájának megalkotása;Szociális városrehabilitációs kézikönyv;Zöldinfrastruktúra füzetek kiadása, fővárosi településképi arculati kézikönyv;Óbudai Gázgyár tornyainak műemléki rekonstrukciója;Belvárosi plébániatemplom rekonstrukciójának támogatása;BTM Kiscelli Múzeum részleges rekonstrukciója;Integrált jásztótér Csepelen;kondipark a Margitszigeten;100E közvetlen reptéri buszjárat létrehozása;Színházak éjszakája; Zene éjszakája;Kávéházak éjszakája;Rákóczi kert családi park Csepelen;Európa sportfővárosa év programsorozata;Városligeti Műjégpálya korszerűsítése. A közeljövőben kezdődő, illetve jóváhagyott, forrásbiztosított projektek:A Lánchíd és teljes környezete felújítása,BKV-járműcserék intenzív folytatása,Blaha Lujza tér és Széna tér rekonstrukciója,XIII. kerület Béke tér szennyvízkomplexum,EuroVelo kerékpáros-fejlesztések,P+R parkolóprogram,Nyugati tér rekonstrukciója;befejeződik a Budapest 2030 hosszú távú városfejlesztési program aktualizálása,a budai fonódó villamos alsó ágának kivitelezése,Főtáv-körvezeték (már épül), a millenniumi földalatti vasút felújítása,M3-as metró meghosszabbítás kiviteli szintű megtervezése,aquincumi híd és repülőtéri gyorsforgalmi út komplex, kiviteli szintű tervezése, engedélyeztetése.”Forrás: Tarlós István mindenszo.hu

  13. Jobban szerint:

    “Valami miatt nem a kispesti fehér porral szennyezett szocik ellen tüntetett a hótiszta ellenzék Győrben” pestisracok.hu

  14. Horváth János szerint:

    Borbély 35 pontjáról írj már valamit!

Itt lehet hozzászólni !