Erdősi Éva a nyolcadik legfontosabb

Csepel.hu

Mindig a kompenzációs lista árulja el, hogy egy csapatban ki a legfontosabb. Többnyire a polgármester- jelölt vezeti a listát. Kivétel akkor van, ha csak helyettesít valakit. Aki árnyékban akar maradni. Mint kiderült, Csepelen Erdősi Éva polgármesterjelölt csak a nyolcadik helyen van az ellenzéki listán. Személyét a valóságban Szenteczky János helyettesíti. Neki és Bangóné Borbély Ildikónak fogadott hűséget nyilvánosan jelöltté választásakor. Bár ez még nem gátolná az ellenzéket abban, hogy önkormányzati programot írjanak, de úgy tűnik, erre nem jut idő. Ha a jelölteken másfél évet vitáztak, valódi programra már kevés az esély. Az ellenzéki pártok sokáig titkolták, hogy győzelmük esetén kik vezetnék Csepelt.

A kompenzációs listáról derült ki. Három legfontosabb politikusuk a DK-s Horváth Gyula, a momentumos Dukán András és az MSZP-s Szenteczky János. Dukán eredetileg a harmadik volt, ám kijelentette, hogy csak olyan megállapodásban partner, „amelyben nem vesznek részt a 2010 előtt leszerepelt, bűncselekmények gyanújába keveredett vezetők.”

Szenteczky azzal tudta őt meggyőzni, hogy maga elé engedte. Így Dukánnak már nem fontos Szenteczky vagy Takács Krisztián terhelt múltja, és az sem, hogy négy egyéni körzetben induljon a Momentum. A listavezető, DK-s Horváth Gyula a csepeli kórház bezárásának segítésével írta be magát a kerület történelmébe. Ő valószínűleg újra egészségüggyel foglalkozó alpolgármester lenne. Legfontosabb ígéretei most is bezárások. Többször írt arról, hogy a Rákóczi Kert, a KRESZ-park és a kalózhajós játszótér „luxusjátszóterek”, és túl igényesek a csepelieknek. „A főváros egyik legszegényebb kerületének képviselője – ahol a lakosság jelentős része komfort nélküli hajlékban él, (nem kevés putriban) – csoda, ha ezzel a mértéktelen játszótérépítéssel szemben ellenszenvvel él?” – fogalmazott. Horváth a csepeli uszoda és strand fenntartását is megszüntetné. A strandolás és a nyugdíjaskedvezmények olyan fontos ellenségei lettek az ellenzéknek, hogy az észak-csepeli új hidak és fejlesztések elutasításával együtt bekerültek Erdősi Éva programjába is. Az ellenzéki lista második helyére felküzdött Dukán András oktatási alpolgármester lehet az ellenzéki győzelem esetén. Az iskolák működtetése ugyanakkor állami feladat. Így a titulussal agyjából ki is merülne a munkája. Szenteczky János gazdasági alpolgármester lenne, vagy a kabinetet vezetné.

Az ellenzéki pártok terveiről az előbbieken túl még azt lehet tudni, hogy megakadályoznák az új csepeli híd építését. A HÉV-felújítás kivételével ellenzik az észak-csepeli fejlesztési terveket is. Kérdés, hogy ha mindent elleneznek, akadályoznak, milyen sikerrel kérnének pénzt mégis a HÉV fejlesztésére. Erdősi tervei között van még, hogy a csepeli négyemeletes lakótelepek házaira még egy emeletet engedélyezne, ahová – többek között – szociális lakásbérlőket költöztetne. Többet továbbra sem lehet tudni a terveikről. • TK

 

 

Csepel.hu

14 hozzászólás “Erdősi Éva a nyolcadik legfontosabb” bejegyzésre

  1. Csepeli Kérdező szerint:

    Ki az a TK, aki aláírta a cikket?
    Takács Krisztián? :mrgreen:

    Amúgy ki az, aki még komolyan veszi, hogy az MSZP akár helyi akár országos szinten jelent valamit is?

  2. csak úgy szerint:

    Lénárd helyezése tényleg jobb. Ő a 2. helyen áll Szilárd mögött. Tipikus biodíszlet!

  3. Ajkai szerint:

    https://pestisracok.hu/vak-vezet-vilagtalant-karacsony-es-fekete-gyor-elmebajnoksaga/

    Már Csepelen is Ct-t vásárolnának,de úgy, hogy elveszik a nyugdíjasoktól a strandunkat.

  4. Horváth János szerint:

    Szemetet nem olvasok.

  5. PU szerint:

    Szemétről nem olvasok.

  6. Dagobert bácsi szerint:

    Ma tart lakossági fórumot Pintér Sándor belügyminiszter a Királyerdei Művelődési Házban. Engem felhívott Németh Szilárd, hogy menjek el. Persze automatán keresztül, s mindenkit aki szerepel a Kubatov listán! Szégyellik Borbélyék az eseményt hogy nem tették közzé nyilvánosan?

  7. Csabó szerint:

    Látom nagy a pánik a balosoknál. Se kampány, se program, se elképzelés arról, hogy mivel kampányoljanak. A momentumos csávó már bejutott, külföldre jár, bulizik. Neki gratulálok, meg a DK-s Horváthnak is, ők már bent vannak 🙂

  8. Dagobert bácsi szerint:

    Látom nagy a pánik a fideszeseknél! Tele rakták plakáttal Csepelt, holott a TELJESÍTETT 35 PONT IS BESZÉLHETNE A TELJESÍTMÉNYÜKRŐL! Vagy mégse? 😉

  9. Csepeli Kérdező szerint:

    Dagobert legutóbbi hozzászólásán sírva röhögök, szép volt! :mrgreen:

  10. PU szerint:

    Mi az? Pánikvereny indult?

  11. Dagobert bácsi szerint:

    Nem a hatalmat féltik, hanem a lét! A lé(t) határozza a tudatot! 😉

  12. paneltomi szerint:

    ki ez a senki? Honnan és minek jött ide? Miért lett polgármester jelölt!
    Sok szoci ismerősöm mérges, amiért Takács Mónikát és Dobák Pistát lecserélték.

  13. Jobban szerint:

    Dagobert, hangoztatott szoci álláspont, az “üléspontom határozza meg az álláspontom…”

Itt lehet hozzászólni !