Csepel új utakkal és híddal gazdagodik

Csepel.hu

Az elmúlt öt évben szinte teljesen megszűnt a munkanélküliség, jelentősen csökkent a földutak száma, szépültek a közterületek. Megújultak az óvodák, folyamatosak a városrehabilitációs és panelprogramok, felújítják az orvosi rendelőket. Minden korosztály problémájára érzékenyek, de az idősek és a gyerekek kiemelt figyelmet kapnak.

Csepelt egyre inkább a legélhetőbb kerületek között emlegetik – mondta Borbély Lénárd polgármester, aki ezt a munkát szeretné folytatni. Kiemelte: a sikeres folytatáshoz csapat kell, és többség a fővárosban és a képviselő- testületben. Ezért kéri Tarlós István és az egyéni képviselőjelöltjeik támogatását. Negyedik interjúnkban arról beszélt, miért fontos az új híd, a Corvin csomópont és a HÉV fejlesztése, és miért kell ehhez háborúskodás helyett partnerség a fővárossal és a kormánnyal.

A folyók melletti nagyvárosokban irigyelt dolog szigetlakónak lenni. Az ingatlanok értéke többnyire kiugróan magas. Én hároméves koromtól élek Csepelen. Azóta hallom, hogy Csepel „kincses sziget” lesz, ha kihasználják az adottságait. Egyes adottságokat mi alakítunk. A csatornázottságon, aszfaltozott utak számán, az óvodák, iskolák, orvosi rendelők állapotán közvetlenül vagy fővárosi, állami, uniós segítséggel tudunk javítani. Vannak olyan fejlesztések is, amikhez annyira sok pénz, idő és energia kell, hogy a helyi önkormányzat ereje kevés. Ilyen az új Dunahidak építése, a Gubacsi híd felújítása, Észak-Csepel fejlesztése, a HÉV továbbvitele, felújítása. 2020 májusában befejeződik a gerincút folytatásának tervezése – állítja Borbély Lénárd.

A Corvin csomópont kétszintessé tétele szintén. Az új, észak-csepeli hidak tervei, valamint a Gubacsi híd felújítási tervei elkészültek. A Gubacsinál a vasúti híd és a sínpár van kritikus állapotban. A vonatok csak lépésben haladhatnak, emiatt az autósoknak sokat kell várniuk a Corvin csomópontnál. Logikus, hogy előbb újítják fel a vasúti hidat, és utána jön az autós híd újraépítése, a kerékpáros híd építése, valamint a Corvin csomópont kétszintessé tétele.

Számomra érthetetlen az ellenzéki pártok tiltakozása a hídfelújítás miatt – emeli ki Csepel polgármestere. Ha félretesszük a pártpolitikát, mindenki elismeri, hogy szükség van az új, észak-csepeli hidakra is. Negyven éve ígérik. Most, hogy döntés született, hirtelen ellenezni kezdte Karácsony Gergely és az ellenzék. Ugyanez van Észak-Csepel sport- és pihenő célú fejlesztésével. Mindenki érzi, hogy ez jó lesz, nőni fog Csepel értéke, megbecsülése.

Még Karácsony is azt mondja, hogy Észak-Csepel ideális a vízisportoknak.

Csak azért ellenzik, mert Budapestből kormányellenes lövészárkot akarnak. Egyedül a HÉV fejlesztését támogatják – egyelőre. De gondoljanak csak bele: ha a pártok elvből elleneznek minden más fejlesztési tervet, hogyan fognak a háborúskodás mellett megegyezni egyetlen egyről? Ellenségkeresés helyett józan partnerség kell a fejlesztésekhez, különben semmi nem fog megvalósulni – állítja Borbély Lénárd polgármester. • TK

Csepel.hu

Borbély Lénárd polgármester és a Fidesz-KDNP önkormányzati programja itt olvasható:

1. Jó úton járunk, folytassuk közösen!

2. Szemmel látható marad a változás

3. Maradjon Csepel élhető és fejlődő kerület!

4. Csepel új utakkal és híddal gazdagodik

5. Az egyik legfontosabb, hogy biztonságban éljünk

6. A HÉV fejlesztésével nagyot lépünk előre

7. Folytassuk közösen!

 

73 hozzászólás “Csepel új utakkal és híddal gazdagodik” bejegyzésre

  1. Csányi László szerint:

    Abba kellene hagyni már az ellenségeskedést és az örökös ellenzék szapulását! A fejlesztéseket meglehet más hangulatban is csinálni! A csepel infó legyen infó és nem a párt lapja amin mást is lehet tudatni nem csak az ellenzék szapulását!

  2. Borostyán szerint:

    Hmmm, mintha már jó pár éve is ment volna az a szöveg, hogy hidak… Gubacsi, na meg az, hogy egyenesen XI.-kerületbe fog vezetni egy innen. Duma az van. Valahogy ezek a nagy projectek mindig elmaradnak…

  3. Potter szerint:

    2,2 milliárd forintról 2,5 milliárd forintra drágult a Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány birkózócsarnokának építése – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményből. Az indoklás szerint az áremelkedésnek két oka van:

    Ki kell alakítani egy ajtóvezérlő-rendszert,
    A főbejáratnál gyorskaput kell kialakítani. („Ennek beépítésével a meglévő kapuzat részbeni elbontása, átalakítása válik szükségessé.”)
    Ami az ajtóvezérlést illeti, akár már előre tudhatták volna, hogy ilyesmire szükség lesz, de sajnos csak a beruházás „előre haladtával váltak ismertté fontos, mindennapi működést meghatározó üzemeltetési igények”. Az ajtórendszernek biztosítania kell a csarnokban zajló „zajló sokszínű események (edzések, versenyek, rendezvények, ünnepségek) zavartalanságát és elhatárolását mind biztonsági, mind jogosultsági szempontokat figyelembe véve”. Ez magyarul azt jelenti, hogy olyan rendszerre van szükség, ami csak jogosultság (például mágneskártya) birtokában engedi át az embereket, az ajtókat nem lehet csak úgy nyitogatni.

  4. hazse szerint:

    Meg is találtad mér nincs új híd, még egy híd, meg, elkerülő út. Van helyette birkozócsarnok, meg majd épül kézilabdacsarnok, meg olyan híd ami le se ágazik hozzánk.

    De a HÉV-et gondolom gyorsan megszüntetik mer az csúnya, helyette viszont nem mehecc majd Erszébet fele se, mert most csak a vasúti hid lesz újjáépítve, az autós az csak le lesz döntve. Milyen jó lesz a “kincses szigeten” lakni, mondjuk kijutni csak csónakon….

  5. csak úgy szerint:

    “kincses szigeten” – ez tetszik. Kalózhajónk már van. Folyónk van. Majd hajózunk!

  6. Csepeli Kérdező szerint:

    Csak úgy,

    Kalózunk is van egy pár :mrgreen:

  7. kiss istvan szerint:

    Csányi Úr!

    Nem tudom, hogy jól írtra-e?

    Az örökös ellenzék szapulását vagy az ellenzék örökös szapulását?

    Amennyiben az előbbi, akkor egyertértek Önnel.

  8. kiss istvan szerint:

    hazse!

    “De a HÉV-et gondolom gyorsan megszüntetik mer az csúnya, helyette viszont nem mehecc majd Erszébet fele se, mert most csak a vasúti hid lesz újjáépítve, az autós az csak le lesz döntve. Milyen jó lesz a “kincses szigeten” lakni, mondjuk kijutni csak csónakon….”

    Mi ez a butaság?

  9. Rémusz szerint:

    Nade Uraim!
    Ha nincs semmi fejlődés, az a baj, ha van, akkor az is baj.
    Hát holélnek önök?
    Kérem, nem elfelejteni, hogy a tények bizony makacs dolgok ám!
    Kik záratták be a csepeli korházat, mostmeg baromira aggódnak az egészségügyért?
    Kik záratták be az ovodákat, az iskolákat STB.? Mostmeg kik hangoskodnak a legjobban?
    A HÉV. szerintem már régi ügy, akárcsak a Gubaccsi híd, de eddig csupán gittrágás fojt, de azonkívül, semmi nem változott.
    Megint vágynak egy Öszödi beszédre?
    A veszekedés helyett javaslom a reális gondolkodást.
    Ja, mégegy dolgot szeretnék.
    Mivan csepel akadálymentesítésével?
    Ha valaki tud, kérem válaszolja meg a kérdésemet.

  10. kiss istvan szerint:

    RÉMUSZ!

    Egyetértek az Ön bejegyzésével.

    Mi van Csepel akadálymentesítésével?

    Ez miről is szól?

  11. PU szerint:

    “…és miért kell ehhez háborúskodás helyett partnerség a fővárossal és a kormánnyal…”
    Teljesen Egyetértek. – De ha ilyen a partnerség, milyen lehet a háború?

  12. Nagyapó szerint:

    El is kellene olvasni Borbély Lénárd cikkét mielőtt leírják “az örökös ellenzék szapulását”(sic)!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. csak úgy szerint:

    “Ellenségkeresés helyett józan partnerség kell a fejlesztésekhez, különben semmi nem fog megvalósulni – állítja Borbély Lénárd polgármester.”

    Eddig ?? józan ?? partnerség volt, még sem történt semmi.

  14. Borostyán szerint:

    Jaaaaaj. Mekkora duma egyébként! 😀 Ha bezzeg valahol nem fideszes önkormányzat van, akkor ott nincs pénz se. Akkor hol is van az együttműködés? 😀 😀 😀

    Ceterum censeo… A kommunista nagyapó, ha kinyitja száját, hülyeségeket beszél, ha kinyújtja kezét, jelentkezik.

  15. bhu szerint:

    Duma helyett ebből meg kellett volna valósulnia legalább egynek, akkor elhinnénk.
    Ezekre gondolok: Gubacsi-híd: 0, Corvin csomópont: 0, Gerincút: 0, Híd: 0.
    Ami megvalósult: játszóterek, birkozó stadion, nagypályás focipálya, Hollandi út további forgalomterhelése.

  16. Dagobert bácsi szerint:

    “Ugyanez van Észak-Csepel sport- és pihenő célú fejlesztésével. Mindenki érzi, hogy ez jó lesz, nőni fog Csepel értéke, megbecsülése.”

    Marhaság! Nem szolgálja a csepeliek érdekeit, sem sportolni, sem pihenni nem fognak Észak-Csepelen, pontosabban a jelenlegi beépített csepeli területtől északabban! Ez csak mások érdekeit fogja szolgálni, olyan lesz mintha leválasztották volna Csepelről! Van elég pihenőterület és sportolási lehetőség Csepelen! Az indoklás csak a csepeliek etetésére szolgál, miért kellett ingyen átadni területet az államnak! Csepel megbecsülése nem fog nőni, eddig is leszartak bennünket, ezután is le fognak!

  17. kapjatokbe szerint:

    “Csepel új utakkal és híddal gazdagodik”
    Na, Pubi…
    Egy Eperfölddel már szegényedett, kátyúkkal gyarapodik, a híddal meg kitörölhetjük a seggünket, le-felhajtó nélkül, de amúgy minden fasza… 😛

  18. PU szerint:

    Az új – Csepelen átívelő – híd – ami tesz ránk – tökéletes szimbólum. Dagobert pontosan összefoglalta a lényeget. Mintha Csepel nem egészen arra vágyna, mint amit “a józan partnerség” kegyesen lenyomni szándékozik a torkunkon. Még jó, hogy nem kellett erről is “konzultálnunk”.

    Egyébként ettől az eszeveszett nemzeti sport-mániától már sikít mindenki. Ez nem sportberuházás, hanem egészen sportszerűtlenül számító üzlet. Ez teszi tönkre a versenysportot is a világban – aminek amúgy édes-kevés köze van a civil testmozgás-igényekhez.

  19. Csabó szerint:

    Igaza van a polgármesternek. Ha nyer az ellenzék, azzal fognak foglalkozni, hogy Szenteczky üzleti köre mit kapjon meg, és milyen állami, fővárosi fejlesztéseket hogyan buktassanak meg. Majd a hátba szúrt állam vagy főváros fogja támogatni ezek után a szocik terveit? Ugyan.

  20. Balos szerint:

    Aki Csepel városközpontján vezetné át a forgalmat Pestről Budára, és nem a jelenleg tervezett hídon, az se normális. Nem elég nekünk ennyi kipufogógáz? Kell még dupla dugó, mert ez kevés? Hagyjatok már a hülyeségekkel. Az ellenzéknek semmibe nem került volna támogatni az új hidat, aztán félévente kiállni, hogy még mindig nem kezdték el az építését. Szenteczky meg ez a Bangóné ahhoz is hülyék, hogy gondolkozzanak.

  21. Rémusz szerint:

    Néha az az érzésem, hogy a süketek párbeszédjét hallanám.
    A jócélokért, vajon miért nemlehet összefogni? Miért kell, fojton az istenverte pártérdekeket szolgálni?
    Ebben a kicsiny országba csupán pártok és pártocskák élnek, de emberek, akik csupán élniszeretnének nem??
    Hát szépenvagyunk.
    Egy kérdésre szeretnék válaszolni, mégpedig arra, hogy mi is az az akadálymentesítés.
    Hazánkban, de csepelen is élnek “fogyatékkal élő” emberek:
    Ezeknek az embereknek is jogukvan az akadálymentes életvitelhez.
    Van is rá törvény, méghozzá egy 1998-as esélyegyenlőségi törvény, ami leírja, mikéntkell megoldani a sérültek életvitelükhöz szükséges tennivalókat. Ebben szerepelnek mindazok, amik lehetővéteszik a kerekesszékkel közlekedők, a vakok közlekedését, a nagyothallók kommunikációját, satöbbi.
    Ehhez lekerekítették a járdák szélét, de elfelejtették a kontrasztos taktilisjelek lerakását. Az indukciós hurok szükségességét egyszerüen elfelejtették, pedig a nagyothallóknak nagyon kellene, ha bemennek egy zárt heiségbe, lásd, boltok, hivatalok, rendelők, posták, satöbbi.
    A vakoknak fontos lenne, hogy tudják tartani a helyes irányt, megtudjanak állni a gyalogátkelőknél, könnyedén megtalálják az intézmények bejáratát anélkül, hogy végigkeljen tapogatniuk a mocskosabnál-mocskosabb falat.
    A szentimreteret sikerült úgy felújítani, hogy a vakok jobbha kikerülik, ha nemakarják magukat összetörni.
    Lásd a hévnél az új üveg akváriumot, amit “pavilonsornak” neveznek és az újság lehozta, hogy akadálymentes. Egy nagy frászt! Még a nyílvános budit sem lehet egyszerüen megtalálni, ha valaki fehérbottal közlekedik, a többi üzlet, egyenesen felejtős.
    A templom környéke, egyenesen maga az elvarázsolt táj a fehérbotothasználók részére.
    Csak megjegyezném, hogy milyen törvény az, amit maga a végrehajtó, azaz, maga az önkormányzat és társszervezetei nem tartanak be??!!
    Úgylátom, hogy a fenenagy politikai sárdobálás, a mocskoskodás fontosabb, mint az emberek mindennapi élete.

  22. Csepeli Kérdező szerint:

    A Duna Aréna is közpénzen épült, csak éppen a köz nem használhatja, mert H Katinka “kisajította”, a szerződés pedig nem hozható nyílvánosságra.
    Ez lesz a birkozó csarnokkal, és ez lesz majd Észak-Csepelen is.

    Amúgy ezt a vagyonvesztést hogyan kívánja az Önkormányzat tálalni?

  23. v39endre szerint:

    Most eltekintve mindattól, amit eddig írtatok, nézzünk a dolgok mélyére ! Polgármesterünket is becsapták Észak-Csepel vonatkozásában.
    Letöltöttem a “Diákváros” fejezetet az “Origóról” különös tekintettel a “sokatmondó” képekre. Ezeket szkennerezve volt lehetőségem mérsékelten nagyítani, ami a rossz képminőség miatt nem nagyon sikerült.
    De látszik, hgy ezek direkt megtévesztőre vannak készítve. A Csepel-Északra odabiggyesztett épületek csak fehér téglalapok. A HÉV-híd nincs a helyé, viszont máshol-délebbre van egy a jelenlegihez hasonló híd, amelyin a Ferencvárosi oldalo nem vezet sehova.
    A Kopaszi-gáton nincs feltüntetve az épülő MOL székház. A Lágymányosi híd-nak hiányzik a pesti oldalon a lefutó töltése.
    Viszont a Kis Duna fölött van néhány “híd-szerű” átvezetés.
    EZ TEHÁT EGY MEGTÉVESZTŐ DOKUMENTÁCIÓ !

  24. v39endre szerint:

    Bocs ! A esetlege hibákért elnézést kérek !
    Remélem, azért érthető, amit leírtam !
    V39endre

  25. Csepeli Kérdező szerint:

    v39endre,

    Becsapták? A saját főnökei? Érted, a saját “rokonai”? Az elvtársai?

    Akkor velünk mi történt/történik?

    Ha Lénárdnak hazudtak, akkor miket minimum kiraboltak/kirabolnak?

  26. v39endre szerint:

    Csepeli kérdező !
    Valószínűleg nem a főnökei, vagy rokonai. Szerintem a főnököket is becsapta a látványtervet készítő Iroda. Pl. mi az a legalább 10 épület a Vízügyi irodaház mögött ? Mert ez a ház ott van a stadion mellett ! A stadion valószínűleg a Dunapart feltöltésével kap helyet a vízügyi irodaház és a Duna között. A Kis Dunát áthidaló zsilipkapu hídján is épületek vannak. Aztán ez az új sziget.
    HOGYAN LEHET MINDEZT FELÉPÍTENI 2026-IG ?

  27. Horváth János szerint:

    Ne legyetek ennyire naivak! Az építész a megrendelő elképzeléseit önti formába, tervbe.
    Adhat ötleteket, de az, hogy saját szakállára tegyen bármit, még eltételezés szintjén is
    nevetséges. Ezek a beruházások, tervek egyértelműen egy majdani olimpia felé tett lépések.
    Borbély pontosan tudja ezt, és nagy ívben leszarja, hogy Csepel miként éli majd meg ezt.

  28. Csepeli Kérdező szerint:

    v39endre,

    A Mészáros és Mészáros Kft
    – jól
    – olcsón
    – gyorsan
    dolgozik, de csak kettő választható :mrgreen:

  29. ezvan szerint:

    csak a kapírgálás megy 10 éve, és a folyamatos állagmegóvást, felújítást, ami egy önkormányzat alapfeladata, akarják fejlődésnek eladni.

    a héven ugyanazon a hosszon, ugyanazon a szerelvényeken utazom, mint óvodás koromban. az pedig még egy másik rendszerben volt…

    10 év alatt nem sikerült a gerincút meghosszabbítását megterveztetni sem, pedig már évek óta kész kéne legyen.

    a hévnek legalább a temetőig kéne már érnie, miközben az m0-ig tartó szakaszának építés alatt kéne állnia. a csepel belvárosi szakaszon pedig rég a rákóczi út alatt, kéregvezetésben lenne a helye.

    az albertfalvi hídnak már állnia kéne az új, határ útra vezető gubacsi híddal egyetemben, és most kéne kezdeni a galváni úti hídat.

    észak csepelre meg nem ilyen lósz@r kell, hanem nagyvárosi beépítettség, hogy néhány 10ezerrel nőjjön a lakosság, ezáltal az adóbevétel és csepel súlya is.

    Csepel legyen önálló megyei jogú város, Pest megye székhelye 🙂

    ja, a mágikus rezsidisznajnak 10 év alatt semmit sem sikerült kijárnia csepelnek. pedig állítólag ő fontos ember a pártban

  30. Betke szerint:

    Ezvan, dehogynem sikerült, 4,5 milliárdot kialkudni, csak az alapitványának! Ennyiért le lehet mondani az északi területről ingyen!

  31. PU szerint:

    Balos! Nincs olyan őrült, “aki Csepel városközpontján vezetné át a forgalmat Pestről Budára”. Pusztán az a baj, hogy “a jelenleg tervezett hídon” csak Pest és Buda között lehet járni, de Csepelre nincs lahajtás, se innen föl. Vagyis csak a zaja-bűze a miénk. Neked ez a mennyország?

  32. v39endre szerint:

    Úgy látszik, érdemleges észrevételekről nem érdemes írni, mert csak a rágódások mennek !
    Ezért részemről itt a VÉGE !

  33. PU szerint:

    Rémusz bácsi! Ha valahol, akkor itt, ebben a témában nem süketek párbeszéde zajlik, nem pártérdekek vitatkoznak, hanem gondolkodó lakosok mondják el józan észrevételeiket. A te szempontod se mellékes (akadálymentesítés), de nem kizárólagos. Engedd meg, hogy van más fontos észrevétel is.
    Az más kérdés, hogy összes hozzászólásunk egyetlen fórumig nem ér el: azokhoz, akik Csepel jövendő sorsát eldöntik. Ebben a relációban, valóban, süketek vannak, de párbeszéd soha.

  34. Dagobert bácsi szerint:

    Az albertfalvai híd nem Csepel központján menne át, hanem az Ady Endre úton és a gyártól északra a Budafoki úton! Erzsébetre meg nem a Gubacsi híd lenne a folytatása, hanem egy új híd a Kis-Dunán a Határ út becsatlakozásához a Helsinki úton! Ez lenne hasznos Csepelnek! Az északra építendő híd semmiképpen nem szolgálja a csepelieket, még fel és lehajtó sincs Csepelre!

    Miért most kell ígérgetni az útépítéseket? Mennyi utat lehetett volna építeni a durván 3×500 millió forintból, amit a kalózhajós, a Rákóczi-kert játszótérre és a KRESZ-parkra fordítottak? Rossz az út kedves csepeli polgár? Ön ne panaszkodjon, menjen játszani a luxus játszóterekre és húzza be az ikszet Borbélyra!

  35. PU szerint:

    Ahogy az útárakat nézem, 3×500 millióból nem sokra futotta volna. Úgyszólván nem maradt volna nyoma.
    Arról van szó, hogy az önkormányzatoknak nem jut pénz a lényeges de költséges dolgokra. Az önkormányzatok gumicukorkával és játszóterecskékkel tudnak kedveskedni a helyi lakosságnak. Az utak, fontos nagyberuházások sorsát pedig a fejük felett döntik el. – Most viszont elvárnák tőlük, hogy nyerjék meg a szavazást a gazdinak…

  36. kiss istvan szerint:

    T. Rémusz!

    Az új beruházások, felújítások esetén kötelező az Ön által hiányolt -a

    fogyatékkal élők közlekedését segítő – jelek elhelyezése.

    Sajnálatos, hogy pl. a Szt. Imre tér és Kossuth L. utca kereszteződésében

    évekkel ezelőtt a vakok és gyengénlátók átkelését segítő hang ellen

    tudomásom szerint a környéken lakók felszólaltak.

    A fogyatékkal élők érdekeit szerintem a szervezeteiknek kell érvényesíteni,

    ha a beruházók erre nem képesek.

    A jogszabályok és a kivitelezésre vonatkozó előírások egyértelműek.

    Csak zárójelben: ( gondolom, hogy csak a felháborodása miatt követte el )

    a fojton-folyton, a jócélokért jó célokért, az országba országban, stb.

    Ám tényleg nem ez a lényeg.

    üdv

  37. keménylegény szerint:

    v39endre!
    Nem osztom a tegnapi 11:47 hsz.-ét.
    Önt csapták be mostanáig azok, akinek a voksolására bizatott az infóban.

    Lehet józanodni naivitásából.

  38. kiss istvan szerint:

    Dagober bácsi!

    Demagóg vagy!

    Mennyi utat lehetett volna építeni a durván 3×500 millió forintból, amit a kalózhajós, a Rákóczi-kert játszótérre és a KRESZ-parkra fordítottak? Rossz az út kedves csepeli polgár? Ön ne panaszkodjon, menjen játszani a luxus játszóterekre és húzza be az ikszet Borbélyra!”

    És mennyi lélegeztetőgépet?

    Tisztában van Ön költségvetés tervezésével?

  39. kapjatokbe szerint:

    “Sajnálatos, hogy pl. a Szt. Imre tér és Kossuth L. utca kereszteződésében
    évekkel ezelőtt a vakok és gyengénlátók átkelését segítő hang ellen
    tudomásom szerint a környéken lakók felszólaltak.”

    Jogosan…

    Egy szutyok RFID eszközzel, ha közelít egy ilyen helyhez a gyengénlátó/vak személy, csak akkor aktiválódik a hangrendszer, de ehhez pénz kell. Gondolom, hogy Lölő barátunk vevő lenne a témára? 🙂

  40. kiss istvan szerint:

    milyen lölö,

  41. kapjatokbe szerint:

    Na melyik a Lölő? 🙂
    Gondolkodj… Mint az uborkán… 😛

  42. kapjatokbe szerint:

    Megint moderáltok, egy linket?
    Fáj az igazság, mi?
    Igaz Szilárd is törölte a saját oldaláról… 🙂
    😛

  43. Horváth János szerint:

    Remélem akkor lesz hiány lélegeztetőgépből, amikor nektek kellene!

  44. kiss istván szerint:

    Horváth!

    Na megérkezett a az objektív, nem gyűlölködő, toleráns hozzászólás!

  45. Jobban szerint:

    Horváth János, ne kacagtasson, a 2002-es választás előtt is a lélegeztető gépekről és a szegény gyermekek tornacipőjéről kampányoltak a ballibek… Vajon sikerült nekik elegendő lélegeztető gépet és elegendő tornacipőt juttatni a szegény gyermekeknek?
    Igen, sikerült csődközelbe, a katasztrófa szélére, a szakadék szélére kormányozni az országot, önkormányzatokat, embereket… Köszönjük…nem kérünk a pusztító tevékenységükből.

  46. kapjatokbe szerint:

    Jobban!
    Ti, idióták, olyat szajkóztok és olyan időszakon lovagoltok, a szokásos csúsztatásotokkal, ami az USA is beledőlt…
    Kíváncsian és reménykedve várom már azt a pillanatot, mikor az ősellenség EU-nál, – akinek a pénzét osztjátok (szét) – jöjjön már el a pénzcsap elzárásának az ideje. 😉
    Na, akkor mit fogtok csinálni? 🙂

  47. Horváth János szerint:

    kiss istván!
    Arra a baromságra, amit elővezettél másképp nem lehet reagálni!

  48. Horváth János szerint:

    Jobban!
    Javaslom megnézni a KSH adattárát arról az időszakról!

  49. Jobban szerint:

    Agresszív hozzászóló, valóban leplezetlenül azok táborát gyarapítja aki még reményeiben, kívánságaiban is ártani szeretne a magyaroknak.

  50. Jobban szerint:

    Horváth János, éltem abban az időben, tudom mennyi volt a fizetésem és az ország állapota.
    Lelki és anyagi szempontból is. Nem kívánom vissza.

  51. Jobban szerint:

    Horváth János! A parttalan rosszindulat annak árt leginkább aki gerjeszti az ellenségeskedést.
    Gondoljon erre amikor a gonoszkodó hozzászólásait írja.

  52. borat szerint:

    blablabla…

  53. Horváth János szerint:

    Jobban!
    Reménytelen próbálkozás téged gondolkodásra bírni!

  54. Horváth János szerint:

    Nézem az egykori csepeli szülőotthon épületét, Borbély azt mondta felújítják. A tető
    bejárat feletti részén óriási lyuk, hónapok óta. A tető udvar felőli oldalán is lyuk. Ázik,
    rohad. Ki a felelős???

  55. Nagyapó szerint:

    Horváth János! Ki rendelkezik a volt Szülőotthon épülete felett??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  56. Jobban szerint:

    Horváth János sémája: gondolkodás=vele egyetérteni…nagyon “demokratikus” hozzáállás…lehet másként is gondolkodni mint ballibeknek?…Próbálja meg az agyonhangoztatott “toleranciát” gyakorolni. Nem sikerül?

  57. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Borbély nyilatkozott a Magyar Hírlapnak arról, hogy felújítják, vitassa meg vele a dolgot!

  58. Horváth János szerint:

    Jobban!
    Én nem gyűlöllek, csak sajnállak.

  59. Jobban szerint:

    Horváth János, többet foglalkozik velem mint kellene, amúgy lelke rajta, úgy látszik megérinti amit mondok. Szilárd a világlátásom, nem befolyásol, hogy ön sajnál vagy milyen feltételezett érzéseket táplál irányomban. Komoly érveim vannak, hogy ne ballibként lássam a világot, főleg nem csepeli ballibként. Amit itt összehoztak az elmúlt 25 évben az a siralmasabbnál is siralmasabb…keservesebbnél is keservesebb….

  60. Kitiltott szerint:

    Horvath Janos!
    Usd le a feladott labdat!

  61. Horváth János szerint:

    Az ilyeneket csak furkósbottal lehetne leütni, bár még a bot is tiltakozna!

  62. Kitiltott szerint:

    Nem erre gondoltam.
    Neki szilard a vilagnezete.
    Szilardnak viktor a vilagnezete.
    Azert tartanak itt hogy nem gondolkoznak onalloan mert masok iranyitjak oket.

  63. Horváth János szerint:

    Tökéletesen igazad van, de ezt ő akkor sem fogja megérteni, ha nemzeti színű szalaggal
    átkötve akarod előadni. Öreg vagyok már ahhoz, hogy hülyéket oktassak!

  64. […] 4. Csepel új utakkal és híddal gazdagodik […]

  65. […] 4. Csepel új utakkal és híddal gazdagodik […]

  66. Jobban szerint:

    Horváth János, ismételten szépen definiálta erkölcsi profilját. Személyeskedésben utolérhetetlen. “A stílus maga az ember.” Ebben éli ki magát, hogy másokkal gonoszkodik. Ennyire futja a tehetségéből.
    Kitiltott…eredményesen forgatja ki mások gondolatait. Ha ezt eredménynek tartja.

  67. Jobban szerint:

    A parttalan rosszindulat annak árt leginkább aki gerjeszti az ellenségeskedést.

  68. Horváth János szerint:

    Jobban!
    Miért rajtam akarod számonkérni, hogy hülye vagy?

  69. PU szerint:

    H.J! Pompás mondat! :)))

  70. […] 4. Csepel új utakkal és híddal gazdagodik […]

  71. […] 4. Csepel új utakkal és híddal gazdagodik […]

Itt lehet hozzászólni !