Csepel választ: itt vannak a keddig bejelentett jelöltek

Csepel.info

Borbély Lénárd, a Fidesz-KDNP és Erdősi Éva, a Szenteczky-Horváth-Dukán féle összefogás jelöltje mellett Pákozdi József civil és Wolf József munkáspárti polgármester-jelölt lehet Csepelen. A kedd reggeli állás szerint mutatjuk be a képviselőjelölteket.

Az elmúlt héten Bangóné Borbély Ildikónak és Szenteczky Jánosnak sikerült megvásárolniuk a Momentum támogatását. A Momentumnak “az MSZP-s bűnöző politikusokkal” szembeni emberi, erkölcsi és etikai aggályait egy listahellyel szüntették meg. Szenteczky bosszút állt Dobák Istvánon is. A csepeli sétányok helyben népszerű, és 2014-ben győzni tudó MSZP-s képviselőjét a Szenteczky kemény magjához tartozó Losonci Róbertre cserélték. Így eltakarították az útból az utolsó olyan embert is, aki Takács Mónika korábbi MSZP-s polgármester-jelölt mellett szólalt fel, és inkább Tóth Mihály korábbi MSZP-s polgármesterhez volt hűséges.

Ezzel együtt kevés szervezet és jelölt jelentkezett be eddig a jelölőívekért, amit a következő napokban még nyugodtan megtehetnek. Mutatjuk azokat, akiket már ismerhetünk.

Polgármester-jelöltek

 

Wolf József Magyar Munkáspárt
Borbély Lénárd FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Pákozdi József  

Buckai Szövetség Egyesület

Erdősi Éva  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika

Az egyéni körzetek képviselő-jelöltjei

1. körzet

Bercsik Károly FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Dukán András Ferenc  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Vincze Imre Buckai Szövetség Egyesület

2. körzet

Zupkó János FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Papp Tünde  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom
Szécsényi János  

Buckai Szövetség Egyesület

3. körzet

Tukacs Lívia FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Árva Raimund  

Buckai Szövetség Egyesület

Losonci Róbert  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

4. körzet

Morovik Attila FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Somogyvári Andrea  

Buckai Szövetség Egyesület

Várkonyi András  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

5. körzet

Szuhai Erika FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Dr. Tenk András  

Buckai Szövetség Egyesület

Braun Györgyi Magdolna  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

6. körzet

Balogh Ernő FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Soltész Szilvia Nikolett  

Magyar Kétfarkú Kutyapárt

Szűcs Sándor Buckai Szövetség Egyesület
Pogonyi Mátyás  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

7. körzet

Kováts Dániel FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Balog Ida  

Buckai Szövetség Egyesület

Takács Krisztián  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

8. körzet

Makray Barbara FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Nemes Ferencné  

Buckai Szövetség Egyesület

Dániel András Sándor  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

9. körzet

Ábel Attila FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Klocsko Katalin  

Buckai Szövetség Egyesület

Csaba Péter  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

10. körzet

Pintér József Gáborné FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Pákozdi József  

Buckai Szövetség Egyesület

Kovács Dávid Attila  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

11. körzet

Hegyi Zoltán Független jelölt
Nagy László  

FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

Kereszténydemokrata Néppárt
Máthé László  

Buckai Szövetség Egyesület

Tóth Sándor  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

12. körzet

Czibulyáné Szonday Szilvia FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség
Kereszténydemokrata Néppárt
Dr. Bükkösi Ferencné  

Buckai Szövetség Egyesület

Paál Géza  

Momentum Mozgalom

Demokratikus Koalíció
Magyar Szocialista Párt
Párbeszéd Magyarországért Párt
Lehet Más a Politika
Jobbik Magyarországért Mozgalom

7 hozzászólás “Csepel választ: itt vannak a keddig bejelentett jelöltek” bejegyzésre

  1. Somogyvári Andrea szerint:

    Ismételten… Lesznek szívesek, a valóságnak megfelelően közölni az adatokat.
    Jól elkülönítve, tagoltan, hogy melyik jelölt, melyik szervezet a ‘színeiben’ indul.

  2. admin szerint:

    Amennyire lehet, elkülönítjük. Sajnos nincs olyan táblázatkezelő a szoftverben, ami megfelelő eredményt adna.

  3. Csepeli Kérdező szerint:

    Admin,

    HTML kódokkal sem lehet? Ne máááá :mrgreen:

  4. Nagyapó szerint:

    Az jelöltek megkülönböztetése, elkülönítése roppant egyszerű:
    – Fidesz-KDNP……
    – független…..
    – szivárvány….
    Oszt mindenki figyelje a programokat, ki, mit akar!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  5. segítő tündér szerint:

    táblázat szegélyekkel, html kódban

    Polgármester-jelöltek

    Wolf József
    Magyar Munkáspárt

    Borbély Lénárd
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Pákozdi József
    Buckai Szövetség Egyesület

    Erdősi Éva
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Az egyéni körzetek képviselő-jelöltjei

    1. körzet

    Bercsik Károly
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Dukán András Ferenc
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    Vincze Imre
    Buckai Szövetség Egyesület

    2. körzet

    Zupkó János
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Papp Tünde
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    Szécsényi János
    Buckai Szövetség Egyesület

    3. körzet

    Tukacs Lívia
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Árva Raimund
    Buckai Szövetség Egyesület

    Losonci Róbert
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    4. körzet

    Morovik Attila
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Somogyvári Andrea
    Buckai Szövetség Egyesület

    Várkonyi András
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    5. körzet

    Szuhai Erika
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Dr. Tenk András
    Buckai Szövetség Egyesület

    Braun Györgyi Magdolna
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    6. körzet

    Balogh Ernő
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Soltész Szilvia Nikolett
    Magyar Kétfarkú Kutyapárt

    Szűcs Sándor
    Buckai Szövetség Egyesület

    Pogonyi Mátyás
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    7. körzet

    Kováts Dániel
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Balog Ida
    Buckai Szövetség Egyesület

    Takács Krisztián
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    8. körzet

    Makray Barbara
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Nemes Ferencné
    Buckai Szövetség Egyesület

    Dániel András Sándor
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    9. körzet

    Ábel Attila
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Klocsko Katalin
    Buckai Szövetség Egyesület

    Csaba Péter
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    10. körzet

    Pintér József Gáborné
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Pákozdi József
    Buckai Szövetség Egyesület

    Kovács Dávid Attila
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    11. körzet

    Hegyi Zoltán
    Független jelölt

    Nagy László
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Máthé László
    Buckai Szövetség Egyesület

    Tóth Sándor
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

    12. körzet

    Czibulyáné Szonday Szilvia
    FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség

    Kereszténydemokrata Néppárt

    Dr. Bükkösi Ferencné
    Buckai Szövetség Egyesület

    Paál Géza
    Momentum Mozgalom

    Demokratikus Koalíció

    Magyar Szocialista Párt

    Párbeszéd Magyarországért Párt

    Lehet Más a Politika

    Jobbik Magyarországért Mozgalom

  6. segítő tündér szerint:

    persze ha nem alakította volna át…

  7. segítő tündér szerint:

    na mindegy, innen le lehet tölteni:
    https://justpaste.it/2r0i2

Itt lehet hozzászólni !