Metróért Egyesület: nagy lehetőség a HÉV-vonalak összekötése

Infostart

hdr

Megvalósíthatónak látja a Metróért Egyesület elnöke a szentendrei és a ráckevei/csepeli HÉV összekötését; Bíró Endre azután fogalmazott így az InfoRádióban, hogy zöld jelzést kapott a gigaberuházás tervezése. Szerinte az agglomerációban élők nyerhetnek vele a legtöbbet.

Mint az Infostart is beszámolt róla, egy kormánydöntésnek köszönhetően indulhat a szentendrei és a ráckevei/csepeli HÉV összekötésének tervezése, az egész projekt várható befejezési idejét pedig 2023-ra teszik.

A Metróért Egyesület úgy gondolja, hogy a beruházás Budapest közlekedésének a talán legjobban hasznosuló, nagyon jó elképzelése. Bíró Endre, az egyesület elnöke az InfoRádióban elmondta, elsősorban nem is a főváros lakosságának, de az agglomerációban élőknek lehet ez fontos, “minőségi előrelépés”.

Hogy mennyire bonyolult a Duna alatt összekötni a vonalakat, arról elmondta, “ez egy ismert technológia, gondolhatunk a kettes vagy a négyes metróra; természetesen nem olcsó, a Duna alatt megvan az a minimális mélység, ameddig le kell süllyeszteni a vonalalagutat, de ez ma már abszolút nem a fantazmagóriák körébe tartozik”.

Szerinte most a vonal pontos megtervezése jön, azt gondolja, egy jó elképzelés lenne a Kálvin teret is érinteni, és meggondolandónak tart egy Astoriánál, illetve egy Nyugati pályaudvarnál létrejövő átszállási lehetőséget.

“Utána Budán valahol a Filatorigát vonalában érhetné el a szentendrei HÉV-vonalat a pesti HÉV-vonalak meghosszabbítása. Békásmegyer ideális végállomás lehetne, onnan napi több tízezer ember utazik a város felé, ragyogó átszállási pontokat érhetnének el az új vonallal”

– tette hozzá Bíró Endre.Úgy látja, most itt a lehetőség arra is, hogy a szentendrei HÉV belső szakaszát a föld alá vigyék.

“Ha két megoldás közül kell választani, hogy

a Batthyány térig a jelenlegi HÉV-vonalat besüllyesztjük a föld alá, aminek természetesen van észszerűsége a felszíni közlekedés nehézségei miatt, vagy a két HÉV-vonal egyszerű földalatti összekötése, én az utóbbi elképzelésnek adnék prioritást,

tehát annak, amiről most beszélünk. Sokkal nagyobb a haszna, sokkal több ember közlekedését könnyíti meg” – nyomatékosította Bíró Endre.

A fejlesztéssel új kötött pályás kocsik is érkeznének, a mostani NDK-gyártmányú HÉV-szerelvények A Metróért Egyesület elnöke szerint kiszolgálták már magukat. “Elég sok gyártónak van a kategóriában megbízható, energiatakarékos, kényelmes szerelvénye” – tette hozzá.

Forrás: Infostart

3 hozzászólás “Metróért Egyesület: nagy lehetőség a HÉV-vonalak összekötése” bejegyzésre

  1. Betke szerint:

    Azért ne szaladjunk annyira előre, a tervezetet talán az unokáink fogják látni! Ez legalább 40 éves álom. Ha a MÁV-on múlik ezek a szerelvények fognak futni még legalább 15-20 évig.

  2. PU szerint:

    A MÁV-on nem múlik semmi – pontosabban csak az, hogy megfúrják ezt a “tervet”, amit a BKK szeretne. Ilyan háttérharcok mellett a tervezésig se jutnak el. Vagy ha igen, az csak pénzkifizető alkalom lesz a csókosoknak.

  3. Rázsó szerint:

    Pedig az ötlet nem lenne rossz.

Itt lehet hozzászólni !