Szegény Karigerit a Google Street View is húzza

Csepel.info

Bal oldalon fent látható a dátum

Karácsony Gergely arról beszél a csepeli “LOTTO-ház” 12. emeletén, hogy a videóban látható, felújított panelházak “valószínűleg 2010 előtt kaptak erre lehetőséget”. Aztán elbeszélgetnek még arról, hogy a fideszes vezetés mennyire nem csinált semmit.

A gond nem csak az, hogy a “LOTTO-házat” a Google Street View 2013 májusában véletlenül pont felújítás közben fotózta le. Ráadás, hogy nem csak az újult meg 2010 után, hanem a videóban mutogatott összes többi felújított panelház is. 

Karigeri Csepel felett

Karácsony Gergely videójában – amely jelenleg is elérhető a politikus Facebook-oldalán – gyakorlatilag semmi nem igaz abból, amit az ellenzéki főpolgármester-jelölt és csepeli társa elmondanak.

2010 óta egyébként három városrehabilitációs pályázat valósult meg Csepelen, a negyedik ilyen projekt, Csillagtelep felújítása pedig már elkezdődött. 2010 előtt egyetlen nagyobb épület kapott lehetőséget a panelrehabilitációra, méghozzá az akkoriban megszokott szocialista módon: nem meglepő, hogy az MSZP-s közös képviselőt sikkasztás miatt azóta el is ítélték. Ráadásul az az épület ebben a videóban nem is látható.

Karácsony nem csak a “LOTTO házban” füllentett nagyokat, amikor Csepelre látogatott (ami szerinte Észak-Pesten van). A Csepeli Strandfürdőnél például azt kifogásolták, hogy tíz éve nem volt ott felújítás, miközben éppen a felújításokat bírálták. Karácsony Gergely azt is elárulta észak-pesti csepeli látogatása során, hogy ha megteheti, főpolgármesterként az új észak-csepeli híd építését is meg fogja akadályozni.

Csepel.info

2 hozzászólás “Szegény Karigerit a Google Street View is húzza” bejegyzésre

  1. […] blamát könyvelhet el a zuglói polgármester, akit ezúttal a Csepel.info buktatott le, miután Karácsony Gergely egy videóban a csepeli “LOTTO-ház” 12. emeletén […]

  2. Csepeli Kérdező szerint:

    A “kapott lehetőséget” mikor kapták?
    A “kapott lehetőséggel” 2013ban éltek. Lehet addig az önerőt szedték össze a hitelhez?

    Akkor b…k vagytok….
    Amúgy hol van a csepel.info adatvédelmi regisztrációs száma?

Itt lehet hozzászólni !