“Szétveti az ideg” a csepeli szocialistákat

Csepel.info

Reggeli kép: a korrupciós bűncselekmény, magánokirat-hamisítás és becsületsértés miatt elmarasztalt Takács Krisztián már ott van, a korrupciós bűncselekmények vádjával bíróság előtt álló, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélt Szenteczky János még nem érkezett meg

“Szétvet az ideg b***meg, az a köcsög kis Momentum!” – ezzel kommentálta az egyik aktivista, hogy a Momentum helyi szervezete nem kíván összefeküdni a korrupciós és egyéb bűncselekményektől bűzlő csepeli szocialistákkal.

Forrásunk pénteken reggel járt a csepeli szakrendelőnél. Ott hallotta a panaszáradat hangosabb mondatát, ahol már javában készülnek Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt érkezésére és tíz órára bejelentett sajtótájékoztatójára, ahol elmondja majd, hogy mégsincs összefogás. Karácsony Gergely kilenc órakor már a piacon nézelődött, tehát bőven lesz idejük kitárgyalni, ki miért nem szereti a Momentumot.

Információink szerint az MSZP és a DK is összehívta szimpatizánsait “a nagy napra”, de nagy tömegre azért senki nem számít. Az összefogásban elvileg részt vevő Jobbik és LMP részéről azt sem tudni kik lesznek ott, a Jobbik önkormányzati képviselője ugyanis már korábban jelezte, hogy a Momentumhoz hasonló okokból nem kíván részt venni a nagynak indult, de egyre kisebbre zsugorodó csepeli összeborulásban.

Az MSZP kampánylapjánál egész éjjel dolgozhattak, hogy megmagyarázzák a Momentum kiválását, ám egyelőre nem találtak szavakat.

“Hogy pontosan mi az oka a Momentum csepeli tagjainak mereven elutasító magatartásának, azt információink szerint az összefogásban részt vevő pártok vezetői is jobbára csak találgatni tudják, mivel erre a hosszú heteken át tartó tárgyalások során egyszer sem sikerült kerek és korrekt választ adniuk.”

– írják az MSZP csepeli pártapjában, miközben a Momentum hosszú közleménye nélkül is hetek óta pontosan lehet tudni, hogy mi a probléma. A gyilkosságokkal, a sikkasztásokkal, korrupciós bűncselekményekkel, rágalmazásokkal, okirat-hamisításokkal terhelt szocialista jelöltek.

Csepel.info

4 hozzászólás ““Szétveti az ideg” a csepeli szocialistákat” bejegyzésre

  1. Én. szerint:

    Alakul a moslék, amiből úgy is Sz-lesz !

  2. Rázsó szerint:

    Az lett már belőle jó ideje.

  3. […] “Szétveti az ideg” a csepeli szocialistákat […]

Itt lehet hozzászólni !