Petz Ferenc utca: több kuka lesz, korlátozzák az alkohol árusítását

csepel.hu

Lakossági kérésre kerülnek újabb szemetesek a Petz Ferenc utcai játszótér mellé, mivel többen keveselték azokat – mondta el a Csepeli Hírmondónak Ábel Attila alpolgármester, a körzet képviselője.

Az alpolgármester kiemelte: elmúlt években ez a környék sokat szépült. A városrehabilitáció során több mint 1,3 milliárd forint fejlesztés jutott Csepel központjára, de a lakossági kéréseknek megfelelve Borbély Lénárd polgármesterrel úgy döntöttek, hogy szükség van a dühöngő és a Petz Ferenc utcai játszótér további fejlesztésére, felújítására is. „A televízió, a tabletek és a számítógépek világában a fiatalokat már nem lehet poros grundokra csábítani, ahogy az a mi gyermekkorunkban történt.

Azt is látjuk, hogy a nagy játszóterek fejlesztése mellett a kisebbekre továbbra is figyelni kell. A felújítások során voltak kellemetlen hibák, többek között az új dühöngők és a játszótér kapuinál. Ezeket sikerült orvosolni. Továbbra is gond a Sétáló utcai italozás, ami sajnos életmódprobléma. A rendőrség és a közterület-felügyelet járőrözésével is csak kordában lehet ezt tartani. Az alkoholárusítás esti korlátozása újabb segítség lehet, amiről törvény készül. A tervezet alapján éjszaka nem lehet majd alkoholt vásárolni a nemzeti dohányboltokban, a jegyző pedig akár be is zárathatja azt a trafikot, amelyik nem tartja be a korlátozást” – emelte ki Ábel Attila, a körzet képviselője.

TK
Fotó: Vermes Tibor

csepel.hu

4 hozzászólás “Petz Ferenc utca: több kuka lesz, korlátozzák az alkohol árusítását” bejegyzésre

  1. Csányi szerint:

    Tulajdonképen úgy indult a nagy trafik láz,hogy ott nem lesz alkohol árusítás! Akkor most milyen boltok nyíltak?

  2. Betke szerint:

    Gratulálunk, 9 év után nagy felismerés!

  3. dühös magyar szerint:

    Arról nem is beszélve, hogy a mini üveges röviditalok fogynak a legjobban. Megfigyelhető, hogy leginkább a naplopó, semmirekellő elemek csoportosulnak ezen objektumok közelében és miután elfogyasztották az üveg tartalmát, az repül minden felé csak a szemetesbe nem.
    “Továbbra is gond a Sétáló utcai italozás, ami sajnos életmódprobléma”
    Ez mit is jelent pontosan? Aki írta annak sincs fogalma róla.
    Betiltani a mini üveges italok árusítását a fenti rendelkezés mellett. Továbbá lehet körülnézni mennyi ráérő, életerős ingyen munkaerő lebzsel jobbra-balra. Tennivaló meg lenne bőven. Lehet visszahozni a KMK-t.
    Szívesen!

  4. Johnny szerint:

    A Nemzeti Dohánydák már nem a dohánytermékekből tartják el magukat, mindre ki lehetne írni a Nemzeti italboltot is.

Itt lehet hozzászólni !