Szanyi Tibor: ilyen nincs, hogy nem mondunk le

Infostart

Szanyi kapitány MSZP-elnök lenne

Mozgalmat alapít Szanyi Tibor és az MSZP elnöke szeretne lenni, miután nem ő kapta meg a szocialisták és a Párbeszéd egyetlen európai parlamenti mandátumát, hanem Ujhelyi István. Szanyi Tibor azt InfoRádiónak azt mondta: a pártvezetésnek távoznia kellett volna az EP-választáson elszenvedett vereség után.

Szanyi Tibor az InfoRádiónak adott interjúban cáfolta, hogy azért indítja el a mozgalmat, mert a hét végén tartott választmányi ülésen nem ő, hanem Ujhelyi István kapta meg az MSZP-Párbeszéd szövetség egyetlen európai parlamenti mandátumát a következő ciklusra.

Szanyi Tibor úgy fogalmazott, a választmány előtt teljesen világossá tette, hogy a maga részéről ezt a sztorit elengedte, nem görcsöl ezen. Szerinte a jelenlegi pártstruktúra nem képes válaszolni sem az őt érő impulzusokra, sem pedig a társadalomban zajló folyamatokra.

Egy hatalmas, valaha kormányzó párt az elért 6,6 százalékra azt mondja, hogy nincs itt semmi látnivaló, megyünk tovább? Ilyen nincs, le kell mondani. Ilyen nincs, hogy nem mondunk le

– mondta a politikus, aki azt javasolta pártja vezetőségének, készítsenek egy menetrendet, hogy hogyan vonják le a konzekvenciát. Erre a válasz az lett, az elnökség nem mond le, hanem minden megy tovább ugyanazokkal az emberekkel, ugyanazzal a fegyvernemmel. Szanyi Tibor szerint viszont ezt így nem lehet folytatni, nem lehet azt remélni, hogy a változatlanságtól majd valami javul,

“az emberek, amiért elfordultak tőlünk, ugyanazért nem fognak visszafordulni hozzánk”.

“Pártot semmiképpen”

Ezt válaszolta a politikus arra a kérdésre, hogy milyen úgy formációban gondolkodik. Pártból van bőséggel – mondta, szerinte a spontán baloldali politizálásnak a mozgalmi jellege tűnt el, ezért egy olyan mozgalmat kíván elindítani, amelyik Magyarország, és a világ kihívásait érzékeli, ezekre próbál baloldali, szolidaritás bázisú válaszokat adni. Ebbe, mint momdta, jöhet kisebb nagyobb párt is, ha akar, személyek, civil szervezetek, bárki, aki a baloldaliságát akarja közösségileg megjeleníteni.

“Ez egy menedékház azoknak, akik ma társadalmi szolidaritásban gondolkodnak, mert az elmúlt tíz esztendő rettenetesen kiölte a magyar társadalomból a szolidaritást”

– fogalmazott a politikus, aki úgy véli, hogy a magyar törvények okán mozgalma jogilag nagy valószínűséggel egyesület kell, hogy legyen.

“Ez nem erőlködés, ez egy ajánlat”

Szanyi Tibor, aki jelenleg még az MSZP európai parlamenti képviselője, de a május 26-i EP-választáson nem szerzett mandátumot, azt mondta, többször jelezte pártjának, hogy ha valóban baloldali fordulatot akarnak, őt válasszák elnöküknek. Mint fogalmazott, ez nem erőlködés, ez egy ajánlat. Ha ezzel az ajánlattal él a párt, akkor a vezetésével szerinte el tudnak mozdulni egy radikális modern európai baloldali gondolkodás irányába. Hozzátette ugyanakkor, hogy az MSZP-t pártelnökként új mozgalma részeként képzeli el, sok más baloldali formációval együtt.

Arra a kérdésre, mikor lesz tisztújítás az MSZP-ben, amelyen ezek szerint el szeretne indulni, Szanyi Tibor azt mondta, nem tudni, mert különböző forgatókönyvek vannak, az egyik szerint rögtön az önkormányzati választásokat követően, a másik szcenárió szerint csak jövő nyáron.

Forrás: Infostart

11 hozzászólás “Szanyi Tibor: ilyen nincs, hogy nem mondunk le” bejegyzésre

  1. bagoly szerint:

    Selejtes, unintelligens majom !

  2. PU szerint:

    Ez a nagyon eredeti ötlet nekem már valahonnan ismerős…

  3. Nagyapó szerint:

    Szanyi nem szimpatikus politikus, de azért lehet igaza. A szocialist ellenzék menekülőútnak használta az EU szavazást. Gyurcsányné, Czeglédi mentességet kaptak. Ez kellett Ujhelyinek a Szeviép ügy miatt, így esett ki Szanyi (Testvér, segítsd a lebukottakat). Sokan bedőltek nekik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Hogy áll a rágalmazással?

  5. PU szerint:

    Nagyapó kampányol. Vörössegély?

  6. Nagyapó szerint:

    Horváth János! Az alapos gyanú nem rágalmazás. Viszont az illetők az elévülésre játszanak, ami Gyurcsánynak már sikerült!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Először is, maga nem gyanút közölt, hanem állított valamit.
    Másodszor, Gyurcsányék vagy másfélszáz pert nyertek, a magáéhoz hasonló sunyi rágal-
    mazásokkal szemben,.
    Harmadszor, Czeglédi miért is gondolta volna, hogy az 51. helyen bármit is megúszhat?
    Negyedszer, az Újhelyi elleni vádakat már tételesen cáfolták.
    A Fidesz minden választás előtt él a lejáratás eszközével, s hogy ez miért működik? Bangóné
    tudja a választ!

  8. Nagyapó szerint:

    Horváth János! Betkét idézve sorolja fel milyen pereket nyert Gyurcsány(i)! Persze pereket nyertek pl. ilyet: X az állította, hogy Y zöld nadrágban beszélt… Y perelt és a bíróság megállapította, hogy nem zöld, hanem – ahogy a szakértő megállapította – türkiz színű volt…
    Viszont hány és milyen vádakat úszott meg elévüléssel? (Talán a Nomentana Kft.?) Idézheti.

    Apropó. Hol van Gyurcsány(i) egyetemi szakdolgozata?

    Czeglédi nem gondolta, hogy az 51. helyen bármit is megúszhat, viszont kapott néhány szabadnapot amely idő alatt sok mindent el lehet sikálni. Ezt már Szombathelyen is eljátszották.

    Újhelyi elleni vádakat nem cáfolták, hanem mentesség miatt nem vonható eljárás alá. 5 év múlva már valószínűleg elévül. Ezért nem Szanyi a küldött, pedig Ujhelyi vezette a gyalázatosan szereplő MSZP választási kampányát.

    Tényleg Bangóné (bangó=kajla, béna) még vezető a csepeli MSZP-ben?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  9. PU szerint:

    Bangónét nem kellett lejáratni (bár kétségtelen: ment a hőbörgés róla százezerrel – teljesen érdemtelenül fölnagyítva a hölgyet), Bangóné egyszerűen ostoba hibát vétett: olyat talált rikoltani, amit politikus nem ejthet ki a száján. Nyugaton ilyenért minisztereket is azonnal lemondatnak. A saját párt- illetve kormányzati társaik. És másnapra mindenki elfelejti.

  10. Nagyapó szerint:

    PU! Bangónét senki nem járatja le, megtette ezt ő maga. Nem ostoba hibát vétett, hanem szánt szándékkal megsértett – vigyorogva – több millió magyart. Az rendben lett volna, ha pártja az MSZP elhatárolódik szavaitól és azonnal lemondatja. De nem ez történ, hanem az MSZP hallgatott, sőt a malacképű Újhelyi még rá tett egy lapáttal.
    Mit tett a csepeli MSZP? Még mindig Bangóné az elnök?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  11. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Mintha azt állította volna magáról, hogy hívő keresztény, de tükörbe nézni nem szeret.

Itt lehet hozzászólni !