NDK-múzeum az Orgonás utcában

csepel.hu

Létezett egy egyezmény a korábbi NDK és Magyarország között 1967 és 1983 között, amelynek értelmében magyar fiatalok dolgozhattak Kelet-Németországban három évig.

Összesen mintegy 40 ezer magyar élt ezzel a lehetőséggel.

Köztük volt Bobák János, aki villanyszerelőként végzett a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában (most Weiss Manfréd iskola) 1977-ben, majd Erfurtba került az Umformtechnik gépgyárba. Hosszú évek alatt összegyűjtötte azokat a tárgyakat és dokumentumokat, amelyek az NDK-ból származnak. Gyűjteményéhez sok NDK-s társa, ismerőse hozzájárult, végül 2011. május 7-én megnyitotta az NDK múzeumát az NDK-s Magyarok Egyesületének támogatásával a családi házukban, az Orgonás utca 15. szám alatt.

A szoba nagyságú helyiség polcai tele vannak emlékezetes mindennapos eszközökkel. Ismerős a turmixgép, szendvicssütő, habverő, kávé- és húsdaráló, hajszárító, ágymelegítő, lábasok, termoszok, centrifuga, mosógép, az olcsón felvásárolt plédek, tűzhelyek. Akkoriban nagy keletje volt a keletnémet Praktika fényképezőgépnek, diavetítőnek, rádiónak, magnónak, óráknak. Megtalálható egy egész készlet márka, érmék, jelvények, lottószelvények, munkaszerződések.

„Két évig dolgoztam kint. Időközben rengeteg NDK-ból származó különféle használati és háztartási tárgyaink lettek. Az NDK-ban dolgozó egykori magyar fiatalok egy csoportja megalakította az NDK-s Magyarok Egyesületét 2009-ben, majd rá egy évre megszületett az ötlet, hogy jó lenne a sok keletnémet emléktárgyat megőrizni és kiállítani. A családi házunk egyik helyiségében nyitottuk meg a múzeumot, amelyet bárki ingyen megtekinthet” – mondja Bobák János.

CS

csepel.hu

3 hozzászólás “NDK-múzeum az Orgonás utcában” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    Gratulálok a szándékhoz!!!
    Én is 2 évet húztam le Berlineben, jó volt az! 😉

  2. Horváth László szerint:

    Csepel melyik részén van?

  3. Dear Mr. Bobak,

    my name is Erik Kästner. I’m working as an scientific volunteer at the Historical-Technical museum in Sömmerda, Thuringia, Germany. As of your knowledge Sömmerda was one of the bigger centres of employment for contract workers from Hungary since 1967. Accordingly, there are lots of stories, events and especially objects, that were created during the runtime of the treaty between the GDR and the VRU between 1967 and 1983.
    I’ve got interested in your private collection, because the museum is planning an exhibition about the hungarian contract workers in Sömmerda. Our focus is to point out the interculturell communication between eastgerman and hungarian workers, individual story of people, that stayed in the GDR, the everyday life in the GDR for young hungarians, the life beyond the GDR after 1990.
    According to our planning I would be delighted to know, if you can and would see the possibility to lend any objects of your collection that refer to Sömmerda. At least, if you have objects of this kind.
    Please be free to answer to this request anytime soon.

    Sincerely,

    E. Kästner
    Scientific volunteer
    Historical-Technical museum Sömmerda
    Department of cultural and tourism affairs
    Weißenseer Straße 15
    99610 Sömmerda

Itt lehet hozzászólni !