A Momentum is többet akar: újratárgyalják az összefogást

Index, Csepel.info

Nem csak a csepeli Demokratikus Koalíció hallatta a hangját arról, hogy egycsapásra elavultak a május 26. előtt megkötött pozíció-leosztások. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke szerint is újra tárgyalni kell az alkukról.

“Nem felrúgják, csak tovább tárgyalják az ellenzéki együttműködési lehetőségeket Budapesten, ahogyan erre az ország más vidékein is szükség lesz. A Momentum Mozgalom megerősödése országosan a harmadik erőként való megjelenését hozta, a pártelnök szerint éppen ebből a lendületből, most kell tovább építkezniük.” – fogalmaz erről az Index cikke, amelyből az alábbiakban idézünk.

Fekete-Győr nem is tagadta, hogy a Momentumban még vannak kérdések a pártok közötti együttműködéssel kapcsolatban. Nem akarnak belemenni abba, hogy a nyár ne a már említett terepmunkáról, hanem az “összefogás-problematikáról” szóljon, ugyanakkor a pártelnök felidézte: eleve úgy kötöttek négypárti megállapodást a fővárosban, hogy az EP-választást követően, a valós erőviszonyok ismeretében tovább tárgyalnak majd.

Kimondott volt, hogy ezeket a tárgyalásokat tovább kell folytatni, ezen senkinek nem kellene meglepődni.

Mivel pedig az említett erőviszonyok valóban jelentősen változtak, és például az MSZP-Párbeszéd listája egyetlen budapesti kerületben sem ért el második helyezést, sőt egy tucatnyi kerületben a DK és a Momentum együttműködése is elegendőnek bizonyulhat, Fekete-Győr kérdésünkre biztosra mondta:

A választók ítéletet mondtak a pártok felett az EP-választáson. Hiba lenne ezt figyelmen kívül hagyni. Ezt nem tehetjük meg. A jelenleg ismert polgármesterjelölti névsor változni fog, ez biztos.

Nem akart azonban részletekbe bocsátkozni, mivel először a párttal kell egyeztetnie. Érdemes ugyanakkor látni, hogy az I. (20,94%), a II. (20,90%), az V. (19,77%), a VI. (21,67%), a VII. (21,48%), vagy akár a VIII. (19,83%), a IX (22,83%), XI. (19,47%), XII. (21,25%), XIII. (21,37%) kerületi eredmények és második helyezés olyan magas arányú előnyt jelez más ellenzéki pártok előtt, ami már komolyan átrajzolhatja Budapest politikai térképét.

Sőt, példaként említésre érdemes a XIV. kerület is, amelyben ugyan csak harmadik a Momentum, de a szavazatok 18,56%-át zsebelte be, azaz 9125 voksot. Ez pedig alig maradt el a DK-s második helyezés eredményétől, és a Momentum további három kerületben is 15 százalék fölötti eredménnyel lett harmadik, azaz komolyan mérhető tényező.

A sajtóban már felmerült, hogy emiatt akár a közös ellenzéki főpolgármester-jelölt momentumos támogatása is megkérdőjeleződhet. Fekete-Győr nem kommentálta a híreket, nem mondta, hogy saját jelöltet keresnek, csak megismételte, hogy először a pártjával tárgyalják meg a részleteket, és azt a főpolgármester-jelöltet fogják támogatni, aki megnyeri az előválasztást. Nem lehet azonban kizárni, hogy a Momentum, vagy más részről, akár a civil szférából valaki benevez az előválasztásra Karácsony Gergellyel szemben.

A PÁRBESZÉD TÁRSELNÖKE, ZUGLÓ JELENLEGI POLGÁRMESTERE NEM FELTÉTLENÜL PUZSÉR RÓBERTTEL KELL MAJD SZEMBENÉZZEN TEHÁT AZ ELŐVÁLASZTÁSON, AMENNYIBEN FEKETE-GYŐRÉK TALÁLNAK EGY SZÁMUKRA JOBBAN TÁMOGATHATÓ JELÖLTET.

Az Index információi szerint ráadásul több egyéb jelölti poszt is napirendre kerülhet. Ilyen például a IX. kerület, amelyben köztudott, korábban az Index is írt arról, hogy Fekete-Győrék az egykori LMP-s Jancsó Andreát indítanák, aki a Momentumhoz igazolt. Csakhogy az eddigi megegyezések alapján ez a kerület a Párbeszédé, nekik lenne legalábbis jelölési joguk Ferencvárosban. Aligha jelent majd problémát azonban, hogy Karácsonyék lemondjanak erről, sokkal inkább tűnik viharosnak Zugló sorsa, ahol elvileg az MSZP-s Horváth Csaba indulna, ám ehhez forrásaink szerint a Momentumnak még lesz egy-két szava. A fővárosi erőviszonyok átrendeződéséről ebben a cikkünkben írt az Index bővebben.

Forrás: Index

19 hozzászólás “A Momentum is többet akar: újratárgyalják az összefogást” bejegyzésre

  1. Tsepeli szerint:

    Íme az új szdsz a szakállas nők pártja.

  2. Dagobert bácsi szerint:

    Szerintem az érintett pártvezetők a szakállas helyett inkább a zöldruhás gésával tárgyalnának! 😉

  3. Nagyapó szerint:

    Lendvai Ildikó mondta, hogy csak a torta rájuk eső részének újraosztásáról van szó.
    Ennyi.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Jobban szerint:

    “Döbbenetes hangfelvétel: a momentumos Cseh Katalin az abortuszon nevetgél egy aktivistával”
    https://www.origo.hu/itthon/20190529-a-momentumos-cseh-katalin-szerint-az-abortusz-egy-vicces-dolog.html

  5. Jobban szerint:

    “A Momentum azonban nem evilágból való, sem nem „hazai termék”, sem nem része a magyar társadalomnak a tagsága és a szűkebb támogatói köre. Nem csak az a pénz és szakértelem nem magyar, amit a kampányukhoz felhasználtak, hanem a tagjai és szimpatizánsai valójában sem részei a magyar emberek egyetlen valóságos és virtuális közösségének sem. Olyan „fiatalok”, akik a multikulturalizmus kultúrahiányában nőttek fel, nincsenek lokális identitásaik, kötődéseik, bármikor elcserélnék a magyarságukat egy gazdagabb helyre. Már a szüleik is igazi ultraliberális individualisták voltak, ők meg már a tökéletes haszonelvűség mintapéldányai.
    Ötszáz euró fizetésnövekedésért országot váltanak és már magyarul sem tanítják meg a gyerekeiket (ha vannak egyáltalán). A Momentum igazi korosztályos képződmény, de csak formailag politikai párt, valójában kortünet és kórtünet, a csak virtuálisan élő nemzedékek definiálatlan fájdalmas hiányérzeteire reflektál. De persze nem a saját jogán, hanem a nemzetek feletti, globalista techcégek tudását, pénzét, technológiáját felhasználva, hogy a személyiségüket az internetre telepítő szerencsétlen fiatalokat generációként fordítsa a szüleik ellen. Azt a nemzedéket, amelyik esőben, rossz időben nem tüntet. A Fidesz annak idején szintén generációs pártként indult, de nem az előző nemzedékek értékeit tagadta, hanem az azok által kötött kompromisszumok ellen lázadt. A Momentum minden létezőt tagad, életünk minden eddigi keretét eltüntetné. Na persze nem azért, mert érti azokat, hanem mert észre sem vette őket.
    A Momentum 6 százalék körüli szavazatnövekedése azonban teljesen más folyamatokon alapul. A szerencsétlen LMP szavazóit, akik egyszerre „buktak” a környezetvédelemre, a régi szocialisták elutasítására, az újbalra, nem lehetett csak úgy simán átpozicionálni a tulajdonképpen jól láthatóan ultraliberális Momentumra. Ahhoz kifinomultabb eszközök kellettek. A közösségi médiákat működtető ultraliberális cégek által birtokolt hihetetlen mennyiségű adat elemzésén alapuló tudás és mélyelemzések. Ezek a cégek többet tudnak, szó szerint milliószor többet, a magyar emberek viselkedéséről szokásairól, mint amennyit bármilyen diktatúra valaha is tudott.
    …A hírek szerint a Momentum, részben az ALDE, az európai szélsőliberális pártcsoport támogatásával, komoly közösségi médiával foglalkozó csapatot működtetett és nagyon jelentős összegeket költött a kampányára ezeken a helyeken az utolsó napokban. Például az “elempésségre” halványan gyanút mutató közösségi profillal szinte mindenütt jöttek szembe a Momentum hirdetései az utolsó héten.
    A Momentum megmutatta nekünk most, hogy a közösségi média segítségével milyen szinten lehet a lehető legrosszabb értelemben befolyásolni a szavazókat. A Facebook és a Google segítségével itt bizonyosan olyan mélységben használták fel ezen cégek magyar társadalomról gyűjtött adatait, amely a szimpla üzleti felhasználók és a jobboldali politikai erők számára elérhetetlenek. Itt a befolyásolásnak egy olyan minőségét tapasztalhattuk meg, ami teljesen újradefiniálja a demokrácia kereteit. Sok pénzzel vagy csak a techcégek önkéntes támogatásával olyan mértékben lehet torzítani az egyes emberek virtuális buborékjait, hogy az teljesen jogosan nevezhető már párhuzamos valóságnak. Itt ugyanis arról van szó, hogy az egyén nem önkéntes döntése alapján zárkózik buborékba, mint például a „körúton belüli értelmiségiek”, hanem a róla a techcég által birtokolt elképesztő mennyiségű adat felhasználásával, több ezer kontextus alapján készített személyiségprofilt alkalmazva „támadják meg” a nézeteit és késztetik más szavazói döntésre. Olyan személyes szinten manipulálják, mintha egy ügynököt állítanának rá személyesen. A 35 év alatti korosztály különösen ki van téve ennek a manipulációnak. A Momentum szavazói nem aktív, tudatos állampolgárok, hanem tulajdonképpen már az Európai Egyesült Államok első alattvalói. Ébresztő!”
    https://pestisracok.hu/facebook-manipulacio-avagy-az-ellenzeki-erosorrend-atrendezodese-es-egyeb-osszeeskuves-elmeletek/

  6. Jobban szerint:

    “A Momentum, az új SZDSZ már el is indította az ellenzéki pártok közötti leszámolást
    Fegyőr akcióban”
    http://mindenszo.hu/a-momentum-az-uj-szdsz-mar-el-is-inditotta-az-ellenzeki-partok-kozotti-leszamolast/

  7. PU szerint:

    Csepelen majd összeborulnak a DK-val. Szép lesz, amint a zöldruhás gésa bajszoncsókolja hősét, Fleto és a Fogtündér meg táncot lejt a kofáknak a piacon. Mindenki el lesz olvadva a gyönyörtől.

  8. Dagobert bácsi szerint:

    Ezért kapja a képviselő és tanácsnoki jövedelmét! Hányszor meg hányszor megírtam már, Bercsik Jobban teljesít!

  9. Dagobert bácsi szerint:

    Ki ma az ügyeletes Admin? Előttem volt Johnny hozzászólása, s eltűnt mire válaszoltam rá!

  10. Johnny szerint:

    Kapják be a rendszermoderációt…
    Kutyák ezek…
    Jobban kitakarított, mert megkérdeztem, van-e saját véleménye a CTRL-C – CTRL-V-mn kívül, akár, mint SmittPalya! 😀

  11. Dagobert bácsi szerint:

    Azt tudom hogy Nagyapó rendszeresen ügyeletes Admin, de hogy Jobban is az, azt eddig nem tapasztaltam!

  12. Dagobert bácsi szerint:

    Egyet nem értek, az ilyesmit miért kell kitakarítani? Mi is jól szórakozunk, meg ők is! Kölcsönösen röhögünk egymáson! Különben meg miért járnánk ide! Tájékozódásra a Csepelinfó szart sem ér, annyira elfogultak a posztok!

    Ceterum censeo . . . Egy szabad országban mindenki azt ír, amit szabad! 😉

  13. Jobban szerint:

    Johnny, “mindenki seperjen a saját háza táján.”
    Majd mindenki eldönti, hogy a saját bölcsességeivel vagy idézett információkkal gyarapítja az oldal hozzászólásait.

  14. Jobban szerint:

    “Németország: kell a hely a migránsoknak, kiköltöztetik a diákokat”
    https://www.hirstart.hu/hk/20190529_nemetorszag_kell_a_hely_a_migransoknak_kikoltoztetik_a_diakokat

  15. Jobban szerint:

    “Hazudik a Momentumot családi kifizetőhelynek használó Cseh Katalin…
    Évek óta tartó, hazugságoktól hemzsegő karakterépítés eredményeként vált az európai liberális pártcsalád, az ALDE egyik kampányarcává Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom európai parlamenti listavezetője….”
    https://www.flagmagazin.hu/jobbegyenes/bayer-zsolt-de-izgi

  16. Dagobert bácsi szerint:

    Mi az, Bayer Zsoltot is felizgatta a zöldruhás gésa? Értem én már miért akarjátok megosztani az ellenzéket! Friss hús, azaz a Momentum kellene nektek a Fidesz-KDNP koalíció bővítéséhez! Kár hogy nem bírják a lassan matuzsálemi korú fiatal demokratákat, ráadásul már nem is demokraták!

  17. Tóth kati szerint:

    Dagobert elvti te mennyire vagy friss hús?Fegyőr a kis demszkáj,csak ő hamarabb fog eltűnni.

  18. Johnny szerint:

    Katika!
    Te biztosan messze vagy a “zöldruhástól”, de sajnos az idő már csak ilyen, csúnyán el tud bánni veled… 🙂 😀 😛

  19. […] ami sokkal inkább az MSZP által kizsarolt ultimátum. A hírek szerint a Momentum is új leosztást akar. Az MSZP azzal élt vissza, hogy látszólag legerősebb pártként, összefogást hangoztatva […]

Itt lehet hozzászólni !