Itt a háromgyermekes kamionos családapa üzenete vasárnapra

Pesti Srácok

Kovács András 41 éves kamionsofőr egy nemzetközi fuvarokat bonyolító olasz cégnél dolgozott. 15 évig járta Európa országútjait, a haladó nyugat nagyvárosait, és saját szemével látta azok hanyatlását. A férfi olasz feleségével három gyermeket nevel, a legkisebb még csak 7 éves.

András azzal kereste meg a Pesti Srácok szerkesztőségét, hogy a tapasztalatai alapján miért is fontos annyira a számára a vasárnapi európai parlamenti választás. Látva, hallva az egyre fokozódóbb hangulatú kampányt, úgy véli, sokan pont a lényeg felett siklanak át. Arról beszélünk a legkevesebbet, hogy mit élhet meg mindennapi életében egy magyar család, mit tehet hozzá vagy mit vehet el az életükből az európai uniós választás eredménye.

“Én látom, mert megélem a kontrasztot minden héten, minden utam alkalmával, amikor a kamion volánja mögé ülök. Látom, hogy milyen lehet az életünk akár már néhány éven belül, ha a nyugati példát követjük. Akiknek a hétköznapi élet nyugalma, biztonsága természetes, bele sem gondolnak abba, milyen lenne enélkül, pedig tőlünk nyugatabbra, német, osztrák vagy akár olasz emberektől, családoktól már elvették”

– fogalmazott a férfi.

András, aki nem újságíró, nem blogger, hanem”csak” egy magyar családapa, klaviatúrát fogott, hogy leírja, kire fog szavazni vasárnap a családja jövőjét féltve, mi döntött abban, hová húzza majd az x-et. Íme, egy háromgyermekes, világot járt családapa üzenete, amit közlünk.

Egy cél hajt: a gyermekeimnek itt legyen biztos jövőjük! Mondhat bárki bármit, értelmes embernek a legfőbb célja, hogy boldognak láthassa a gyermekeit, unokáit. Lehet valakinek bármennyi pénze, ha öreg korában nincs, aki rányissa az ajtót, nincs, aki nevetéssel töltse be az otthonát, nincs, akit hazavárhat, akkor végtelenül üres az élete.

A feleségemmel együtt számunkra is magától értetődően a gyermekeink állnak az életünk középpontjában. Akkor vagyunk boldogok, ha nekik mosoly ül az arcukon. Én a politikát is ebből a szempontból nézem csak: hogy mi a jó a családomnak, a gyermekeimnek, mi jó a leendő unokáimnak. Tehát soha nem az érdekeimet, hanem az értékeimet tekintettem fontosnak egy választásnál. Most is így van. Persze én megérem, ha valaki az érdekei alapján szavaz. Az külön öröm, hogy most az embernek az értékei és az érdekei alapján is csak egyetlen jó választása van: a Fidesz-KDNP.

Ha bármerre nézek, bármerre járok – márpedig a munkámból adódóan járom az országot – akkor egy gyarapodó, épülő-szépülő országot látok. Szentgotthárdtól Vásárosnaményig. Nyugattól keletig egyaránt. Nem azt mondom természetesen, hogy minden problémát már megoldottunk, de nagyon jó úton haladunk.

De, mint mondottam, számomra az érdekeknél fontosabbak az értékek. A család, a keresztény haza, a magyar hon jövője. Mert itt nincs hibalehetőség! Ha nőne a munkanélküliség, egy gazdasági irányváltással lehet rajta javítani. Ám ha a családokat tönkreteszik, ha a hazát eladják, ha az országot idegenek kezére adják, abból 150 éves rabság vagy ami még rosszabb: nemzethalál lehet. Tudom, egyeseknek ezek nagy szavak, másnak meg távoli jövő. Nekem, nekünk és minden a jövőről felelősen gondolkodó ember számára azonban ezek a legfontosabb kérdések!

Ma, amikor a világ kifordulni látszik sarkaiból, amikor a nyugat felelőtlen politikusainak lépései nyomán muzulmán férfiak tízmilliói özönlenek Európa felé, hogy kövessék azokat a milliókat, akiket már beengedtek a még felelőtlenebb brüsszeli és nyugati politikusok, akkor nincs lehetőség a széthúzásra. Nincs idő a végtelen bizottságosdikra, tárgyalásokra! Most ember kell a gátra, „katona kell a végvárakba”! A balliberális média minden ordas hazugsága és fenyegetőzése ellenére ki kell mondjuk minden nap: ma már a családunk, a keresztény hitünk, a hazánk és ami a legfontosabb, a gyermekeink jövője a tét!

A minap a családommal sétáltunk Kaposváron, a főtéren fagyizás közben nyugodtan nézelődhettem. Reverendába öltözött pap sétált ki nyugodtan a székesegyházból, a szökőkútnál vidám és gondtalan fiatal lányok csapata nevetgélt, amott meg idős pár üldögélt a padon. És hozzánk hasonlóan több pár gyermekkel élvezte a tavaszt. Idilli kép, ugye? És megszokott! Azt gondoljuk, hogy ez mindig is így volt és így lesz! A Milánóban élők is ezt hitték, meg Palermóban, meg Lampedusa szép vidékén, az ott élő olaszok. Aztán rájuk tört a muzulmánok tömege, akiket az akkori felelőtlen baloldali olasz kormány válogatás nélkül beengedett. És ma már az utcákon, tereken ez a tömeg az úr! Számos békés és meghitt olasz kisváros utcáiról, tereiről eltűntek a családok, a gyermekek, a gondtalanul nevetgélő fiatal lányok, a nyugalomra vágyó idős párok!

És ezt nem a médiából veszem, hanem a saját szememmel láttam!

Évekig kamionosként jártam a világot, főleg Olaszországot. Az évek során a saját szememmel látva végig követhettem, hogy miként teszi tönkre azt a gyönyörű országot a rájuk szabaduló muzulmán tömeg! Ha most nem vetünk gátat ennek az őrületnek, akkor eljöhet az idő, hogy Kaposvár főterén is késekkel hadonászó migránsok lesznek az urak, és mi, akik építettük ezt az országot, félelemben élve zárjuk magunkra az otthonaik ajtaját, és rettegve várjuk minden nap haza a gyermekeinket!

Senki ne higgye, hogy ez túlzás! Hogy csak a jobboldali média fest ilyen sötét képet! Saját szememmel láttam a nyugati valóságot!

Már csak azért is fontos, hogy vasárnap elmenjünk szavazni és megfelelő helyre, azaz a Fidesz-KDNP-re tegyük a voksunkat, mert a balliberális oldal, beleértve most már a Jobbikot is, hajlandó lenne gátlástalanul kiszolgálni a brüsszeli idiótákat! Az MSZP-től a DK-n és a Momentumon át a Jobbikig, mindegyikőjük képes lenne megnyitni hazánkat a muzulmánok tömege előtt! És akkor vége! Vége talán örökre a családjainknak, a kereszténységünknek, a hazánknak!

Forrás: Pesti Srácok

7 hozzászólás “Itt a háromgyermekes kamionos családapa üzenete vasárnapra” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    Szívesen találkoznék ezzel az Andrással!

  2. Jobban szerint:

    “A német kormány migrációs politikája csőd – mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1-en vasárnap reggel.

    Németországból kiutasítottak negyedmillió embert, akinek esze ágában sincs elmenni. Egyes bűncselekményeknél 90 százalékot is eléri a migráns-hátterű elkövetők aránya, és a migránsok nem akarnak dolgozni – fejtette ki a szakértő.”

  3. Horváth János szerint:

    Nekem nem a Nógrádi kell!

  4. Johnny szerint:

    Kedves Bandi!
    Ha annyira szar ott, gyere haza, itt mégszarabb! 😀
    Esetleg ajánlom az Államokat, ott nincs, csak keresztény migráns Mexikóból és eget verő bűnözés, tele degenerált állatokkal. Ha olyan jó a megkeresett lé, akkor maradj csendben.

  5. keménylegény szerint:

    Amikor – egy szép hosszú út végén esetleg majd kilépünk az EU-ból, megnézném a kamionos képét!
    Fuvarozhat belföldön.

  6. Johnny szerint:

    Ennyire fosik a csávó?
    Kína is biztonságos hely… 😉

  7. Qqriq szerint:

    Kamionos, aki egyúttal keresztényi értékeket követő tisztes férj és családapa? 😉 A “gyévuska” valamiért a kamionosok alapszókincsének szerves része…

Itt lehet hozzászólni !