Gyurcsány visszatért, Lendvai brókerezett

Fidesz: Gyurcsány „szelleme” irányítja a kormányt

Index, MTI, Mno.hu

mszp

Mindenki soroljon be az elnökség mögé, és fújjanak végre riadót a demokraták, mondta az MSZP választmányi ülésén a nyilvánosan régóta nem beszélő Gyurcsány Ferenc. Lendvai Ildikó is a pártegységről beszélt, és, egyelőre szóban, kizavarta az MSZP-ből a hatalombrókereket.

Húsz évét és kétszázadik ülését ünnepelte az MSZP választmányi ülése, és Simon Gábor azon merengett, hogy miképp lehet ünnepelni ebben a cudar helyzetben. Aztán a választmányi elnök arra jutott, hogy igenis lehet, mert fontos a múlt, és érdemdús a választmány, hiszen tartást adott az MSZP-nek a nehéz időkben. Hogy a választmányi tagok is higgyenek, az ünnepi kultúrkeretben be is nyomták a Csodálatos világ című számot, ami fontos választási direktívát tartalmazott. Lényege: a cél a győzelem, ami minden eszközt szentesít, és a győzelemhez jó sokat kell ígérni. A kultúrhelyzet még fokozódott, és Selmeczi Tibor is bevette a pódiumot.

Lendvai Ildikó gyorsan helyre tette Selmeczi suta örömködését, mondván: nem happy birthdayt ül a választmány, nem szembekötősdi gyerekpartit tart. Az ünnepből erőt kell meríteni az MSZP-nek, megakadályozandó, hogy ellopják a párt múltját, becsületét (és egyben az országét). De, parafrazált József Attilát Lendvai, „húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm nem adom”.

Legpechesebb, legszívósabb

A pártelnök szerint hibás az, aki megtagadja, és nem becsüli a múltját, de az is, aki csak változást ígér, és szétszedi a házat, és nem épít újat a pártnak. Sokan mondják, mondta Lendvai, hogy az MSZP a legpechesebb párt, a szocialistáknak kellett Bokros-csomagot csinálni, konvergencia-programot készíteni, és a világválságot is a baloldalnak kellett kezelnie. Mindezt olyan belpolitikai környezetben, ahol a szocialista parlamenti képviselők képei lógtak a Kossuth téri lámpavason.

Nem kellenek a listatotósok

Az MSZP mégsem a legpechesebb párt, adta ki az új jelszót Lendvai, hanem a legszívósabb, amelyik minden nehézséget túl élt, és túl fog. Mert nem lehet az ország bal karját levágni, nem lehet félországot csinálni. Mert ahol fél az ország, ott fél az ország, hozott be egy másik jelentést Lendvai. Mindenesetre a pártelnök szerint az MSZP nemcsak az őrzök pártja (József Attila után Ady van soron), de a változásé is. Mert új válaszok kellenek arra, hogy ne csak a hatalomtechnika számítson, hanem a tehetség, mondta a pártelnök, hát húzzanak el az MSZP hatalombrókerei és listatotósai. “Persze nem őrültem meg, az ünnep ugyanis nem arról szól, hogy ki húzzon el, hanem arról, hogy ki jöjjön a pártba” – tompított egy kicsit Lendvai.

Ragaszték volt a választmány

Vitányi Ivánt nem itatta át az ünnepi hangulat, és egyből közölte, hogy a választmány mindig csak egyfajta ragaszték volt a pártrendszerén. A hiba az volt, hogy a választmány nem mérte fel a feladat nagyságát, nem készült fel arra, hogy a pszeudoszocializmusból átvezesse a népet a kapitalizmusba, ehelyett csak a pszeudokapitalizmusba sikerült eljutni, egy mintha polgári állapotba.

Hogy most helyesen mérjék fel a helyzetet,Vitányi Horn Gyulával példálózott, aki az 1998-as választások előtt egy évvel már nem mert belevágni a reformokba. De így sem nyert, emlékeztetett a volt választmányi elnök, úgyhogy most is egyértelműen hiba volna a választások oltárán feláldozni a megkezdett reformokat.

Gyurcsány mamája és 13. havi nyugdíj

Amiket még Gyurcsány Ferenc kezdett meg, fel is színpadra, ahol Simon figyelmeztette, hogy most nyilvánosan beszél, és ne tegyen bele olyan kitételeket, amiket a javuló egészségügyi rendszerről beszélő édesanyjának mondott. Gyurcsány most mellőzte a „lószart mamát”, és megint arról beszélt, hogy a felelősség és a szabadság világáért érdemes megküzdeni, és ne ijedjen meg a baloldal attól, hogy nehézségei vannak az igazságos Magyarországért folytatott küzdelemben. Mert attól még a baloldalnak igaza van, és az igaz nem attól függ, hogy a többség hiszi-e, és mit mutatnak a közvélemény-kutatások, mondta Gyurcsány.

Azért akartok bocsánatot kérni, hogy többet adtunk a szociális rendszernek, kérdezte a volt miniszterelnök, mint amennyit az ország lehetőségei megengedtek volna. Gyurcsány szerint ezért ne szégyellje magát a szocialista párt, és azért se, hogy a 13. havi nyugdíjat elvenni kényszerült, szégyeljék magukat azok, akik oda sem adták.

Sólyom moralitása

Évek óta azon dolgoznak, hogy elvegyék a baloldal hitét, hát rázzátok meg magatokat, és csináljatok valamit, mondta Gyurcsány. Hát olyan országot szeretnétek, ahol parlamenti képviselő arról beszél, hogy asszonyok a hasukban verik nyomorékká gyerekeiket a nagyobb segélyért, és akik ilyeneket mondanak, azok cinkosan mosolyognak a parlamentben, hogy ilyeneket mondani alapvetően rendben van.

Demokraták ébresztő, monda Gyurcsány, majd azon sajnálkozott, hogy a köztársasági elnök nem tart velük, mert fontosabbnak tartja saját moralitását, mint az ország becsületét. De mi egy szabad polgári Magyarországot szeretnénk sok-sok szocializmussal, és ennek érdekében mindenki támogassa a vezetést, vagy hallgasson, zárt Gyurcsány.

Forrás: Index

Gyurcsány „szelleme” irányítja a kormányt

Gyurcsány Ferenc volt kormányfő a háttérből irányítja a kormányzati politikát – jelentette ki Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus annak kapcsán fogalmazott így, hogy az MSZP választmányának kétszázadik ünnepi ülésén pénteken délután Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és pártelnök is felszólal. Kiemelte: Gyurcsány Ferenc eddig sem tűnt el a magyar politikából. Szavai szerint számos jel utalt arra, hogy „míg Bajnai Gordon kormányfő szerepelt a nyilvánosság előtt, valójában a háttérben eddig is Gyurcsány Ferenc szelleme, eszméi irányították a kormányzati politikát”.

A Bajnai-kormány, ugyanúgy, ahogyan a Gyurcsány-kormány, nem képes kezelni a válságot – jelentette ki. Navracsics Tibor hozzátette: ezt bizonyítja, hogy Magyarország az elmúlt időszakban 13-15 évet „zuhant vissza”, akár az államadósság mértékét vesszük, akár a munkanélküliséget tekintjük. A fideszes politikus úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzati politikájának közös ismertető jegye az „időutazás”, amikor, mint magyarázta, nem előre halad az ország, hanem visszafelé. Szólt arról is, hogy a Költségvetési Tanács is egyértelműen fogalmaz abban, hogy a jövő évi költségvetés 125 milliárd forintos céltartaléka valójában „alkudozási tartalék”.

Ezt az összeget arra tartotta fenn Bajnai Gordon és kormánya, hogy „az egyes nagyobb lobbi erővel bíró, vagy a szocialisták számára értékesebb társadalmi csoportok számára a választások előtt külön adományokat adjon, és így próbálja meg a szavazataikat megvásárolni” – hangsúlyozta. Mint mondta, a Fidesz szerint a 2010-es költségvetésben súlyos probléma az is, hogy a kormány kivenné a közpénzügyi törvényből az állami cégek veszteségének elszámolásának szabályait. Az ellenzéki képviselő szerint a mostani kormányfő, akárcsak Gyurcsány Ferenc, a legfontosabb feladatának a politikai ellenfeleivel való vitát tartja. Elmondta, azt is, hogy pártja szerint Bajnai Gordon a Központi Statisztikai Hivatal élére olyan vezetőt nevezett ki, akinek a politikai függetlensége és a szakmai hírneve erőtejesen megkérdőjelezhető.

Arra az újságírói kérdésre, hogy elképzelhető-e az, miszerint Gyurcsány Ferenc visszatér a belpolitikába, azt válaszolta: szerinte az MSZP vissza fogja hozni a volt kormányfőt a belpolitikába.

Forrás: MTI, Mno.hu

51 hozzászólás “Gyurcsány visszatért, Lendvai brókerezett” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    ROHADT MOCSKOS GAZEMBEREK!
    RENDSZERVÁLTÁST!

  2. csepeli szerint:

    Rohadt, mocskos Miska!
    Miskaváltást!

  3. médi szerint:

    Az előbb hallottam a rádióban beszélni a nagy böszmét, már csak ő hiányzott nekünk. Szerintem minél többet beszél, annál rosszabb a maszopnak.

  4. médi szerint:

    Mellesleg itt Csepelen is Mszp-s képviselők képei szoktak lóni a villanypóznákon. Az nem fáj a Lendvainak?

  5. csepeli szerint:

    Navracsics hazudik.

  6. Papi szerint:

    Médi!
    Az a baj, hogy csak a fényképük és nem ők!

  7. pedró szerint:

    Jó hír az ellenzéknek a Feri színre lépése. A bal oldal végzetes megosztása az ő nevéhez fűződik majd. A kevésbé zűrzavaros politika hívei nem véletlenül vették elő Kovács Lászlót.
    Még annyi fogalmuk sincs a miniszterelnök- jelöltjük személyéről, mint hónapokkal ezelőtt.
    Jó kis belharc várható házon belül.

  8. Vátesz szerint:

    Az MSZP a totális szétesés állapotában van, ha egy bukott politikust, Gyurcsány Ferencet ismét előveszi. Ez egyszerűen röhejes, de hát úgy látszik követik a mai trendet, nem átépítünk, hanem először földig rombolunk, azután majd “zöldmezősen” építkezünk. 2030-ra biztosan jutnak valamire, miközben öt ciklusban a Fidesz és a Jobbik váltja egymást a kormányzásban. Fletó, leszel már akkora olyan idős, mint Kovács Laci bácsi? Feri, téged úgy vesz elő az MSZP, mint Eörsi István megjegyzésében Brezsnyev vette elő húgyosszélű sliccéből a Nagy Októberit.

  9. bolemann lajos szerint:

    “öt ciklusban a Fidesz és a Jobbik váltja egymást”
    20 évig megint egypártrendszer lesz? Sunyi nyilas vs harsány nyilas?
    Lepkefingnyi különbség van a kettő között.
    Nem, nem. Ha neadjisten 2010-ben a fidesz győz, 2014-ben Orbán mehet vissza szőlőt kapálni, disznót ganyézni. Millenniumi lepedőkkel, meg pistasipka úsztatással nem lehet kihúzni 4 évet. A fidesznek egy gramm szavazóval sincs több mint 2006-ban volt. A baloldali szavazó tábor pedig előbb-utóbb aktivizálódik. Átszavazni sohasem fog, inkább otthon marad.

  10. balszélső szerint:

    Tisztelt bolemann! Az utolsó mondatot folytatnám: ..inkább otthon marad, míg ez a mai szocialista garnitúra nem távozik a politikából.

  11. Papi szerint:

    boleman!
    Jó lenne ha utána néznél a nyilaspárt hivatalos nevének! Ha esetleg ne tudod?:?: Magyarnemzeti Szocialista Párt. Úgy, hogy ne nyilasos mert ezek a tepártod előde voltak!

  12. csepeli szerint:

    Papi!

    Jó lenne, ha te néznél utána, ugyanis nem úgy hívták, hanem Nyilaskeresztes Pártnak!

  13. Papi szerint:

    cseoeli!
    Csak a történelmi hűség kedvéért!
    Írd be a keresőbe azt, hogy “Nyilaskeresztes párt” aztán olvasd el figyelmessen! Oké? Az elődje MNSZP volt! Úgy, hogy továbbra is fennt tartom nem kell nyilasozni. Hála az égnek a történelem szemétdombján végezték (oda valók voltak) remélem az SzDSz is és ez az MSzP is ott végzi!

  14. bolemann lajos szerint:

    Ó szent együgyűség!
    Nem attól nyilas egy párt, hogy valamelyik klónjának nevében szerepel a szocialista, a magyar, a nemzeti, a párt szavak valamelyike, hanem azért mert nyilas szellemiségű.

    Találós kérdés.
    Melyik idézet való Szálasi Ferenctől és melyik Molnár Oszkár fideszes ogy képviselő és polgármestertől.

    1.”előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik, a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot.”

    2.”Teljes mellel álljunk ki ebben a küzdelemben, mert ha most megint alulmaradunk saját hibánkból, végzetesen és örökké a zsidóság rabszolgáivá válunk.”

  15. csepeli szerint:

    Papi!

    Úgy érzem, rászorulsz egy kis okításra. A nemzetiszocializmus főbb jellemzői a következők:

    – Szembenállás a kapitalizmussal, a kommunizmussal, a demokratikus szocializmussal és a liberalizmussal
    – Szembenállás azokkal a népcsoportokkal (nemzetekkel, etnikai csoportokkal), amelyeket a saját etnikumára veszélyesnek tart.

    Nos, mely mai magyarországi párt(ok)ra tartod ezeket jellemzőnek?

  16. Papi szerint:

    Csepeli!
    Nem tudom honnét vetted ezeket a kritériumokat, de elfogadom!
    Na nézzük ez a jelenlegi kormányra érvényes a liberalizmus, demokratizmus elutasítása. Szemben áll a Magyar, Cigány etnikumokkal!
    Mert az amit csinál az erről szól!
    Úgy, hogy a válaszom MSzP-SzDSz koalikció!

  17. csepeli szerint:

    Papi! Nem kéne annyit inni!

  18. Papi szerint:

    Csepeli!
    Vissza vonom a “nem tudom honét vetted” részt de tudod azt is visszavonom, hogy amit az MSzP-re mondta (a kormányra gondolok) ezek még azoknál is rosszabbak! Ha visszamész a honlapra van ott olyan ami a hazai mezőgazdasággal és a hazai gazdasággal foglalkozott. Ez de csak ez szimpatikus szerintem!

  19. lolka szerint:

    “Mindezt olyan belpolitikai környezetben, ahol a szocialista parlamenti képviselők képei lógtak a Kossuth téri lámpavason.”
    De kár, hogy van az idézetben egy felesleges szó…

  20. Gordon szerint:

    lolka, szerintem részben igazuk van (csak nem úgy ahogy ők szeretnék), hiszen 2006-ban (is) a szoci kisplakátok lógtak mindenhol az utak mentén. Tehetségük nincs az eredményes kormányzáshoz, de pénzük a kampányhoz dögivel. Ferenc testvér tizensokemeletes poszteréről ne is beszéljünk.

  21. miska72 szerint:

    csepeli, te nem is vagy csepeli!
    Te GAZEMBERVAGY!
    bolemann, csepeli, atlétaa, ti mind aranyér doktorok vagytok! 🙂 🙂 🙂
    Nyald. nyald! nyald!
    MINDENT BELE!

  22. Demeter J. szerint:

    T. miska 72! Sajnos, egy kezeden meg tudod számolni, mennyi közülük a lokálpatrióta. A többi ide jött szélhámoskodni.

  23. Papi szerint:

    Értelek boleman!
    Tehát szerinted a FIDESZ a nyilas párt igaz? Mert ennek az MSzP-SzDSz koalikciónak a bandája nem, igaz? Mit is mondott Ferke gyerek Somogyban Aztán Hajdú-Bihar megyében ? vagyis a kelleti régióban a magyar cigányságnak amikor ott járt? “El kell menni dolgozni és nem siránkozni kell”. Aztán megszüntetett szinte minden vasúti közlekedést vagyis az ottani emberek függőségi viszonyba kerűltek mert csak segélyből élhettek. Tudod arról már nem is beszélek, hogy minden tettükben és kijelentéseikben sokkal nagyobb a rasszizmus mint akár a Jobbikban de mivel a Mazsisz és az OCÖ vezetői mind a zsebükben vannak így azok nem tiltakoznak semmiért! Mint a nagy szakszervezetek vezetői is MSzP tagok így a szakszervezetek nem tiltakoznak. Úgy, hogy nekem ne gyere ezzel nácizós dumával. Talán inkább arról beszélj (maggyarázd meg ha tudod) mittől lett ennyire rossz az emberek közérzet, a gazdasági helyzetünk, az oktatásunk, az egészségügyünk?
    Röviden miért élünk sokkal rosszabul mint 2002-ben?
    Ha megkérhetlek ne az idióta csepeli stílusában hanem neormális emberi módon!

  24. bolemann lajos szerint:

    “El kell menni dolgozni és nem siránkozni kell”
    Ez szerinted nyilas szellemiségű? Ember, disztingválj má’ egy kicsit!
    Értsd már meg, ebben az országban nem illik, nem szabad zsidózni.
    Lehet Iránban, Palesztinában, de nálunk nem. És azt is elmagyarázom hogy miért.
    Eben az országban 65 évvel ezelőtt pár hónap leforgása alatt, félmillió magyar állampolgárt irtottak ki. Az egyharmaduk gyerek volt. Szinte a teljes vidéki zsidóságot. Nem vérszívó bankárokat, uzsorásokat, hanem vidéki szatócsbolt tulajdonosokat, kisiparosokat, papokat, henteseket, cipészeket, zöldségeseket, és azok családtagjait. A magyar királyi csendőrség és a polgári lakosság aktív és passzív közreműködésével.
    Nem a boltjukat, nem az önbecsülésüket vették el (az csak az első lépés volt), hanem az életüket. Kiirtották őket.
    Németországban, Ausztriában ezt már megértették az emberek. Nálunk nem.
    Nem is fogják, amíg képviselőjük, polgármesterük, főnökük, elöljárójuk stb. nyíltan, következmények nélkül lehet antiszemita.
    Tehát nem illik, nem szabad.
    Magyarországon nem mocskos zsidózunk, Törökországban nem szemét örményezünk, USA-ban nem piszok indiánozunk, Dél-Afrikában nem niggerezünk. Máshol sem illik, de itt különösen nem.
    Aki mégis ilyet tesz lelke rajta, de ha már ilyen ostoba és aljas, akkor legalább ne vállveregetést kapjon, hanem tűnjön el a közéletből.
    Nem tudom hogy megértetted-e.

  25. csepeli szerint:

    “inkább arról beszélj (maggyarázd meg ha tudod) mittől lett ennyire rossz az emberek közérzet, a gazdasági helyzetünk, az oktatásunk, az egészségügyünk?
    Röviden miért élünk sokkal rosszabul mint 2002-ben?”

    Ez baromság, nem élünk rosszabbul, mint 2002-ben, éppen ellenkezőleg, lényegesen jobban élünk. A “rosszabbul élünk” egy közismert fideszes hazugság. Lényegesen magasabb ma a reálkereset, mint 2002-ben, még a közbejött válság ellenére is.

    Az oktatás, az egészségügy sem lett rosszabb! Reformokat persze kellett volna csinálni, de a Fidesz megakadályozta. A Fidesz folyamatosan szembenállt minden előremutató lépéssel, amit a kormány csinálni akart, és ellene hergelte az embereket. A Fidesz egy visszahúzó, destruktív párt. A rossz hangulat is legnagyobb részben a Fidesznek köszönhető, amely folyamatosan gyűlölködik, lázít, ellenségeskedést szít, és gerjeszti a rossz hangulatot. A Fidesz programja pedig egy katasztrófa. Ha a következő választást megnyeri a Fidesz, Magyarországnak annyi!

  26. miska72 szerint:

    GURCSÁNY TAKARODJ!

  27. miska72 szerint:

    CSEPELI TE HÜLYE VAGY!

  28. miska72 szerint:

    Jaj bezárt a sárgház. 🙁
    csepeli
    atlétaa
    bolemann lajos kiszabadultak. 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  29. miska72 szerint:

    RENDSZERVÁLTÁST!
    TALPRA MAGYAR!

  30. Vica szerint:

    Tudod csepeli, ha Te is azok közé a szerencsétlen 40-50 év körüli munkanélküli társasághoz tartoznál, akik esetleg már segélyt sem kaphatnak, de munkát sem (ugyanis pl. egy diplomásnak leginkább eltitkolni kell a végzettségét, mert túlképzettség miatt utasítják el mindenhonnan), akkor nem vernéd ilyen erősen a melled a mellett, hogy jobban élünk. Te bizonyára, de azok a szerencsétlenek, akiknek hitelük van (ami már az egekbe szökött) nem vígasz, hogy a még állásban lévők jövedelme emelkedett. A politikusok jövedelmét sem valószínű, hogy negatívan befolyásolná a gazdasági válság… A nyugdíjasoknak sem lehet könnyű, de nekik legalább nem azért kell dolgozniuk, hogy fizetni tudják a meg nem keresett jövedelmük adóterheit, s közben valamiből eltartani a gyerekeiket.
    Szerintem érdemes lenne kimenned a köznép, az emberek közé időnként, s beszélgetned a mérhetetlen hosszú, tömött sorokban a munkaügyi hivatal előtt várakozó emberekkel. Szerinted mennyivel élnek jobban azok az emberek, akiket már fojtogat a sok felgyülemlett ki nem fizetett számla, a hitel, amit már nem bírnak. Mit gondolsz, mi lesz ezekkel az emberekkel, akik a mai gazdasági helyzet miatt fizetésképtelenek, elveszítik a lakásaikat és BAR listára kerülvén esélyük sem lesz a jövőben újra saját lakáshoz jutniuk.
    Lehet, hogy a párttársaidat meg tudod etetni ezzel a demagóg dumával, de gondolj csak bele, még olyan királyunk is volt, aki időnként álruhában leereszkedett a köznéphez, hogy megtudja, hogyan élnek. Érdemes lenne Nektek is körül nézni, mielőtt rossz statisztikai adatok alapján elhamarkodott ítéleteket hozol. Gondolj csak Hofira, amikor a statisztikáról beszélt. A 14 tervezett malacból mennyi jutott nekünk? Hát most kb. itt tartunk. Te biztosan nem, mert más dimenziókból írogatsz le ide nekünk…

  31. Papi szerint:

    bolemann lajos!
    Tökéletessen meg értettelek! Való igaz amit a nyilasok tettek ebben az országban nem lehet és nem is szabad megbocsátani! Ebben nincs és nem is lehet vita! El árulnád, hogy nálunk mit nem értenek az emberek? Ugyanis nem lenne téma az egész ha nem éppen ez a kormány dobná be az emberek köztudatába ezt a rasszizmus dumát! Ha nem ilyen rossz gazdasági helyzet he nem ilyen rossz lenne az oktatásunk mint amilyené ez a két kormány tette Ha nem olyan lenne a média, hogy a ha valaki reagál egy miniszter elnők (jelen esetben az Izraeli) kijelentésére, hogy meg vesszük Magyarországot, és még lehetne sorolni tovább akkor nem kéne ilyen súlyos vádakkal foglalkozni. Valahogy nem emlékszem arra, hogy bárki is felháborodott volna Lendvai azon kijelentésén (2002 gáz ár vita), hogy Auswicban sem a gáz volt a probléma! Tudod alapvetően ott a probléma ha valaki mond valami kétt értelműt amit akár rasszista kijelentésnek is kehet nevezni akkor a média a kormány nyomására azzonnal teli kiabálja a világott de ha kormányhoz közeli akkor nincs egy pisszenés sem. De tudod a TE FÖNÖKÖD LAKIK EGY ZSIDÓ VALLÁSÚ MAGYAR ÁLLAMPOLGÁR HÁZÁBAN és nem az enyém.
    Végűl mér egy apróság!
    Ha jól emlékszem a FIDESZ-KDNP-MDF kormány idején nem lehetett neonáci grasszálás sehol Magyarországon és amikor ezt megpróbálták Újpesten (ha jól emlékszem) a rendőrök elvitték őket és kirúgták az országból. De nekem úgy rémlik a Medgyesy-Gyurcsány idelyében nem egyszer volt ilyen demonstráció és ráadásul egy helyre engedélyezte a kormányod a MAZSISZ tiltakozó nagy gyűléssel! Na akkor, hogy is van ez a rasszizmu kérdésével?
    Tudod úgy nem lehet ilyen kényes kérdében vitatkozni amikor az egyik vitatkozóra már rásűtik a szégyenbélyeget! Tudom ez után már rám is rám sütik mert vitába száltam veletek.

  32. Papi szerint:

    csepeli!
    Veled foglalkozzen az elmeturkász!

  33. Gordon szerint:

    Az mszp-nek nics pogramja! az mszp-nek nics pogramja! po-pogramja! He-he. 😀

  34. csepeli szerint:

    Vica:

    Amit leírsz, az színtiszta hangulatkeltés!
    Tessék megnézni a KSH adatait!
    A reáljövedelem legalább 10%-kal nőtt 2002 óta, még a válsággal együtt is! A munkanélküliség a válságnak köszönhetően most nőtt pár százalékkal, ahogy minden országban Európában, de 10% alatt van, megegyezik az európai átlaggal!

    Ez, hogy menj a nép közé, meg beszélgess az emberekkel, ócska demagóg duma. Köztudott, hogy a magyar ember mindig panaszkodik, siránkozik és pesszimista, mert ebben érzi jól magát! Te is kiváló példa vagy erre.

  35. Papi szerint:

    csepeli!
    Te rám merted mondani hogy és hazudok? Hát te mit csinálsz? Olyasmire hivatkozol amiről teis tudod, hogy nem igaz! A munkanélküliség már 10% fölött van. Loptok, csaltok, hazudtok és még ti mertek megszólalni? Inkább nem fojtatom mert nem vagyok a te piti alacsony színtedre sűlyedni!

  36. atlétaa szerint:

    miska-riska37.
    Te gyagyás……….

  37. csepeli szerint:

    Papi!

    Pitiáner kis mocskolódó seggfej vagy!
    A KSH II. negyedévi adata 9,6%, a III. negyedévit még tették bele a táblázataikba.

  38. csepeli szerint:

    még NEM tették bele

  39. miska72 szerint:

    csepeli elvukt az adatbázisod.
    A munkanélküliség 10% felett van.

  40. miska72 szerint:

    atlétaatrkó aranyérdoktor. tudod!
    nyald! nyald! nyald! 🙂 🙂 🙂 🙂 🙂

  41. Papi szerint:

    csepeli!
    Ezt onnét ollóztam ki egyébként moderízáld magad nem őríztünk együt libát!
    A reálkereset január–augusztusban 2,1%-kal alacsonyabb volt az egy
    évvel korábbinál. A nettó keresetek alakulásának megfelelően a
    ÖSSZEFOGLALÁS 11 versenyszférát 0,3%-os növekedés, a költségvetés területét pedig 7,9%-os csökkenés jellemezte.
    Szeptemberben a fogyasztói árak 4,9%-kal haladták meg az egy
    évvel azelőttit, ami az I. félévinél gyorsabb, a július–augusztusinál lassúbb
    növekedési ütem. E hónapban a változatlan adótartalmú árindex 1,1%-kal
    magasabb volt a tavaly szeptemberinél, vagyis az adóintézkedések nélkül
    számítva az infláció e havi tempója is az I. félévi alá csökkent.

  42. papa szerint:

    Te MISKA72 miért nem eszel több gyümölcsöt?

  43. miska72 szerint:

    papa téged ki kérdezett?
    Ne itt rontsd a levegőt. 😉

  44. papa szerint:

    Na látod ezért kell a gyümölcs mert agresziv vagy és alpári

  45. bolemann lajos szerint:

    Európában tízéves csúcsra emelkedett a munkanélküliség augusztusban.
    Az eurózónában átlagban 9,6%,
    A 27 tagországban átlagban 9,1%
    Magyarországon 9,6%
    Ausztria 3,5% (legkisebb )Spanyolország 19% (legtöbb)!

    Valószínű hogy a világméretű munkahelycsökkenést is Gyurcsánynak illetve Bajnainak köszönhetjük.

  46. baniko21 szerint:

    Kedves Papi és Csepeli!
    A KSH adataitok ténylegesek! Jól utánna néztetek. De az egész egy ki-
    csit sántit. Olyan ez, mint az átlagkeresetek: benne van a bankvezér
    havi 6 millkója is, meg a minimálbért keresők is. Ettől még nem igaz
    az átlag, merthogy a nagy átlag jóval kevesebbet keres, mint a KSH
    adatai. A munkanélküliséggel hasonló baj van. A probléma nem ott
    van, hogy 9,6 vagy 10 % a munkanélküliség hanem ott, hogy a munka-
    nélküli segély beszüntetése után már sehol nincsennek nyilvántartva
    az abból kiesettek, főleg nem a KSH adatai között. Ez kedves Csepeli
    nem hangulatkeltés, ezek sajnos a szomorú tények. Nézz csak utánna!

  47. csepeli szerint:

    baniko!

    Miért nem nézel utána te? A foglalkoztatottak száma 2008-ban ugyanannyi volt, mint 2002-ben, az azóta bekövetkezett kb. 2%-os csökkenés pedig egyértelműen a világválság hatása.

  48. médi szerint:

    Csak annak a statisztikának hiszek, ami magam hamisítottam. Ezt valami okos ember mondta.

  49. Papi szerint:

    baniko21!
    Én is tudom, hogy nem igaz ez a statisztikai adat (többekközöt) dehát csak evvel lehet érvelni! Tudom, hogy ma Magyarországon valós adatokat nagyon keveset találsz többekközött azért amit te is mondtál meg azért mert egyszerűen meghamisítják (kikozmetikázák) az adatokat! A lényeg akkor is az, hogy lényegesen rosszabb ma a gazdasági és erkölcsi helyzet mint nyolcévvel ezelött.

  50. miska72 szerint:

    papa te meg itt rontod a levegőt?
    A temetők meg ütesek? 😉

  51. grand szerint:

    Sajnos sok olyan ember van még most is aki csak szemellenzővel néz és nem veszi észre, vagy( nem akarja ).hogy ez a kormány tönkre tette az országot az embereket, az egészségügyet az oktatást a rendőrséget egy könyv is kevés lenne ahhoz hogy leírjam a piszkos mocskos tevékenységeiket és hazugságaikat!!! Remélem hamarosan a eltűnnek végleg!!!!!!!!!!!

Itt lehet hozzászólni !