Bocsánatot kért tettéért az egyik olaszliszkai vádlott

Inforadio.hu

Katt az Index gyilkosság helyszínén készült képeihez!

Csütörtök délelőtt folytatódott az olaszliszkai gyilkosság tárgyalása Debrecenben. A negyedrendű vádlott az ítélő tábla előtt elnézést kért a sértett családjától amiatt, hogy többször fejbe rúgta az akkor már földön fekvő, vérző embert.

Hétfőn kezdte meg a Debreceni Ítélőtábla Ifjabb H. Rezső és társai ügyének tárgyalását. Az ügyet első fokon a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Bíróság tárgyalta, és H. Rezső mellett nyolc vádlottat talált társtettesként különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében. A bíróság május 29-én hirdetett ítéletet, amely szerint a másodrendű vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre, a többi felnőtt korú vádlottat egyenként 15 éves fegyházbüntetésre, a két (az elkövetéskor még) fiatalkorú vádlottat pedig 10 év fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélte. Akkor mind a vádlottak és védőik, mind a vádat képviselő ügyészség fellebbezett az ügyben.

A hét elején kezdődött tárgyalás az elsőfokú ítélet ismertetésével indult, délután pedig az igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemények ismertetésével folytatódott. A szakértők meghallgatására azért volt szükség, mert a vádlottak családjában még 1994-ben történt egy hasonló baleset, amikor egy lányt elgázoltak.

A védői kérdések elsősorban arra irányultak, hogy a vádlottak kóros indulat hatására követhették-e el a cselekményt, mert így esetleg felmerülhetne az erős felindulásból elkövetett emberölés lehetősége, amelyet a bírói gyakorlat és a törvény is enyhébb megítélésben részesít. A szakértők ezt a lehetőséget gyakorlatilag kizárták.

Máshogy hangzott

Kedden különleges rendőri és biztonsági intézkedések mellett több mint kétórás helyszíni tárgyalást tartottak Olaszliszkán. Ezen csupán az első, a másod-, a harmad-, az ötöd- és a nyolcadrendű vádlottak kívántak részt venni ők megmutathatták, hol tartózkodtak az esemény kezdetekor, annak idején, mikor lettek figyelmesek az egyes cselekményekre, és mindez mennyi idő alatt következett be. A helyszínen több vádlott is eddigi vallomásaitól eltérően számolt be a történésekről.

Szerdán a tárgyalás az igazságügyi műszaki szakértő meghallgatásával folytatódott. A szakértő kijelentette: a Szögi Lajos autója álló helyzetben volt, amikor az azon megfigyelhető sérülések keletkeztek.

A tárgyalásra a büntetőtanács beidézte a 15. éves H. Kittit, akit a 2006 októberében bekövetkezett tragédia előtt állítólag elsodort kocsijával Szögi Lajos. H. Kitti nem tett vallomást a tárgyaláson, élve azzal a jogával, hogy megtagadhatja azt, ha a vádlottak között hozzátartozója van.

Bocsánatot kért

Szerda délután a bíró ismertette az előző napi kihelyezett tárgyaláson tett nyilatkozatokat, amelyekben a vádlottak elsősorban egymást vádolják. A tárgyalás végén a bíró megtiltotta a vádlottak bárkivel is telefonon beszéljenek, illetve a vádlottak csomagot sem kaphatnak az eljárás ideje alatt.

A tárgyalás csütörtök délelőtt folytatódott, amikor is bocsánatot kért Szögi Lajos családjától a gyilkosság negyedrendű vádlottja. A fiatalkorú Sz. Gergő Roland még szerdán beismerte, hogy egy alkalommal fejbe rúgta az akkor már a földön fekvő férfit. A vádlott most ügyvédi kérdésre közölte: bűnösnek vallja magát, a korábbi ítélet elleni fellebbezését visszavonja. Azt mondta, nagyon megbánta tettét, és megérdemli a büntetést.

Az ügyben legkorábban november 6-án hirdethet ítéletet a Debreceni Ítélőtábla.

***

Mi történt?

2006. október 15-én a 44 éves Szögi Lajos tiszavasvári tanárt Olaszliszka belterületén gyermekei előtt meglincselték, miután autójával elsodort egy kislányt, aki az út menti árokba esett, de nem sérült meg. A vádlottak kinyitották a tanár autójának ajtaját, megragadták a férfit és a vezetőülésből a gépkocsi mellé húzták, majd fején illetve felsőtestén ököllel ütötték, verték rugdosták. A férfi belehalt sérüléseibe.
Forrás: Inforadio.hu

14 hozzászólás “Bocsánatot kért tettéért az egyik olaszliszkai vádlott” bejegyzésre

  1. vermes szerint:

    “Azt mondta, nagyon megbánta tettét, és megérdemli a büntetést.”
    “Bocsánatot kért.”

    Mennyire hangzik ez hitelesnek egy olyan elvetemült retek állat szájából, aki hordában rugdos fejbe egy földön fekvő embert? Színtiszta taktika ez, csak hogy enyhítsék a büntetését…
    Sajnálom, hogy a halálbüntetést eltörölték már. Pont az ilyen férgeken kéne ezt alkalmazni.

  2. Huba szerint:

    Én már nem ismétlem meg az előttem “szólót”, de mintha én mondtam volna.

  3. Hugi szerint:

    Vermes, ne feledd, hogy még õ a legnormálisabb, õ az egyetlen aki eddig bocsánatot kért, és ehhez is évek kellettek!

  4. vermes szerint:

    Legnormálisabb???

    Az, aki egy vérbe fagyott, földön fekvő ember fejét rugdossa annak halálra rémült kisgyemekei előtt, mindezt csapatostul, az neked normális?

    Mit ér itt a megbánás a családtagoknak és a gyerekeknek???

    Bánja ezt a büdös francot, legfeljebb az ügyvédje tanácsára tanusít megbánást, hogy kevesebbet rohadjon a sitten!

  5. csepeli szerint:

    vermes,

    ha nem kér bocsánatot, az a baj, ha bocsánatot kér, az a baj. Ez ilyen van rajta sapka, nincs rajta sapka szituáció.

  6. vermes szerint:

    Ha bocsánatot kér: gyilkos marad.
    Ha nem kér bocsánatot: gyilkos marad.

    Úgyhogy teljesen egyetértek veled (azt hiszem először).

    Saját magában kell lerendeznie ezt a kérdést, ettől még Szögi Lajos két gyermeke – aki végignézte apjának kivégzését -, valamint a családja lelkileg örökre “nyomorék” marad.
    Ennek fényében teljesen mindegy, hogy ez az állat mit mond – mit nem mond.

    Megbánásának őszinteségével kapcsolatban pedig vannak aggályaim…
    És teljesen mindegy, hogy cigány, örmény, magyar, zsidó, avar vagy ufó az elkövető, bűnhődjön csak! (Előbb-utóbb úgyis ide lyukadtak volna ki a “rózsadombi jogvédők”).
    Az ilyeneket ki kell iktatni a társadalomból, “bőrszínre, nemre, fajra, vallásra való tekintet nélkül”*.

    * – kedvenc dumája a rózsadombi jogvédőknek

  7. én szerint:

    És mi van, ha bocsánatot kért? Elkövette akkor is, mocsok gyilkos marad akkor is. Szögi tanár úr pedig halott, nem támad fel, hogy megbocsásson, a gyerekei átélték ezt a szörnyű gyilkosságot, ilyen emlékkel kell élniük.

    Van erre bocsánat, még ha (érdekből) kéri is a gyilkos? Van aki elhiszi, hogy megbánta? Fenét! Azt reméli, hogy ezzel csökkentheti a büntetését.
    Ítélete ejnye-bejnye helyett csak ejnye lesz.

  8. csepeli szerint:

    Persze. Ha meg nem kért volna bocsánatot, itt tépnétek a szátokat, hogy milyen szemét, hogy még bocsánatot sem kért, stb. stb.

  9. vermes szerint:

    Nem érdekel senkit, hogy bocsánatot kér-e vagy sem. Az nem támaszt fel senkit.
    Egy olyan elvetemült állat szájából mint ez, nem is hangzik őszintén a bocsánatkérés.

    Egyébként ki(k)re vonatkozik a többesszám a szájtépéssel kapcsolatban?

  10. hollósi szerint:

    Az össze ütődött hozzászóló arra gondoljon: mit mondana, ha az ő családjában történt volna a tragédia?

  11. lolka szerint:

    Ha annyira bántja a lelkiismeret az eltelt idő alatt gondoskodhatott volna a ‘liszkai szerény kis emlékmű védelméről, hogy a társai ne tetőzék a gyalázatot a megygyalázásokkal. Ez nem megbánás ez szinjáték amit súgtak neki…(féreg mind akik ott voltak)

  12. Hugi szerint:

    Az összes többi meg még bocsánatot se kért. Ez mutatja, hogy milyen primitív emberek.

  13. Vátesz szerint:

    Mindegyiket életfogytiglanra kellene börtönbe tenni, aztán ha valaki rokona szerint valaki más miatt ül a börtönben, hát főzzön neki gombapörköltet vagy vágja el a nyakát, s akkor végre mindenki megnyugodna. Nekik úgy is az a törvény és az az igazság amit maguk között elrendeznek.
    Halálbüntetés helyett megtenné az életfogytiglan is magánzárkában, látogatás nincs, csomag nincs, bármilyen kapcsolattartás kintiekkel nincs. Jó nagy kampót beverni a falba, egy megfelelő kötelet bekészíteni a zárkába. Majd az elítélt eldöntené, mennyi ideig szeretné élvezni az állam gondoskodását. Szerintem a többség ilyen esetben egy hét után saját kezüleg megoldaná a halálbüntetés hiányát.

  14. Papi szerint:

    Vátesz!
    Én eltörölném az életfogytot! (az csak 25 év). Viszont addnék minimum 300 évet és harmadolva szabadulhat! Egyébként amikor meghallottam teli sírtam a fürdőkádat úgy meghatodttam!

Itt lehet hozzászólni !