Gulyás mégis búcsúzott az MSZP frakciótól

Csepel.info, Csepelen.hu

Azt nem tudni, hogy párt-angoltanárként utazhat-e később is Máltára, míg volt ügyfelének enni sincs pénze

Szerettünk volna szokásunkhoz híven, MSZP-közeli forrásunk alapján beszámolni arról, ahogy Gulyás Gábor kilépett az MSZP-frakcióból. Pedig a frakció minden általunk is bemutatott levél és dokumentum-másolat ellenére is kitartott mellette. Még úgy is, hogy két éve tudtak arról, amit Gulyás itt, Csepelen tett ügyfelével, ügyfeleivel.

Az MSZP vezetése azonban azt is pontosan tudja, hogy péntek reggel mi magunk számoltunk volna be a Gulyás-botrány újabb fejleményéről. Így megkönnyítették a dolgunkat, és még a pártmegbeszélés estéjén, maguk adtak ki a döntésről közleményt, melyet az alábbiakban természetesen szó szerint idézünk.

Az MSZP Csepeli Szervezetének közleménye

Dr. Gulyás Gábor, az MSZP Csepeli Szervezetének tagja, a 8. sz. önkormányzati választókerület képviselője úgy döntött, hogy nem kívánja személyes problémájával terhelni az MSZP Csepeli Szervezetét és önkormányzati frakcióját. Ezért október 27-i dátummal kilépett az MSZP frakcióból és tevékenységét független képviselőként folytatja, illetve párttagságát felfüggeszti mindaddig, amig az általa indított jogi eljárások jogerősen lezárulnak.

Az MSZP Csepeli Szervezetének taggyűlése dr. Gulyás Gábor döntését egyetértően tudomásul vette.

Budapest, 2009. október 29.

MSZP Csepeli Szervezete

A Gulyás-botrányhoz kapcsolódó cikkek időrendben:

Valóban kizárták a politikust az ügyvédi kamarából

Útilaput kötnek Gulyás talpára?

“Gulyás-ügy”: pro és kontra, ami eddig elhangzott

Az MSZP büszke Gulyásra

Szív, érszűkület és cukorbeteg rokkantnyugdíjast lopott meg az MSZP-s politikus

Ismét várják a bejelentést

Az MSZP büszkén kiállt sikkasztó képviselője mellett

Borka-Szász Tamás frakcióvezető álláspontját hét végére ígérte

Borka-Szász Tamás és Szenteczky János válasza a Fidesz-KDNP nyílt levelére

Túl sok az ellentmondás az MSZP-s közleményekben

Ismét megvédte Gulyást az MSZP

A csepeli Fidesz-KDNP nem vesz részt az önkormányzat megemlékezésén

Elhallgattatta a csepeli cenzúra a Gulyás-botrányt

273 hozzászólás “Gulyás mégis búcsúzott az MSZP frakciótól” bejegyzésre

  1. vermes szerint:

    Hej, haj…

  2. admin szerint:

    Kedves vermes…

    Nyugodtan, hosszabban is, de nem mindegy, hogy mire utal…

  3. Gordon szerint:

    Ha Gulyás és az mszp azt gondolja, hogy ezzel minden rendben van, akkor nagyot téved, hiszen a tény nem megkerülhető: Gulyás sikkasztott, és meglopta az egyik ügyfelét. A polgármester meg véleményem szerint hazudott, mikor korábban azt állította, hogy nem tudott az ügyről (tudott róla, rokkantnyugdíjas írt neki a témában levelet). Gulyás a pénzt a mai napig nem fizette ki a rokkantnyugdíjasnak. Gulyás! Ne politkai manővereket csinálj, hanem fizess!

  4. vermes szerint:

    3G
    (EGYFELVONÁSOS)

    G. belép. Az irodát félhomály fedi. Leül az asztalhoz.

    Don Tovaris: Gabikám, kezd nekünk nagyon kényelmetlen lenni ez a te ügyed…

    G: No de Don…

    Don Tovaris: Én beszélek! Na szóval… Kellemetlen nekünk ez az ügy. Összeült a család (frakció – szerz.) és azt gondolja, le kéne lépned egy kicsit. Nem jó ez így. A csepeli helyzet egyre fokozódik. Ráadásul a 10 %-ot sem adtad be az ügyből.

    G: Jóváteszek mindent, Don…

    Don Tovaris: Itt csak egyféleképpen tehetsz jóvá akármit is: visszavonulsz kicsit mostanság. Sűrűn vannak bajok errefelé mostanában. Ez a Deme gyerek, most meg te… Már a Szindikátus (elnökség – szerz.) is szólt, hogy be kéne ezt itt fejezni.

    G. idegesen mozgolódik a széken. A zakója alá feltűrődött adidas-pólót megigazítja. Mélyen a Don szemébe néz.

    G: Egy csomó folyó ügyem van még.

    Don Tovaris: Én nem azt mondtam, hogy a háttérműveleteket nem csinálhatod tovább, csak azt, hogy most T-lakolj egy kicsit.

    G: Jó, jó, már azt hittem… Mit kell tennem most, Don?

    Don Tovaris: Fentről azt mondták, hogy maradj távol most tőlünk. Nehéz idők járnak. Mondom, a helyzet fokozódik.

    G: Mi a megoldás?

    Don Tovaris: Itt van ez a papír. (Elővesz az asztalfiókból egy piros mappát, kiveszi belőle a papírt). Írd alá. Mi is kiadunk majd egy közleményt.

    G: Hol kell aláírnom?

    Don Tovaris: Itt. Most pedig menj el pihenni egy kicsit valami pálmafás helyre, a telefonod kapcsold ki. Majd keresünk, ha visszajöhetsz.

    Don Tovaris a Népszabadságba mélyed, mintha G nem is lenne ott. Nyikordul a szék, G feláll, majd tanácstalanul az ajtóhoz hátrál.

    G: Erőt egészs…. Szabadság, Don Tovaris!

    Don Tovaris: Jaja…

    Tovább olvas. Az ajtó halkan csukódik.

    VÉGE (2010-BEN)

  5. Vica szerint:

    Gondolom kis nyomás hatására döntött így, meg hát a látszat kedvéért, mert hogy jönnek a választások, s nem akar addig púp lenni a hátukon. Majd ha tisztázódik az ügy, visszamegy.

    Szóval kedves károsultak!
    Jó lenne, ha még elévülés előtt mindenki följelentené, hogy legyen mi alól tisztáznia magát, vagy pihenhesse már ki végre magát (ugyanis annyi munkahelye van ebben a munkanélküli világban, hogy nagyon elfáradhatott már szegényke) egy kicsit hűvösebb helyen, mert itt már nagyon ég a talpa alatt a talaj, és forrong a hangulat körülötte. 😀

  6. Vica szerint:

    Nohát Vermes!
    Benned egy író veszett el… 😀 😀 😀

  7. csepeli szerint:

    Nos, akkor ugye az a 184 ember (a szavazók 81%-a), aki szavazáson arra szavazott, hogy “Nem történik semmi – ahogy az lenni szokott”, most rosszul tippelt. Annak a 11 embernek volt igaza, aki arra szavazott, hogy “Gulyást kirúgják vagy kilép az MSZP-frakcióból”.

  8. LB szerint:

    Nem megmondtam, hogy nem fog lemondani!
    Kell a szavazata, mert különben bukik az MSZP Csepelen (is)!

    A csepeli MSZP részéről egyetlen elfogadható eljárás lett volna:
    Ők zárják ki Gulyást a pártból és a frakcióból, és felszólítják, hogy mondjon le képviselői mandátumáról is, mivel méltatlanná vált rá!

    Sajnos az őskövületek megakadályozták ezt, így ez a hajó is elment. 🙁

    Kivételesen érdemes megnézni csepeli MSZP weblapjának (www.csepelen.hu) nyitó oldalát. Szórakoztató elolvasni az egymás alatti 3 cikket Gulyásról.
    Egyébként a honlapon még frakciótagként szerepel az “ügyvéd úr”! 🙂

  9. csepeli szerint:

    Javítás: “Gulyást kirúgják vagy kilép az MSZP-frakcióból (11%, 25 szavazat)”

    Szóval ennek a 25 embernek lett igaza.

  10. Manitu szerint:

    Szerintem Vermes valójában beépített MSZP-s. Túlságosan is élethű amit leírt, nekem ezért gyanús. Sőt. Szerintem pont úgy is történt ahogy leírta, csak a csepelinfósok soha nem tudtak ilyen jól írni.

  11. vermes szerint:

    csepeli!

    A kákán is csomót…

    Amúgy ilyenkor örül az ember, hogy nincs igaza. 😀
    Illetve nem teljesen…

    Gulyás nem mondott le és nyilván továbbra is elvtársaival szavazgat majd. Tehát majdnem semmi, ami történt. Politikailag kicsinálták, de az önkormányzatban semmi nem változott: a tolvaj továbbra is nyomogathatja a gombot, (és arra méltatlanként) képviselheti a körzetét.

  12. vermes szerint:

    Nem vagyok beépített MSZP-s, csak láttam a keresztapát meg a Tanút is. 🙂

    Amúgy pár kiegészítés az egyfelvonásoshoz:

    “A történet szereplői fiktív személyek, a valósághoz való bármilyen hasonlatosság a véletlen műve”

    A történetet színpadra viszem.

    Ernő!
    Nem akarod eljátszani a szék vagy a piros mappa szerepét? 🙂

  13. LB szerint:

    csepeli!
    Amikor a kérdést feltették, még az ügy elején jártunk, akkor kezdett bekerülni a köztudatba. Úgy látszik, mostanra már a csepeli MSZP őskövületei is úgy érezték, hogy nyilvánosan nem állhatnak ki Gulyás mellett, és rávették, hogy ő oldja meg a problémát: lépjen ki. Igy megpróbálják azt a látszatot kelteni, hogy nekik semmi közük az egész ügyhöz. Ha az ügy elül, akkor jó, Gulyás “független” képviselőként minden MSZP-s javaslatot meg fog szavazni.
    Ha meg még sem ül el az ügya, akkor február, március tájékán majd ki fogják zárni és elfognak tóle határolódni. Valami vigaszdíjat is be fognak neki ígérni, aminek hatására le fog mondani a képviselői mandátumáról. De akkor már nem lehet helyette másik képviselőt választani, és az “oroszferi” átveszi az ő körzetét is, ahogy tette azt 2006 tavaszán a Szenteczkiével.

  14. Manitu szerint:

    Ja, aki megnézi a Csepelen.hu-n lévő három közleményt, az nem mást lát, mint az MSZP lelkét és gerincét a maga pőre, meztelen valóságában.

    Már persze abban az esetben, ha t@konyból is lehet gerinc.

    Csak tessék: http://csepelen.hu/

  15. Vica szerint:

    Kedves csepeli!
    Szerintem tévedsz, ugyanis azoknak volt igaza, akik arra szavaztak, hogy nem történik semmi. Ugyanis nem történt semmi érdemleges. Gulyás nem lépett ki a pártból, csak szünetelteti a jelenlétét, mert nem akarja lehúzni a sz@arba a haverjait. (Szerintem nem Őket sajnálja, hanem a saját lehetőségeit, amelyeket a választások után a pártba visszalépve kihasználhat) Nem rúgták ki a pártból, csak egyetértettek azzal, hogy pihizzen egy kicsit, altassák az ügyet, hátha elfelejtődik a választásokig a sok disznóság. A kapu nyitva áll a kis mocsok előtt, még azt sem mondták Neki, hogy ha leülte a büntetéseit, nem veszik vissza ugyanolyan, vagy még magasabb pozíciókba.
    Szóval kiknek volt igaza???

  16. Manitu szerint:

    LB, majd 2010-től megmarad külsősként valamelyik etikai bizottságban vagy a lakásmaffia elleni bizottságban. Ha jól hallottam, van benne tapasztalata… 🙁

  17. piros szerint:

    Szóval 3g nem terheli személyes problémáival az MSZP-t? De megsimogatnám!A tarkóját egy jó nagy bottal!
    Németh Lászlót terhelhette évekig? 5 éve nem fizette vissza az elsikkasztott pénzt! Azt gondolja, hogy ezzel megússza? Azt gondolja, hogy ezzel kimászott a felelősség alól? Téved!
    Még független képviselőként akarja folytatni? A pofátlanságnak is van határa!!!

    „párttagságát felfüggeszti mindaddig, amig az általa indított jogi eljárások jogerősen lezárulnak”
    Milyen eljárások? Bepereli Németh Lászlót, hogy az nem volt hajlandó lenyelni a békát, és elnézni 3g-nek, hogy sikkasztott tőle?
    3g-t még senki nem agyalta meg? Hogy kicsit helyrerázódjon emberi szintre?

  18. LB szerint:

    Manitu!
    Melyik oldalon?

  19. csepeli szerint:

    Vica:

    Ne beszélj ostobaságokat! A szavazásnál négy opció volt:

    # Gulyás, Tóth és Avarkeszi lemondanak
    # Gulyást kirúgják vagy kilép az MSZP-frakcióból
    # Gulyás bocsánatot kér, fizet, aztán maga mond le
    # Nem történik semmi – ahogy az lenni szokott

    Ebből a második jött be, tehát azoknak lett igaza, akik arra szavaztak. Akik a negyedikre szavaztak, azok meg tévedtek. Akárhogy is próbálod félremagyarázni.

  20. Manitu szerint:

    Ha hihetünk Ernőnek, akkor a Jobbikon. 😉

  21. Vica szerint:

    Azt hittem, rosszul látok… azt írták: “amig az általa indított jogi eljárások jogerősen lezárulnak”.

    Milyen jogi eljárásokat indított gulyás? Jogi eljárást indítani nem a sértett fél szokott? Nohát! Bele kellene ásnom magam a jog útvesztőibe, de valahol józan paraszti ésszal úgy gondolom, hogy nem a kárt okozó szokott jogi eljárást indítani önmaga ellen… Lehet, hogy tévedek???

  22. Manitu szerint:

    Biztos feljelentette az összes fórumozót. Aztán ha ő veszít, max beül a kocsijába menni egy kört 😉

  23. Vica szerint:

    Igen Manitu, de előbb fizetjük a benzinét, meg a kocsija javíttását. Talán még egy kocsimosás is belefér. 😀

  24. Vica szerint:

    Kedves csepeli!

    Áruld el nekem légyszi, ki rúgta ki gulyást? A saját kérésére időlegesen felfüggeszti a párttagságát mióta egyenlő a kilépéssel?

    Te tényleg teljesen hülyének nézel mindenkit? Bizonyára politikus vagy, azok gondolják magukról, hogy a többiek birkák.

  25. Vica szerint:

    Bocs csepeli, a gondolataim előbbre jártak már, mint a gépelésem. Az utolsó mondat így hangzik helyesen:

    Bizonyára politikus vagy, azok gondolják magukról, hogy túl járhatnak mindenki eszén, s hogy a többiek birkák.

  26. csepeli szerint:

    Vica, te funkcionális analfabéta vagy, vagy csak elvesztetted az olvasószemüvegedet?

    “Gulyást kirúgják vagy kilép az MSZP-frakcióból”

    Nyilvánvalóan te vagy a politikus, hiszen igazán mesterien csúsztatsz és ferdítesz.

  27. Vica szerint:

    Figyu csepeli!

    Nem azt kértem, hogy hülyézz le, ha nem tudsz válaszolni.
    Tehát megismétlem a kérdéseimet. Kicsit tagoltabban, hogy Te is megértsd:

    1. Áruld el nekem légyszi, ki rúgta ki gulyást?
    2. A saját kérésére időlegesen felfüggeszti a párttagságát mióta egyenlő a kilépéssel?

  28. csepeli szerint:

    Vica!

    Rugaszkodj neki még egyszer, és próbáld meg értelmezni a következő mondatot:

    “Gulyást kirúgják vagy kilép az MSZP-frakcióból”.

  29. hosszúláb szerint:

    Emberek! Gondolkozzatok! Az senkit nem zavar, hogy kerületünk polgármestere is ugyanolyan felelősséggel tartozik ebben az ügyben, mint Gulyás?

    Gulyás után, Tóth Mihályon a sor!
    2007. július óta TUDJA, hogy párt,- és képviselőtársa ELSIKKASZTOTT Németh Lászlótól – aki a polgármester segítségét kérte – kb. 200 ezer Ft-t! DE NEM TETT SEMMIT!
    2009. februárjában ismét Tóth Mihály segítségét kéri Németh László. De a polgármester, ahelyett, hogy segített volna, szándékosan félrevezette Németh Lászlót! NEM SEGÍTETT, FÉLREVEZETETT!
    2009. május 14.-i testületi ülésen úgy gondolja, hogy a felvetett kérdést – miszerint Gulyás sikkasztott – nem ott kell eldönteni! SZERINTE NEM KELL TENNI SEMMIT!
    2009. október 9.-én Tóth Mihály névtelen bejelentőnek titulálta Németh Lászlót, úgy téve, mint aki még soha nem hallott volna az ügyről!
    2009. október 14.-én, az MSZP Csepeli Szervezetének Elnökeként Gulyást védve adat ki közleményt, melyben még mindig azt állítja, hogy az egész sikkasztás hazugság!
    2009. október 16.-án Borka-Szász Tamás, és Szenteczky János (MSZP) levelükben segítségüket felajánlva, felháborodásuknak és a szégyenüknek adnak hangot arra vonatkozóan, hogy párttársuk SIKKASZTOTT egy beteg embertől!
    2009. október 20.-i testületi ülésen már méltatlannak találták azt a felvetést, hogy a képviselő testület nevében kérjenek bocsánatot Németh Lászlótól, akit Gulyás meglopott, és a kerület polgármestere évekig félrevezetett, semmibe se vett!
    2009. október 27: Kiadnak egy nyilatkozatot, mely szerint Gulyás kilép az MSZP frakcióból, de továbbra is folytatja eddigi tevékenységét!

    2004. óta 5 éve telt el. Gulyás még mindig nem fizetett!

    2007. július óta több mint 2 év telt el, de Tóth Mihály csepeli polgármester még mindig nem segített a többször is hozzá forduló, Németh László csepeli lakoson!
    Tóth Mihály MONDJON LE A POLGÁRMESTERI SZÉKÉRŐL, és a havi kb. br. 900. 000 Ft jövedelméről, illetve plusz bevételekről! Vagy fizessen Gulyás helyett!

  30. LB szerint:

    csepeli!
    Jó szokásod szerint most is keverd a szart és próbálsz terelni.
    GYAKORLATILAG semmi sem történt! 🙁
    A csepeli MSZP nem határolódott el “kis kedvencétől”, a bizottsági helyekről – egyelőre? – nem távolították el, a tizztelet díját továbbra is kapja, a tartozását továbbra se fizeti meg!
    Azaz minden megy a maga útján, ahogy eddig.

  31. Vica szerint:

    Tudod csepeli, nekem ezzel a mondattal nincs problémám, neked viszont annál több.

    Örültem volna, ha azt olvashatom: A csepeli MSZP biztottság egyhangúan (vagy nagy többséggel) úgy döntött, hogy Gulyás Gábort, (vagy Gulyás G. Gábort ahogy jobban tetszik) az általa elkövetett sikkasztások, ügyfelei megtévesztése miatt mindörökre kizárjuk az MSZP-ből, megkértük, mondjon le képviselői mandátumáról, mivel cselekedeteivel szégyent hozott ránk.

    Ha akarod, még azt is oda írhattam volna, hogy helyette a továbbiakban csepeli képviseli a 8. sz. választókörzetet, de ezt nem tehetem, mert ha egyszer már kirúgtak a pártból és megkértek, hogy lépj vissza a képviselőségről, nem jelölhetnek rögtön téged. 😀

  32. Fura figurák ezek szerint:

    Az a baj,hogy ez is csak terelés…Ezek leosztották a szerepeket,de ettől még mindig nem lesz pénze szerencsétlen embernek…Ez a majom most DAVID COPPERFIELDET játszik,mást láttatnak velünk,pedig a trükk egyszerű…nem fog történni semmi.Csak azt nem értem,a végrehajtás kezelő miért nem hajt be valamit…ötletek:T-block security kft,ott biztos dől a lé. Nádfedeles csárda?Nem mond senkinek semmit a név…
    Van valami játszóházuk is…Menő pali,annyi szent!

  33. Gordon szerint:

    Gulyás nem lépett ki, továbbra is a szocialista akol része maradt. Fizesse meg a tartozását, és tünjön el a közéletből!

  34. LB szerint:

    hosszúláb!
    Bár nem vagyok jogász, de ha jól belegondolok, amennyiben a “képviselő úr” valóban sikkasztott, akkor a polgármester úr bűnpártolást követett el, amikor a tudomására jutott bűncselekményt nem jelentette az illetékes szerveknek, hanem mindent elkövetett, hogy az ne kerüljön nyilvánosságra.

  35. Gordon szerint:

    Tényleg: Dr. Gulyás Gábor vonul háttérbe. Tehát Gulyás G. Gábor marad? 😀

  36. Gordon szerint:

    LB! Lehet, hogy Tóthmiska bűnpártolása is “elévült” azóta. 😀

  37. csepeli szerint:

    Vica!

    Funkcionális analfabéta vagy, most már világos!
    Hány éves vagy? 10 alatt vagy 80 fölött?

  38. hosszúláb szerint:

    LB!
    Én sem vagyok jogász, de ezt úgy hívják! Bűnpártolás!
    Elévült, nem évült? Megtörtént!

  39. csepeli szerint:

    LB!

    Ki a fenét érdekel, hogy szerinted GYAKORLATILAG mi történt? GYAKORLATILAG úgy magyarázod a dolgokat, ahogy neked tetszik. Én a weboldalon beindított szavazásról beszéltem!

  40. Vica szerint:

    Tudtommal a behajtó cég dolgozik. Politika mentesen, ahogyan az tőle elvárható. Nem tudom, milyen határidővel vállalta a feladatot, s hogy a megítélt összeg behajtására jogi úton mennyi idő áll rendelkezésre. Lehet, hogy ez is elavul, ha nem igyekszik vele az ember? Nem tudom, s remélem, nem avulhat el egy megítélt és behajtási folyamatban lévő fizetési kötelezettség. Egyébként,, ha kirugdosnák a gulyást azokról a gondolom jól fizető munkahelyeiről, ahová valószínűleg az MSZP révén került, miből fogják részletekben levonni a tartozását, ami már nem 1,8 millió körüli összeg, hanem a behajtási díjjal megnövelt. Hány évig fog apródonként fizetgetni?

  41. T. szerint:

    Fura figurák ezek!

    Ettől valóban nem kapja vissza pénzét Németh László!
    Gulyástól távol áll az, hogy fizessen! Távol áll az is, hogy bocsánatot kérjen azért, hogy megkárosított egy – sok- (beteg)embert!
    Gondolod, hogy van bármi is a nevén?

    A végrehajtás folyamatban van, de sajnos az sem úgy zajlik, hogy beadod a papírokat, és már a kezedbe is nyomják a pénzt:(

  42. LB szerint:

    Látod csepeli, ez (is) a különbség köztünk.
    Engem az érdekel, hogy GYAKORLATILAG mi történik és nem az, amivel megpróbálnak megetetni! 🙂

    Szerinted az a fontos, hogy a weblapon feltett kérdésre ki hogyan válaszolt. Szerintem meg az, hogy GYAKORLATILAG semmi sem történt. Ugyanazt csináljátok mint a galvániszap esetén: homokba dugjátok a fejeteket, megpróbáljátok letagadni a tényeket, semmibe veszitek a választóitokat! És ennek hosszú távon TI fogjátok meginni a levét! 🙂

  43. T. szerint:

    Vica!

    Gondolod, hogy csak ez az egy behajtandó ügye van 3g-nek? Nagy a sorbanállás!

  44. csepeli szerint:

    LB:

    Mi az, hogy TI, te faszkalap?

  45. Vica szerint:

    Nohát csepeli! Te nagyon jó műszaki ember vagy! Elárulnád, hogy sikerült szemellenzőt szerelned arra a hatalmas képernyőre? Aztán érdekelne, hogy hogy férsz be vele egy ajtón. Lehet, hogy oldalazva próbálkozol…

    Mindenesetre gratulálok!!!

  46. Gigi szerint:

    Hát, ez a lépés is valami, de közel sem az, amit vártunk… Nekem még mindig az piszkálja a csőrömet, hogy MIÉRT védi az akol ezt a megtévedt/elfajzott (vérmérséklet szerint behelyettesítendő) barikáját! Kedves fórumszerkesztők, erről tessetek írni egy oknyomozó anyagot az informátor segítségével!

  47. vermes szerint:

    Nagy tisztelttel ajánlom figyelmébe 3G elvtársnak a régi mozgalmi dalt, mely így kezdődik:

    A börtön ablakába soha nem süt be a nap,
    Az évek tovaszállnak mint egy múló pillanat…

    Tessék csak gyakorolni… 😀

  48. vermes szerint:

    csepeli!

    Te valami különösen komoly lelki problémával vagy személyiségzavarral küszködhetsz…

    Az rendben van, hogy soha senkivel nem értesz egyet, de hogy ilyen ótvaros stílusban kommunikálsz másokkal, az szomorú. 🙁

  49. Vátesz szerint:

    Kiss B. Mihály a múltkori összefoglalóban úgy nyilatkozott, hogy 3G nem tartozik a nyugdíjasnak, mert az eladta a követelést egy cégnek, tehát 3G annak tartozik. Én meg már kétszer is leírtam, kötve hiszem, hogy 3G valaha is kifizetné a tartozást a megvásároló cégnek, hiszen nem tudhatjuk, kik és miért vették meg a követelést. A törvény nem kötelezi a hitelezőt, hogy az adóstól tényleg be is szedje a tartozást, főleg ha valamilyen nexus van közötük. Az APEH meg törülje szemét-száját, hiszen a be nem szedett tartozás, illetve annak elengedése jövedelemszerzésnek minősül, s így adóköteles.

  50. LB szerint:

    TI, azaz csepeli szocik! 🙂
    A legjobb úton jártok, hogy a mostani gárdával az elkövetkezendő 2-3 ciklusban a hatalom közelébe se kerüljetek. Most még nem hiszitek el, de majd fogtok nagyon csodálkozni! 🙂

  51. Vica szerint:

    Kedves Vátesz!

    A behajtó nem vette meg Némeht úr tartozását! Megbízást kapott a behajtására, de nem vette meg azt. Nem fizetett egyetlen fillért sem Németh úrnak!

  52. LB szerint:

    vermes!
    Bizonyára tudod, a stílus maga az ember.
    “csepeli” olyan mint a stílusa: faragatlan, durva, bunkó.

  53. csepeli szerint:

    LB!

    Tipikus idióta vagy, aki azt hiszi, hogy aki nem az ő nótáját fütyüli, az automatikusan az általa nem kedvelt párthoz tartozik.

  54. T. szerint:

    Vátesz!

    Ismét tájékoztatlak, hogy NEM VETTE MEG a behajtó a követelést. Németh Lászó NEM ADTA EL a behajtó cégnek! Németh László MÉG EGY FILLÉRT SEM KAPOTT! Se 3g-től, se a behajtó cégtől!

    K.B.M. beszélt össze+vissza, hogy mondjon sok zavaró dolgot, amit páran be is vesznek!

  55. csepeli szerint:

    T!

    És ha szabad kérdeznem, te ezt honnét tudod?

  56. T. szerint:

    csepeli!
    Ha kultúráltan is tudsz kommunikálni elárulom: a legközelebbi forrásból!

  57. Vica szerint:

    Csepeli!
    T. teljes nevét, anyja nevét és személyi igazolványának számát is szeretnéd, hogy beazonosíthasd? Tudja, és kész. Semmi közöd hozzá.

  58. csepeli szerint:

    T:

    Azt bárki mondhatja! Idejössz név nélkül, arc nélkül, és benyögsz egy értesülést. Miért kéne hinnünk neked?

  59. Vica szerint:

    Nohát csepeli! De jó, hogy te ide jöttél névvel, arccal (de még mekkorával).
    Mi jogon tételezed fel a másikról hogy hazudik? Nem kellene mindíg magadból kiindulni.

  60. vermes szerint:

    csepeli!

    Te meg idejössz né és arc nélkül, és minősíthetetlenül primitív hangnemben küldöd a halálba a többi fórumozót!

    Amúgy meg nem mindegy, hogy mi volt a szavazáson? A lényegen nem változtat: 3G egy svindler, az MSZP meg szép csöndben ült hátul, amíg nagyon kényelmetlen nem lett. És most jegelik 3G-t.

  61. T. szerint:

    Igazad van! Te is név nélkül, arc nélkül nyögsz hsz-eket! Bár tényeket még nem olvashattunk Tőled.
    Tőlem már igen!
    Nem is kértelek, hogy higgy nekem! Majd az érintett alátámasztja az “értesülést”!
    De hidd el, nem Vátesz értesülését!

  62. LB szerint:

    csepeli!
    Mielőtt köteketsz, legalább olvass!
    http://csepel.info/?p=6741

    A 2009. október 14. 17:24-kor keletkezett hszt najánlom figyelmedbe.
    Ugye tisztában vagy a “behajtás” fogalmával?

    Sajnos egyet kell értenem az előttem szólókkal, hogy K.B.M megpróbált ködösíteni, zavart kelteni.

  63. vermes szerint:

    csepeli!

    Te egy nagyon megkeseredett ember lehetsz, hogy mindenkit csak bántani akarsz.

    Ím, békejobbot nyújtok Neked, hogy valami jó is történjen Veled:

    A darabomban Ernő játssza a széket, te pedig lehetsz a félhomály!
    😀

  64. csepeli szerint:

    LB: hát aztán, az egy 14-ei hozzászólás, azóta akár meg is vehették a tartozást, mit tudod te?

  65. LB szerint:

    vermes!
    Miért csak egy felet adsz neki? Szerintem az egészet megérdemli! 🙂

  66. LB szerint:

    Mert te meg K.B.M pontosan tudjátok!
    Ezen most sírjak vagy nevessek?

  67. Vica szerint:

    Igen LB. Ott megtalálható, amit T. is írt:

    “A behajtást cégünk törvényes eszközökkel kívánja behajtani, melynek keretében minden létező legális eszközzel arra törekszünk, hogy adós a tartozását minél előbb megfizesse Ügyfelünk részére.”

    Magyarul nem a behajtó cég részére fizet az adós, hanem a behajtó ügyfele, pontosabban Németh úr részére.

    Kár, hogy ezt csepeli úgysem tudja értelmezni… 🙁

  68. csepeli szerint:

    LB:

    Én nem állítottam soha, hogy pontosan tudom.
    Én pontosan úgy nem tudom, mint ahogy ti sem tudjátok.

    A különbség az, hogy ti viszont úgy tesztek, mintha mindent tudnátok, és ezt el is hitetitek magatokkal.

  69. - szerint:

    csepeli! volt egy bejegyzésed, ez:

    # csepeli:
    2009. október 29. 23:14-kor

    LB:

    Mi az, hogy TI, te faszkalap?

    Szóval mi van Gulyás, kezdesz ideges lenni? Pedig csak most jön a java!

  70. csepeli szerint:

    -: Anyád a Gulyás, az!

  71. LB szerint:

    csepeli!

    Gratulálok, úgy látom, ha akarsz, tudsz te normálisan is kommunikálni. 🙂

    Hozzád hasonlóan, én sem tudom, hogy mi igaz és mi nem.
    Egy korábbi hsz-ben (amit belinkeltem) azt állította egy behajtó cég képviselője, hogy őket bízták meg a “képviselő úr” adósságának a behajtásával. Ezt követően nem olvastam hitelt érdemlő információt, hogy ez nem igaz. Így jelenleg ezt fogadom el.

    Másrészről visszakérdezek: nálad mit jelent a “Ti”?

  72. csepeli szerint:

    LB:

    Te meg a többi gyűlölködő kommentelő.

  73. vermes szerint:

    csepeli!

    Gyűlölködő kommentelők?

    – f*szkalap
    – anyád

    Ezek nálad a szeretet megnyilvánulásai? Milyen lehetsz, ha mérges vagy?

  74. infósferi szerint:

    Eddig a szocik pártvezetői azt mondták, nincs ügy.
    Most meg behátráltak. Miért? Akkor mégis van ügy???
    A történet hasonló a kis-duna ,a Csepel SC és a ferencvárosi család import témáihoz.
    Először váltig tagadnak, majd a dolog élére állnak. Csak kik kellett fárasztani őket.
    Hiába, nincs új a nap alatt.

  75. LB szerint:

    csepeli!
    Légy szíves, bizonyítsd az állításodat. Mikor és hol “gyűlölködtem” én?

    Én nem gyűlölöm a “képviselő urat” azért amit tett, hanem mélységesen elítélem és megvetem!

  76. LB szerint:

    infósferi!

    Szerinted hol hátráltak be?
    A dolgok jelenlegi állása szerint, SEMMI sem történt! 🙁
    Gulyás ugyanúgy képviselő mint eddig, ugyanúgy nem fizet mint eddig, a szocik ugyanúgy homokba dugják a fejüket mint eddig!
    Szerinted mi változott?

  77. Vátesz szerint:

    ADMIN ÉS MINDENKI! Kár a szót pazarolni, a tettekre kellene váltani. Azoknak, akik eddig is életben tartották az ügyet, JAVASLOM tartsanak gyűjtést a megkárosított nyugdíjas javára. Tegyetek ki egy asztalt a Szent Imre tér sarkára a szokott helyre az óra alá, készíthettek egy tablót is, hogyan károsította meg a “képviselő úr” a beteg nyugdíjast, hogy nem fizet a jogerős bírói ítélet ellenére sem. Párttársai pedig mosdatják, ahelyett, hogy összedobnák a megítélt összeget. Tisztelt képviselőtársainak nem kerülne még egy-egy hónapi képviselői tiszteletdíjába sem, ha kifizetnék Gulyás helyett a megítélt összeget.
    AMENNYIBEN VALÓBAN GYŰJTÉST RENDEZTEK A MEGJELÖLT HELYEN, ÉN 1000 FT-TAL TUDOK HOZZÁJÁRULNI A NYUGDÍJAS MEGSEGÍTÉSÉHEZ. Vigyetek ki borítékokat is, aki nem akarja láthatóan a gyűjtőládába dobni az adományát, az tehesse borítékba is. Ezzel lehetőséget adnátok nekünk fórumozóknak is, hogy belülre beírva egy cetlire a nicknevünket, megőrizve az inkognitónkat (már akinek fontos, nekem nem), bebizonyíthassuk, hogy tenni is hajlandók vagyunk, nem csak a szánkat tépjük. Meg köszönetül is azért, mert lehetőséget adtok a honlap fenntartásával csepeli közügyek megbeszélésére.
    Én elégedett lennék, ha kis összegekkel is, az adományozók legalább az eredeti 200 ezer Ft-ot össze tudnák adni.
    NEKTEK PEDIG HASZNÁLNA AZ ÓRIÁSI NYILVÁNOSSÁG. Többet jelentene, mintha teleírnátok a Helyi Thémát. Akik pedig eddig is megoldhatták volna az ügyet, ÉGNÉNEK MINT A REICHSTAG.
    Nekem bizony lesülne a bőr a képemről Gulyás és pártolói helyében.
    Tisztelettel Vátesz

  78. zed szerint:

    Ezt akartátok, nem?! Nesztek, megkaptátok! Mit akartok még?!?
    Nem értem, miért kell akkora feneket keríteni ennek az ügynek, senki nem halt meg!!! Ellenben sikerült ügyesen elhallgatnia ennek a hangulatkeltő pártújságnak, hogy létezik egy másodfokú ügyészségi határozat is, amely az elsőfok megállapításainak nagy részét hatályon kívül helyezte (amelyen az ÜK határozata is alapul).
    A hozzászólók többsége erkölcsi magaslesről kiabál, prédikál, ítélkezik, miközben talán a saját portáján sem ártana szétnézzen. Tapasztalatom szerint általában azok a leghangosabbak, akik nem veszik észre a saját szemükben a gerendát.
    Szerintem most már ideje továbblépni, hagyni kéne nyugodtan dolgozni a képviselő urat, Csepel érdeke is ezt kívánja.

  79. admin szerint:

    Kedves Vátesz!

    Köszönjük az ötletet. Nem rossz.

    De talán még mindig Gulyásnak kellene megfizetnie a tartozását. Annál is inkább, mivel továbbra is képviselő és több bizottságnak is tagja maradt. Azt nem tudjuk, hogy felügyelőbizottságok terén hogy áll, és összesen hány százezer forint közpénzt kap havonta. Tehát, továbbra is közbizalmi pozíciókat tölt be, amelyekről nem mondott le, azaz van pénze kifizetni az adósságát.

    Mi továbbra is hiszünk abban, hogy a nyilvánosság ereje elég lesz, és az fizeti ki a kárt, aki okozta.

  80. Vica szerint:

    Kedves Admin!
    Kérlek, másold be ide a másodfokú ügyészségi határozatot, a gulyás féle sikkasztási ügyről, hogy zed is megnyugodjék, ami a sikkasztás tényét megerősíti, sőt a sikkasztásért, az egészségkárosodásért megítélt összeget kamatostul meg kell fizetnie gulyásnak.

  81. admin szerint:

    Tisztelt Zed!

    Ha van olyan ügyészségi határozat, miért nincs mégsem? Nincs ilyen dokumentum sem Gulyás honlapján, sem máshol.

    Ami pedig történt, azt mindenki megismerhette. Itt a Csepel.info oldalon éppúgy lehoztuk Gulyás Gábor védekezését és azt, amit Németh László elmondott lapunknak. Lehoztuk az általunk megismert dokumentumoknak a többségét is, azokat, amelyeket a legfontosabbnak tartottunk.

    Minden itt van, és mindenki szabadon eldöntheti, hogy mit gondol arról, amit Gulyás úgy is mint ügyvéd és úgy is mint Csepel egyik megválasztott önkormányzati képviselője egy beteg öregemberrel tett.

  82. admin szerint:

    Vica, vagy nincs nálunk vagy még a legelején elkeveredett. Mindent lefotóztunk, amit csak lehetett.

    Gulyás honlapján hónapok óta ugyanaz a szöveg van. Ha lenne olyan dokumentuma, amely tisztázná őt, ha megfizette volna a kárt amit okozott, gondolod, hogy nem tudnánk és tudnátok róla?

  83. Angyalka szerint:

    Zed!

    Most te írsz, vagy a gyerek? Tudatában vagy az elmeállapotodnak?
    Nem ezt akartuk!Azt akartuk, hogy 3g barátod – (vagy te?)- fizesse vissza azt a pénzt, amit elvett egy beteg embertől!!!
    Azt is akarjuk, hogy se Csepelen, se máshol ne képviseljen senkit! Mert egy ilyen gerinctelen ember csak megkárosítani tud bárkit is!
    Nem halt meg senki? Ja! Akkor teljesen lényegtelen, hogy egy beteg, nyugdíjastól vett el pénzt a kebelbarátod, ezzel is súlyosbítva a betegségét?
    I. fok, II. fok, teljesen mindegy abból a szempontból, hogy 3g barátod elsikkasztott több mint 200.000 Ft –t egy embertől. Ráadásul szándékosan félre is vezette, és elévült az ügy. De attól még sikkasztott!

    A te erkölcsi magaslesedről ne is beszéljünk, mert neked olyanod NINCS! Véleményed szerint lopni nem bűn, ha el tudod sikálni a dolgot?! Gratulálok! Egy amőbának több esze van, mint neked összesen!
    Csepel érdeke nem kívánja a képviselő uradat! Vidd haza, és pátyolgasd!

  84. admin szerint:

    Mellesleg úgy tudjuk, hogy Gulyás valóban perelni akarja azokat a lapokat, amelyek az ügyészségi dokumentum alapján leírták, hogy sikkasztott.

    Kérdés, hogy ha az ügyészség kimondhatja, akkor más miért nem? Kérdés az is, hogy ha megint veszít, mint Németh Szilárd esetében, már megint ki fog fizetni? Neki sem fizet már vagy két éve.

  85. Vica szerint:

    Kedves zed!

    Szóval mit akarunk, amikor még senki sem halt meg… No szépen vagyunk. Hagyjuk békén szegény kis pártfogoltadat, hogy dolgozhasson tovább (hiszen van bőven mit visszafizetnie azoknak, akiket meglopott – ugy-e így értetted?). Istenem. Egyszerűen nem tudom megérteni, hogy egyes emberek milyen erkölcsi normákon nőttek fel, és ha gyerekeik vannak vagy lesznek, mit adnak tovább az utókornak? Nem véletlen, hogy itt tart ez az ország. Elképesztőnek és megdöbbentőnek tartom, hogy egyesek nem szégyllnek ilyesmit leírni… Ne haragudj, zed, de már haragudni sem tudok mindazért, amit itt képviselsz csepelivel, hacsak nem vagytok egy és ugyanazon személy. Egyszerűen kiráz a hideg tőletek. Ezt a politikát képviseli az MSZP?
    Igazán szégyenlem magam, hogy nem mentem el egyetlen nyílt fórumára sem, hogy megtapasztalhattam volna, mielőtt rájuk szavaztam.
    Mindezek után úgy gondolom, hogy érdemes lenne a véleményed, s ha ez pártvélemény, akkor a párt véleményét nyilvánosságra hozni ez ügyben, s a hasonló sikkasztási ügyekben is. Tudniuk kell a szavazó polgároknak, hogy ki mellé teszik a voksukat.

  86. T szerint:

    Kedves Vátesz!

    Köszönet a jószándékodért, de nem a csepeli embereknek kell visszafizetniük azt, amit gulyás elsikkasztott!

    5 éve tartozik gulyás! Gulyás sikkasztott, gulyás fizessen!

    Azért azt jó észrevételezni, hogy vannak még jóérzésű, normálisan gondolkodó, erkölcsös emberek csepelen, ahogy ez a pár hónap alatt kiderült! (nem gulyásról, és társairól beszélek persze)

  87. Vica szerint:

    Kedves T!

    Létezik másodfokú ügyészségi határozat? Ha igen, tudnál segíteni abban, hogy le tudja közölni a csepel.info?

  88. toto szerint:

    Gulyás akkor járna el helyesen – persze egy ilyen erkölcsű embertől ezt nem várom el – ha képviselőségéről is lemondana és végleg elhúzna a közéletből.

  89. Elyza szerint:

    Megjöttél Zed? Azt, hogy ,mit akarunk pontosan tudod,! Azt, hogy a “képviselő úr” fizesse meg a tartozását. Kérjen bocsánatot attól a rokkant nyugdíjastól ,akit megkárosított és öt éven keresztül ilyen traumának kitett/ez a minimum/! Csürhetitek-csavarhatjátok a jogot a tény, hogy a mai napig sem fizetted meg a rokkantnyugdíjasnak amit a bíróság megítélt számára. Szóval Te arra vártál és vársz, hogy meghalljon valaki?! Esetleg arra blazíroztál, hogy a károsulttal ez megtörténjen és akkor nem kell majd fizetni? ?! Szánalmas alak vagy Te Zedgulyás. Még mindig azt hiszed, hogy Neked van igazad? Mikor jön meg már az eszed? Még Te fenyegetőzöl jogi lépésekkel? Jobb lesz ha füled-f-d behúzod, fizetsz és bocsánatot kérsz,mert már olyan mélyre süllyedtél, hogy csak egyre jobban ásod a gödröt magad alatt.

  90. csepeli szerint:

    Miért is kéne lemondania a képviselőségről?

    Négy évre választották meg a választók.

    Van egy pénztartozása.

    Büntetőjogi bírósági ítélet nincs ellene.

    Minden képviselő mondjon le, aki pénzzel tartozik valakinek?

  91. Elyza szerint:

    Csepeli!
    Azért kellene lemondania,mert hiteltelen,és erkölcstelen. /De ahogyan Te megszólalsz itt,a Te értékrended ugyanaz,mint a 3géé/Ahogy hallom nem egy tartozása van, hanem több. Miért is nincs büntetőjogi bírósági ítélet ellene? Azért,mert mindvégig félrevezette a jogot nem ismerő rokkantnyugdíjast,aki 8 nap híján már csak a polgári bíróságon tudta érvényesíteni az igazát.,ahol megítéltek a számára közel 2 millió forintot.,amit a mai napig nem fizetett ki. Szándékos félrevezetésért, becsapásért mennyi jár? Te talán tudod! Nem kell lemondania minden képviselőnek, csak aki sikkasztott. Amit tartozásnak nevezel, az sikkasztás volt,nem összekeverendő a közösköltség és a hiteltartozással szerintem.

  92. csepeli szerint:

    Idefigyelj Elyza!

    Fogd már fel, hogy ha nincs jogerős bírósági ítélet arról, hogy Gulyás sikkasztott, akkor senki sem mondhatja, hogy sikkasztott! Még te sem!

    Az meg, hogy Gulyás “hiteltelen és erkölcstelen”, a te magánvéleményed, ettől Gulyásnak nem kell lemondania! Mellesleg, te az ő választókörzetében laksz? Ha nem, mi közöd hozzá?

  93. Béla szerint:

    Túl nagy a pofád csepeli! Ez a nagyképű stílus, ami mögött nyílvánvalóan kissebbségi érzés húzódik meg, egyértelműen a Magyar Köztársaság ügyészsége szerint sikkasztó Gulyás G. Gábor bukott ügyvédre vall.

    Jegyezd meg kisöreg:

    1. a sikkasztás nem egyenlő az egyéb tartozással, vagy kölcsönnel.
    2. aki sikkaszt, mint Te, annak nincs helye a döntéshozók között.
    3. és kispofám, már nehogy csak a saját körzeted lakóinak tartozzál már elszámolással. Ne hülyíts itt minket.

    Nem függetlennek kell kiülnöd, hanem lemondanod. De ha már erre képtelen vagy Te dupla nulla, akkor legalább egy kérd azt, hogy csináljanak neked egy szégyenpadot valahol hátul, és ott húzd meg magad.

    Szánalmas vagy!

  94. Béla szerint:

    Ja, és még valami. Arra már igazán válaszolhatna “csepeli”, alias Gulyás G.G., hogy mikor fogja megfizetni az elsikkasztott pénzt és a többit? Erre válaszolj öreg, ne hablatyolj itt nekünk.

  95. csepeli szerint:

    Béla: szerintem Gulyás a te édesanyád, beszélj vele nagyobb tisztelettel.

  96. Mózsi szerint:

    Olvasva a csepeli szocik nyilatkozatát az az érzésem, hogy lazán szembeköpték a csepeli embereket. 3G kiül a frakcióból és kész , ezzel eleget tettek a finnyás lakosoknak? Annyira kapaszkodnak a hatalomba, hogy nem merik lemondásra felszólítani nehogy elfogyjon a többségük!? Szánalmasak, rendkívül szánalmasak!

  97. Béla szerint:

    Mi van csepeli, összezavarodtál? Ezek identitás zavarok nálad? Fizesd ki az elcsórt pénzt, aztán lehet, hogy megnyugszol.

  98. csepeli szerint:

    Béla = Gulyás!

  99. csepeli szerint:

    Fizess, Béla, fizess, fizess!

  100. Vica szerint:

    Kedves Béla!
    Ne foglalkozz vele. Súlyos személyiségzavarban szenved. 🙁

  101. hosszúláb szerint:

    Kire gondolsz Vica?

    csepeli-lajcsi8ra, vagy zed-gulyásra?

    Túl kell lépni rajta!

  102. Gigi szerint:

    Micsoda személyeskedő perpatvar folyik itt, ahelyett, hogy megmozdulnánk együtt (az utcán, a hivatalban, a bíróságon) a jogos jussért… Tényleg, tisztelt szerkesztők, nem kellene szervezni valamit? Látszik, hogy az általatok feltárt tények nyilvánosságra hozatala kevésnek bizonyult. Szerintem kellene egy nagyobb lépés is…!

  103. Elyza szerint:

    Csepeli! Odafigyelek ! Te meg azt fogd fel,hogy azért nincs a BTK.szerinti bírósági végzés,mert a pártfogoltad tudta, hogy meddig kell húzni az időt/hiszen ismeri a jogot ,ellentétben egy idős beteg emberrel/, amíg a károsult már csak a polgári bíróságon tudta bebizonyítani az igazát. Ettől függetlenül nem arról van szó, hogy a sikkasztás nem történt meg, hanem elévülés miatt nem lehet a pártfogoltadat elítélni. Nagy különbség. Valóban nekem és még rengeteg embernek az a véleménye, hogy a pártfogoltad hiteltelen és erkölcstelen. Ahhoz,hogy hol lakom nincs semmi köze annak, hogy egy olyan ügy mellé álljak, aminek a valóságtartalmáról meg vagyok győződve. Szeretnéd tudni ki vagyok ? Egy azok közül ,aki hangot is ad a felháborodásának és meri remélni, hogy van a szónak ereje és minden felelős pozícióban lévő ember elgondolkodik a történteken és százszor is meggondolja mielőtt tisztességtelenül jár el az embertársával,pláne, ha idős és beteg! Egyébként a pártfogoltad mikor fizeti ki a rokkant nyugdíjasnak amit a bíróság megítélt számára? Adhatnál neki kölcsön biztosan visszaadja Neked!

  104. LB szerint:

    Gigi!
    A mai CSÚ-ban sincs egy szó se az ügyről.
    Benne van viszont a főszerkesztő felháborodott tiltakozása, hogy a CSÚ nem pártlap.

  105. Elyza szerint:

    Ha nem pártlap,/ A nevében valóban nem utal arra, hogy pártújság lenne/akkor, milyen jogon cenzúrázza az mszp-s elvtárs?

  106. Elyza szerint:

    Csepeli!

    Mi van identitás zavarod van?

  107. Gigi szerint:

    LB,

    és a 3. oldali kt-tudósítás első bekezdése…? Abban van még egy érdekes: az utolsó bekezdés is… Ha pártlap lenne, mint vélitek, ezek bekerülhettek volna?!…

    A főszerkesztői reagálásról meg az véleményem, hogy kissé nyakatekert volt BL előzmény-közleménye. Egy interjúban az interjúalany szájából elhangzottakért nem kell felelősséget vállalnia a lapnak. Ha nem volt igaza OF-nek, BL miért nem őt támadta meg? Amúgy ennek kapcsán (itt is sokadjára) azt is vitatom, hogy miért a nem-szavazás az ellenzék gyakorlata, amikor kitalálták a tartózkodás intézményét a so-so esetekre… Vagyis a választott képviselőinktől elvárhatjuk, hogy foglaljanak állást, és csak a valóban lehetetlen helyzetekben tartózkodjanak. No, de hogy nem szavaznak…?

  108. LB szerint:

    Gigi!
    Bár nem olvastam el elejétől a végéig, csak a főcímeket futottam át, de határozottan állítom, hogy nem írtak semmi konkrétumot az ÜGY-ről.
    Az általad hivatkozott mondatból nem derül ki, tulajdonképpen mi is az a “Gulyás Gábor képviselő nevével fémjelzett ügy”.
    Szerinted, aki csak a CSÚ-t olvassa, az tisztában van vele, valójában mi is történt?
    Másrészről valaki magyarázza már meg nekem, hogy a szigetről bejáróknak miért az Imre téren kell parkolniuk?
    Miért nem a HÉV végállomásánál alakítanak ki számukra parkolót?
    Az Imre térem meg max. 2 órás parkolózónát kell(ene) bevezetni.

  109. hosszúláb szerint:

    Gigi!

    Elolvastam. Arra a megállapításra jutottam, hogy ez a nesze semmi, fogd meg jól kategória.
    Írtak is, meg nem is. Még azt sem merték leírni, hogy 3g kilépett az MSZP-ből. Mert akkor több emberben felmerülne a jogos kérdés. Vajon miért kellett ezt tennie!
    Így csak elolvassák, és szépen továbblapoznak, mert úgy sem tudják, hogy miről van szó.
    Ellenben nem árt elolvasni Szenteczky fizetett politikai hirdetését! Legjobb védekezés a támadás?!

    A nagyobb lépés indítványozásával teljesen egyet tudok érteni!
    De szerinted ki fog lépni?

  110. csepeli szerint:

    Elyza:

    Még mindig nem érted? Ha egyszer nincs bírósági büntetőhatározat, akkor nincs és kész! Nincs olyan, hogy “nincs ugyan ítélet, de csak azért, mert blablabla, de egyébként izé-mizé”! Nincs bírósági büntetőhatározat, és kész, PONT, történet vége! Bármi, amit ehhez hozzáteszel, az MESE!

  111. Gigi szerint:

    hosszúláb,

    szerintem a lépést azoknak kellene kezdeményezni, akik itt is szószólói az ügynek: a fórumszerkesztőknek, azaz a helyi fideszeseknek.

    A kilépés pedig tegnapi hír, az nem lehetett benne, ha a lapzárta a hét elején van! Ezzel együtt valóban lehetett volna többet írni a részletekről, mert így semmi sem derül ki. Viszont akit érdekel, az simán utánamegy, például idelátogat, ahol bőségesen van hsz hozzá… 🙂

  112. Gigi szerint:

    LB,

    az a parkoló, ami elbukta az uniós parkolást, meg legutóbb a testületin a “sima 10 millás” felújítást, épp a végállomás közelében lett volna…

  113. LB szerint:

    Gigi!

    Én arról nem hallottam, erről viszont igen: http://csepel.info/?p=3865
    Én úgy tudom, ide akart a városvezetés kétszintes parkolólemezt építeni, ami ellen az ott lakók tiltakoztak.
    Ha tudod, légy szíves mondd meg, a HÉV-végállomás környékén hova tervezték a parkolót?

  114. Mózsi szerint:

    Gigi!
    B. L. nagyon világosan megfogalmazta, hogy miért nem szavaznak egyes kérdésekben. Csak segítségül mondom neked és másoknak, hogy én ezt hogyan értem. Vállalhatatlan politikai és esetleg büntetőjogi kérdésekben nem kivánnak szavazni. Ha meg nem sértelek, akkor amit csinálsz, az a partvonalról való bekiabálás.
    Céloztál a friss CsU-ra, amiből arra következtetek, hogy bírják az elismerésedet. Azt írják – nem szó szerint – , a Gulyás ügy borzolja a helyi politikai közéletet. Kedves Gigi! Ebben a témában szerintem legalább 1000 hozzászólás volt. Ez szerinted kizárólag helyi politikai téma? Az itt hozzászólók politikusok? Szerintem nem és, ha egyet értesz velem, akkor megint csúsztatott az újságíró. A Helyi T. lehozza a témát a CsU. pedig egy politikai személyeskedő vitának állítja be!? Kíváncsi lennék, ha én tömörön a lényeget összefoglalva a tényeket leírva mint “olvasói levél” beküldeném lehozná-e a cikket? Vagy esetleg B.L., mint a cikkben megnevezett válaszként hasonlóképpen tenni, mint én akkor leközölnék-e ?

  115. hosszúláb szerint:

    Gigi,

    Igazad van, valakinek kell lépni. Mi pór halandók kevesek vagyunk úgy látszik.
    Arra is kíváncsi lennék, hogy miért nem lett mikrofonvégre kapva 3g?

    Szerintem a következő számban sem lesz benne! Ne nekem legyen igazam!
    De a mostani cikk kevés ahhoz, hogy utánajárjon valaki, és idetévedjen.

  116. Kovács Ernő szerint:

    Fidesz-Mszp mutyi!!!!!! Most ez a sláger! k.hu

  117. Elyza szerint:

    Csepeli!
    Én pontosan értem, hogy Te azt szeretnéd,hogy amit én mondok az blabla,izé-mizé vagy mese legyen. Hiszen a Te értékrended és a pártfogoltadé /vagy Te vagy Gulyás?/ ugyanaz. Sokan vagyunk akik aljasságnak, disznóságnak, sikkasztásnak gondoljuk amit a barátod művelt.
    És ez nem mese ! Pont ,itt van a történet vége!

  118. Manitu szerint:

    Ernő, próbálod terelni a témát, mi?

    Hát nem megy. A Sláger rádió meg ha jól tudom több milliárd ft közpénzbe került már, mert ennyit nem fizetett be az államkasszába.

    Ha nem fizet, takarodjon! Én pl. örülök, hogy így történt. Már a két tahó miatt is.

    A Gulyás meg fizesse vissza a pénzt, amit elvett!!!!!!!

  119. Lottó szerint:

    Manitu kijátszotta az adu-ászt. Itt a vége a vitának! A 17:55-ös beszólás címzettjei kapják össze magukat, ha Manitu szólt: takarodjanak és fizessenek. Fogadjanak szót Manitunak az általa letahózott bocskorosok és borosok, mert Manitu velük ellentétben nem két tahó. Ő csak egy…

    Sok szerencsét!

  120. médi szerint:

    És az a “nagy ember” ki volt, aki március 15-re feketén toborozta a securityket, hogy a demonstrálókat legyen ki vegzálja? Csaknem az is a ggg?

  121. csepeli szerint:

    Elyza, amit mondasz, az a te véleményed, viszont a te véleményed egy nagy baromság!

  122. médi szerint:

    Kedves Lottó! Ami szar az szar. A sláger és a danubius ez a kategória. Többek között. Éljen a kultúrális forradalom!

  123. Vica szerint:

    Indítványozni szeretném, hogy az MSZP, csepeli és zed és társai kedvéért avassuk szenté Gulyás Gábort. Aki egyetért velem, azzal szívesen találkozom mondjuk a jövő héten vasárnap 14 órakor a Szent Imre téren. Egyben kérem, hogy jelenjen meg Gulyás G. Gábor, alias Gulyás Gábor is, hogy a koszorút a nyakába tehessük.

  124. hédi szerint:

    Az a nagy ember 3G volt…

  125. médi szerint:

    És az a törvénytelensége már elévült G a köbönnek?

  126. hédi szerint:

    Ja és még egy pár dolog…Számlát,nyugtát még mindig nem adnak a játszóházban,kötelezője egyik autóján sincs.Ezt onnan tudom,mivel férjem taxizik és egyszer neki ütközött…Balhé helyett kifizette a meghúzást a kocsinkon…Ezt ő mondta ott a helyszínen,mivel balfék és még neki állt feljebb.Ekkor rendőrt akartunk hívni,és ekkor kissé kifakadt…

  127. Elyza szerint:

    Csepeli !

    Szerintem,meg a Te véleményed baromság! Elolvastad gondolom a fórumon
    ebben a témában hozzászólókat,és az emberek 97 %-a az én véleményemmel hasonlóan nyilatkozott. A 3%, az Te vagy,meg a lajcsi8,meg a Zed. Az is lehet, hogy mid a három ugyanaz a személy és akkor már csak 1% . -a nevezi a lopást ,sikkasztást másként.

  128. médi szerint:

    Hogy fér egy ilyen csepp emberbe ennyi rosszaság?

  129. miska72 szerint:

    🙂 🙂 🙂 🙂 🙂
    Jó a kérdés.

  130. csepeli szerint:

    Elyza:

    Abszolúte érdektelen, hogy hányan értenek egyet veled, ez itt egy elkötelezetten fideszes, jobboldali, uszító website, és olyan a közönsége is, nézzél át baloldali website-okra, és ott meg fog fordulni a helyzet.

  131. médi szerint:

    csepeli! Átnéztem a csepeli, szocialista blogra és nem láttam semmit. Kérlek ne használjátok a baloldali kifejezést magatokra,mert ez zavarkeltő. Látjuk, hogy a pszeudokapitalizmust építitek. A szocialistáról is lemondhattok, mert ez valójában antikapitalistát jelent.

  132. médi szerint:

    Mellesleg érdekes csepeli demokrácia felfogása: érdektelen, hogy egy vélemény hány ember támogatását élvezi! Ezért kormányoznak utolsó másodpercig.

  133. Gigi szerint:

    Mózsi,

    nem kiabálhatok csak a partvonalról, hiszen nem ülök a testületben szavazóképesen… 🙁 De akármennyire is nehéz, kellene igent vagy nemet mondani. Legfeljebb néha tartózkodni. Ugyanezt elvárom a többi (éppen regnáló) képviselőtől is!

    Visszatérve a 3g-témára: a helyi politikai közéletbe szerintem mi, fórumozók is beletartozunk, nem csak a politikacsináló hatalomiparosok. Ellenben nem tartoznak bele a kulturális-művészeti közélet vagy az oktatási-nevelési közélet tagjai (átfedések persze lehetnek, de most nem ez a a fontos).

    Nem tisztem az újságírót sem megvédeni, de sehol nem állította be személyeskedő vitának az ügyet. Ezt a kifejezést maga 3g használta a tagsága felfüggesztési kérelmében… Nem jó elhamarkodottan összemosni a dolgokat…

    Hogy mit hoz le a lap, az a főszerkesztő döntése (elvileg). Próba – szerencse, tartja a mondás, próbálkozz olvasói levéllel! A dolgok előrehaladásának még mindig a nyilvánosság a legnagyobb hajtóereje (vadhajtásai mellett is).

  134. papa szerint:

    hédi te nem toth laci vagy az autó kereskedö

  135. Gigi szerint:

    LB,
    igazad van: ez a sétálóutcához van közelebb, nem a végállomáshoz, mea culpa! Ha viszont a Te Szent Imre téri felvetésedet nézem, akkor épp félúton van 🙂 – vagyis lett volna a parkoló, ha a szocik időben beavatják a lakókat, és ha az ellenzék sem lát benne fantáziát politikai tőkét kovácsolni az értetlenségből. Ezeket lényegében maga a két frakcióvezető ismerte el több testületi ülésen is, ezért lett a téma Csepel állatorvosi lova (BL megfogalmazásában).

  136. médi szerint:

    Kedves Gigi! A Cs Újság olyan mértékben nézi le a kerület polgárait, hogy az szinte fáj. Legyél őszinte, szerinted a cikkek kedélyes hangvétele, vállon veregetős stílusa milyen jegyre lenne elég egy jobb gimnáziumban?
    Miért nem lehetne az interpellációkat és az arra adott válaszokat az újságban is nyilvánosságra hozni? Mi meg majd értelmezzük.
    Bármennyire is szomorú az vezetőink számára, képesek vagyunk rá. Azt terjesztik a magyar embereről, hogy nem tudnak és nem akarnak olvasni. Ez is hazugság. Ebben a szegény külvárosi kerületben nap mint nap azt látom, hogy a héven tömegesen olvasnak az emberek és sokan jó könyveket. Szerencsére ezt az urak nem látják, nem szeretik, ha ellenkezünk a statisztikájukkal
    Mert hülyék azért nem vagyunk!

  137. Gigi szerint:

    médi,
    szerintem jó ötlet az interpellációk (és előterjesztések és jegyzőkönyvek stb.) közlése – meg is vannak a hivatalos önkormányzati honlapon. Igaz, kicsit keresgélni kell.

    Másfelől (amire célzol) a HÉV-en nem tudjuk olvasni, csak nyomtatva. O.K. De akkor vajon hány oldalas legyen a lap?

  138. Gigi szerint:

    A lap készítői ezek szerint úgy ítélték, hogy a G-ügy pár sort ér. Ez lehet sok, lehet kevés (a magam véleménye szerint lehetett volna kicsit több, részletesebb), de azt nem lehet elvárni egy hetilaptól, hogy ugyanolyan mélységeket tárjon fel, mint amire képes az internet vagy a tévé. Ezért ez utóbbi két helyi médiumot kellene szerintem jobban támadnia az elégedetlenkedőknek…

  139. Gigi szerint:

    Miért nem teszik/teszitek…? Ez is egy kérdés, amit boncolgatnék…

  140. médi szerint:

    1. nem mindenki internetezik 2. az interpellációk beférnének az újságba 3. a jegyzőkönyvek őskori sebességgel kerülnek fel 4. nem azt gondoltam, hogy a héven jegyzőkönyveket olvassunk, hanem azt, hogy képesek vagyunk önkényesen kiragadott szemelvények kommentálása nélkül is tájékozódni, ha hagyják 5. régen a királyerdei könyvtárban megvoltak a jegyzőkönyvek, azután a sétáló utcaiban is, nem tudom ez így van-e még
    Szerinted mint újság milyen a Cs Ú?

  141. Papi szerint:

    Elyza!
    Ne haragudj, hogy zavarlak de teljessen értelmetlen egy félművelt, elmebeteg (csepeli. Zed, lajcsi8 mindegy minek nevezed) alakkal vitatkoznod. Egyszerűen nem akarja tudomásul venni, hogy a BTK értelmében törvényt sértett és ki merítette a sikkasztás fogalmát. Azt sem akarja tudomásul venni, hogy nem azért nincs bírósági ítélet mert nem történt bűncselekmény hanem azért mert a törvény sértés elévült. Ilyen a magyar jogrend! Ezt az elmebeteget az sem zavarja, hogy valamiért a Polgári Bíróság hozott egy ítéletet gulyás ellen, hogy fizessen ki a 200 000 Ft-ot valamint fizessen 1500 000 Ft-ot amit a mai napig nem fizetett meg a kárvallotnak. Ezek tények, ezek ezt az elmebeteget nem zavarják mást nem képpes kiabálni, hogy nincs bírósági ítélet. A miért nem érdekli. Egyébként gulyás nem rúgták ki az mszpből hanem önként kilépett és a képviselői mandátumáról nem mondott le és így függetlenként támogatja ezt a gazember bandát!

  142. csepeli szerint:

    Papi!

    TANULJ MEG OLVASNI, HATÖKÖR!

    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

    57. § (2) A MAGYARagyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.

  143. csepeli szerint:

    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

    57. § (2) A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN SENKI SEM TEKINTHETŐ BŰNÖSNEK MINDADDIG, AMÍG BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGÉT A BÍRÓSÁG JOGERŐS HATÁROZATA NEM ÁLLAPÍTOTTA MEG.

  144. csepeli szerint:

    Persze ti leszarjátok az Alkotmányt magasról!

  145. Papi szerint:

    Értem csepeli!
    Tehát ha én elvágom a torkod mint a napos csibéét és szerzek két tanút, akik eskűvel állítják, hogy az adott időpontban velük voltam akkor el sem követtem a gyílkosságot! Igaz? Te tényleg nagy baromagyú vagy öregem!

  146. csepeli szerint:

    Papi!

    Ne fáraszd magad! Elismered a jogodat ahhoz, hogy hülye legyél, és elfogadom, hogy az vagy. Nem kell minduntalan bizonygatnod!

  147. csepeli szerint:

    jav.: elismereM a jogodat, ahhoz, hogy hülye legyél.

  148. médi szerint:

    Kedves Gigi! Azért mondtam el a véleményem a Csepel újságról, mert éppen arról volt szó. Persze azért mert az szar, a többi azért nem kalaposinas. Sajnos csepptv-t ritkán tudom nézni, mert a férjem dührohamot kap, ha meglátja a tehetségtelen, szolgalelkű Vidát. Az internetes oldalai az önkormányzatnak szándékosan kőkorszakiak információ elérési szempontból is. És hogy megnyugodjál, a Thémánk is rakás szar, de az legalább magánpénzből megy egyelőre.

  149. pedró szerint:

    Ejnye (ál) csepeli! Ebben a fórumban kultúremberek is járnak.

  150. Gordon szerint:

    csepeli!

    Úgy tudom rokkantnyugdjas polgári pert nyert gulyás ellen, ott meg felperes és alperes van, nem vádlott. Tehát “bűnös” se lehet te hatökör.

    A Budapesti Ügyvédi Kamara indoklása viszont egyértelmű.

  151. Gigi szerint:

    Kedves médi,
    a HT-t volt szerencsém szolgálni, és egy ideig tényleg jó volt, lakosokért, semmi másért, csak aztán oda is beférkőzött a politika, és onnantól kezdve fekélyként terjedt tova, mérgezve minden elemét. 🙁

    A 4. pontoddal egyetértek, ezért szoktam itt is kikelni az ellen, ha túlmagyaráznak (természetszerűleg ferdítenek) valamit, például bulvárcímekkel. 🙂

    És a szakmai véleményem a Csú-ról: kerületi közéleti hetilapként megállja a helyét, sokféle rovata van, igyekszik mindenféle érdeklődést kiszolgálni. Hidd el, van, akit csak a rejtvény, van, akit csak a recept érdekel, mások meg a politikai-gazdasági témákra vadásznak. (Mi itt ilyenek vagyunk, de az olvasótábor nálunk sokszínűbb.) A lap kifejezett előnye, hogy a kt-tudósításokon kívül nem bocsátkozik politikai adok-kapokba (kivéve a fizetett politikai hirdetéseket), ugyanakkor hátránya, hogy több közérdekű témáról csak utólag ír, vagyis csak utólag ismeri fel, hogy mi lett közérdekű. Egy-egy botrány kirobbanásakor ugyanis nem elég az elég hangosakra hallgatni, az tévútra vihet, de jó orral ki lehet/kellene szimatolni, hogy mi foglalkoztatja az olvasók többségét. Amiket nagyon hiányolok belőle, mert csak elvétve jelenik meg egy-egy: a glosszák és a többszereplős riportok.

  152. Papi szerint:

    Tudod Gordon!
    Csepelin meglátszik, hogy milyen “magas értelmi szinvonala” van. Ha felteszel neki egy kérdést akkor mivel annyira primitiv, hogy válaszolni nem tudd így elkezd pocskondiázni! Nagyon hasonlít egy előző blogolóhoz aki aztán eltünt ne úgylátszik (salynos) újra párt utasítást kapott!
    A lényegen nem változtatt ő is és gulyás is erkölcsileg halott!
    Innéttől kezdve tudod kutya ugatás csepeli beszéd nem hallik az égbe!!

  153. Gordon szerint:

    Igen, és post az az egykori hsz-elő lehet a híres-hírhedt gulyás utóda.

  154. csepeli szerint:

    Gordon!

    Ezt írod: “Úgy tudom rokkantnyugdjas polgári pert nyert gulyás ellen, ott meg felperes és alperes van, nem vádlott. Tehát “bűnös” se lehet te hatökör.”

    És ezt pont nekem írod? Te tökkelütött! Hát nem ezt szajkózom én is? Papinak magyarázd, ő az, aki nem képes felfogni a híg agyával! Pontosan úgy van, ahogy mondod, nem lehet bűnös, vagyis Papi és a többi barom állítása, miszerint “sikkasztott”, már eleve itt megbukott!

    “A Budapesti Ügyvédi Kamara indoklása viszont egyértelmű.”

    Igen, Gordon, csak egy bibi van: az ügyvédi kamara nem bíróság, ezért kurvára nem számít, hogy mit mivel indokolnak, attól még Gulyásnak büntetőjogi felelőssége nem keletkezik! Az ügyvédi kamara határozata egy darab sajtpapír!

  155. Gordon szerint:

    “Az ügyvédi kamara határozata egy darab sajtpapír!” – írod. Csepeli! Megint sikerült országos baromságot írnod.

    A kamara az egyik legfontosabb szakmai szerv. Döntésével kimondta, hogy Dr. Gulyás Gábor becstelen ember, sikkasztó, aki nem méltó arra, hogy ügyvédi munkát végezzen. Ez a szakma szava. Dr. Gulyás Gábort saját szakmabeliei bélyegezték meg a tények tükrében. Ez mindennél nagyobb szégyen.

    Egyébként a dokumnetumok bizonyítják, hogy az elévüléstől függetlenül a cselekmény megtörtént. Dr. Gulyás Gábor (bukott, és az ügyvédi szakma által megvetett) ügyvéd a mai napig nem fizette meg rokkantnyugdíjas pénzét, sőt egészségkárosodást okozott neki. A mai napig tartozik, becstelen ember módján bújkál. Látható hogy még saját magáért sem mer kiállni.

  156. csepeli szerint:

    Gordon, hányszor kell még elmondani, hogy beleférjen abba a makacs fejedbe:

    A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

    57. § (2) A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGBAN SENKI SEM TEKINTHETŐ BŰNÖSNEK MINDADDIG, AMÍG BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGÉT A BÍRÓSÁG JOGERŐS HATÁROZATA NEM ÁLLAPÍTOTTA MEG.

    A Budapesti Ügyvédi Kamara szerinted bíróság?
    Nem bíróság!
    Nem is állapított – nem is állapíthatott – meg bűncselekményt. Fegyelmi vétséget állapított meg!

    Történet vége!

  157. Papi szerint:

    Csepeli!
    Te ebből a hsz-edből is látszik mennyire nem vagy vitapartner! Senki nem állított olyat, hogy van bűntető bírósági ítélet gulyás (vagyis ellened) ellen!
    De ez nem változtatt azon a nagyon egyszerű tényen, hogy bűntettet elkövete(d) és a közvélemény szerint igenis bűnös(vagy). Ezzen még akkor sem tudsz változtatni, hogy százszor idézed az 57.§ – ust. Idéz és mocskolj mindenkit a lényegen nem változtatsz! A BTK szerint bűncselekményt hajtott(ál) végre amit csak azért nem tudott a bíróság torelálni mert a bűntet és a számon kérés idelye pont annyi volt amennyi az elévülési idő! Szerencsére a polgári törvénykönyv ezt nem ismeri így legalább ott megtörtént igazság szólgáltatás! A Jogi Kamara is ezért zárta ki ezt a sikkasztó csalót! Elég nagy szégyen, hogy egy ilyen szemét a képvíselő testület tagja lehet. Ez minősíti azt a pártot amelyik ennek ellenére megtürte a soraiban és csak a közvélemény nyomására engedték kilépni! Hányinger ez a mocskos banda akár te is!

  158. médi szerint:

    Kedves Gigi! Én azért láttam ennél a CsÚ-nál sokkal jobb kerületi lapokat, például a józsefvárosit. A mienknek értelmetlen a tipográfiája, tördelése feleslegesen színes. Az a szegény nyolc oldal is agyon van terhelve reklámokkal, mindegy, hogy politikai vagy kereskedelmi. A rejtvénnyel semmi bajom, a recept a főszerkesztő kedélyeskedő magánszáma.
    No, az meg már milyen, hogy a nyáron megjelent néhány profi neorealista kép az újságban a kerületről, erre a Szenteczky beszólt az újsághoz, hogy megmutatja az alkotójának, hogy Csepel nem olyan elhanyagolt, mint az ő objektívje látja. A történet folytatását nem ismerjük.Miért?
    Közéleti lap, melyből vasárnap megtudhatja az ember hová mehetett volna pénteken.
    És az ilyen politikai felhangú ügyekről még nem is szóltunk, mint a gulyástéma, meg a pedofil sztori. Jogunk van az igazsághoz!

  159. papa szerint:

    T.PAPI figyelem itt az öszecsapásokat egyet nem értek ha valaki nem ért valetek egyet miért kell rögtön le Gulyásozni ezt Gordon is elsütöte velem hát pedig a G.afele akkora mint én.

  160. Elyza szerint:

    Csepeli!
    Azt gondolom,az én szempontomból nem érdektelen,hogy hányan értenek egyet velem,mert minél többen vannak,az én álláspontomat erősítik. Szerintem a baloldali média ennek az ügynek nem is ad teret. Az, hogy ez a fórum fideszes ,én nem állítanám,mert én sem vagyok az és még
    jó néhányan akiket ismerek a hozzászólók közül az MSZP-re szavaztak korábban,/csak elegük lett a sok disznóságból/ Jelen esetben az emberek olyan ügyben mondtak véleményt,párttállástól függetlenül, ami felháborította őket . Nem vitatkozom Veled ezután, mert a te erkölcsi értékeid és az enyémek/és a hozzászólók nagyrészéé/olyan messze vannak egymástól,mint Makó Jeruzsálemtől.

  161. obama szerint:

    Csepeli
    Szerinted természetes és elfogadható az, hogy egy MSZP-s képviselő, etikátlan, erkölcstelen módon, bűnös magatartást tanúsítva jár el, károsít meg egy többszörösen hátrányos helyzetben lévő embert? Az ügyészség tudtommal nem azért tagadta meg a nyomozást, mert nem követett el bűncselekményt Gulyás, hanem a bűncselekmény elkövetése és a feljelentés megtétele között eltelt idő miatt a cselekmény elévült. Ez nagy különbség. Ha jogtudor ember vagy ezt tudnod kell (biztosan tudod is) csak feladatod az, hogy szajkózd az Alkotmány egyik pontját.
    Nem azt állítjuk, hogy a bíróság elmarasztalta Gulyást, hanem azt, hogy egy gerinctelen, gusztustalan görény. Megérdelemné azt, hogy a behajtó rátegye a kezét a házára, így kényszerítve a fizetésre. Erre van jogi lehetőség a nem fizetés esetén!

  162. Elyza szerint:

    Kedves Papa!

    Megfogadtam a tanácsod !

  163. Papi szerint:

    Papa!
    Nagyon salynálom ha félre érthető voltam!
    De ha végig olvastad a hozzá szólásokat akkor megérthetnéd miért lett csepeli “le” gulyásosozva. Gyakorlatilag talán ő volt az egyetlen aki minden áron védte Gulyást! Olyanba kapaszkodott bele ami csak akkor igaz ha bírósági eljárás folyik ellene és az istennek sem akarta megérteni, hogy Gulyás ellen nem azért nem volt bírósági eljárás mert nem követte el a bűnt hanem azért mert elévült! Gyakorlatilag ezért írtam azt, hogy lehet, hogy ő a Gulyás! (Remélem nem ő mert azért ahoz már nagyon jellemtelennek kellene lenni.)
    Egyébként ahogy el néztem te is írtál ilyesmit (igaz nem gulyást). Tudod ez olyan rossz szokás az emberekben (bennem is), hogy néha mond (ír) ilyet.
    Itt nem a más politikai nézettel van baj (csepelivel kapcsolatban) hanem egy olyan “embert” akar tisztára mosni akit gyakorlatilag nem lehet!

  164. Papi szerint:

    Papa!
    Mége egy apróság!
    Kérlek ne mérj kettős mércével azt írtad végi olvastad a írásokat hadd kértezzem meg: csepelitől miért nem kérdezed meg, hogy kultúráltan miért nem tudd írni? Meg lehetőssen mocskolódó nagyképű és sértő kifejezéseket használ mindenkivel szemben!

  165. Németh László szerint:

    T. csepeli,

    Én lennék az, akit az Ön dr. Gulyás Gábor barátja meglopott, lenyúlta a pénzét. Én egy utolsó tolvajnak tartom ügyvéd létére, aki a saját védencét lopta meg.
    Kérdésem a következő Önhöz. Milyen erkölcsi értéke van Önnek? Hogy meri megkérdőjelezni a társadalom értékítéletét, mivel az a bíróságok felett áll.

    Ön az Alkotmányra hivatkozik, mely mindent felülír. Idézet az Alkotmányból:
    „54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
    70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.”

    Dr. Gulyás Gábor azzal, hogy meglopott, önkényesen veszélyeztette a megélhetésem, az egészségi állapotom, vagyis az élethez való jogomat!

    Hol van az Alkotmányban leírva, hogy az embert meg lehet lopni?

    Szeretném, – ha szokásától eltérően – most nem alpári stílusban válaszolna.
    Köszönettel.

  166. papa szerint:

    T.PAPI köszönöm válaszod nem téged akartalak megbántani a névtelenül fenyegetözö nagypofáju emberek soha nem izgattak nem tartom semmire öket ami idegesit lehet hogy hibázott a Gulyás lehet hogy nagyot de itt egy két idiota egy 3 gyerekes apát aker felakasztani meg agyon verni ezen egy pár ember elgondolkodhatna meg hát a csáládot ne keverjük semmibe az én világomba ez igy van.

  167. hosszúláb szerint:

    T. Pap!

    Ne haragudj, hogy kiigazítalak. Gulyás nem hibázott, hanem szándékosan lopta meg ügyfelét. Akkor nevezhetnénk hibának, ha már 5 éve visszaadta volna az eltulajdonított pénzt. De nem tette!

    Sajnos a családját is Gulyás keverte bele! Ő hivatkozott a családjára. Ami nagyon elkeserítő. Már az is elkeserítő, hogy N.L.-t, és családját sem vette figyelembe, de a saját gyerekeit sem?
    A gyerekek nem tehetnek arról, hogy ilyen apjuk van. Remélem, hogy legalább mások ezt figyelembe veszik, ha már Gulyás nem tette!

  168. hosszúláb szerint:

    T. Pap = T. Papa!

  169. laszlo666 szerint:

    Tisztelt blog olvasók!Van egy közmondás,ami örök érvényű…Tévedni emberi dolog.Bevallom,én is tévedtem már…De egy biztos,ti még nem tévedtetek.Ti mind egyszer a mennyországba fogtok jutni??? Kedvenc filmetek talán az álarcos ZORRO?Hadd meséljek egy kicsit róla,de nem mint MSZP-s,hanem mint ember,családapa és minden bajban összefogó családfő.Az ö nevében nem beszélhetek,de ismerve a gondolkodását tudom,hogy sokkal nagyobb teher ez számára,mint most bármi más…Pedig szeretné megoldani,de az olyan emberek,mint GORDON,HÉDI,MANITU, és neked kedves VICA,nem megoldható.Egyszerűen ellehetetlenné teszitek már itt az ügyét…Előnyben vagytok vele szemben,mivel ti akik nem csináltok semmit,nem is tudtok hibázni gondolom én.De pl.:kedves VICA,miért nem állsz akár a rendőrség elé és mondod azt inkább,akasszuk fel én pedig leszek a hóhér.Miért nem feded fel valódi éned?Tudod bajban az embereknek össze kéne fogni és nem széthúzni,mert most ez ma Magyarország…Az ilyen emberek,mint te hoznak szégyent magukra,akik álnéven írogatnak másokról már-már valótlan dolgokat.Vagy ez a munkád?Hidd el,nekem barátom volt,tele ötletekkel és sok jó tulajdonsággal,de nem érdemli meg,hogy te ítélkezzél felette.Nem érdemli meg,hogy így beszéljetek róla.Kíváncsi volnék,ha ő nem MSZP-s lett volna akkor mi lenne az ábra?Erre mi a konkrét válaszod?Gondolom kicsit törőd az agyad,de a te neved előtt akkor sem fog villani az a titulus,hogy DR…tudod ez a külömbség közted és ő közte,ö ezért letett valamit az asztalra.Te pedig írogatsz itt minden féle dolgot,aminek a valóságtartalma egyenlő a nullával.Tény az tény,biztos nem úgy járt el ahogy az a nagy könyvben van megírva.Ha visszafordíthatná hidd el gondosabban járna el az biztos…Megtanulta a saját bőrén a leckét.Isten malmai lassan őrölnek,de nekem hidd el,és emlékezz az írásomra téged is be fog őrölni,de mivel te nem vagy sem képviselő,sem közéleti szereplő,senki sem fog figyelni rád.De kanyarodjunk vissza arra,hogy ő ha olyan nagy MSZP-s lenne,mint pl.:GYURCSÁNY FERENC m.e.úr vagy mint BAJNAI GORDON m.e.úr akik több embert károsított meg libalopás címén,mi kárt okoztak?Ott öngyilkos emberek lettek tucatjaival,erre nem emlékszel?Gondolom ott is blogoltok gőzerővel,ott is demonstráltál a károsultakért és megpróbáltátok közös erővel segíteni rajtuk (adományok,pénzgyüjtések,) .Már rég nem azért járna külfőldre,hogy hazáját képviselje,hanem azért hogy jól kipihenhesse magát “sikkasztott” millióiból.Nem milliárdos,nem gazdag és elsősorban nem csaló.Akkor ott hatalmasat hibázott.De még ekkor is három gyermekes apuka.Hidd el ti már rég feladtátok volna,mert bennetek csak annyi a spiritusz,hogy leültök a gép elé és marhaságokat írogatok össze-vissza,ítélkeztek,jogszabályokról és törvényekről hablagyoltok úgy,hogy amit innen összeollóztatók,megkeveritek egy kalapban és kiöntve leírjátok. Ennyire vagytok képesek? Érdekes,hogy más nem ennyire “IZGALMAS” cikkekre nem szóltok hozzá úgyanezen oldalon?Minden éremnek két oldala van,hát ennek a történetnek is.Nem vagyok sem MSZP-s,sem FIDESZ-es,nem vagyok sem barátja ,de az ellensége sem.Csepeli polgár vagyok,akinek elege lett abból,amit itt írtogattok.Ezek után gondolom sokak szemébe nem leszek nyerő,de én ott állok az érem másik oldalán és méghozzá úgy,hogy minden elfogultság nélkül állíthatom,sok a gonosz ember,rosszakaró,cinikus,tudatlan,ostoba (akinek nem inge,nem veszi magára) ,aki az embert látja,a családapát,aki nem gondolt bele abba milyen súlyt visz a vállán és hogy ti miért tesztek rá még egy lapáttal!?Köszönöm ha elovastad végig hozzászólásomat,mindenkinek további tisztelettel és békével: Tóth László

  170. csepeli szerint:

    Papi, obama, Németh László, stb.!

    Teljesen rossz vágányon van a gondolkodásotok!

    Miért olyan nehéz megérteni, hogy egy bűncselekmény megtörténte akkor jelenthető ki tényként, ha azt bíróság állapította meg jogerős ítéletben?

    A “közvélemény” nem mondhatja rá valakire, hogy bűnös. Jogállamban ez képtelenség! A demokratikus jogállam alapelve az ártatlanság vélelme. Ez azt jelenti, hogy akkor tekinthető valaki bűnösnek, ha büntetőperben, ahol az ügyész bemutatja a bizonyítékokat, a vádlott pedig védekezik, minden kételyt kizáróan bebizonyosodik a bűnössége. Ha ez nem történik meg, az illetőt ártatlannak kell tekinteni!

    Itt egy másik fontos rész az alkotmányból:

    Alkotmány 57. § (1) “A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”

    Gulyásnak is joga lett volna a független és pártatlan bírósági eljáráshoz. De az elévülés miatt mégsem volt lehetősége bíróság előtt megvédenie magát, mint ahogy az ügyészségnek sem volt lehetősége arra, hogy rábizonyítsa a bűncselekményt. Nem történt meg tehát az az eljárás, amelynek alapján a bűnössége megállapítható.

    Nem lehet olyat mondani, hogy nem volt ugyan büntetőper, de azért mégis bűnös, merthogy csak azért nem volt, mert elévült a bűncselekmény. Ilyen nincs! Ha nem volt büntetőper, akkor nem bűnös, mert nem lett szabályszerűen bizonyítva a bűnössége.

    Jelen esetben Gulyás maga sem ismerte el a bűnösségét, éppen ellenkezőleg, megfellebbezte azt az ügyészségi határozatot, amelynek indoklása a bűnösségét állította, és a másodfokú határozat meg is semmisítette az elsőfokú határozatnak ezt a részét. Gulyás azt akarta, hogy legyen büntetőper, ahol bebizonyíthatja, hogy nem követte el azt a bűncselekményt, amivel vádolták. De az elévülésre hivatkozva az ügyészség megtagadta az eljárás lefolytatását. Ez pedig azt jelenti, hogy a bűncselekményt senki sem bizonyította rá Gulyásra a jogrendünk által előírt, szabályszerű eljárás keretében.

    Ami nekünk rendelkezésünkre áll, az néhány beszkennelt papír, és különféle szubjektív beszámolók, amiket egyes weboldal-szerkesztők éppen jónak láttak leközölni. Ez nem elegendő a bűnösség megítéléséhez. Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ilyen félinformációk alapján megítéljük valakinek a bűnösségét. És jogunk sincs hozzá. Ezt csak tisztességes bírósági eljárás keretében lehetne megtenni, ami viszont nem történt meg.

    Kedves Németh László! Sem az Ön, sem a “társadalom” értékítélete nem áll a bíróságok fölött. Jogállam vagyunk, ahol valakinek a bűnösségét kizárólag bíróság mondhatja ki. Senki más nem ítélhet. A bíróságé a végső szó! Ha ez nem történt meg, akkor a bűnösség nem bizonyított, és az illetőt ártatlannak kell tekinteni. Ez az alapelv a demokratikus jogállam egyik sarokköve, és mindenkinek, Önnek is és a “társadalomnak” is tiszteletben kell tartania.

  171. papa szerint:

    lászló666.végre erröl beszélek nem tudom ki ez a vica de vasárnap otleszek a 14 orakkor a szent imre téren megnézem hogy személyesen is meg mer e marni

  172. Papi szerint:

    lászló666!
    Nagyon szép védő beszéd volt gratulálok (komolyan). Csak egy apró pici hibálya van a védő beszédednek:
    1. pontossan tudta, hogy az ő számlájára érkezett meg a pénz holot nagyon jól tudta (legalább is tudnia kellett volna, hogy ilyen esetben hova kell utaltatni a pénz).
    2. Amikor megérkezett a felszólítás a visszafizetésre és a megbízója szólt neki akkor is hagyta, hogy a megbízójától vonják le.
    3. Nem véletlenűl vesztette el a polgári pert (ezen azért el kéne gondolkodnod).
    Egyébként ez nem politika kérdése de hamár szóba hoztad szeríntem ugyan ilyen nagy lenne a felháborodás mint most csak akkor az újságok is ezt kürtőlnék ország-világ elé.
    Azt, hogy felakasztani vagy egyéb ilyen marhaság én is elítélem de igenis csukják le mert elkövette a bűntettet. A megtévedéssel kapcsolatban A Wiskis is “megtévedt” de amikor bankot rabolt én “beszartam” mert az eggyiknél én is ott voltam mint áldozat hát, tudodmit maradjon csak bent.

    Tudod és ez PAPÁnak is szól az olaszliszkai gyilkosság állítólagos elkövetői is megtévedtek és bánják a bűnűket.

    T. Csepeli!
    Elöszőr is köszönöm a kulturált normális választ!
    Senki nem vitatja azt amit te itt leírtál a bírósággal kapcsolatban. Csak az a bökkenője az egésznek, hogy Gulyás azt pontossan tudta, hogy ő nem kerülhet a bíróság elé az elévülési törvény miatt. Ezt viszont próbáld te megérteni. Az a paragrafus amire te itt hívatkozól a bíróság elött tehát a bíróságon való eseményre hívatkozik és nem az ügyészségi eljárás bízonyítására. Nagy különbség! Az ügyészség peddig bebízonyította, hogy valóban történt bűncselekmény.
    Ha gulyás annyira bíztos volt az ártatlanságában mint ahogy te állítod neki jogában lett volna kérni a bírósági eljárást de és az fontos nem tette meg. Miért?
    Aztán ott a másik probléma, hogy ha ártatlan lettvolna gulyás akkor biztos, hogy nem veszít polgári pert Német Lászlóval szemben! Ezen is el kéne gondolkodni neked is és lászló666-nak is.
    U.I.
    A családjának bele keverését és is határozottan elítélem!
    Admin!
    Ha lehet máskor figyelj az ilyen részletekre. Köszönöm!

  173. papa szerint:

    T. hosszuláb. valahol igazad van mint kivülálonak ha ismered N.L.szivesen segitek neki üljenekle G.vel és beszéljék át ezt a dolgot de a sok nagy poféju fenyegetözönek akkor sincs igaza mert ezek hang emberek

  174. papa szerint:

    kedves papi egy gyilkosság meg egy csalás közöt tegyünk különbséget

  175. papa szerint:

    PAPI. még valami azért neked irtam mert megfontolt értelmes embernek tartalak az irásaidbol kifolyolag

  176. Mózsi szerint:

    Tisztelt Németh László Úr !
    Köszönet Önnek azért, hogy megismerhettük 3G tettét, és engedje meg, hogy sajnálatomat fejezzem ki az említett személy nevében is. De ne várja, hogy itt, akár személyesen az Ön személye ellen, illetve az Ön megbízásából eljáró egyén elnézést fog kérni Öntől, sőt kifizeti azt, ami jár Önnek.
    A “csepeli” nick néven irogató vagy maga az Önt megkárosító személy, vagy az ő megbízásából jogászkodó csicska.

  177. médi szerint:

    Kedves lászló666! ÉN IS ISMEREK KÖZMONDÁSOKAT. PL MADARAT TOLLÁRÓL, EMBERT BARÁTJÁRÓL.
    Egyébként az Ön által használt mondás szállóige. Ezt csak azért közlöm, mert nem a nép bölcsessége hozta létre. Lehet, hogy tévedni emberi dolog, de tévedésben megmaradni…..

  178. csepeli szerint:

    Papi!

    “Az ügyészség peddig bebízonyította, hogy valóban történt bűncselekmény.”

    Nem, nem bizonyította be! Bizonyítás csak bíróság előtt lehetséges!
    Éppen ezért semmisítette meg a másodfokú ügyészségi határozat az elsőfokúnak a bűncselekményre vonatkozó megállapítását.

    “Ha gulyás annyira bíztos volt az ártatlanságában mint ahogy te állítod neki jogában lett volna kérni a bírósági eljárást de és az fontos nem tette meg. Miért?”

    Kérte! A válasz az volt, hogy az elévülés miatt már nem lehet!

    “Aztán ott a másik probléma, hogy ha ártatlan lettvolna gulyás akkor biztos, hogy nem veszít polgári pert Német Lászlóval szemben!”

    Ez tévedés! A polgári perben azt állapították meg, hogy kártérítési kötelezettsége van. Azzal, hogy ez miből származik, bűncselekményből-e vagy másból, a polgári bíróság nem foglalkozott!

  179. csepeli szerint:

    A Mózsi néven írogató alak egy idióta!

  180. médi szerint:

    Jól értem, hogy a cselekményt már nem tagadja senki, csak a minősítése miatt megy a vita? Emberek, van közöttetek ügyvéd?

  181. Mózsi szerint:

    Köszi csepeli, nem mondom, hogy jól esett. Gondolom azért ez a kifakadás, mert megfogtam a lényeget. Ezután majd jön az, hogy anyám a gulyás meg hasonló olcsó szidalom. Elfogytak a látszólagos érvek, és jó szoci szokás szerint jönnek a kemény beszólások.
    Csepeli! Én keresztény ember vagyok, és szeretnék segíteni rajtad. Nem sértésnek szánom ,de fogadd el: te beteg vagy! Komoly beteg, rajtad csak szakorvos segíthet, hamég nem késő. Százan győzködnek téged, hogy emberileg, morálisan elfogadhatatlan amit 3G – esetleg te – elkövetett, de te ragaszkodsz a bírósági ítélet hiányához.
    Sokadszor kérdezem így idióta ként isí: Bűnös-e az a gyilkos, akiről nem álapítoták meg vétkességét? A válasszal még tartozol csrpeli!

  182. csepeli szerint:

    Mózsi, kösz, de szerintem te szorulsz segítségre, agybéli gyengeséged folyományaképpen.

    “Bűnös-e az a gyilkos, akiről nem álapítoták meg vétkességét?”

    A kérdést eleve rosszul teszed fel, ugyanis akiről nem állapították meg a vétkességét, azt nem nevezheted gyilkosnak! De az ilyen logikai bakik egy magadfajta idiótánál nem meglepőek.

    A kérdés tehát helyesen: Bűnös-e gyilkosság elkövetésében az az ember, akiről nem állapították meg, hogy gyilkosságot követett el?

    A válasz természetesen: nem.

  183. T. szerint:

    Tisztelt laszlo666!

    Én is szeretnék mesélni Neked. Mint anya, mint családos ember, aki a bajban összetart.
    MSZP-FIDESZ és politikamentesen, paragrafusmentesen, csupán emberi megközelítésből!
    Valóban, tévedni emberi dolog. Tiszteletben tartom a véleményed, de Te is tartsd tiszteletben másokét azzal, hogy az érem két oldalát nézed, ahogy azt saját szavaiddal, elvárod másoktól is.
    Te maximum az érem egyik oldalát ismerheted, a másikat nem. Németh Lászlót ismered?Tudod, hogy milyen életkörülményeket teremtett Gulyás azzal, hogy évekig nem adta vissza azt a mások számára piti pénzt? Tudod, hogy a családját is belekeverte Gulyás? Tényleg ismered ezt az oldalt is? Kétlem!
    Tudod azt, hogy ha az 5 év alatt egyszer is odaáll Gulyás, Németh László elé, és azt mondja, hibáztam, ne haragudjon, ha lesz pénzem, visszafizetem azt a kárt, amit okoztam Önnek, akkor semmi probléma nem lett volna? Németh László is ember, megértette volna!
    Tudod azt, hogy a mai napig egy szót nem ejtett felé? Tudod azt, hogy egyetlen egyszer kereste meg, akkor is annyi hozzáfűznivalója volt, hogy mennyire sovány Németh László?
    Tudod azt, hogy Németh László hányszor próbálta Gulyással rendezi a dolgot? Sikertelenül!
    Azt írod, hogy ismered a gondolkodását, de nem vagy a barátja???! Akkor áruld el nekem légy oly kedves. Miért nem tette meg? Miért nem kért 5 éve alatt bocsánatot, ha tévedett- ami a Te véleményed? Miért vett semmibe egy beteg embert? Te megtetted volna, ha az ő helyében vagy?
    (Kedves Papa! Ezúton is engedje meg, hogy én válaszoljak, bár a kérdést nem nekem címezte! Gulyás 5 éve ismeri Németh Lászlót (név, cím, stb.) Közvetítő nélkül is megtehette volna, ha akarja!)

    Gyerekei vannak. Tiszteletben is tartom, és nem is szeretnénk belekeverni Őket! Lehet paragrafusokra, törvényekre, Alkotmányra hivatkozni. Lehet nem válaszolni a kérdésekre.
    Nem azzal van a probléma, hogy Gulyás oldaláról is próbálod megközelíteni a dolgot! Hidd el, én is megpróbáltam! Nagyon szívesen a szemébe néztem volna, és meghallgattam volna! De szerintem itt bárki, aki nem ért egyet Veled!

    Csepelivel is mindössze annyi problémám van, – amellett, hogy néha kritikátlan stílusban tud hozzászólni – hogy még egyszer sem mondta azt, hogy: Gyerekek, az Alkotmány szerint nem bűnös Gulyás, a törvények szerint nem bűnös Gulyás, DE tényleg visszaadhatta volna 5 év alatt a pénzt a károsultnak! Még azt sem kellene mondania, hogy nem kellett volna ellopnia Gulyásnak! Illetve többször nem válaszol olyan kérdésekre, amivel ezt a véleményt nyilvánítaná ki!
    Mi értjük, amit Ő mond, de sajnos ez visszafelé nem működik! Vajon miért?….

  184. csepeli szerint:

    T:

    Ne haragudj, de nem tudok elképzelni egy ilyen találkozást:

    Gulyás becsönget Némethhez:

    – Jó napot, Németh úr!
    – Jó napot, Gulyás úr!
    – Milyen sovány Ön!
    – Hát igen.
    – Na, mennem kell. Viszontlátásra!
    – Viszontlátásra!

  185. T. szerint:

    csepeli,

    Nem haragszom, csak ne forgasd ki a szavaim. Nem ezt írtam!

    Arra vonakozólag írtam csak, hogy tette elismerése helyett, és bocsánatkérés helyett ezt mondta.

    Azon kívül mit mondott még, elolvashattad eddig is, de nem vet rá jó fényt, ezért ezt ne keverjük össze.

  186. Papi szerint:

    Papa!
    Köszönöm, a bizalmat a szellemi szintemmel kapcsolatban de részemről kiszállok ebből az értelmetlen vitából. Gyakorlatilag teljessen mindegy, hogy mit mond a törvény az ilyen gulyás félék azt tesznek amit akarnak mert ez az ugynevezett bal-lib kormány és a sleppje mögöttük áll. Aztán ha kiderül a gazemberségük jönnek az “okoskodó majd én megmagyarázom” tipusú emberek és mindenki mást szellemi toprongynak tartva hírdetik az “igazságot”. Peddig hát Gulyás és a hozzá hasonló emberek gátlástalan hazzug gazenberek akiknek nics helyük a társadalomban, csak azért tehetik ezt meg mert jelenleg ilyen a kormányunk is. Szegény baloldali gondolkodású emberek salynálom, hogy ilyen gazemberek a vezetőik!

  187. papa szerint:

    Tisztelt T., én pusztán a segitségemet ajánlottam fel az mellet a “piti” pénz is pénz ha jogos

  188. papa szerint:

    Tisztelt T., én pusztán a segitségemet ajánlottam fel az mellet a “piti” pénz is pénz ha jogos

  189. papa szerint:

    PAPI igazad van tudod mindig az eröseb kutya ……….

  190. csepeli szerint:

    Papi, énszerintem meg te vagy a gátlástalan, hazug gazember.

  191. T. szerint:

    Tisztelt Papa!

    Köszönet a segítség felajánlásért és az emberi hozzáállásért.
    De én még mindig úgy gondolom, hogy Gulyás felnőtt ember.
    A piti pénz – mely jogosan jár Németh Lászlónak – nem Önnek szólt, hanem azoknak, akik ezt szajkózták.

  192. miska72 szerint:

    feszit a képen, mint két rohadt krumpli egy zsákban. 🙂 🙂 🙂 🙂

  193. vermes szerint:

    Ernő azért szebb volt nála piros korában! 🙂

    http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=84963502&t=9151102

  194. Vica szerint:

    Kedves laszlo666!

    Nagyon megindító, ahogyan véded 3Gt. Igazán megsajnáltam, ugyanis van három gyereke és egy doktorátusa (amit mellesleg mostanában nemigen használhat, mert a szakma nem fogadja be valamiért).

    Abban egyetértek Veled, hogy három gyereket a mai világban nem egyszerű fölnevelni. Nekem kettő van, s valószínűleg kis töredékéből élünk annak az összegnek, amit ő keres havonta, így az anyagi helyzetéért valahogy nem tudom sajnálni, bár próbálom. Egyébként a gyerekek (legalábbis számomra) nem terhet, hanem nagyon sok örömöt jelentenek, akik nélkül sokkal sivárabb lenne az életem.
    3G három gyereke miatt kellene elérzékenyülnöm, ha meghallom a nevét?
    Legyen örömük bennük, s reménykedjenek abban, hogy a gyerekek nem tanulnak helytelen erkölcsi normákat az apjuktól… Tudsz még valami mást is felhozni mentségére? Ha tévedett és véletlenül tette magáévá egy beteg idős ember pénzét, miért nem adta vissza már rég, hiszen bevétele kell, hogy legyen, hiszen van jó néhány munkahelye. Ennek a nyugdíjas öregúrnak nem volt más bevétele, mint a nyugdíja, s erkölcstelenül végignézte, hogy a nála parkoló pénzt a kisnyugdíjból vonják.
    Egyébként pedig, ha a nehéz gazdasági helyzetre hivatkozol (a három gyerek eltartására gondolván), a mai világban rengeteg ember van nála sokkal nehezebb helyzetben. Ha valaki, akkor én pontosan tudom, mert a munkám során sokan keresnek meg a problémáikkal.
    Annak, hogy 3g melyik párt tagja, számomra nincs jelentősége. Egyszerűen fölháborít amit 3g tett, s azóta is tesz (illetve nem tesz). Nem stílusom az “akasszuk fel” egyszerűen szomorúnak tartom, hogy Magyarországon egy ügyvéd meglophatja megbízóját, majd 3 évig félrevezetve őt elérheti, hogy ne legyen büntethető, s valóban nem büntetik… Nem vagyok FIDESZ-es, mint azt szerintem tudjátok, egészen véletlenül keveredtem erre a fórumra, épp e téma ügyében. Ez az egész ügy nem csak azért fáj nekem, mert ismerem a károsultat (aki szintén nem FIDESZ-es), s tudom, hogy milyen nagy szüksége lenne arra az össegre, melyet megítéltek a számára. Nem csak 3g-nek lehet a három gyereke miatt nehéz anyagi helyzete, annak, akit megkárosított talán százszor nehezebb. Politika? Ebből az egészből számomra annyi jött le politikailag, hogy az a párt, amelyben megbíztam teljes erejével támogat egy erkölcstelen, becstelen embert. Olyan sok régi emléket idézett föl bennem ez az ügy… Mindvégig reménykedtem abban, hogy kivetik maguk közül a mocskot, de tévedtem, s ebből le kell vonnom a konzekvenciákat. Lehet, hogy Te írtál egy igaznak látszó nevet az üzeneted végére, s bárhogyan is provokálsz, én nem írom ide a nevem, ugyanis van egy cégem, amiben hosszú évek munkáját, sok erőt és energiát tettem, s épp elég számomra, hogy megpróbáljam túlélni a gazdasági válságot, eszembe sincs bármelyik pártot magam ellen hangolni. Tehát Vica vagyok Kedves László. Most elégedj meg ennyivel.

  195. Vica szerint:

    Kedves papa!

    Látom, nagyon fölháborított, amit a szentté avatásról írtam. Ugye nem gondoltad komolyan – bármennyire is érdemes lenne a védenced erre a tisztre (szerinted) -, hogy tényleg szeretném szentté avattatni? 😀
    Egyébként úgy gondolod, eljönne 3G, ha kapna egy szép koszorút a nyakába? 😀
    Rajtad kívül szerintem senki sem gondolta ezt komolyan, s mivel ketten amúgy sem tudnánk megoldani azt, amit javasoltam, tekintsük oka fogyottnak a vasárnapi programot. Egyébként ha szeretnéd, szívesen találkozom veled, ha kíváncsi vagy a véleményemre.
    Azt írtad, hogy megmartalak. Sajnos nem emlékszem, elnézést, ha megbántottalak.

  196. Vica szerint:

    Laszlo666!
    Írtad még, hogy csupán ebben a témában írunk a fórumra.
    Szerintem azért olvass bele a többi témába, ugyanis ez az állításod nem állja meg a helyét.

  197. Gigi szerint:

    Kedves médi,

    nem állítottam, hogy nincs jobb nála :), bár az említett józsefvárosit történetesen egyáltalán nem ismerem. A tördelés stílus kérdése, nem minősítettem, csak a tartalmát, amiben valóban sok a reklám, de állítólag (a kiadó Csepp TV beszámolói szerint) ennyi kell a fenntartásához, mert az önkormányzat által biztosított forrás nem elég. A terjesztés ellenőrzése is a kiadó dolga, nem a szerkesztőségé.

    A nyári képekre én is emlékszem: profik voltak! 🙂 A – nem mellesleg jogos – miértedre nem tudok válaszolni, de a sok itteni vád között elgondolkodtató, hogy ha annyira kézivezérelt lenne, mint itt illetitek, akkor hogyan jelenhettek meg azok a képek…

    Amin megdöbbentem: milyen pedofil sztorit említesz? Mostani ügy?

  198. Gordon szerint:

    Gulyás jobban tenné ha villámgyorsan fizetne, majd szedné a cókmókját a testületből is. Az ilyen ember nem képviselő, hanem egész Csepel szégyene.

  199. laszlo666 szerint:

    Tisztelt örökös csepel info hozzászólok V.I.P. klub tagok!

    Szerintem teljesen értelmetlen arról vitázni,hogy ki mit követett el.Tudja mindenki,de egyeseknek olyan nagy múlt és jövőbe látási képességei vannak,hogy akár elmehetne az EZO TV-be jósnak is.Biztos megélne belőle.Embert barátjáról?Igaz,de legalább írásom óta egyet elértem:nincs mocskolodás stb… ELMESÉLEK EGY TÖRTÉNETET,DE UGYANAKKOR ELÍTÉLEM AZT AMI TÖRTÉNT H.-úrral. Ma Magyarországon miért lehet úgy járni,ahogy én jártam.Vásároltam egy gyönyörű autót,forgalmival,törzskönyvel és adás-vételi szerződéssel.Az autót leinformáltam,teher,per és igénymentes volt aznap mikor megkérdeztem.15 napon belül kell átíratni szabályosan,de ekkor jött a fekete leves.Az APEH menet közben dobta rá az INKASSZÓT…A tulajdonos nem tudhatta,hogy elment kezesnek,mivel visszaéltek a papírjaival,és a pénz egy részét elköltötte…Kettős csapda,becsapva éreztem magam.Ja,megbüntettek mivel nem írtam át 15napon belül.A régi tulaj helyett én fizettem úgy,hogy én helyette nem fizethettem ki csak ö,mint adós.Rendszer hiba?
    Gondolom ti mind ismertétek valaha 3G-t?
    Biztos vagyok abban,személyesen már nem lennétek ilyen nagy emberek…De az ujj-billentyű karate-ból fekete övesek vagytok.

    Kedves Médi,köszönöm szép szállóigédet.
    Hány doktor hibázott már az életben?Apámat egy doktor tette el láb alól egy úgynevezett rutin-műtéttel…Folytassam még a kört…mennyi pénzzel lehet ezt a hiányt helyettesíteni?
    Kedves “VICA”!
    Tisztellek,mert értelmesen válaszoltál.Tisztellek,mert valóban elítélendő a cselekmény és a tehetetlenség maximuma.Tájékoztatlak,ha lenne pénz már rég rendezésre került volna.Nem kell hasra esni a 3 gyerek miatt,de nincs elég gondja most?Tegyünk rá mi még emberek?Tisztellek,mert írásodból tisztán kiderül ismered a károsultat és a tények ismeretében őt palástolod.Én azon emberek közé tartozom,aki ebben a helyzetben tisztán látja a helyzetet,de mr. vagy mrs.T-től falra mászom.Nem is értem,mit akarnak itt elérni?Tisztellek,mert anonim maradtál de mitől félted sikeres vállalkozásod?Szerinted mi fog történni…?Ha teljesen tiszta vagy és nincs takargatni valód,és szerintem becsületes is vagy,akkor?Megelégszem most ennyivel,mivel a polgári életben lehet,hogy a képembe nevetsz,mikor pl.:eladsz nekem valamit vagy én neked.Tiszta Velencei karnevál…
    NE CSINÁLJUK MÁR EZT GYEREKEK…
    Ezek lennénk?Valóban?
    Tisztelt H.L. úr!Együtt érzek önnel,kívánok önnek erőt és egészséget és bízva abban,hogy hamarosan megoldás fog születni a helyzetében,és mindazoknak üzenem akik csak arra hivatottak,hogy megosszák véleményikkel,félinformációikkal a társadalmat,de álarc mögé bújva mint valami rossz Darthvader nem a megoldást hanem az eltaposást és vádaskosást válasszák,azok menjenek vissza a középkorba inkvízitornak.
    Remélem magán véleményemmel nem bántottam meg senki értékrendjét,hovatartozását és érdekeit.
    További tisztelettel a kedves hozzászóloknak és minden jót kívánva: Tóth László

  200. Gordon szerint:

    Gulyás öt éve lóg az eredeti összeggel. Nem volt pénz? Lacika, na ne röhögtess már!

  201. csepeli szerint:

    Gordon!

    Gulyás nem lóg 5 éve az eredeti összeggel!
    Elfelejtesz valamit! Az eredeti összeg nem jár Németh Lászlónak! Ugyanis az nem az ő pénze. A perben megítélték neki, az alperes kifizette, de másodfokon N.L. elvesztette a pert, vissza kellett fizetnie. Tehát az eredeti összeg nem jár neki.

  202. Elyza szerint:

    laszlo666!
    A károsultat Németh Lászlónak hívják, nem tudom honnan a H úr megszólítás.Kedves Tóth Úr! Tudja egyetlenegy probléma van,amit Ön nem vett észre eddig. Az Ön védence tudomást sem akart venni eddig /sőt az MSZP sem/ arról a tartozásról ,amiről szó van. Hát ezért kellett a botrány, mert esze ágában sem volt fizetni 3G-nek az életben sohasem. A károsult pedig hiába fordult Tóth Mihályhoz,hiába tudtak róla 2 éve,senki nem tett semmit. Mondja meg őszintén Ön mit tett volna,ha már minden ajtó becsukódik és nem lehet szépszerével ,/ 5év telt el a pénz eltulajdonítása óta/ visszakapni a pénzt.?/ugyanis nem kölcsönről beszélünk,hanem lopásról/ Amikor világossá vált, hogy időhúzásra ,altatásra játszik a Gulyás, esetleg hátha történik valami/haláleset?/ a károsulttal és akkor nem is kell fizetni? Meddig várjon még egy idős beteg ember,aki ebbe az ügybe még jobban belebetegedett? Hozzátenném,nem félinformációkkal rendelkezem.

  203. T. szerint:

    Kedves csepeli,

    Attól, hogy kiforgatod mások szavait, a lényeg nem változik!:-)
    Németh Lászlónak az az összeg (is) jár, amit gulyás zsebretett, miután a saját magánbankszámlájára utaltatta az alperessel! Gulyás szándékos félrevezetésének köszönhetően N.L.-től vonták le a rokkantnyugdíjából.
    Remélem számodra is jól fogalmaztam?:-)

    Tisztelt laszlo666!

    Csak, hogy ne legyél gondban: Mrs T.!
    Falramászol tőlem?:-) Miért is? Mert fel mertem tenni pár kérdést, ami célbatalált? Választ úgy sem kapok Tőled (sem), nem is számítottam rá!
    Minden tiszteletem a Tiéd, de mielőtt leírsz valamit, gondold át. Már ott elakadtam, hogy nem vagy Gulyás barátja, de ismered a gondolkodását?!
    Hogy is van ez?
    Véleményed szerint ujj-billentyű karate-ból fekete övesek vagyunk félinformációkkal.
    Ezúton felvilágosítalak, hogy Veled ellentétben, én a történet mindkét érintettjét ismerem! A károsultat elég közelről! Te látod tisztán a helyzetet? Melyiket? Honnan? Nem is érted mit akarok(unk) elérni? Elég nehéz lehet kitalálni valóban….
    A megoldás adott lenne, de úgy látszik, hogy Gulyás nem akarja!
    A valódi nevem közreadásától- ha nem haragszol- én is tartózkodnék. Ennek pedig számtalan oka van, de ha kicsit elgondolkozol, megérted, hogy miért! Remélem, a falramászástól megkíméltelek, nem venném a szívemre:-)
    Tisztelettel: továbbra is Mrs. T

  204. Elyza szerint:

    Gulyás fizessssssssssssssss!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

    /Kérj kölcsön a gulyásvédő egyesülettől :csepeli, lajcsi8,Zed, Tóth Mihály,Kiss B, Mihály, és az elvtársaid stb./ Ők könnyebben nélkülözik azt a semmi pénzt ,mint a beteg rokkant nyugdíjas ember. 10 db szoci 200.000.-ft-jával,már meg is van amivel tartozol .Ez nem jutott eszedbe? Úgy sajnállak! Kérted a bírósági eljárást és azt mondták,sajnos nem lehet.!!! Ó Te szegény! Te pontosan tudtad, hogy meddig kell húzni az ügyet/ a beteg emberrel ellentétben/ Soha nem akartad megadni azt a pénzt! Eltűrted,hogy kevéske nyugdíjából több,mint 1 évig vonják,amit meg sem kapott sohasem.Gondoltad hülyére veszed ,idős is ,beteg is, úgy sem megy utána a dolgoknak. Te becsület lovagja! Még hogy azt mondták, hogy elévülés miatt nem lehet büntetőbírósági eljárást lefolytatni. Te annyira szeretted volna!. Bár megadni is annyira szeretted volna a pénzt!Erre játszottál rá,hogy elteljen a 3 év. Erre vagy büszke? Hogy sikerült kijátszani egy ügyfeled, aki megbízott benned?
    A “védőügyvédednek ” :a gyilkossági példánál maradva:bűnös-e az az ember, akiről büntetőbíróság nem állapította meg, hogy elkövette a tettet/elévülés miatt/ de többen is látták ? Szerintem bűnös! Erre varrjál gombot!!! Biztosan jössz most az alkotmánnyal……

    Én azért eltudnék képzelni egy olyan találkozót, hogy:

    Jó napot Németh Úr ! Hogy van? Olyan sovány!
    Jó napot Gulyás Úr ! Nem valami jól,hiszen hiányzik egy kis pénz! Talán most azt hozta, azt a 2 milliót amivel tartozik?
    Igen Németh Úr ,meghoztam hiánytalanul! Bocsánatot kérek azért,amit eddig vétettem maga ellen, hülye voltam, nem fordul elő többet. Legalább is nem magával.
    Hát bizony nagy disznóságot tettél velem, de megbocsátok, az Úr is mindig megbocsát a bűnösöknek.
    Köszönöm Németh Úr! Isten áldja!
    Téged is eltévelyedett lélek!

  205. csepeli szerint:

    T!

    Én arra reagáltam, hogy 5 éve jár neki.
    Nem jár neki 5 éve! Kb. 2 éve jár neki, mivel 2007-ben kezdték el tőle levonni a pénzt.

    Tehát nem igaz, hogy Gulyás 5 éve nem fizeti ki a tartozását.
    Kb. 2 éve kellett volna kifizetnie.
    5 éve a Némethtel szemben pert nyert félnek kellett volna fizetnie, nem Némethnek!

    Szó sincs tehát arról, hogy 5 éve tartozna neki.

  206. csepeli szerint:

    Elyza!

    Ilyen nincs, hogy “többen is látták”. Hogy ki látott és mit, annak eldöntése a bíróság hatáskörébe tartozik. Biztosan te is tudod, hogy ha egy bűncselekmény történik, a szemtanúk többnyire egymásnak teljesen ellentmondó vallomásokat tesznek.

  207. Vica szerint:

    Kedves Tóth Úr (laszlo666)!
    Sajnálom, ami Önnel történt autóvásárlása alkalmával. Úgy gondolom, hogy az eredeti tulajdonostól polgári perrel lehetőség lenne visszaszerezni azt a pénzt, amivel Ő tartozott, s Önnel fizettették meg. Önnek egyébként szerencséje van a szerencsétlenségben, mert volt lehetősége egyáltalán autót vásárolni, s valószínűleg nem beteg rokkantnyugdíjas, akinek a megélhetését sem egyszerű megoldani.
    Lehet sajnálni gulyást. Bizpnyára nagyon sok tartozása van, amit nem egyszerű visszafizetni (főleg, ha egy részét nem is szeretné). Szóval, ha valaki nehéz anyagi helyzetben van, akkor próbáljon meg alkalmazkodni a helyzethez, s húzza meg a nagdrágszíjját, ne csak papoljon róla. Talán nem kellett volna a sógorával 1,5 millió forintos játszóházat csináltatnia otthon, ha nem volt rá anyagi lehetősége. Állítólag nem fizetett az autószerelőjének, a vendéglősnek és még ki tudja kiknek. Ha nincs pénzem, nem tartok autót és nem járok vendéglőbe. Ez ennyire egyszerű.
    Ha egyszer nálam vásárolsz, és bemutatkozol, ha szeretnéd, elmondom Neked, hogy ki vagyok 🙂 . Egyébként pedig nem szeretném eljátszani a van sapkája, nincs sapkája játékot. 🙂 Abban a világban, amelyben ennyien pátyolnak egy becstelen embert, nem árt óvatosnak lenni…

    T. -re pedig nincs miért haragudnod. Amiért nekem “megbocsájtottál” ugyanazon okból nincs okod Rá sem haragudni. 😀

  208. Vica szerint:

    Kedves csepeli!
    Abban, hogy nem tartozik 5 éve gulyás Németh úrnak, erősen tévedsz. Az összeget ugyanis megítélték Németh úrnak (nem gulyásnak, pedig az ő számlájára került, és eszébe sem volt kifizetni Németh úrnak). Ez történt 5 éve. Ha figyeltél, s ebben biztos vagyok, akkor azt is tudod, hogy másodfokon elvesztette Németh úr a pert (talán épp azért, mert nem is tudott a másodfokú tárgyalásról, ugyanis nem értesítette Őt az ügyvédje). Egészen addig nem is volt tudomása Németh úrnak arról, hogy pénzt kellett volna már kapnia, amíg nem kapott a saját nevére címzett felszólítást arról, hogy – mivel másodfokon pert vesztett – vissza kell fizetnie a RÉSZÉRE annó átutalt összeget. Figyeltél? Először is Németh úrnak kellett volna a pénzt megkapnia! S ha belegondolsz, elég szépen kifundált kész átverés történt. Tudom, hogy Te ezt is meg tudod magyarázni, és bebizonyítod, hogy mindenről Németh úr tehet, s adhatna még egy kis kölcsönt a volt ügyvédjének (mert szegény nagyon nehéz helyzetben van).
    Szóval érted modt már, miért 5 éve tartozik gulyás? Érted már mirt tudott a sikkasztási ügy elévülni?
    Végülis olyan mindegy már ez az egész. Mint nyilvánvaló a védencednek esze ágában sincs fizetni a károsultnak, s ha tele van tartozásokkal, a jövedelme leterhelt, nem tudom, hogy hogyan fogja a végrehajtó megoldani ezt az ügyet, mert lehet, hogy nincs a nevén ingatlan, autó, stb.

  209. csepeli szerint:

    Vica!

    A helyzet az, hogy tévedsz! Figyelmetlenül olvastad a sztorit.
    Németh úr tudott róla, hogy megérkezett Gulyás számlájára a pénz, és azt is tudta, hogy elveszítette másodfokon a pert, és megbeszélte Gulyással, hogy rendben van, akkor majd Gulyás visszafizeti az összeget abból a pénzből, ami megérkezett a számlájára. Tehát nem kérte el az összeget, hogy ő majd abból visszafizeti, hanem ezt Gulyásra bízta.

  210. Elyza szerint:

    Tisztelt lászló666!
    Az október 31-én 12.01 -kor írt hozzászólására reagálnék.Azt írta ismeri Gulyás Gábor gondolkodásmódját. Akkor bizonyára megtudja válaszolni azt is miért hagyta eddig fajulni ezt az ügyet.Addig,amíg a botrány ki nem robbant, fülebotját sem mozdította, nem mutatott hajlandóságot, hogy ezt az ügyet lerendezze normálisan.Most pedig Ön arra utal, hogy a hozzászólók miatt nem tudja megoldani.Itt bizony valami ellentmondás van. Szerintem lett volna rá bőven ideje,miért nem tette meg eddig?. A bajban az emberek most is összefogtak a maguk módján, csak nem a negatív szereplő oldalán van a többség,hanem a mellett a rokkantnyugdíjas mellett szóltak,aki meg lett károsítva.Ezt Ön eddig nem vette észre? A Vica nevű és a többi fórumozó Ön szerint szégyent hoznak magukra.Szerintem meg pontosan az ellenkező történik. Kiálltak egy idős beteg ember mellett, aki esetleg nem tud folyton válaszolgatni azoknak, akik megpróbálják a gulyásügyet eltussolni.Azt meg Ön ,honnan tudja, hogy a Vica nevű hozzászóló neve mellett nincsen dr,titulus? És azt, honnan tudja, hogy más ember nem tett le az asztalra valamit? Ehhez a titulushoz,csak annyit fűznék hozzá, hogy ismertem én titulussal rendelkező embert,aki butább volt ,mint egy olyan ismerődöm, akinek “csak ” középiskolája volt. Van még kérdésem.Honnan tudja, hogy a fórumozók mögött milyen életút van és mennyi spiritusz szorult beléjük? Most itt sajnálnunk kellene a Gulyást,mint embert,meg mint családapát. Ő mennyire sajnálta azt a beteg embert, akit meglopott és hosszú ideig emberszámba sem vette,sem ő sem az MSZP-s Tóth Mihály. Lett volna rá bőven ideje ha hibázott is, hogy odaálljon a károsúlt elé és azt mondja,ne haragudjon, hibáztam , helyreteszem a hibámat. Ehelyett sumákolt,elterelt, altatta az ügyet, kivárásra játszott.Ehhez Ön mit szól? A nyugdíjasnak is kellett vinni a terhet, hiszen kevéske nyugdíjának a 33%-át több, mint 1 évig letiltották olyan összeg miatt, amit Ő sohasem kapott meg. Ha Ön az érem másik oldalát olyan jól ismeri , biztosan tud nekem válaszolni. Tisztelettel:Elyza

  211. Papi szerint:

    csepeli!
    A te stílusodban (úgylátszik csak ezt érted):
    Egy olyan ordenáré gazember vagy mint a gulyásod! Tehát gulyás tudta, hogy vissza kell fizetni a pénzt és NEM fizete vissza vagyis ellopta! Hagyta, hogy Német úr nyugdíjából vonják le úgy, hogy te ne dumálj az ártatlanság vélelméről. Te pont olyan aljas gazember vagy mint a gulyás!

  212. Gigi szerint:

    …aki nem tette meg! Nos, itt kezdődött a jellemtelen móka…

  213. Gigi szerint:

    (bocs, sűrűn írunk… szóval csepelinek írtam, hogy NL 3g-re bízta, aki nem tette meg…)

  214. Vica szerint:

    Kedves csepeli!

    Rossz forrásból származnak az értesüléseid. Tévedsz.

  215. Papi szerint:

    Egyébként elnézést kérek mindekizől kicsit eldurant az agyam az ilyen senkiházitól mint csepeli!

  216. Vica szerint:

    csepeli!
    Még annyit. hogy a sztorit nem innen ismerem.

  217. T. szerint:

    csepeli

    N.L. nem tudta időben, (pedig az ügyvédjének kellett volna tájékoztatnia) hogy volt másodfok, ahogy azt sem, hogy gulyás a saját magánbankszámlájára utaltatta a pénzt az alperessel! Mindezek csak jóval később jutottak tudomására! (Nem emlékszel? Akkor nézd meg a papírjaidat!)

    Gulyással nem megbeszélte a dolgot! Gulyás félrevezette azzal, hogy ne foglalkozzon vele! Ez azért nagy különbség! Németh úr kérje el azt a pénzt, amit gulyás zsebrerakott?! Németh úr rendezze azt, amit gulyás szándékosan elsumákolt?! Ugye ezt csak viccből írtad?

    Az a sanda gyanúm, hogy direkt írsz ilyeneket, hogy még véletlenül se laposodjon el az ügy!? Köszi, számítunk rád!:-)))

  218. Elyza szerint:

    Csepeli=Gulyás!
    Hát ,nicsak! kiugrott a nyúl a bokorbóL? Üdvözöllek Csepeli Gulyás ! Maradnék még annál a bünügyes történetnél,tudod,amire mondtam, hogy erre varrjál gombot. Nekem nincsen titulusom ,neked meg van,így hát biztosan az az okosabb, akinek van titulusa lászló666 szerint. Akkor a kérdésem a következő,kicsit módosítva az előző bűnügyes témát. Bűnös-e az az ember,aki elkövetett egy büncselekményt,többen is látták, köztük én is .,csak megfélemlítés miatt nem mertünk vallomást tenni ,csak amikor már a dolog elévűlt? De a büntény megtörtént és a tanuk egybehangzóan vallottak,tudja ország-világ. Remélem válaszolsz!

  219. Sógornő szerint:

    Sógornő

    BEÍRÁSOMAT SZEMÉLYEMMEL EGYÜTT VÁLLALOM, ellentétben az itt arctalanul és névtelenül mocskolódó “igen tisztességes emberekkel”. Egyszer és mindenkor szeretném kijelenteni és leszögezni hogy Gulyás Gábor nem tartozik sem nekem, sem pedig a sógorának 1,5 millió ft-al mivel a játszóházhoz SEMMI KÖZE nincs és soha nem is volt. A játszóházat én csináltam a férjemmel, de Gulyásnak soha semmi köze nem volt hozzá. Kezdetektől fogva az enyém, mielőtt vagyon kimentésről beszéltek. Nagyon szeretném ha a játszóházat érintő részeket ki is törölnéd admin, mert már ügyfeleink ezt jelezték, ez hitelrontásnak számít, papírokkal tudom igazolni, én vagyok a cégtulajdonos. Kérem törölni azt a hozzászólást amelyben “egy jólértesült igazságosztó” a játszóházhoz kapcsolódó tartozásról ír, illetve a különböző hülyeségekről. Bár ha igazságosztónak van bizonyítéka arról amiket állított, szívesen várom. Gondolom erre nem kerül sor, mert csak mocskolódni tud. Kedves Vica ahhoz képest hogy két gyereked van és vállalkozásod egész nap a gép előtt tudsz ülni és szidni a gulyást gratulálok, szép teljesítmény. Ha van két gyereked akkor nem tudom milyen példamutatás ez, ha azt látják az anyjuk egész nap a gép előtt ül.
    Azt javaslom mindenki söprögessen előbb a saját háza táján és INFORMÁCIÓ HIÁNYÁBAN ne szövegeljen. Úgy főleg nem, hogy ettől meg attól ezt és ezt hallottam.

  220. Gigi szerint:

    Kedves sógornő,
    az alaptalan vádaskodás valóban kerülendő, de sajnos Te is személyeskedtél… Ha például Vicának munkája a számítógép, akkor az óránkénti pihenőidejét legálisan tölti például fórumozással – ha megnézed (bár erre nyilván se időd, se kedved), ennél többször nincs is itt… Nekem speciel három gyerek és munka mellett sikerül idelátogatni, és nem szenvednek kárt, ellenben – bizonyíthatóan – közzé tehetem, hogy az apósomat 50.000 Ft-tal rövidítette meg az ex-ügyvéd…

  221. Gordon szerint:

    Gulyás a rokonait küldi ide, hogy kifürdessék a mocsokból, mely az évek alatt vastagon rárakódott?

  222. Gordon szerint:

    “Nekem speciel három gyerek és munka mellett sikerül idelátogatni, és nem szenvednek kárt, ellenben – bizonyíthatóan – közzé tehetem, hogy az apósomat 50.000 Ft-tal rövidítette meg az ex-ügyvéd…”

    Ez eddig elkerülte a figyelmemet, kifejtenéd bővebben?

  223. papa szerint:

    GORDON. GORDON.

  224. laszlo666 szerint:

    Kedves Vica!
    Szerinted melyik alternatív megoldást válasszam?A magyar jogrendszer szerintem alkalmatlan ÍDŐBEN ezek orvoslására (is)…Lassú és tehetetlen.Szerinted hány év,míg a pénzemhez jutnék?Annyi szent,ne kerüljön senki sem ilyen helyzetbe.
    Kedves Mrs.T!
    Köszönöm észrevételeit arra vonatkoztatva,nem vagyok a barátja…
    Döntő példa arra,hogy azért mert két jó barát -mondjuk úgy,nézetkülömbsége támadt és nem kommunikálnak azóta- még nem jelenti azt,hogy bajban nem áll ki mellette.Én csak addig védeném és azoktól,akik már-már gusztustalan módon politikai és más jellegű nézeteik miatt azonosítanak egy embert egy párttal,és cenzúra nélkül közölnek ítéletvégrehajtási módszereket,adnak tanácsokat már lassan az itt hozzászóló édesanyjuknak is aki gondolom én anonim maradt és állnevet visel itt a fórumon. Még egyszer elmondani kívánom,elítélem a történteket,de mi itt túl kis halak vagyunk ahhoz,hogy megoldás szülessen.
    A H -VERSUS N – CSAK SZIMPLA KARAKTER ELÍRÁS,ELNÉZÉST MIATTA.EZÉRT MÉG NEM KELL LENYELNI DRÁGÁIM,DE EZ IS HŰEN TÜKRÖZI AZT A HŐFOKOT AMI ITT URALKODIK.
    Aki meg azt írta,ismeri mindkét félt szerintem hazudik…Hazudik,mert szerintem akkor tényleg ismerné 3G-t.
    Kedves Elyza!
    Könnyű azt firtatni,ki Dr. és ki nem.Ő az,mégha nem tagja a kamarának,akkor is.Azok akik reagálnak,arról valóban nincs fogalmam,kinek milyen a titulusa.De az írástartalmukból szerintem egy sem.De látja ez is csak egy kis dolog,amin fennakadt…Való igaz,a tudás hatalom és ha ön ismer olyan embert,aki a másiknál okosabb,nem mondott újdonságot.Én is okosabb vagyok valamiben,ön úgyszintén és más másban…Pontos részletekről nem tudok önnek válaszolni,hogy valójában mi zajlott le kettőjük párbeszédjénél,bár szerintem két ellentétes futó is többet kommunikál egymással,ha elmennek egymás mellett.Ismétlem,ön szerint ha lenne pénze,nem adta volna már meg?Megvárná a végrehajtót,hogy a tortájából elvigyen néhány darabot?És ez a baj velünk is,önnel is és még sok más embertársunkkal,hogy a pontos részletek birtokában csak félinformációkkal rendelkezzünk és ahogy DÖRFINGER DODI mondaná,a félinformációval rendelkező ember a legveszélyesebb.Mekkora csattanója lett volna a történetnek,ha nem MSZP-s lenne (Már lemondott közben),Ha önnel történt volna úgyanez és ilyen módon,Ha lenne gyereke ha nem,stb.
    Szép nyelv a magyar,de sajnos az információ hajhászok szeretik a mondatokat rokon vagy kétértelmű szavakkal helyettesíteni úgy, hogy mindenki megtalálja az éppen aktuális érzelmi és szociális helyzetének megfelelő reagálását.
    ISTEN a tanúm,remélem megfelelő viszonzást fog kapni minden olyan ember,aki tényleg segíteni akar,jószándék vezérli és öszinték másokkal szemben is,de egyúttal mégkérem minden olyan viszonyulást ami már nem abba a halmazba tartozik,amihez valóban kéne inkább határolódjon el a témától.
    További tisztelettel:T.László

  225. Sógornő szerint:

    Gordogka!

    Én egy független ember vagyok nem küld senki. Magamtól írok ugyanis az én vállalkozásomat hozzátok összefüggésbe egy olyan dologgal amihez nincs semmi közöm. Ráadásul Igazság-osztó László hazudott több dologban is. Az az ember az Igazság-osztó aki valamikor fényesre nyalta a Gulyás seggét most meg mocskolódik itt az interneten. Én kikértem magamnak hogy az én Üzletemet a szátokra vegyétek mert nekem és a vállalkozásomnak nincs köze a Gulyás ügy-hoz minden további dolog HITEL RONTÁSNAK SZÁMIT. A mocsok meg az egész fórumon van. Azt hogy Gulyás mikor milyen dolgokat tett az az ö oldala de még egyszer elmondom a gyengébbek kedvéért, a Játszó-ház az én tulajdonom kezdetektől fogva én találtam ki, én csináltam, én fizettem ki!! Gulyásnak nincs köze a Játszó-házhoz min ahogy nekem sincs közöm az ő dolgaihoz. Témát lezárom.

  226. papa szerint:

    Sógornö teljesen igazad van.

  227. csepeli szerint:

    Vica és T:

    Németh László maga írta ide a fórumra ezt:

    “Mivel a Legfelsőbb Bíróság a rokkantnyugdíjast hozta ki pervesztesként, kötelezte, hogy fizesse vissza az alperesnek az összeget, melyet korábban már átutaltak. Miután fentiek a rokkantnyugdíjas tudomására jutottak, felkereste dr. G.G.G. ügyvédet, aki azt a választ adta, hogy ne foglalkozzon a dologgal. Nem is foglalkozott, mert ha nem Ő kapta a pénzt, hanem az ügyvéd, akkor dr. G.G.G.-nek is kell visszautalni, aki ezt nem tette meg.”

    Tehát Németh László igenis tudta, hogy a pénzt Gulyásnak utalták, igenis tudta, hogy volt másodfokú tárgyalás, igenis tudta, hogy azt elvesztette, és igenis tudta és elfogadta, hogy a pénzt ő nem kapja kézhez, mert majd Gulyás fogja azt visszautalni.

    Magyarán egészen 2007-ig, amíg N.L.-től el nem kezdték levonni a pénzt, Gulyás nem tartozott N.L.-nek semmivel!

  228. Elyza szerint:

    Tisztelt lászló666 !
    Csak annyit mondanék Önnek,hogy van gyerekem,nem vettem el soha ,senki pénzét és nem is szándékozom.,pedig sokszor nagyon nehéz évek voltak mögöttem. Szerintem volt , és van bennem, ahogy Ön mondta spiritusz.A történetet pedig nem félinformációk alapján ismerem, hanem egyenesen a károsulttól.
    Jó egészséget és nyugodalmas éveket kívánok Önnek a nyugdíjas éveire./amiben NL-nak 5 éve sajnos nincs része/

  229. T. szerint:

    Kedves Sógórnő!

    Köszönjük a felvilágosítást, bár sokak számára eddig is egyértelmű volt, hogy Gulyás dolgai nem azonosak az Ön dolgaival.
    Akik eddig nem értették, gondolom ezután már tisztán látnak!

    Kedves laszlo666!
    Csupán azt észrevételeztem, amit Ön írt korábban! (nem barátja- mégis ismeri a gondolkodását)
    Remélem a barátja olvassa ezen sorokat, és kicsit magába szállva megköszöni Önnek, hogy mellette áll!

    “Aki meg azt írta,ismeri mindkét félt szerintem hazudik…Hazudik,mert szerintem akkor tényleg ismerné 3G-t.”
    Hazudik, mert akkor tényleg ismerné 3g-t? Az nem hazudik, aki nem ismeri N.L.-t, csak állítja, hogy az érem mindkét oldalát ismeri, hogy egyedüliként átlátja a helyzetet?
    Ne haragudjon, de Önnek mit jelent az “ismerni” szó? Ezt is lehet többféleképp értelmezni.

    csepeli!
    Pont nekem ne akard megmagyarázni légy kedves!
    A kérdés csupán annyi, hogy mikor is kellett volna tájékoztatni az ügyvédnek, ügyfelét? Mikor is kellett volna tudnia, hogy gulyás a saját számlájára utaltatta a pénzt?
    Lehet ezt is többféleképpen magyarázni, de a lényeg nem változik! N.L.-től vonták le azt a pénzt, amit gulyás a saját számlájára utaltatott, és nem fizetett vissza!

    “Miután fentiek a rokkantnyugdíjas tudomására jutottak, felkereste dr. G.G.G. ügyvédet, aki azt a választ adta, hogy ne foglalkozzon a dologgal.”
    Ugye ez nem azt jelenti, hogy N.L.-nek kellett volna visszafizetnie, amit gulyás zsebrerakott?

  230. Gordon szerint:

    Na, na! Azért álljon meg a díszlépés sógorné! Azt írod: “A mocsok meg az egész fórumon van.”

    Nem, a mocsok nem a fórumon van, hanem ott ahol egyesek azt képzelik hogy bármikor büntetlenül elsikkaszthatják egy rokkantnyugdíjas pénzét, majd ezzel összefüggésben egészségkárosodást okozhatnak neki. Ez az igazi mocsok és szégyen, nem ez a fórum.

  231. Vica szerint:

    Kedves Sógornő! (ha valóban az vagy)

    Örülök, hogy a hír valótlannak bizonyult, s legalább Nektek nem tartozik a kedves sógor. 😀 Kedves Tőled, hogy aggódsz a családomért és a munkámért, de sajnálom, hogy kicsi a fantáziád. Úgy látom, hogy csak pultosként tudsz elképzelni egy közértben, vagy egy 100 Ft-os boltban. 🙂 Mivel eszedbe sem jut, hogy az ember mást is árulhat, méghozzá úgy is, hogy közben folyamatosan a számítógép előtt kell ülnie, hát tájékoztatlak, hogy van ilyen is. Bizonyára azt sem vetted észre, hogy elég keményen dúl kis hazánkban a válság, ami sajnos azt is jelenti, hogy a munkaügyi hivatal kivételével kevés helyen tolongnak hosszú tömött sorokban az ügyfelek, s sajnos van időm be-benézegetni a fórumra.
    Egyébként pedig úgy gondolom, semmi közöd a családomhoz, s főleg a gyerekeimhez. Foglalkozz csak a sajátjaiddal, ha vannak.

  232. csepeli szerint:

    T!

    Egyáltalán nem mindegy a dolog, ugyanis itt többen is minduntalan 5 éves tartozásról beszélnek, holott ez a tartozás csak 2 éves!

    Ha történetesen a pénzt Gulyás még 2004 novemberében kifizeti Némethnek, akkor azt 2005 tavaszán Némethnek magának kellett volna visszafizetnie. És akkor ugyanúgy nullán állt volna, mint ahogy ténylegesen is nullán állt 2007 nyaráig, amikor elkezdték tőle levonni a pénzt.

    Tehát Németh csak 2007 nyarától szenvedett ténylegesen kárt, szó nincs arról, amit itt sokan írnak, hogy már 5 éve szenvedne emiatt.

    Az meg, hogy a pénzt Gulyás melyik számlájára utalták, Németh szempontjából tökéletesen mindegy. Ha másik számlára utalják, Némethnek ugyanúgy nincs hozzáférése.

  233. Vica szerint:

    Kedves csepeli!

    Annak alapján, amiket írsz, úgy gondolom, hogy vagy rendesen félrevezettek, vagy szereted a csúsztatásokat. Pl:

    “Tehát Németh László igenis tudta, hogy a pénzt Gulyásnak utalták, igenis tudta, hogy volt másodfokú tárgyalás, igenis tudta, hogy azt elvesztette, és igenis tudta és elfogadta, hogy a pénzt ő nem kapja kézhez, mert majd Glyás fogja azt visszautalni.”

    Ha megengeded, leírom, mi a gond ezzel a mondattal:

    1. “Tehát Németh László igenis tudta, hogy a pénzt Gulyásnak utalták”
    Valóban. De nem mindegy, mikor, hogyan és kitől tudta meg. A másodfokú ítélet után Neki címzett fizetési felszólításból.

    2. “igenis tudta, hogy volt másodfokú tárgyalás, igenis tudta, hogy azt elvesztette”
    Mint a fentiekben kifejtettem, mindezt utólag tudta meg. Sajnos a tárgyalásra sem tudott elmenni, mivel nem tudott róla. Ha elment volna, talán el sem veszítette volna.

    3. “és igenis tudta és elfogadta, hogy a pénzt ő nem kapja kézhez, mert majd Glyás fogja azt visszautalni.”
    Ez pedig nem igaz. Nem tudom, hogy valaki félre informált Téged, Te találgatsz, vagy szándékosan csúsztatsz.

  234. Vica szerint:

    Kedves csepeli!

    “Ha történetesen a pénzt Gulyás még 2004 novemberében kifizeti Némethnek, akkor” most nem lenne semmi problémája a védencednek, mert úgy járt volna el, ahogyan az egy ügyvédtől elvárható lett volna. (Elnézést, de nem emlékszem a dátumokra. Ez abban az esetben igaz, ha 2004-ben kapta gulyás a pénzt, s azt záros határidőn belül átadja Németh úrnak.)

    Nem az a kérdés, hogy Németh úr mikortól szenved gulyás sikkasztásától (bár nem elhanyagolható ez sem, hiszen ha előbb tudja, hogy a Neki címzett pénz az ügyvédje számlájáról az ügyvédje APEH tartozására került kiegyenlítésre, bizonyára előbb lett volna lehetősége lépni, s akkor a bíróságnál sem avult volna el az ügy), hanem az, hogy egy ügyvéd nem járt el a tőle elvárható gondossággal ügyfele pénzének kezelésekor. A letéti számláról ugyanis régen ki kellett volna fizetnie Németh úrnak, s a visszafizetés akkor már az Ő dolga lehetett volna. Sajnos nem így történt.

  235. Sógornő szerint:

    Vica:
    Én hús-vér sógor-nő vagyok. Nem bújok Nick nevek közé mit ti.Van fantáziám lehet hogy több mint neked.És egyáltalán nem érdekel mit csinálsz, egy ilyen “ember” engem nem érdekel.Nem érdekel sem a munkád sem a családod. Neked sincs semmi közöd a Gulyás családjához, mint ahogy azt már elég rendesen belekevertétek.Érdekes módon ideges leszel ha a te családod kerül szóba. Szerinted más nem így van ezzel? Szerencsére van gyerekem és sokat is foglalkozom vele. Még-egyszer elmondom nekem mert úgy látszik nem nagyon érted a helyzetet. Nincs közöm a Gulyás Gábor dolgaihoz mint ahogy neki sincs az enyémhez. Azért írtam ennek a fórumnak mert hazugságot terjeszt, amikor azt írja hogy bármi köze lenne a Játszó-házamhoz. Innentől kezdve le szeretném zárni a vitát.

  236. papa szerint:

    T.vica A másodfok az olyan mint az iratismertetés nem kötelezö megjelenni mert a biroság nélküled hoz itéletet.

  237. csepeli szerint:

    Vica!

    Megdöbbentő, hogy nem vagy képes még Németh László saját mondatait sem értelmezni!

    Németh László írta: “Miután fentiek a rokkantnyugdíjas tudomására jutottak, felkereste dr. G.G.G. ügyvédet, aki azt a választ adta, hogy ne foglalkozzon a dologgal. Nem is foglalkozott, mert ha nem Ő kapta a pénzt, hanem az ügyvéd, akkor dr. G.G.G.-nek is kell visszautalni, aki ezt nem tette meg.”

    Még ezek után is azt mered állítani, Vica, hogy nem igaz az, hogy N.L. tudta és elfogadta, hogy a pénzt ő nem fogja kézhez kapni, hanem azt majd G.G. fizeti vissza?

    Tanulj már meg olvasni és ne fárassz a hülyeségeiddel!

    Ezt pedig csak kitaláltad:

    “Valóban. De nem mindegy, mikor, hogyan és kitől tudta meg. A másodfokú ítélet után Neki címzett fizetési felszólításból.”

    Ez a te kitalációd, Németh sohasem írta meg, hogy ő mikor és honnan értesült a másodfokú ítéletről.

  238. csepeli szerint:

    Vica:

    “Nem az a kérdés, hogy Németh úr mikortól szenved gulyás sikkasztásától”

    De igen, ez a kérdés, mert én pontosan erről beszélek, te ne tereld itt el a témát!

  239. obama szerint:

    Csepeli
    Nincs igazad, mert Németh úr az elsőfokú ítélet után megkapta volna az összeget, sajátjaként rendelkehetett volna vele egészen a másodfokú ítélet jogegőre emelkedéséig, ha azt Gulyás átadja neki. Arra költhette volna az összeget amire akarta volna, de ezt nem tehette mert ebben Gulyás akadályozta. Az más dolog, hogy a másodfok jogerőre emelkedése után neki kellett volna kifizetni a meghatározott összeget a pernyertes félnek, de azt már Ő dönthette volna el, hogy egy összegben, vagy részletfizetést kérve teljesítette volna, vagy esetleg megvárt volna egy végrehajtást.
    Összegezve: Németh úr nem rendelkezhetett a neki elsőfokon megítélt összeg felett Gulyás hibája miatt, tehát Gulyás attól a perctől kezdve tartozott ezzel az összeggel amikor az a számlájára beérkezett. Az elsőfokú ítélet nem tartalmazza azt, hogy az átutalt pénzt érintetlenül hagyva kell megőrizni a másodfokú ítéletig. Akkor miről beszélsz?

  240. LB szerint:

    csepeli!

    A bíróság kinek a javára ítélte meg a pénzt 2004-ben?
    Én úgy tudom, nem a “kis kedvenced”-ére!
    Ő mégis a SAJÁT számlaszámát adta meg, ahova a megítélt összeg be is folyt! Ezt ő nem utalta tovább N.L számára, hanem saját javára használta fel. Tehát a “kis kedvenced” 5 éve tartozik a megítélt összeggel!
    Ebből a szempontból a másodfokú bírósági ítélet nem releváns!

    Viszont ha már ilyen jól ismered az “ügyvéd urat”, akkor felvilágosíthatnál bennünket: Miért inkasszózott az APEH a számlájáról?

    Magyarul: MILYEN KÖZTARTOZÁSÁT NEM VOLT HAJLANDÓ MEGFIZETNI?!

    He erre azt mondod, hogy semmi közöm hozzá, nagyon tévedsz!
    Nekem mint választópolgárnak jogom van tudni, hogy a képviselőink tisztességesek-e, méltók-e a bizalmunkra!
    Gondolom, a képviselői tiszteletdíj – amit a köz pénzéből kap – felvételekor az “ügyvéd úr” az első sorokban állt. Ugyanakkor a köztartozását nem hajlandó megfizetni?!!!
    Úgy gondolom, ez lagalább akkora disznóság, mint amit N.L-lel szemben elkövetett!
    Az elmúlt hetekben határozottan az a véleményem akakult ki, hogy nem egy megtévedt báránykáról van itt szó. Ha így lenne, már rég fizetett volna, és nem lenne ügy. Ő tudatosan, előre megfontolt szándékkal adta meg a magánszámlája számát, hogy az APEH onnan tudjon inkasszózni, ahogy meg is történt.
    Hiába csűröd, csavarod itt a szót, lobogtatod az alkotmány néhány bekezdését, attól még a “kis kedvenced”-et nem fogod tisztára mosni.
    Úgy gondolom, a közösség által elfogadott erkölcsi normák erősebbek a jognál! Lehet hogy jogilag az “ügyvéd úr” a “sikkasztásnak látszó cselekedet” ügyében ártatlan, de az általam elfogadott erkölcsi normák alapján BŰNÖS!

  241. papa szerint:

    L.B.az baj hogy négy évente egy napig vagyunk választo polgárok a többi napon adózo polgárok vagyunk mindegy kivan hatalmon mert a többi napon senkit nem érdekel a választo polgári jogod.

  242. csepeli szerint:

    obama:

    Amikor Németh úr megtudta, hogy a pénz Gulyáshoz beérkezett, nem kifogásolta, és nem háborodott fel azon, hogy ő azt nem kapta kézhez, hanem elfogadta, hogy majd Gulyás ebből vissza is fogja fizetni. Nyilván azért nem közvetlenül Némethnek fizettek, mert az elsőfokú ítélet nem volt jogerős, tehát az volt az elképzelés, hogy a pénzt letétbe helyezik a másodfokú ítéletig.

  243. csepeli szerint:

    LB:

    Az alkotmányra való hivatkozás nem jogi csűrés-csavarás, hanem a jogállam alapvető sarokkövére való hivatkozás, és ezzel szemben a te kis magánvéleményed egy kalap szart sem ér!

  244. Gigi szerint:

    Gordon,

    máshol írtam már, talán itt még nem: apósomat autó ütötte el zebrán, combnyaktörésből 8 napon túl gyógyult, perelni kezdte gázolóját, csepeli ügyvédet kért fel (3g), akinek fizetett 50.000 Ft-ot, és aki el sem ment a tárgyalásra, bojtárt sem küldött, csak felszívódott (a pénzzel). Az örege szerencsére jobban jött ki a sztoriból, mint NL, mert egymaga is megnyerte a pert, a biztosító nem győzött fizetni, viszont 3g akkor is cserbenhagyta, becsapta… Nos, ilyen és hasonló történetekkel tele a padlás, ez (is) a szomorú…

  245. igazságlászló,nem igaszság osztó mivel olyan nincs... szerint:

    Sógornő,inkább hagyjuk…Ezt az információt talán akkor előbb rendezd az élettársaddal.Hogy ki kicsoda nyalta a másik seggét fényesre -gondolom itt már beszállsz a történetbe- nem kommentálnám.Nem mindegy,hogy a f….. melyik végén állunk!!!! Ja és az sem mellékes ki áll mögötte,ügye? További kommentektől kiméld meg magad és engem is.Béke veletek.

  246. LB szerint:

    csepeli!

    Ezt vártam tőled, és nem csalódtam!
    Viszont újra megkérdezem:
    MILYEN KÖZTARTOZÁSÁT NEM VOLT HAJLANDÓ MEGFIZETNI AZ “ŰGYVÉD ÚR”?

  247. obama szerint:

    Szerintem Gulyás megvezette Németh urat azzal, hogy maradjon letétben a pénz, és nem világosította fel, hogy azt nyugodtan elköltheti, de ha másodfokon veszítenek, akkor viszont majd fizetni kell. Ezt a feltételezésem az támasztja alá, hogy tudomásom szerint a pénzt számlára érkezést követően azonnal inkasszózta az APEH, tehát nem tudta volna azt Németh úrnak átadni. Gulyás tudott az inkasszóról, mert az APEH és a Bank is értesítette, valamint a számlaszám egyenleg kivonatán is szerepelt. Ennek ellenére az inkasszót követően a rossz hírt nem közölte Németh úrral, sőt megjátszotta, hogy minden rendben van a pénz körül, ezért érte meglepetésként Németh urat a tőle eszközölt levonás. Egyébként Gulyásnak kutya kötelessége lett volna a téves átutalást követően azonnal helyrehozni a “bakit” és a letéti számlaszámra átutaltatni a peren megítélt összeget.(ha inkasszózták, kölcsön kellett volna kérnie)
    Ezért igaz az, hogy a tartozás ettől az időponttól élt, mert mint sajátját vonták meg tőle, s az ügyfele nem tudott volna felette korlátlanul rendelkezni .

  248. csepeli szerint:

    obama:

    Az inkasszózásnak ebből a szempontból semmi jelentősége. A pénz nincs megpántlikázva, hogy ez itt a Németh úr pénze, tehát hiába inkasszózták azt az egyik számláról, ettől még pl. egy másik számláról, dunyha alól vagy akárhonnan azt ki lehetett volna fizetni.

    LB:

    Honnan a faszból tudjam?

  249. T. szerint:

    Csepeli!

    Kicsit ebbe belekeveredtél!:-) Azt, hogy N.L. mit írt a fórumra, nekem ne mutasd be! Pont azzal vitatkozol, aki nem a fórumról ismeri az ügyet? Pont annak írod, aki pontosan tudja, hogy mikor, honnan tudta meg N.L? Te honnan tudod, hogy mit, mikor, és honnan tudott N.L., ha nincs dátum írva az általad bemásolt idézetben, ill. a fórumon?

    „Az meg, hogy a pénzt gulyás melyik számlájára utalták, Németh szempontjából tökéletesen mindegy. Ha másik számlára utalják, Némethnek ugyanúgy nincs hozzáférése”

    Nem mindegy! Az ügyvédnek a letéti számláját kell megjelölni minden esetben, nem pedig a saját magánbankszámláját! De ezt Neked jobban kellene tudnod! Amennyiben továbbutalja a pénzt, N.L. eldönthette volna, hogy mi akar kezdeni vele. Vagy, mikor, hogyan fizeti vissza az alperesnek!

    „Nyilván azért nem közvetlenül Némethnek fizettek, mert az elsőfokú ítélet nem volt jogerős, tehát az volt az elképzelés, hogy a pénzt letétbe helyezik a másodfokú ítéletig.”

    Ez nem nyilvánvaló, ne haragudj! Az alperes arra a számlára fizetett, amit gulyás megjelölt! Jelen esetben a saját számláját! Az alperesnek elképzelése sem volt róla, hogy az gulyás magánszámlája!

    Azt pedig végképp ne Te mondd meg, hogy N. L. mit gondolt, és mit mondott, fel volt –e háborodva, avagy nem! Ha csak nem Te vagy az, de ez ugye lehetetlen!:-)

    Jóéjt!

  250. LB szerint:

    csepeli!

    Te kis közgazdasági zseni!
    Miért lett volna az jó N.L-nek, ha a “kis kedvenced” számláján hagyja fialni a pénzét?
    Normális esetben saját nevében beteszi egy befektetési alapba, ahol neki kamatozik, és ha másodfokon veszít is, a haszon az övé és nem másé.
    Ha jól csinálja, 3 év alatt meg is duplázhatta volna a pénzt!
    De ha nem akart volna kockáztatni és államkötvénybe fekteti, 3 év alatt akkor is tisztes haszont tehetett volna zsebre!

    De hogy a kérdésedre is válaszoljak: szopd ki a sajátodból!

  251. csepeli szerint:

    T:

    Igen, a letéti számlát kellett volna megjelölni, de az eredmény ugyanaz: Gulyás a letéti számláról is elkölthette volna a pénzt (ha nem is az inkasszóra, de bármi másra), és N.L. nem fért volna hozzá a letéti számlához sem. Ebből a szempontból nincs jelentősége, hogy melyik számlára ment a pénz.

    A pénz nem egy olyan dolog, amire rá van írva, hogy ez X.Y. pénze. Ha kapok kölcsön egy ezrest, később nem ugyanazt az ezrest fogom visszaadni, hanem egy másik ezrest, mégis kifizetem a tartozásomat.

    Tehát tökmindegy, hogy milyen számlára ment a pénz, és mi történt vele, a követelést tetszőleges más pénzzel is ki lehetett volna egyenlíteni.

  252. Sógornő szerint:

    Nekem nincs élet-társam csak férjecském. Aki egyébként nagyon mérges rád amiért HAZUDSZ össze-vissza,úgyhogy szerintem mostanában ne nagyon találkozzatok össze mert nagyon irgum-burgum lesz . Egyébként meg az I betűt vedd már le a neved elöl mert a GAZSÁG jobban illik hozzád. És ha már a tartozásokról beszélünk add már meg a 10 ezer ft-ot amit én fizettem ki nektek a hajó-jegyre a cuki kis csajoddal együtt tudod amikor a Gulyással partyztál a hajón. Elfelejtetted, vagy amnéziád van?
    Én nem nyalom a Gulyás seggét én a sogórnője vagyok. Az ügyeihez semmi közöm. De én nem tagadom meg én nyíltan idejöttem elmondtam én vagyok a sogórnője, és a Játszó-ház az enyém nem a Gáboré. De te Hazudsz össze vissza és letagadod a TESTVÉREDET. Vagy már azt is elfelejtetted hogy így szólítottad. Szerintem Gazság László te maradj kusba. Mert ha én egyszer kinyitom a számat,a Fórumosokat borogatni kell majd mert el fognak ájulni a dolgaidtól. Én nem félek tőled. Szerintem vigyázz inkább az ARANYTOJÁST TOJÓ TYÚKODRA. Még a végén ellopják azt mehetsz vissza benzinkutasnak, nem DOMINIKÁRA. Te ISTEN barma te!

  253. csepeli szerint:

    LB:

    Milyen 3 évről beszélsz, te paraszt?
    2004 novemberében jött be a pénz, és 2005 júniusában már vissza is kellett fizetni! Onnantól kezdve pedig már ketyeg a késedelmi kamat, tehát kurvára nem éri meg befektetni még évekre!

  254. LB szerint:

    csepeli!
    Mondtam már, a stílus maga az ember!
    Te ilyen vagy! Hogy magadtól vagy megbízásra, azt nem tudom, de nem is lényeges. Mostantól számomra nem létezel.

  255. Sógornő szerint:

    Keves Gazságosztó:

    Még annyit azután megyek aludni mert én korán kelek, nem alszom délután 2-ig mint te.
    Tudod az a legmocskosabb az egészben hogy van egy barát, legalábbis az ember azt hiszi.
    Persze hogy a többiek értsék most nem rólam van szó.Nekem szerencsére nincsenek ilyen “barátaim”. Azt hiszed hogy a barátod, beengeded a házadba, segítesz neki a bajban, kihúzod a szarból, eteted, a barát-nőjével együtt. Megőrzöd a titkait, nem úgy mint ö a tiedet. Aztán csúnyán rászeded, hazudsz neki, átvered de csúnyán ám. És amikor a barátról rosszat kezdenek írogatni ő is el kezd köpködni. Tudod te Gazság László te vagy a legmocskosabb ember a világon.Tudod miért mert te egy asztalnál ültél a Gulyásal a barátod volt bárki megmondja. Számtalanszor húzott ki a szarból. Szégyelld magad de borzalmasan. Hogy van pofád még itt írogatni. Én a helyedbe vissza takarodnék DOMINKÁRA és vissza sem jönnék.

  256. Gigi szerint:

    Mondom (vagyis egy másik témában mondtam), hogy adminék nem dolgoztak ma egész nap: azt és úgy lehet itt írni, ahogy ki-ki nem szégyell… Már meg se rezdülök az ordító helyesírásra, a félreütésekre, amikor az indulatok kénköves esőként zúdulnak alá… 🙁 Ember legyen a talpán, aki ezek után igazságot tud tenni…

  257. Papi szerint:

    Gigi!
    Tudod mit, tökéletessen igazad van ezért hgytam abba az egészet!

  258. Béla szerint:

    csepeli, te olyan egyszerű vagy…

  259. LB szerint:

    Gigi, Papi!

    Szerintem pont ez volt a céljuk.
    Bármi áron elérni, hogy a téma lekerüljön a címlapról!
    Hogy ez sikerül-e, csak rajtunk múlik.

  260. Gigi szerint:

    Hát, szerintem elég erősen beégett itt a köztudatba a dolog, és a vehemenciát leszámítva is ébren tartják azt a vélemények. Persze sokan nem tartják sokra néhány “unatkozó-fórumozgató” ember hsz-ének erejét, és a szélesebb nyilvánosság kedvéért tényleg kellene valami megmozdulás. Kár, hogy felhívását Vica visszavonta (ha jól emlékszem).

  261. Engem csak 15e húzott le... szerint:

    Szeretném visszakapni azt a pénzt én is,amit egy kérelem során egy A4 méretű papírra fejléc és komolyságtartalom nélkül írt rövid két sorba (megjegyzem ezt én is leírhattam volna ugyanigy,de én komolyan gondoltam…).Azt hittem viccel,de nem…Az eredmény egyenlő volt a nullával,mert szerinte igy jó lesz.Köszönöm Gulyás úr!

  262. Vica szerint:

    Kedves Gigi!

    A szentté avatásra gondolsz? 🙂
    Ez igazán csak rossz tréfa volt részemről, nem gyaláznám meg a szenteket efféle megmozdulással. 🙁

    Ha valóban érdemesnek tartjátok, hogy demonstráljunk gulyás ügyben, akkor annak nem egészen ez a módja. Azt, mint tudjátok előre be kell jelenteni, engedélyeztetni kell, stb.

    Egyébként az a véleményem, hogy ha valakinek kárt okoztak, azt (ha még nem évült el) jogi úton lehetne, és kellene is rendezni. Erre nem alkalmas (szerintem a demonstráció), ellenben ha azért demontrálnánk, hogy becstelen ember ne vehessen részt a közéletben a továbbiakban, annak értelmét látom.

    Engem nem érdekel, hogy a károsult (amiben azért nem hiszek), a csepel.info, vagy a FIDESZ szervezné, (szélsőségesekhez nem csatlakoznék), elmennék (bár sohasem jártam semmiféle tüntetésre).
    Nosza kedves szervezők, itt a “nagy” feladat. Ez bizonyára benne lenne a Csepel újságban is, 🙂 mint valami előrehozott FIDESZ választási hadjárat 🙂 🙂 🙂 ) Jelentem, ha lesz ilyen jellegű megmozdulás, ott nem politikai céllal leszek jelen, hanem azért, hogy a károsultak megkapják a pénzüket attól, aki Nekik kárt okozott. (Nem segélyként az Önkormányzattól.)

  263. Vica szerint:

    A második átdolgozott kiadásomban 🙂 véletlenül bennfelejtettem az utolsó két mondatot, melyet helyesbítenék a harmadik bekezdésemmel. Elnézést kérek, hogy nem olvastam át, mielőt elküldtem.

  264. Vica szerint:

    … és bocs az elütésekért is.

  265. Gigi szerint:

    Vica,
    igen, a demonstrációra gondoltam, amit valaki (arra nem emlékszem, hogy Te voltál-e) e hét vasárnapra hirdetett meg (aztán vont vissza). Igazad van, hogy a pénz(eke)t jogi úton célszerű visszakövetelni, mint ahogy sínen is van a kétmillás ügy a behajtó által. Ámde a közéletben való szereplés ellen látványosabban is tiltakozni kellene, mert itt ugyan sok hang sokrétűen szólal meg, de belterjesek is maradunk, és az indulatok is csak elszabadulnak… Úgyhogy azokat buzdítom szervezkedésre, akik eleve nyilvánosságot adtak az ügynek: vigyétek végig a tiltakozást, ne csak hangulatkeltés legyen…

  266. […] Gulyás mégis búcsúzott az MSZP frakciótól […]

  267. […] Gulyás mégis búcsúzott az MSZP frakciótól […]

  268. […] Gulyás mégis búcsúzott az MSZP frakciótól […]

Itt lehet hozzászólni !