Trump: Orbán Viktor nagyszerű munkát végzett

888

Erről beszélt a magyar kormányfő és az amerikai elnök a közös sajtótájékoztatójukon.

A két politikus találkozója egy négyszemközti megbeszéléssel indult, amelyet egy félórásra tervezett plenáris megbeszélés követett. Az Ovális Irodában tartott sajtótájékoztatót Donald Trump köszöntője indította, amiben elmondta, hogy Orbán Viktor nagyszerű munkát végez. Mint fogalmazott, Magyarország a NATO büszke tagja, és kiváló kapcsolatok fűzik az Egyesült Államokhoz.

A magyar kormányfő először is megköszönte a meghívást, majd kijelentette: „büszkék vagyunk, hogy hozzájárultunk az USA fejlődéséhez.” Mint mondta, nagy volt a várakozás a magyar delegáció részéről a megbeszélés iránt, hiszen a cél az, hogy a két fél erősítse stratégiai szövetségét.

Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy együtt állunk az Egyesült Államokkal az illegális migráció és a terrorizmus elleni harcban – mondta Orbán Viktor, emellett pedig kiemelte a kereszténység védelmét.

Donald Trump is hangsúlyozta: a magyar kormány nagyszerű munkát végez a keresztényekért.

Újságírói kérdésekre Donald Trump beszélt többek között Kínát érintő vámtarifákról, és Irán helyzetéről, de kérdezték a magyar miniszterelnökről is. Az amerikai elnök szerint Orbán Viktor „kemény ember, de tiszteletreméltó”, mégpedig azért, mert jót tett az emberekkel, akik ezért tisztelik őt. Magyarországon az emberekkel az emberekért dolgozunk. Ez a jelszó – szögezte le Orbán Viktor, aki emlékeztetett, hogy 2011-ben fogadták el Magyarországon az új alkotmányt.

Fotó: Reuters

Forrás: 888

21 hozzászólás “Trump: Orbán Viktor nagyszerű munkát végzett” bejegyzésre

  1. Gábor László szerint:

    Eredetileg Trump elnököt a kőbányai szopófantom látogatta volna meg ,  de ő az utolsó pillanatban visszalépett az  utazástól .  Ekkor ugrott be helyette  Tolvbán Loptor , aki kitűnően helyettesítette a “mestert” .  Tolvbán kapott 20 percet ,  ami elegendőnek bizonyult .

    orbánviktor nem politikus !  MÁR NEM AZ !  Már csak egy börtöntől rettegő hazug közpénztolvaj bűnöző ,  aki politikust és miniszterelnököt SZÍNÉSZKEDIK .
    Közpénzt lopott ,  választást csalt ,  állampárti diktatúrát építget ,  borzasztó náci-agymosást folytat a hatalom-megerőszakolt KÖZmédián keresztül (sajnos túl jó hatásfokkal elérve a primitívebb rétegeket)
    Becsapja saját magát ,  aki orbánviktort még mindíg politikusnak tekinti ( legyen az akár Amerika elnöke , EU-s pártvezető ,  vagy egy balmazújvárosi gyógyszerész…..)

  2. királyerdei szerint:

    And what the fuck do you know about american politics?Shot the fuck up,and go back to your rathole!!!Fucking asshole!

  3. Dagobert bácsi szerint:

    Királyerdei, what the fucking hell are you writing here?

  4. Jobban szerint:

    “The weaker the argument, the stronger the words.”

  5. Jobban szerint:

    “Trump Orbánnak: „Jó munkát végeztél, biztonságban tartottad az országodat.”
    „Orbán Viktor kemény ember, de nagyon jót tett az emberekkel. Egész Európában tisztelik az emberek” – mondta újságírói kérdésre válaszolva az amerikai elnök, aki azt is hozzátette: Magyarország a NATO tagja „és nagyon jó tagja”, emelte ki. A vendéglátó méltatta azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen, és leszögezte, hogy ez a kérdés Európában óriási problémát okoz.”
    http://mindenszo.hu/trump-orbannak-jo-munkat-vegeztel-biztonsagban-tartottad-az-orszagodat/

  6. Dagobert bácsi szerint:

    Orbán nagy elődje is jó munkát végzett, biztonságban tartotta az országát, ameddig meg nem jelentek Trump elődei és szarrá nem bombázták azt!

  7. Jobban szerint:

    “Orbán Viktor kemény ember, de nagyon tisztelt politikus és jót tett a magyarokkal, Európának pedig azért vannak problémái, mert nem azt teszi, mint Orbán – jelentette ki Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke az Orbán Viktorral közös sajtótájékoztatón.”
    https://pestisracok.hu/trump-szerint-europanak-azert-vannak-problemai-mert-nem-azt-teszi-mint-orban-nezze-meg-az-orban-trump-sajt

  8. Dagobert bácsi szerint:

    Orbán nem nagyon tisztelt politikus, hanem MÉLYEN tisztelt politikus! Nagyon sokan megtisztelik deréktól lefelé! 😀

  9. Jobban szerint:

    “Donald Trump amerikai elnök az Orbán Viktorral folytatott hétfői washingtoni tárgyalás végén azt mondta a magyar kormányfőnek, “olyan, mintha ikrek volnánk” – erről az Egyesült Államok budapesti nagykövete beszélt a 444-nek adott, szerdán megjelent interjúban.

    Azt is mondta Trump elnök:

    “Nem mindenki ért egyet velünk, nem mindenki szeret minket, de nézzük meg az eredményeinket”

    – idézte fel David Cornstein, kiemelve, hogy a találkozó egy kicsit valóban hosszabb volt a tervezettnél, ami jól jellemzi az Egyesült Államok elnökének a stílusát: ha érdeklődik valaki iránt, és sok kérdése van, elnyúlhatnak a találkozói.

    A nagykövet arról is beszélt, hogy Budapestre érkezése előtt az amerikai vezetés nem szentelt szinte semmi figyelmet Magyarországnak, “ez még az Obama-kormány hozzáállásából adódott”. Trump ehhez képest abból indul ki, hogy “barátok vagyunk, szövetségesek a NATO-ban, nagyszerű közös történelmünk van, és ennek megfelelő kapcsolatban kell lennünk egymással” – jelezte.

    Így amikor nagykövetként elkezdte a kapcsolatokat kiépíteni – mondta Cornstein -, az első dolga volt, hogy megmutassa, “Amerika szelleme és szíve is megváltozott Magyarország iránt”. Ezután jelentős amerikai politikusok érkeztek Magyarországra, utoljára Mike Pompeo külügyminiszter. “Megmutattuk, hogy mennyire másképpen kezeljük ezt a csodálatos országot” – hangsúlyozta, hozzátéve: remélték, viszonzásképpen Magyarország is tesz gesztusokat az Egyesült Államok irányába. “Néhány nagyon pozitív lépés történt is, úgyhogy eljött az ideje, hogy ez a két vezető találkozzék, én javasoltam a találkozót, az elnök pedig jól fogadta, és ez vezetett a miniszterelnök meghívásához” – fejtette ki.

    A washingtoni találkozó szerinte minden szempontból elérte a célját, és leginkább arról szólt, hogy a két vezető megismerje egymást. Sok mindenről volt szó, beszéltek a bevándorlásról, amit hasonlóan látnak, a határellenőrzésről, és szóba került a fegyvervásárlás, a kereskedelmi kapcsolatok bővítése is, de inkább csak általánosságok szintjén, most nem mentek bele az apró részletekbe – közölte, megjegyezve: arról volt szó, hogy ezekben az ügyekben, amelyek mindkét országot érintik, együtt kell működni.”
    https://www.blikk.hu/aktualis/politika/donald-trump-orban-viktornak-ugy-erzem-mintha-ikrek-volnank/yw7qc04

  10. Jobban szerint:

    “Donald Trump, az USA elnökének személyében nagyon erős szövetségest szerzett Orbán Viktor miniszterelnök — mondják elemzők a két politikus találkozója kapcsán. Az amerikai elismerés nemzetközi szinten megerősítette a magyar kormányfő pozícióit, de a találkozóból gazdaságilag is jelentősen profitálhat Magyarország.”
    https://magyarnemzet.hu/belfold/jeles-bizonyitvanyt-kaptunk-trumptol-6924962/

  11. Horváth János szerint:

    Egyik G nem vájja ki a másik G szemét.

  12. Nagyapó szerint:

    Trump elnök felismerte Orbán miniszterelnök egyre növekvő súlyát az európai politikában. Miután sok tekintetben egyetértenek,különösen, hogy mindkét vezető saját országának érdekét teszi első helyre, így természetes, hogy Trump támogatja Orbánt az EU választási küzdelemben. Az EU-ban valószínűleg nem lesz többsége a néppárt-szoci koalíciónak. Harmadik fél kell, ezek lehetnek a liberálisok, vagy mások. Itt lesz fontossá, hogy a Fidesz-KDNP hová áll. Trump erkölcsi támogatása itt válik jelentőssé.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  13. Jobban szerint:

    “Sokan akartak találkozni Orbán Viktorral, mert hallani akarták, hogy mit mond, és tudni, hogyan lehet tovább építeni a kapcsolatokat.”
    https://mandiner.hu/cikk/20190515_david_cornstein_trump_azt_mondta_a_vegen_orbannak_hogy_ugy_erzi_mintha_ikrek_volnanak

  14. Jobban szerint:

    “Orbán erős szövetségest szerzett Trump személyében”
    https://mandiner.hu/cikk/20190515_orban_eros_szovetsegest_szerzett_trump_szemelyeben

  15. Jobban szerint:

    “Orbán Viktor: A magyar kerítés olyan sikeres, hogy az Washingtonból is látszik
    Nem köt minket gúzsba a politikailag korrekt beszédmód. Volt miről beszélni.
    A migráció veszélyeit mindketten azonosan ítéljük meg. Itt értékelik, hogy Magyarország képes volt megvédeni a határait.”
    https://mandiner.hu/cikk/20190514_orban_viktor_a_magyar_kerites_olyan_sikeres_hogy_az_washingtonbol_is_latszik

  16. Dagobert bácsi szerint:

    Trumpot Putyin juttatta az elnöki székbe a választás manipulálásával. Orbánt is ő tartja hatalomban, s majd lehúzza a klotyón, ha már nem lesz rá szüksége!

  17. Johnny szerint:

    Nekem két másik “uralkodó” ugrott be, de csakúgy “flash”! 😛

  18. Jobban szerint:

    “„Jó nap volt ez Magyarország számára” – többek között ezt mondta Orbán Viktor az amerikai elnökkel, Donald Trumppal való találkozása után a Facebookra feltöltött videójában.

    A miniszterelnök elmondta, nosztalgikus érzések kerítették hatalmába, miután 18 év után újra a Fehér Házban járt. Az első alkalommal 1998-ban Bill Clintonnal, aztán később Bush-sal tárgyalt az ovális irodában. Orbán leszögezte, most egy „másfajta” vezetője van Amerikának: Trump egy erős, „világos fejű” vezető, célratörő ember, aki pontosan tudja, mit akar.

    A miniszterelnök azt is mondta a videóban, hogy Trump mindent tudott Magyarországról, amit tudni kellett, és az volt a célja, hogy jó együttműködés jöjjön létre Magyarország és Amerika között.

    A megbeszélés kiváló hangulatban telt, illetve kölcsönös tiszteleten nyugodott…”
    https://www.blikk.hu/aktualis/politika/orban-viktor-videoja-trumppal-valo-washingtoni-talalkozorol/kwk25tk

  19. Jobban szerint:

    “Nem akármilyen videót rakott ki Trump a hivatalos Twitter oldalára.
    Donald Trump kifejezetten pozitív, felmagasztaló, pozitív üzenetű, és zenéjű videót rakott ki az Orbán Viktorral történt találkozója kapcsán. Ez komoly megtiszteltetés!
    Yesterday, President Trump welcomed Prime Minister Viktor Orban of Hungary to the White House for a bilateral meeting!”
    http://mindenszo.hu/exkluziv-trump-orban-elott-tiszteleg-videoban-a-twitteren-video/

  20. Horváth János szerint:

    És ma mit mondott Trump? Fiatal, jól képzett, lehetőleg angolul tudó bevándorlókat szívesen
    látnak. Nesztek!

Itt lehet hozzászólni !