Elfogták az ereszcsatorna és rézkábel tolvajokat

Police, Mr. Gabee, Csepel.info

A testvérpár egy csepeli telephelyről lopott 1 millió 200 ezer forint értékben. A rendőrök mindkét férfit őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte letartóztatásukat.

A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2019. május 3-án 15 óra körül bejelentés alapján érkeztek egy csepeli telephelyre, ugyanis az egyik épület homlokzatáról 66 méter horganyzott ereszcsatornát és 100 méter rézkábelt tulajdonítottak el ismeretlen tettesek 1 millió 200 ezer forint értékben.

Az elkövetők az egyik ablakrácsot lefeszítették, majd az ablakot befeszítették és a szakszerűtlen bontással 400 ezer forintnyi kárt is okoztak.

 

A rendőrök a nyomozás során rövid időn belül azonosították a bűncselekménnyel gyanúsítható 21 éves budapesti B. Rolandot, akit a helyszín közelében még aznap elfogtak.

 

A nyomozók a férfi társát szintén azonosították, majd az ismeretlen helyen tartózkodó 29 éves B. László ellen elfogatóparancsot adtak ki. A férfit a rendőrök 2019. május 7-én délelőtt Csepelen fogták el.

A rendőrök mindkét férfit lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt. ​

Egy hozzászólás “Elfogták az ereszcsatorna és rézkábel tolvajokat” bejegyzésre

  1. Dórika szerint:

    Ezek nem férfiak voltak hanem tuti ómigránsok, a … anyjukat már!

Itt lehet hozzászólni !