Csepelen magasabb a lakáskiadás hozama, mint a Belvárosban

HVG

Egyre többen vesznek fel hitelt, hogy befektetési céllal vegyenek ingatlant. Csepel az önkormányzati fejlesztéseknek köszönhetően az elmúlt években alvóvárosból ismét élhető és szerethető kerület lett. Ez hajthatta az ingatlanárak szokatlan emelkedését, a befektetési célú lakásvásárlásokat is – derül ki a HVG elemzéséből.

A lakásárak emelkedése miatt egyre több pénzre van szükség ahhoz, hogy valaki befektetőként jelenjen meg a lakáspiacon – áll az ingatlan.com és a money.hu elemzésében. Budapesten ehhez legalább 15-20 millió forint szükséges, a többi nagyvárosban pedig 10-15 millió forint. Részben emiatt, részben pedig a befektetés hozamánál alacsonyabb hitelkamatok miatt egyre népszerűbb a hitelre történő vásárlás a befektetők körében is.

Az idén a fővárosban 5,5 százalékos bruttó hozammal adhatók ki a lakások, ez csökkenést jelent 2018-as 6,1 százalékhoz és a 2017-es 6,7 százalékos átlaghoz képest.

A külső kerületekben ugyan erőteljes drágulás ment végbe az elmúlt 1-2 évben, ugyanakkor még mindig viszonylag alacsonyak az ottani árak a központi városrészekhez képest, de a lakásbérlők körében népszerűek. Ezzel magyarázható, hogy például Soroksáron, Pestszentlőrincen és Csepelen is 7 százalék körüli hozamot lehet elérni egy lakással. A legalacsonyabb hozamot a pesti Belváros hozza, ahol annyira drágák az ingatlanok, hogy az átlagos hozam csak 4,5 százalékos.

Vidéken elsősorban az egyetemvárosokban és a gazdaságilag erős városokban élénk az albérletpiac. Például Tatabányán kedvező 7,2 százalékos hozamot lehet elérni a lakáskiadással. Miskolc kiemelkedő, 7,6 százalékos hozamot nyújt, de Pécs is magas, 7 százalék körüli hozammal rendelkezik. A gazdaságilag erősnek mondható megyeszékhelyek közül Székesfehérváron 6,1 százalékkal adhatók ki a lakások, Győrben 5,9 százalékot mért az ingatlan.com.

Forrás: HVG

22 hozzászólás “Csepelen magasabb a lakáskiadás hozama, mint a Belvárosban” bejegyzésre

  1. Horváth János szerint:

    És ennek örülni kell?

  2. Tonyi szerint:

    Ha valami jó, annak általában örülni szoktak. A pénz nem minden, de ha nincs, akkor az rossz. 😊

  3. keménylegény szerint:

    A magasabb hozam az alacsonyabb vételár és a viszonylagosan magasabb lakbérek következtében alakul ki.
    Az írás arról nem ad tájékoztatást, hogy a többi kerület négyzetméteráraihoz képest holt tart Csepel?

    Azt se felejtsük el, hogy a közel tízmilliós lakosság lassan 40%-a a fővárosban és környékén él, a munkalehetőségek miatt.
    Az ország egyes tájai meg sorvadnak.

  4. Potter szerint:

    HVG-től vette át a cikket a Csepelinfó. Lám-lám most legalább nem kell ábel atinak (direkt kisbetű) odamenni és féknyúzozni a fórumba ahogy szokott.
    🙂

  5. keménylegény szerint:

    Nem szó szerint vette át.
    Az önfényezéssel egészítette ki.

  6. Jenci szerint:

    Az mindenképpen jó, hogy a magasabb ingatlan árak miatt nem tudnak idejönni más kerületekből a putrilakók. Például a Hős utcaiak.

  7. Horváth János szerint:

    Csepel alvóváros jellege semmit sem változott, az önkorinak ebben nincs szerepe. A cikk a
    befektetési szándékú ingatlanvásárlásról szól, ami nem az átlagpolgár játszótere. A lakás-
    építés mesterséges felturbózása ugyan növeli a GDP-t, de pont azok helyzetén ront, akinek
    valóban szüksége lenne önálló otthonra. Nem mindenki olyan szerencsés, hogy bagóért
    bérelhessen lakást a Várban.

  8. Dodó szerint:

    Csepel remek hely lett az elmúlt kilenc év alatt. Meglátszik a különbség a tolvaj szocik és a Csepelért dolgozó fideszesek között.

  9. kajakos szerint:

    Dodó ha meglátszik a különbség mutasd meg hogy hol. De ne a játszótereken…

  10. Jenci szerint:

    Kajakos, talán nézd még meg a bölcsiket, ovikat, a tereket, parkokat, a központot, ahol majdnem az összes panelházat felújították.

  11. kajakos szerint:

    Jenci a propagandista új nick néven 😀

  12. Betke szerint:

    Jenci, ne mondja, hogy a központban felhúzott igénytelen, oda nem illő pavilonsor telitalálat! A tér nagyon csúnya lett!

  13. barvagarbalarka szerint:

    Jenci:

    A majdnem összestől meglehetősen távol van a valós helyzet. Aztán azt is meg kéne nézni, hogy mennyi felújítás valósul meg az ott lakók saját zsebéből.
    De amúgy sem olyan nagy szám egy ilyen panelfelújítás, mert miből áll nagyrészt? Bevonják a házakat egy szigetelőréteggel, ami jó + mutatós, de ennél sokkalta több felújítani való lenne a panelházakban, hogy mást ne mondjak, pl. a teljes elektromos hálózat, ami nagyon sok panelházban botrányos. Szóval ezt panelfelújítási programnak nevezni kicsit erős, ez inkább csak kis kipofozás, szépítés, de ez nagyon a felszín.

  14. barvagarbalarka szerint:

    Betke:

    De, az, telitalálat, mert a fidesz csinálta, akkor pedig csak az lehet, nincs helye magánvéleménynek.

  15. Johnny szerint:

    “Csepelen magasabb a lakáskiadás hozama, mint a Belvárosban”
    Tehát felhívás keringőre, hogy jöhet a NAV, mert ebből a jó része schwartz, az is biztos! 😛

  16. Johnny szerint:

    Megint cenzúra?
    Kutya vagy! 😛

  17. Nagyapó szerint:

    barvagarbalarka! Igaz, nézzük meg, mibe került a panelek felújítása tulajdonosaiknak. Volt ház ahol az állam adott 1/3-ot, az önkormányzat másik 1/3-ot (ez a szokásos 2/3), és a tulajdonosa is 1/3-ot. Volt ház ahol a tulajdonosoknak INGYEN újították fel házukat. A lakások értéke ~1,5-1,8 mFt-tal nőtt. (Cserébe a lakók a patkányozó szocikra szavaztak, akik csak a rezsit növelték!)
    Igaz, nem festették ki a MAGÁNTULAJDONÚ panellakásokat, nem szereltek a MAGÁNTULAJDONÚ lakásokba klímát, stb. (Erre mondta a missziós, amikor a vadak a fülét rágták, hát…..nem kéne??)
    barvagarbalarka! És mit kaptak a családi házak tulajdonosai, akik saját pénzükből építették házaikat??

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  18. Johnny szerint:

    *Johnny szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    2019. május 04., szombat – 20:15
    A mai nap átsétáltam a téren…
    Valamik kellenenék még oda, mert el lehet még férni.
    Valami emlékmű?
    Még egy szobor?
    Még egy játszótér?

    /Johnny szerint:
    /A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    /2019. május 06., hétfő – 18:53
    /Nagyapó!
    /Mit kellene kapnod, mert szarul építetted meg?
    /Az a sajátod, ezek meg valamikor állami szarok voltak.
    /Abban igazad van, hogy senkinek nem kellett volna semmit adni, így lett volna fair!

    Mi van, nem tetszik a vélemény? 😉

  19. Potter szerint:

    Potter szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    2019. május 06., hétfő – 16:17
    Nagyapó!
    Tedd be ide azoknak a lakásoknak a listáját ahol INGYEN újították fel a panellakásokat. A lakók részéről ingyen ahogy te reklámozod immár sokadszorra!
    Tedd már be!
    Segítek, nem lesz olyan!
    Olyat találsz ahol önerőt nem kellett befizetni mert hitelt vett fel a háztömb és a közös képviselet, amit a megnövelt közös költséggel törlesztenek!
    Te ezt nevezed ingyenességnek?

    Ahol olyan eladó panellakást hirdetnek jelenleg eladásra ahol a fidesz elmúlt nyóc évében újítottak föl, ott mindenhol írják:
    “A panelprogram felújítását képező hitel törlesztését is tartalmazza a közös kltg”!

    Ahol pedig nem, ott maradt az önerő!
    Például a saját lakásomnál, ami bizony a szocik idejében lett felújítva 2008-ban, Uniós támogatásból és önerőből!

  20. csepelikerdezo szerint:

    Potter, ha rákeresel, akkor találsz olyan felületet, ahol nincs moderáció a cikk kommentelésénél 😆

  21. mitya szerint:

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
    A fityeszes vitya is tölük tanult.Talán már elfelejtetted,

  22. mitya szerint:

    A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.
    A fityeszes vitya is tölük tanult.Talán már elfelejtetted,

Itt lehet hozzászólni !