Videó: így hisztizett az MSZP polgármester-jelöltje

Csepel.info

Takács Mónika, az MSZP csepeli politikusa teljesen kiakadt, amikor a pártja nevét is bemondták a nevével az önkormányzat csütörtöki testületi ülésén, amikor megadták neki a szót. Ahogy a videón látható, ezek után már nem akart nyilatkozni. Lekapta a szemüvegét, rázta a fejét, fújtatott, később pedig úgy tűnt, hogy többször rángatózott is.

A látszólag nevetséges ok miatt kitört hisztéria magyarázata egyszerű. A politikus asszonyt a nép egyszerű, pártfüggetlen-civil gyermekeként próbálja eladni az MSZP az őszi választásokon. Ezért esett neki olyan rosszul, hogy a neve mellett pártja, a Magyar Szocialista Párt nevét is bemondták. “Köszönöm szépen, így már nem kívánok hozzászólni” – mondta, és ezzel elkezdődött a “műsor”.

Álfüggetlen, álcivil

Bár Takács Mónika 2014 óta a csepeli MSZP politikusa, hosszú procedúra során próbálták pártfüggetlen civil jelöltként bemutatni. Ehhez előbb egy civil szervezet vezetőjévé választották. Ennek elnökeként aztán pont saját magát találta polgármester-jelöltnek a legalkalmasabbnak. Ezek után – formálisan – beajánlotta magát a pártjának, és csak ez után választotta meg a pártja, az MSZP is polgármester-jelöltnek. A szocialista politikusnő csütörtökön valószínűleg úgy érezte, hogy a Magyar Szocialista Párt nevének kimondásával egyetlen pillanat alatt több éves aknamunkáját semmisítették meg.

Takács Mónika egyébként Szigethalmon, vagyis még csak nem is Csepelen lakik. Az, hogy az MSZP egy nem Csepelen élő politikust állít csepeli polgármester-jelöltnek, és még azt is odahazudják, hogy pártfüggetlen civil, akit a teljes ellenzék támogat, jól mutatja, hogy mit gondolnak a választóikról.

Nem először volt műsor

A Csepel.info úgy tudja, hogy Takács Mónika “megingása” messze nem az első, és picit sem a leglátványosabb ilyen jelenség volt. Információink szerint a politikus asszony még mentorának, Szenteczky Jánosnak is nekiment párszor. Pedig Szenteczky találta ki és javasolta őt “pártfüggetlen” polgármester-jelöltnek.

A pártfüggetlen, Párbeszédes Hudák János és a pártfüggetlen, MSZP-s Takács Mónika

A csepeli MSZP sincs túl jó formában. Az elmúlt években “beértek” az általuk elkövetett bűncselekmények büntetőperei. Így több párttagot, frakciótagot is jogerősen elítéltek. Az egyik, sikkasztás miatt a közelmúltban elmarasztalt közülük éppen Takács Mónika segítője volt: közös képviselőként oroszlánrésze volt a politikus asszony 2014-es egyéni győzelmében. A május 26-i uniós választások után ezért még az is elképzelhető, hogy a kötél-idegzettel nem magasztalható politikus asszonyt lecserélik az MSZP-hez szintén közel álló , ex-LMP-s, ex-párbeszédes Hudák Jánosra.

Csepel.info

23 hozzászólás “Videó: így hisztizett az MSZP polgármester-jelöltje” bejegyzésre

  1. Tonyi szerint:

    Gáz. Szerintem cseréljék le, ha ilyen hisztis.

  2. csepelikerdezo szerint:

    Ennél nagyobb műsort vártam, semmi rikácsolás nem volt.
    Azt nem értem, hogy aki rá fog szavazni, az miben bízik?
    Mondjuk nekem fingom sincs kire szavazzak, mert az egyik 19, a másik 20-1. Így csak valami ellen és nem valami mellett lehet voksolni maximum

  3. Horváth János szerint:

    Ha elolvastátok rendesen a fentieket, látható, sima lejáratás. A Fidesz nem először csinál
    ilyet!

  4. Johnny szerint:

    Nem olvastam és nem is néztem meg, mert leszarom…
    Amikor egy felelős városvezetés ilyenekkel foglalkozik, a közpénzből fenntartott oldalán, az stegénységi bizonyítványra vall.
    A Kozmosz sétányon történt fabalhéról meg semmit nem írnak, mert nem tudnak, nincs pártösszefüggés, igaz?

  5. Balos szerint:

    Aki MSZP-s jelölt volt, MSZP-s képviselő lett, és most megint MSZP-s jelölt, ne hisztizzen az MSZP nevétől. Rendkívül sokat mondó a viselkedése Mónikának, égőnek tartja, hogy szoci. Csepelen ez valóban égő, de akkor ne fogadja el a jelöltséget, és kapálgasson otthon, Szigethalmon.

  6. Lili Züllig szerint:

    Johnny,
    Köszi a cikket a Kozmosz sétányról!

  7. PU szerint:

    Johnny!
    “Amikor egy felelős városvezetés ilyenekkel foglalkozik…” – csakugyan. Ez is egyfajta üres hiszti. Egyetlen fa is jobban érdekelne huszonöt Mónikánál.

    Mellesleg a most kiásott fákat elültethetik nyugodtan bárhova, mert nem élik túl a nyári hőséget. Ősszel szokás fát ültetni.
    A sporttébolyt pedig akkor is megutáltam örök életemre, ha a körgyűrűtől a Kvassay-hídig egész Csepelt beborítják sportpályákkal meg futókörökkel. Ki se dugom többé az orromat a házból. Lassan már magyar élsportolóknak se vagyok képes szurkolni olimpián vagy VB-n. Pedig húsz-harminc éve még imádtam.
    Régen a gyerekek nem voltak agyament gondoskodásból kifolyólag biztonságilag kitiltva az életből iskola- és játszótér-karanténokba, részt vettek a közös dolgokból, így erősödtek, ügyesedtek, okosodtak és szoktak intelligenciára meg felelősségre. Most neveljük őket arra, hogy játszótér meg dolgozat és házifeladat az élet. Tessék bömbölni.

  8. Tonyi szerint:

    Kérdező, ez beszédes hiszti volt. Ez a nő pont olyan lenne a hatalomtól, mint Néró.

  9. Matula szerint:

    Tűvé tettem a videót, de nem találom a hisztit…

  10. patkány szerint:

    A csótányokat ki kell irtani !

  11. Horváth János szerint:

    Tényleg, hol a hiszti?

  12. […] az önkormányzat csütörtöki testületi ülésén, amikor megadták neki a szót – írja a csepel.info. Ahogy a videón látható, ezek után már nem akart nyilatkozni. Lekapta a szemüvegét, rázta a […]

  13. Matula szerint:

    Ahha! Tehát ez volt a hiszti…
    Hát – a cikk írója nem látott még nőt hisztizni… (bár szerintem inkább szándékos túlzásba esett)
    Ez kb olyan, mint mikor Horváth Gyula a kampány hevében “ordenáré” módon berontott az sztk nőgyógyászati rendelőjébe – csak ezt az ott dolgozók észre sem vették!

  14. Tonyi szerint:

    Aki mások előtt így viselkedik, az mit művel otthon?

  15. Dagobert bácsi szerint:

    Semmi hiszti nem volt, Takács Mónika köszönte, nincs hozzászólása! Röhejesek vagytok, azt hiszitek senki nem nézi meg a videót és beveszi az állításotokat!

  16. Dagobert bácsi szerint:

    Majd pont a ti sugalmazásotokra fogják lecserélni Hudák Jánosra! Persze, őt már rákényszerítettétek a képviselőségről való lemondásra, mivel a feleségét kívántátok anyagilag ellehetetleníteni!

    Különben a Caligula lova is legyőzné Borbély Lénárdot, ha a csepeli nép úgy akarja!

  17. Dagobert bácsi szerint:

    Mindenről Németh Szilárd tehet! Róla köztudott, hogy nálánál jobb képességűt nem tűr meg a környezetében! Így választotta Borbélyt helytartójának! Ő meg eminens tanuló, követi Némethet, ő se tűr meg magánál különbet! És így tovább! Ezt hívtuk az előző rendszerben kontraszelekciónak! Így épült fel a Kádár-rendszer is, meg ugyanezt építette ki Orbán, az MSZMP-s párttitkár KISZ-titkár fia is! Így a bukás bele van kódolva a Fidesz pártállam kormányzásába is!

  18. Jobban szerint:

    „Aki a kaviárbaloldalra és a neoliberálisokra szavaz, az az offshore-ra és a tőke Európájára szavaz” – nyilatkozta Schiffer az Azonnali.hu-nak. A portál az egykori pártelnöktől arról érdeklődött, kire fog szavazni az EP-választáson. Mint többek közt elmondta: „nem tudnék annyi Unicumot meginni, hogy a de facto Ujhelyi István által vezetett listára szavazzak”.
    http://mindenszo.hu/schiffer-jol-beszolt-az-ellenzeknek-kar-volt-szel-bernadettnek-annyit-randaliroznia-december-januarban/

  19. borsodivilagos szerint:

    Hudák lenne a legszimpatikusabb.

  20. Dzsendör sztádiz szerint:

    Hova lett a Kikötő utcai megállóból a jegyautomata?

  21. paneltomi szerint:

    Ez a kedves civil hölgy méltó folytatása lehetne a baloldali vagy inkább komcsi hagyományoknak Csepelen. Esze kb. gyök kettő mint Tóth Misinek, de igazi kirakatember lehetne. Az általa irányított intézmény a csőd szélén van, hogy lehetne erre az asszonyra bízni Csepelt?! Ébredjetek panel lakók, ez a hölgy nem titeket fog képviselni, hanem a semmit.

  22. Dagobert bácsi szerint:

    Ez a hölgy vezeti az ország egyetlen közművelődési intézményét, amely semmiféle önkormányzati és állami támogatást nem kap! Mindkettő megvonását Németh Szilárdnak köszönhetjük! Kötelező önkormányzati feladatot lát el, még sem kap egyetlen fillért sem! Németh Szilárd a kötelező önkormányzati feladatok ellátására hivatkozva akarta megszerezni az alapítványi tulajdonban levő Munkásotthon az általa kitalált és elfogadtatott Lex Munkásotthon nevű törvénnyel! A Kúria nem adott neki helyt, így továbbra is kiéheztetéssel akarja elfoglalni az intézményt!

    Kár erőlködni, minél jobban erőlteti, annál nagyobb lesz az ellenállás! Borbély jobban tette volna, ha folyósította volna az évi 30 Millió Forint önkormányzati támogatást, most nem lenne az ellenfele a polgármesterségért Takács Mónika! Borbélynak, akár csak Németh Szilárdnak nagyobb a makacssága, mint az ESZE! Az élet észszerű kompromisszumokon alapszik, ebben Borbély és Németh nem jár elől! Borbélynál ezen csodálkozom, mert Némethet hajlékonyan tudja kiszolgálni! Viszont az eszetlen birkózótól nem is vártam mást!

    Ezt add tovább Ábel Attila, ha mered! Csepelen nincs senki a Fideszben, aki ellent merne mondani Németh Szilárdnak! Ezért is bukott meg már kétszer is országgyűlési képviselőjelöltként! Ha még egyszer megbukik Csepelen, VAGY BORBÉLY VESZTI EL A POLGÁRMESTERSÉGET, ORBÁN ÚGY VÁGJA KI MINDKETTŐT, mint macskát szarni!

    Azt értse meg mindenki, az őszi választás nem Takács Mónikáról szól, hanem az ellenzék-Fidesz párharcról Csepelen! Hogy Takács Mónika-e a legjobb jelölt, lényegtelen! Az a lényeg hogy Németh Szilárd alkalmatlan mindenre, bár már minden volt! Szégyen hogy egy ilyen képességű ember az ország vezetésében van, és nem a kocsmában!

  23. Tsepeli szerint:

    Szégyen hogy a bukott kommunista senkiházik még labdába rúghatnak Csepelen. Szégyen a sok fogatlan buta proli akiknek köszönhetjük a bangónékat lakásmutyizó horváthot és társait, a gyilkos demét és a pedofil mszp-st.

Itt lehet hozzászólni !