Csak a falak maradtak meg a Notre-Dame-ból

Origo

A csodálatos templom több mint 850 éve uralkodik a párizsi szívek felett, ezért is jelentett többszörös szomorúságot párizsiaknak, franciáknak, európaiaknak, keresztényeknek, jószándékú embereknek, hogy hétfőn kora este kigyulladt a párizsi Notre-Dame székesegyház.

Megsemmisült a teljes tetőszerkezet, leomlott a huszártorony. Komoly veszélyben voltak a harangok és mindkét torony is, de végül a még nagyobb katasztrófát sikerült elkerülni. Kedden reggel is több vízsugárral hűtötték az épület izzó falait, hogy megakadályozzák a további pusztulást. A tragédia után szinte közvetlenül gyűjtés indult az egyetemes kultúra egyik jelképének újjáépítésére.

Az első kép a tűz után a templom belsejéből

Ügyészségi vizsgálat feladata lesz kideríteni, hogy mi okozta a párizsi Notre-Dame-ban keletkezett tüzet.Első körben nem merült fel sem gyújtogatás, sem terrorcselekmény lehetősége,a nyomozás hivatalosan gondatlanság miatt indult.

A francia főváros egyik jelképében a hétfő kora esti órákban keletkezett tűz valószínűleg azon az állványzaton, amit épp a tető, azon belül is a leomlott huszártorony restaulásához állítottak fel. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta a tüzet az állványzaton, mindenesetre onnan gyorsan átterjedtek a lángok a világhírű székesegyház tetejére. Először összeomlott a felújítás alatt álló katedrális kúp alakú tornya, a huszártorony, majd a teljes tetőszerkezet odaveszett.

Nem voltam messze az épülettől, amikor észrevettem a füstöt. Először azt hittem, hogy ez a Hotel Dieu, de aztán megértettem, hogy a székesegyház lángol.Amikor a Notre-Dame-hoz értem, tudtam, hogy nagy a baj, mondta Olivier De Chalus, a székesegyház önkénteseinek vezetője.

A környéken lakókat kimenekítették arra az esetre, ha beomlana a székesegyház. Az emberek az utcákon gyűltek össze, sokan sírtak, mások az Üdvözlégy, Máriát és más egyházi dalokat kezdték el énekelni.

A tűzoltók késő éjszaka jelentették be, hogy az épületet sikerült megmenteni a teljes összeomlástól, degyakorlatilag csak az alapszerkezet maradt meg.Sokáig komolyan kellett számolni azzal a veszéllyel, hogy az esetlegesen elégő harangkötelek miatt leszakadnak a harangok, amik súlyoktól fogva valószínűleg a két harangtorony összeomlását okozhatták volna.A teljes veszély még mindig nem múlt el,kedden reggel is folyamatosan locsolták a tornyokat és igyekeztek lehűteni az izzó falakat.

A kegytárgyak megmenekültek

A Notre-Dame kegytárgyai egyelőre biztonságban vannak a sekrestyében lévő Kincstárban. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a megmenekült relikviák között van Szent Lajos király tunikája és Krisztus töviskoronája is, amelyet a hagyomány szerint Szent (IX.) Lajos gyűjtött be a Szentföldről.

Gyűjtés indul az újjáépítésre

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) Franciaország mellett áll, hogy segítsen megmenteni és helyreállítani ezt a felbecsülhetetlen kincset, ami 1991-ben került fel az UNESCO világörökségi listájára – írta Audrey Azoulay, a szervezet főigazgatója. Az UNESCO azonnal csatlakozik az újjáépítésre frissen elindult nemzetközi adománygyűjtéshez.

Az egyik leggazdagabb francia család, a Pinault, márisszázmillió eurót ajánlott fela helyreállításra. A japán kormány is jelezte, hogy hozzájárulnak a reastaurálás költségeihez. Miközben a teljes károk feltárása sem kezdődhetett még meg, egyes szakértők arra figyelmeztetnek, hogy senki ne számítson gyors újjáépítésre. Ahhoz, hogy az épület újra régi pompájában ragyoghasson,a munka akár évtizedekig is eltarthat.

Évtizedekig is eltarthat, mire újra így láthatjuk FORRÁS: AFP/YOMIURI/YASUSHI KANNO

A kereszténység jelképe

A Notre-Dame-ot, a Mi Asszonyunk templomát Maurice de Sully, Párizs püspöke kezdte építeni 1163-ban, és 180 év kellett ahhoz, hogy a munkák befejeződjenek a Cité-szigeten álló román stílusú székesegyház helyén. A 12. században az épület túl kicsinek bizonyult a rohamosan növekvő párizsi lakosság számára. Ekkor született meg a 135 méter hosszú, 40 méter magas hatalmas székesegyház terve. 1230-tól jelentősen átépítették.

A forradalom viszont jóvátehetetlen károkat okozott. A Notre-Dame-ot bezárták, államosították, meggyalázták, rendszeresen fosztogatták, építőanyagnak kiárusították, a homlokzaton lévő királyszobrokat lefejezték. 1802-re nagyrészt helyreállították, de 1831-ben hatalmas rongálás áldozata lett a székesegyház, a szentélyt és a kincstárat kifosztották, és az érseki palotát romba döntötték.

Később Eugene Viollet-le-Duc építész 1844 és 1864 között – az anyagok, a stílusok és korok tiszteletben tartásával – restaurálta az épületet.

A székesegyház hossza 128, szélessége 41, az ikertornyok magassága 63, a főhajó belmagassága 48 méter. A hosszháza öt-, a keresztháza pedig egyhajós. A fő- és a kereszthajó képzeletbeli metszéspontján áll a huszártorony. Az ikertornyok közötti rózsaablak átmérője közel 10 méter.

A Notre-Dame Párizs egyik jelképének számít, évente körülbelül 13 millióan keresik fel. A székesegyház a kereszténység egyik legjelentősebb jelképe, a világörökség része.

Forrás: Origo

15 hozzászólás “Csak a falak maradtak meg a Notre-Dame-ból” bejegyzésre

  1. királyerdei szerint:

    Allahu Akbar!Mi lesz veletek franciák??

  2. Qqriq szerint:

    A uniós választások küszöbén nem akarják nyilvánosságra hozni, hogy ez is Soros kedvenceinek a műve és Orbánnak van igaza. Eközben megerősítették a Vatikán őrségét. Soros vajon mennyit ad az újjáépítésre? Ideje leszámolni a sorosista bevándorláspárti politikai erőkkel.

  3. kerdes szerint:

    Qqriq: keressen meg egy szakembert.

  4. Hozzászóló szerint:

    Itthon is oda kellene figyelni! Feltűnt mostanában, hogy Csepelen is egyre több a néger meg az arab. Tudom, hogy nem ezek a migránsok randalíroztak ma a Combinón, meg az éjjel Pécsett, de legyünk óvatosak! Félek, hogy van egy nagyobb lyuk azon a déli kerítésen!

  5. Jobban szerint:

    “Terroristák brutális fenyegetése a világnak a Notre-Dame pusztulását követően: „Várjátok a következőt!”
    http://www.blikk.hu/aktualis/kulfold/notre-dame-pusztulas-tuz-fenyegetes-terrorizmus-isis-parizs-terror/146j4gv

  6. Jobban szerint:

    “…szír állampolgárságú férfi… kirúgta a 6-os villamos egyik ablakát a Nyugati téren…
    A férfi a leszállás előtt rúgta ki a villamos ajtajának alsó üvegét, ami a peronra esett. Az elkövető megpróbálta elhagyni a helyszínt…”
    https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/kirugta-a-villamos-ablakat-a-nyugatinal-megszolalt-a-bv-szazados/plmcftc

  7. Jobban szerint:

    “Komoly verekedés tört ki múlt péntekről szombat virradóra egy népszerű pécsi szórakozóhely előtt. A szemtanúk elmondása szerint több mint tíz, vélhetően arab fiatal támadt rá négy magyar középiskolásra – közölte a Pécsi Újság.
    A csetepatéban a magyar diákok súlyosan megsérültek: egyiküket, miután elájult, a migránsok még a földön fekve is rugdosták, kitört több foga, elvesztette eszméletét, valamint betört a koponyája.
    http://mindenszo.hu/breking-magyar-fiatalokat-vert-meg-brutalisan-egy-arabokbol-allo-csoport-pecsen/

  8. Johnny szerint:

    Hozzászóló!
    Menj be a belvárosba, VI., VII. kerület…
    Kérdezd meg őket, hogyan vannak itt?
    Nem harapnak meg, szívesen elmondják Neked, hogy tárt karokkal várták őket, csak hozzanak magukkal egy kis pénzt a Fidesznek. 😉

  9. Jobban szerint:

    “Az arabok mosolyogva fogadták a Notre Dame megsemmisülését”
    http://mindenszo.hu/az-arabok-mosolyogva-fogadtak-a-notre-dame-megsemmisuleset/

  10. Jobban szerint:

    “Nem volt elég helikopter tüzet oltani? Vagy nem akartak tüzet oltani?”
    http://mindenszo.hu/nem-volt-eleg-helikopter-tuzet-oltani-vagy-nem-akartak-tuzet-oltani/

  11. Jobban szerint:

    “A jelek szerint szinte már biztos, hogy gyújtogatás történt, persze a libsi sajtó majd ezt is meg fogja magyarázni.”
    http://mindenszo.hu/exkluziv-video-bizonyitek-szandekos-gyujtogatas-volt-parizsban/

  12. PU szerint:

    A hivatalosság biztosan tartani fogja magát a nagy sietve feltételesen megadott magyarázathoz. Talán előállnak meggyőzőnek ható bizonyítékokkal, talán nem. Talán egyre gyanúsabbak lesznek ezek a bizonyítékok, talán nem-
    Elvben történhetett baleset, okozhatta a tüzet gondatlanság, szerencsétlen baleset is, sok ilyen történik szerte a világban. De ebben az esetben bizonyosan senki sem fogja elhinni.
    Ezt megfontolhatnák azok is, akik most hivatalból, vagy mert futnak az ideológiai pénzük után, hevesen bizonygatják a balesetet és még hevesebben cáfolják a “konteókat” – miközben jó részük maga is tudja pedig, vagy rossz érzéssel sejti a lelke fenekén, hogy ellenkezőleg van, vagy legalábbis semmiben sem lehet bizonyos.
    Soha nem fogjuk megtudni ebben az esetben sem, mi történt. De attól az emberek még egyre nagyobb meggyőződéssel tudnak valamit. Talán éppen e meg-nem tudhatásnak köszönhetően.

  13. Qqriq szerint:

    Pont a húsvét előtt pár nappal égett le egy ilyen fontos keresztény szimbólum. Ez minden bizonnyal az Iszlám Állam 2.0 legújabb hadüzenete a keresztény világ számára.

  14. Hozzászóló szerint:

    Johnny, nem kösz. Nem beszélem az afrikai nyelveket. De örülök, hogy téged nem haraptak meg.

  15. PU szerint:

    pestisracok.hu
    /a-volt-foepitesz-a-notre-dame-ugyerol-megsem-baleset-volt-a-tuz/

    (Ehhez rövidzárlat, benzineskanna nem elég…)

Itt lehet hozzászólni !