Pointfighting Cup 2019, Milano (ITA)

csepel.hu

Hetedik alkalommal gyűltek össze a világ kick-boxosai Milánó mellett Castellanzában, hogy összemérjék erejüket a legnépszerűbb, pointfighting szabályrendszerben. A három tatamis szakág közül, a találati elsőbbségre kimenő harcmodorban már több mint 14 éve világelső Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia számára, ez a legnagyobb kihívást tartogató viadal.

Az éllovas KirályTeam-esek éppen ezért nagy létszámmal vágtak neki az ezer kilóméteres útnak, a csepeli, újkígyósi, szegedi és makói harcosokkal, Jároszkievicz Krisztián Mester vezetésével.

Március utolsó hétvégéjén 14 országból érkeztek szerte a világból a Palaborsani csarnokba és több mint 900 nevezéssel zajlott a két napos viadal.

Szombaton a felnőttek súlycsoportos küzdelmei, majd a súlycsoportgyőztesek számára kiírt Grand Champion küzdelmek és az utánpótlás korosztályok számára kiírt 2-3 fős „pacsival” váltó TAG team küzdelmek voltak soron. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Busa Andrea, aki két egyéni súlycsoport megnyerésével és a TAG team győzelmével, azaz három aranyéremmel ünnepelte a születésnapját. Andrea ezekkel a remek eredményekkel, a torna egyik legeredményesebb versenyzője lett.

Taroltak az utánpótlás TAG team-ek is, hiszen a kadet 1 vegyes, kadet 2 fiú és a junior fiú csapat is a dobogó legtetején végzett! Az utánpótlás csapataink a várakozásnak megfelelően, nagy fölényt mutattak a küzdelmek során, a junioroknál a döntőbe két csapatunk is bejutott, házi döntőt vívva.

Vasárnap az utánpótlás korosztályok súlycsoportos küzdelmei során az edzői gárda szinte végig a tatamik között vándorolva adták az utasításokat, a nagy és erős mezőnyben küzdő fiataljainknak.

A legeredményesebbek két egyéni győzelmet is be tudtak húzni, Nagy Bálint és Vörös Attila személyében.

A nap végén a felnőttek számára kiírt nyílt, súlycsoport megkötés nélküli, Open küzdelmekkel záródott a magas színvonalon megrendezett viadal.

Heroikus küzdelemben maradt alul az Open döntőjében Veres Richárd és Busa Andrea is, akik így ezüstéremmel zártak a legértékesebb trófeáért folyó harcban.

Király István Mesteredző tanítványai az eredmények tekintetében ismét leigázták a fő rivális olaszokat és minden más nemzet csapatát is, hiszen a megnyert 20 arany, 13 ezüst és 25 bronzéremmel, magasan az éremtábla élén végzett a KirályTeam csapata!

Gratuláunk!

 

Aranyérmesek:

  • Bánfi Boglárka, kadet 1 -28 kg
  • Nagy Bálint, kadet 1 -47 kg
  • Nagy Bálint, kadet 1 +47 kg
  • Loneán Tamás, kadet 2 zöld öv alatt -52 kg
  • Hammer Máté, kadet 2 -37 kg
  • Wallandt Gergely, kadet 2 -47 kg
  • Loós Dominik, kadet 2 -57 kg
  • Cselovszki Patrik, junior -57 kg
  • Nagy Zalán, junior -84 kg
  • Vörös Attila, senior zöld öv alatt -75 kg
  • Vörös Attila, senior zöld öv alatt -80 kg
  • Busa Andrea, senior -65 kg
  • Veres Richárd, senior -69 kg
  • Busa Andrea, senior -70 kg
  • Chris Aston, senior +94 kg
  • Kadet 1 TAG team (Nagy Bálint, Bárdos Inez)
  • Kadet 2 fiú TAG team (Loós Dominik)
  • Junior fiú TAG team (Zajác Bence, Bálint Martin)
  • Senior férfi zöld öv alatt TAG team (Vörös Attila, Loós Csaba)
  • Senior női TAG team (Busa Andrea)

 

Ezüstérmesek:

  • Ancsin Hanna, kadet 1 zöld öv alatt +45 kg
  • Bárdos Inez, kadet 1 -37 kg
  • Solymosi Bence, kadet 2 -47 kg
  • Trenyik Hanna, kadet 2 zöld öv alatt +55 kg
  • Breznyik Nikolett, senior zöld öv alatt -55 kg
  • Nagy Zalán, junior -74 kg
  • Veres Alex, senior -79 kg
  • Chris Aston, senior -94 kg
  • Junior fiú TAG team (Nagy Zalán, Loós Dominik, Cselovszki Patrik)
  • Junior lány TAG team (Gombás Alexandra, Trenyik Hanna, Haider Katrin)
  • Senior férfi TAG team (Veres Richárd)
  • Busa Andrea, open
  • Veres Richárd, open

 

Bronzérmesek:

  • Fülöp Anna, kadet 1 -32 kg
  • Vicsorek Zita, kadet 1 -32 kg
  • Kis Réka, kadet 1 -37 kg
  • Koszti Iringo, kadet 1 -37 kg
  • Ancsin Hanna, kadet 1 +47 kg
  • Bárdos Inez, kadet 2 -37 kg
  • Kis Réka, kadet 2 -37 kg
  • Hegedűs Hanga, kadet 2 -46 kg
  • Gombás Alexandra, kadet 2 -50 kg
  • Loneán Tamás, kadet 2 -52 kg
  • Gombás Alexandra, kadet 2 -55 kg
  • Haider Katrin, kadet 2 -55 kg
  • Trenyik Hanna, kadet 2 -60 kg
  • Breznyik Nikolett, junior -50 kg
  • Loós Dominik, junior -57 kg
  • Török Dóra, junior -65 kg
  • Camilla Jensen, senior zöld öv alatt +65 kg
  • Nagy Zalán, junior -79
  • Veres Alex, senior -84 kg
  • Jens Brinck, senior -94 kg
  • Kadet 2 fiú TAG team (…
  • Junior lány zöld öv alatt TAG team (Camilla Jensen, Török Dóra)
  • Senior férfi TAG team (Zajác Bence, Veres Alex, Chris Aston)
  • Busa Andrea, grand champion
  • Chris Aston, grand champion

csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !