Ünnepi hangverseny a magyar zászló és címer napján

Csepel.hu

Ünnepi hangversenyen emlékeztek a magyar zászló és címer napjára március 16-án a Királyerdei Művelődési Házban. Az Országgyűlés 2014-ben fogadta el a törvényjavaslatot, hogy március 16-át nyilvánítsák a magyar zászló és címer napjává. Azért ezt a napot választották, mert 1848 március 16-án fogadták el azt a törvénycikket, amely nyilvános ünnepek alkalmával a közintézmények számára kötelezővé tette a nemzeti lobogó és az ország címerének használatát. A csepeli megemlékezésen megjelent Borbély Lénárd polgármester, valamint Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek. A hangversenyen a Csepeli Szimfonikus Zenekar adott elő klasszikus műveket Kesselyák Gergely Liszt Ferenc-díjas karmester vezetésével.

Borbély Lénárd köszöntőjében örömmel vette, hogy telt ház előtt rendezik a hangversenyt, és az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezve is szép számban jelentek meg csepeliek az önkormányzat ünnepségén a Görgey Artúr téren március 15-én. Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki, hogy az ellenzéki pártok egy része nem akart közösen ünnepelni, noha „a béke és egyetértés” jelszavát hirdették. „Jó lenne, ha eljönne az idő, amikor minden párt együtt ünnepelne. Sajnálatos, hogy ez most még nem így történt” – mondta.

A polgármester emlékeztetett rá, hogy a reformkorban született meg a Himnusz, majd 1848-ban lépett életbe a magyar zászló és címer használatáról szóló törvény. A piros-fehér-zöld színű zászló a magyar nemzet összetartozását és nemzeti függetlenségét fejezi ki, és a címerrel együtt a nemzeti kulturális örökségünk része. A függetlenség és a nemzettudat megőrzése ma is érvényes cél. Közeleg az európai parlamenti választások napja, amely sorsdöntő esemény lesz Európa és hazánk életében. Borbély Lénárd arra biztatta a csepelieket, hogy menjenek el szavazni, és szavazatukkal a nemzetek függetlensége mellett tegyenek hitet.

Az ünnepi koncerten először Ludwig van Beethoven István király darabjának nyitánya hangzott el. A zenekar ezt követően Liszt Ferenc Á-dúr zongoraversenyét adta elő Kerek Erzsébet zongoraművész közreműködésével. Végül Beethoven 4. szimfóniája csendült fel.

Cs.A.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !