Kitüntették a Csepel.infót

MTI, Mr. Gabee, Csepel.info

Tarlós István főpolgármester, valamint a Csengery Antal-díjjal elismert Jolsvai András író, újságíró, Balogh Gábor, a Csepel.infó hírblog szerkesztője, Huth Gergely, a Pestisrácok.hu főszerkesztője, Kakuk L. Tamás, a Kossuth Rádió vezető szerkesztője, műsorvezetője és Bándy Péter újságíró, a Magyar Demokrata hetilap vezető szerkesztője a díj ünnepélyes átadásán (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A sajtó akkor teljesíti jól a feladatát, ha képviselői maguk is hiszik, hogy a hiteles tájékoztatással és átgondolt véleményformálással a közösségért tesznek, “tömegtájékoztatnak és nem tömegmanipulálnak” – mondta a főpolgármester csütörtökön Budapesten, a Csengery Antal-díjak átadásán.

A Csepel.info szerkesztősége az elmúlt 11 év során folytatott munkájáért, a kerület lakosságának tájékoztatásában, a sajtószabadság helyi szintű megteremtésében, a lokálpatriotizmus erősítésében betöltött szerepéért kapta a kitüntető díjat, melyet Balogh Gábor József, ismertebb nevén Mr. Gabee szerkesztőnk vett át.

Tarlós István a szabad sajtó napja alkalmából tartott díjkiosztón hangsúlyozta, a digitális technológiák terjedése számos változást hozott az újságírásban. Ezek legfontosabb pozitív hozadékaként a gyorsaságot, naprakészséget nevezte, míg negatív változásként a szakmai tudósítást nélkülöző, kontroll nélküli, megalapozatlan hírek számának növekedését említette.

Kiemelte, a választási években mindenki különösen megtapasztalhatja a tények háttérbe szorítását, a “vágyvezérelt újságírást”.

A főpolgármester szerint a sajtó akkor szolgálja közönségét, ha objektív, ellenőrzött híreket közvetít, hangja kiegyensúlyozott, tárgyilagos és nem elfogult.

A minőségi újságírás a tények és értékek jegyében születik, ebben pedig Csengery Antal reformkori publicista életműve a mai nemzedékeknek is példa lehet – mutatott rá Tarlós István.

Hangsúlyozta, a Csengery Antal-díj kitüntetettjei segítséget nyújtanak abban, hogy a főváros döntéshozóinak tervei, beszámolói eljussanak a közvéleményhez, valamint közreműködnek abban is, hogy a politikusok tájékozódjanak a budapestiek véleményéről, “saját városépítő munkájuk minőségéről”.

A Fővárosi Közgyűlés korábbi döntése alapján a Csengery Antal-díjat idén Bándy Péter, a Magyar Demokrata vezető szerkesztője; Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője; Jolsvai András író, újságíró; Kakuk L. Tamás, a Kossuth Rádió vezető szerkesztője, műsorvezetője; a Csepel.info hírblog szerkesztősége vehette át.

„Csengery Antal jogtudós, publicista, Deák Ferenc közvetlen munkatársa, barátja volt, együtt fogalmazták meg azt a törvényszöveget is, amelyen az 1867-es kiegyezés alapult. Azóta már tudjuk, hogy az azt követő évtizedekben valódi aranykor köszöntött Magyarországra. Ezért Csengery Antal neve és munkássága előtt tisztelgő díj számomra iránytű, amely emelkedett erkölcsi cél felé mutat: az örök Magyarország szolgálata felé” – árulta el Kakuk L. Tamás, a Kossuth Rádió vezető szerkesztője a Hirado.hu-nak.

Forrás: MTI, Csepel.info, Hirado.hu

29 hozzászólás “Kitüntették a Csepel.infót” bejegyzésre

  1. Ábel Attila szerint:

    Egyike voltam az alapítóknak. A hírblog 2007-es indulását sok-sok munkával és még több nehézség árán tudtuk elérni. Az infó akkor az első városi hírblogok között volt. Sok később induló híroldal mintájává vált, és több mint 11 év után is változatlan intenzitással működik. Ez, tekintettel arra, hogy nincs az elvégzett munkáért fizetésük a szerkesztőknek, nagy siker.
    A know-how egyébként a Szakszervezetek.hu-ból jött. Arra a rendszerre épült, amit a 2000-es évek elején találtam ki a lehető leghatékonyabb sajtókommunikációra. A szakszervezetek 2002 után már nem akartak hangosak lenni, csak a tagságuk felé akartak kommunikálni, nekik ez nem kellett. Nekünk viszont jól jött. 2007 körül még nem volt úgy elterjedve az internetes média mint most, és nem volt annyi könnyű lehetőség sem a kihasználására, mint manapság – például a Facebook-nak köszönhetően. 2010 októbere óta ugyan alpolgármesterként dolgozom, de a Csepel.info sikere természetesen engem is büszkeséggel tölt el. Gratulálok Mr. Gabee-nak és a szerkesztőségnek!

  2. Mr.Gabee szerint:

    Köszönjük szépen alpolgármester úr

  3. v39endre szerint:

    Gratulálok a szerkesztőségnek és külön Mr. Gabee-nak ! Nagyszerű, kitűnő munkát végeztetek ! Az akadékoskodó ellenvéleményekkel szemben is. Hatalmas kitartással dolgoztok! Várjuk a hasonló, magas színvonalú hírközlést és a mélyreható elemzéseket.
    Üdvözlettel
    Vezér Endre helytörténész
    egy 300 éves csepeli család leszármazottja

  4. Lovas szerint:

    Gratulálok! A sok szerencsétlen irigy ott visít a Facebookon 🙂

  5. fcsm szerint:

    A szabad sajtó alkalmával a rendszeridegen hozzászólások moderálásra kerülnek.
    A szerkesztőségnek, ha már arcukat vállalták most először(!), igazán a nevüket is megtudhatnánk, illetve az adatvédelmi tájékoztatót, és az impresszumot is frissíteni illene
    A GDPR miatt pedig ugyebár kellene egy NAIH szám is talán, de ez nem biztos…

  6. Mr.Gabee szerint:

    A képen nem a szerkesztőség tagjai láthatók, hanem a kitüntettek! Köszönöm a jelzést.

  7. Dagobert bácsi szerint:

    Összeszámolhatnátok, hány hozzászóló volt a megalapítás óta, és hányat tiltottatok ki! Ugyanezt éves bontásban is! Ezenkívül az alapítástól számítva érdemes lenne megadni az évi posztszámot és az évi hozzászólások számát! Nagyon tanulságos lenne! Továbbá az összes hozzászóló nevét vagy nick nevét ABC sorrendben!

  8. admin szerint:

    Megnéztük, nincs moderált hozzászólás a cikkhez. Az automatikus moderálás – ahogy a neve mutatja – nem utólagos, hanem azonnali és automatikus – de nem volt.

    A Csepel.info indulása óta sok hozzászólót tiltottunk le, de mindig jó okkal. Nem kívánunk bírósági ügyeket mások sértegetése miatt. Aki mindenképpen mocskolódni akar, megteheti a Facebookon.

  9. Dagobert bácsi szerint:

    A letiltások száma a hozzászólókéhoz képest jól kiadná a kampányidőszakokat, ezért nem fogjátok megcsinálni a statisztikát! Lehetne egy nyilvános lista a kitiltásokról, meg annak a hozzászólásnak a sorszámával, ami miatt a kitiltásra sor került! Láthatná az olvasóközönség, hogy itt a szabad véleménynyilvánításnak legalább a látszata megvan! Kérdés: a letiltás névre vagy IP-címre szól? Továbbá, ez hogy vonatkozik nyilvános hozzáférésű wifi-hálózatokon történő kommunikációra?

  10. Johnny szerint:

    Nick névre és IP-re is tiltogattak, de nem tartom kizártnak, hogy még a gép egyéb azonosítóit is logolják, DNS, MAC adress, …
    VPN-en kell nyomni, free wifin, azt’ coki. 😀
    Tehát ezt az oldalt most ugye le lehet menteni, hogy kik a szerkesztők és máshol felhasználni, ha már itt nincs impresszum és semmi más?
    🙂

  11. Dagobert bácsi szerint:

    A VPN-nél meg a közreműködő távoli szerver IP-címét tiltják le!

  12. Dagobert bácsi szerint:

    Évekkel ezelőtt panaszkodtak néhányan, hogy azonos IP-címről kommentelők egyikét kitiltották, s ezzel a többiekét is ellehetetlenítették! Nyilván belső, munkahelyi hálózatokról volt szó! Vajon Ábel Attila a Csepeli Piac IP-címét is letilttatta, mert szabad wifin bárki beléphet? Máshol is van gondolom Csepelen nyilvános Wifi elérési lehetőség. Vesézzük ki ezt a témát, már csak az érintettek meg a szabad sajtó érdekében is! Akinek van mondanivalója ebben a témában, az tegye közzé!

    Amúgy meg az alapító Ábel Attilának üzenném, olvasók nélkül már rég lehúzta volna a rolót! Gondolom, nem saját magának ír! Akkor meg tisztelni kellene a más véleményen levőket is! Vagy írja fel a címlapra, ez nem egy baráti társaság által üzemeltetett közcélú hírblog, hanem egy nagyon is cenzúrázott, fideszes pártlap! A szerkesztőség nem vállal felelősséget, ha más meggyőződésű ember esetleg olvasás közben gutaütést kap!

    Meg ugye tudjuk, Ábel Attila is írogat más weblapokra/Facebook-oldalakra Kis Attila néven, vajon szégyelli ott a saját valódi nevét? Nem kellene, elvégre Csepel egyik alpolgármesteréről van szó, ha mégsem tetszene az olvasóknak, amit írt, legfeljebb nem választják meg újra! Természetesen a választ nem Admintól várom, hanem Ábel úrtól!

  13. Dagobert bácsi szerint:

    Admin, te meg tévedsz, a Facebook-oldalatokon sem írogathat hozzászólást, sem nem nyilváníthat érzelmet, az akit onnan kitiltottatok! Csak legfeljebb megoszthat.

  14. pl szerint:

    Ez a hír egészen döbbenetes… Ja, nem. Az a fénykép meg magáért beszél.
    LOL… A szabad és független sajtó EU konform képviselői hazánkban, akik százával vesztik a pereket hazug, mocskolódó, rágalmazó cikkeik miatt…
    “Szabad Sajtó”

  15. pl szerint:

    Mai hír:
    Az MTI nem volt hajlandó kiadni a MÚOSZ közleményét, amelyet a sajtószabadság napja alkalmából jelent meg…

  16. pl szerint:

    Szép, kitüntetésre okot adó nap a mai… 🙂

    A Mazsihisz a kitüntetések kapcsán azt írja:

    A két rasszista irodalmár párhuzamos kitüntetését – szeretnénk szólni – soknak tartjuk. Szerintünk be kellene ezt jobban osztani. Arra szeretnénk kérni a kulturális kormányzatot, hogy a legközelebbi március 15-én már csak egy rasszistát tüntessen ki, higgyék el, az is bőven elég lesz az ünnephez. Március 15-e ugyanis Döbrentei és Takaró rasszizmusának az ellenkezőjét, a befogadó, liberális nemzeteszme diadalát ünnepeli.”

  17. Horváth János szerint:

    Miért csodálkoztok? Ha Bayert kitüntethették, akkor ez a hab a tortán.

  18. Pilsner Urquell szerint:

    Gratttulálok.
    Ez valóban az újságírás világcsúcsa.

    Miért kéne bárkit kitiltani? Aki nem fizetett mazochista, már elment magától.
    (Most aztán végleg.)

  19. admin szerint:

    Nem úgy tűnik a fórum, mintha cenzúrázva volna, bármekkora is az igyekezet 🙂

  20. Qqriq szerint:

    “Hazádnak rendületlenűl
    Légy híve, oh magyar;
    Bölcsőd az s majdan sírod is,
    Mely ápol s eltakar.”

    A ‘rendületlenűl’ ű-je azóta megrövidült, a többi nem változott.
    Kedves fcsm, teljesen jogos volt a moderáció, mivel olyan információkat hoztál nyilvánosságra, amelyek sértik a magánélet szentségét, ami még egy közszereplőt is megillet, a családját meg aztán végképp. Hiszen tudjuk jól, hogy az ellenzékiek mind zizzentek, ami persze szintén magánügy és nem is lenne baj, ha nem lenne közöttük pedofil hajlamú is, ami viszont már kevésbé magánügy -különösen a korábban történtek tükrében. Számos oka lehet annak, hogy egy szülő magánbölcsődébe járatja a gyermekét, például mert az a bölcsi közel van a munkahelyéhez/lakóhelyéhez vagy mert ott dolgozik egy rokona/barátja/ismerőse/szomszédja, akiben megbízik és aki külön figyelmet szentel a kisgyermekének.

  21. csak úgy ... szerint:

    http://budapest.hu/Lapok/2019/tarlos-istvan-fopolgarmester-atadta-az-idei-csengery-antal-dijakat.aspx

    CSEPEL.INFO hírblog

    “A XXI. kerületi lakosság tájékoztatásában, a sajtószabadság helyi szintű megteremtésében, a lokálpatriotizmus erősítésében betöltött szerepéért.”

    Ezt komolyan gondolták?

  22. csak úgy ... szerint:

    Kipróbáltam a “sajtószabadságot” !

    csak úgy … szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.
    2019. március 16., szombat – 12:54

    https://i. n. d. e. x.hu/belfold/2019/03/14/petofi_sandor_nemzeti_kozszolgalati_egyetem_versmondas_unnepseg_utolso_versszak_magyar_vagyok/

  23. Jobban szerint:

    “Kampányüzemmódba kapcsolt Facebook – Bevezetés a virtuális sztálinizmusba
    Azt eddig is tudtuk, hogy a Facebook pont annyira ideológia-és politika-semleges, amennyire kimért és tárgyilagos lehet mondjuk egy Sas-kabaré, de a héten előadott időutazással minket is meglepett. Olyan lendülettel kezdtek neki a „közösségi irányelvek” gumiszabályát megsértő személyeket, oldalakat és kommenteket törölni, mintha nem lenne holnap.”
    https://tutiblog.com/kampanyuzemmodba-kapcsolt-facebook-bevezetes-a-virtualis-sztalinizmusba/

  24. Jobban szerint:

    “Soros György ismét publicisztikát jelentett meg egyik kedvenc (saját) fórumán, amely a Project Syndicate nevet viseli. Itt jelentette meg ugyanis korábban 6 pontos tervét, amely alapján az EU-nak a közeljövőben legalább évi egymillió menedékkérő befogadására kellene berendezkednie, évente legalább 20 milliárd eurót lenne szükséges költeni migránsok képzésére, illetve haladéktalanul létre kellene hozni egy közös Menekültügyi és Migrációs Ügynökséget, amely a migrációt (értsd: kvóták szerinti elosztást) menedzselné az Unióban – írja a Tűzfalcsoport Blog, az írásról pedig az Index is megjelentetett egy cikket.”
    https://pestisracok.hu/soros-fel-kell-razni-az-alvo-europa-parti-tobbseget-mozgositani-kell-es-megvedeni-az-europai-ertekeket/

  25. Qqriq szerint:

    Oké, közszereplő, de ez azért mégiscsak egy családi ügy. Egy gyermeknek általában két szülője van és közösen döntenek gyermeknevelési kérdésekben, amikor pedig ellentét van a szülők között, esetenként kikérik a nagyszülők és más hozzátartozók véleményét is. Ugyanis egy jó szülő a lehető legjobbat szeretné a gyermekének, ami teljesen érthető. Az, hogy egy közszereplő családi berkein belül milyen véleménykülönbségek találkoznak egymással családi ügyekben, nem közérdekű információ.
    Egyébként a gyakorikerdesek.hu weboldalon rá lehet keresni a magánbölcsi témájára és egyenleget vonni a véleményekből, bölcsődei dolgozók is leírják a tapasztalataikat. Nem úgy vettem ki a válaszokból, hogy a szülők a “pusztulatba” vinnék a gyerekeiket azzal, hogy nem magánbölcsődébe járatják.
    Szerintem elvitathatatlan, hogy eddig a Fidesz-KDNP kormányai tették le a legtöbbet az asztalra a családok boldogulásának előmozdítása érdekében, és lassan a nem kormánypárti véleményvezérek is be fogják látni, hogy jó irányba haladnak az ország dolgai. Lásd Budaházy:
    “A minap Novák Katalint gondolatait hallgatva a „nyolcas” című műsorban meglepetésemre már nem csak az állandóan ismételt keresztény kultúra védelmét említette, hanem a magyar nemzet, mint etnikai közösség tisztaságának és megmaradásának fontosságáról beszélt. Persze az én ízlésemnek kicsit bátortalanul, de mégis.
    […]
    Azonban úgy tűnik, valamilyen megmagyarázhatatlan okból végre sok olyan kérdés a középpontba helyeződik, amiért évtizedek óta küzdünk. Nem csak a határvédelem, a kettős állampolgárság, az erős, határozott külpolitika, a haderő fejlesztés, a hazai cégek adócsökkentése, a népzene és néptánc támogatása, hanem kiemelt szívügyeim is: a sport, a Magyarságkutató Intézet felállítása és a hathatós népesedéspolitika.

    Szomorúan tapasztalom, hogy sok elkötelezett nemzeti érzelmű ember mégis csak a legnagyobb gyűlölettel tud a jelenlegi kormányzatról beszélni.” https://megegymagyart.com/

  26. admin szerint:

    A közszereplők gyermekei, szülei, feleségei nem közszereplők. Ezt legyenek szívesek betartani az itt fórumozók, és hagyják őket békén.

  27. Jobban szerint:

    Szánalmas és kicsinyes irány a személyeskedés, amikor már ilyen eszközökkel próbálnak “teret nyerni”, “bármiből”, “bármilyen áron”, …”a stílus maga az ember….”

  28. Dagobert bácsi szerint:

    Admin, a Csepelinfó betartotta ezt a szabályt Hudák János feleségével kapcsolatban? A Hudák családot addig piszkálta a csepeli fideszes vezetés, amíg Hudák János le nem mondott a mandátumáról! Azt csak remélni tudjuk, hogy most már békén hagyják őket!

    Kérdésem a következő, ha egy gyermeket népviseletben borosüveggel a kezében betesznek a helyi médiába, persze név megjelölése nélkül, akkor ki etikátlan? A szerkesztő aki tudja hogy közszereplő gyermekéről van szó és mégis beteszi, vagy az olvasó aki ráismer a gyermekre?

    Továbbá, Takács Mónika hozzájárulását kértétek-e, hogy a nyaralásán készült fényképet a Csepelinfóba betegyétek? Attól hogy ő a Facebook-oldalán közzétette, az még magánfényképnek minősül! Nem ugyanaz a kategória, mint amikor például a március 14-i koszorúzáson szerepel! Borbély Lénárd családját és annak fényképeit megilleti a magánélet védelme, holott azt maga Borbély Lénárd tette közzé a hivatalos Facebook-oldalán? Ne mérjetek kettős mércével!

Itt lehet hozzászólni !