Laurencz Lászlót a csepeli kézi élteti

Borsonline

Decemberben adják át Csepelen a magyar női válogatott egykori szövetségi kapitánya, a 84 éves Laurencz László nevét viselő kézilabdacsarnokot.

A mesteredző büszkén mutatta az égbe szökő beton­ele­meket, majd arról beszélt, hogy a Csepeli Diáksport Egyesület kézilabda-szakosztálya alapvetően Kuncz Tamás és Kalmár Zsolt sportszeretetén múlik. Ő maga szakmai igazgatóként egy évtizede dolgozik, 250 felnőtt és fiatalabb kor­osztályú reménység munkáját koordinálja.

– Az utánpótlással a későbbiekben sem lehet gond, ugyanis a csarnok egybeépül egy általános iskolával – hangsúlyozta.

– A tréningek mellett sem tétlen, valamennyi jelentős női bajnokin ott van – ezt már felesége, Erika, az egykori ifjúsági bajnok atléta, a 4×800 méteres veszprémi váltó tagja említette.

Az 1996-os olimpián harmadik helyezett női csapatunk mestere a múltról szólva kiemelte: máig nem érti, az 1995-ös bécsújhelyi magyar–dél-koreai vb-döntő előtt miért tagadta le több játékosa, hogy influenzajárvány után ép­pen gyógyulgat, miként az sem fér a fejébe, amikor az első félidei 11-9-es ma­gyar vezetést követően az ázsiaiak a tízperces pihenő helyett 23 (!) perc múltán dühödt bikaként folytatták – és nyertek 25-20-ra… Dicső emlékei közé tartozik a Dunaújvárossal kiharcolt KEK-diadal, no meg az osztrák válogatottal 1984-ben Los Angelesben elért olimpiai 6. helyezése.

– Egy hónappal a rajt előtt neveztek ki, és mielőtt kiutaztunk az Egyesült Államokba, fogadott bennünket Bruno Kreisky kancellár. Arról kérdezett, miért vagyok olyan ősz. Azt válaszoltam: uram, egész életemben nőkkel dolgoztam…

Forrás: Borsonline

10 hozzászólás “Laurencz Lászlót a csepeli kézi élteti” bejegyzésre

  1. Dagobert bácsi szerint:

    Gusztustalan dolog egy intézményt élő személyről elnevezni!

  2. Qqriq szerint:

    Laurencz úr szerintem nagyon örül neki.

  3. Dagobert bácsi szerint:

    Az Laurencz László igénytelenségét jelzi, hogy hagyta hogy életében elnevezzenek róla egy intézményt! Ha megsértődik, ha nem, ez már a szenilitás jele!

  4. Qqriq szerint:

    Aki igénytelen, az nem áll ki önmagáért. A volt szövetségi kapitányban még megvan a küzdőszellem.
    http://sport365.hu/egyeni-sportok,hirek,laurencz-laszlo-ez-az-edzoi-szakma-degradalasa,109195

  5. Strici3 szerint:

    A kezi csarnok nem epul egybe altalanos iskolaval.
    A kezi csarnok egybe epul a kezi csarnokkal.
    Ennek mi ertelme van?
    Legalabb egy zold teruletet es egy duhongot lebuldozerezhettetek

  6. Dagobert bácsi szerint:

    A Fidesz sok sportlétesítménye az enyészeté lesz, mint az athéni olimpia létesítményei! Orbán nagyságát hirdeti majd a sok rom, hogy minden tette hiábavaló volt!

  7. Jobban szerint:

    Azért nyer kétharmados választásokat egymás után többször…a kemény belföldi és külföldi ellenpropagandák ellenére is Orbán Viktor miniszterelnök úr….

  8. Dagobert bácsi szerint:

    A Fidesz már régen túl van a csúcson, innen már minden út lefelé vezet! Mivel lett jobb a magyar foci? Sem a hatalmas TAO-pénzektől nem, sem a luxus stadionoktól nem! Ha nem megy a kupleráj, nem a bútort kell cserélni, hanem a kurvákat!

  9. barvagarbalarka szerint:

    Jobban:

    Na, de hogyan? Az Állami Számvevőszékkel üldözik az ellenzéket? Meg annyi hazugsággal, amit egy valódi kommunista is megirigyelne? Ezek nem demokraták, ezek nemzeti maszlag mögé bújva csinálnak hülyét a szavazóikból, lopják ki a szájukból a kenyeret. Ezeknek nincsen semmiféle hitvallása, csak a hatalom. Gusztustalan, mocskos banda.

  10. barvagarbalarka szerint:

    A sportcsarnokról meg annyit, hogy annak a helyén eredetileg egy lakótelepi focipálya volt. Egy olyan focipálya, ami amatőröknek való, de ugye komolyabb focisták közül is legtöbben így kezdik, szóval a sportra való nevelésben ezeknek is fontos szerepe van, illetve lenne.

    Annyi történt tehát, hogy a helyi srácoktól elvették ezt a focizási lehetőséget. Ráadásul ez a Simon Bolivár lakótelep a kerületben az egyik legemberibb kialakítású volt eddig, rendkívül fontos volt beépítettebbé, zsúfoltabbá tenni az eddiginél, talán illett volna megkérdezni róla az itt élőket, ők is szeretnék-e.

Itt lehet hozzászólni !