Nem támogatta a DK az ingyenes gyermekétkeztetést

Csepel.hu

A képviselő-testület idei első ülésén döntöttek a gyermekétkeztetéshez szükséges pénzügy fedezet biztosításáról, valamint egyéb támogatásokról.

A képviselők többsége megszavazta az intézményi gyermekétkeztetés és a szociális étkeztetéshez szükséges pénzügyi fedezet biztosítását. A döntésre azért volt szükség, mert a szociális és intézményi gyermekétkeztetésre létrejött szerződés az ezt biztosító külső szolgáltatóval az év végén lejár, az önkormányzat pedig 2020. január 1-től is szeretné a szociális gyermekétkeztetést tovább biztosítani. A Demokratikus Koalíció politikusai közül Horváth Gyula nemmel szavazott, míg Borka-Szász Tamás tartózkodott a szavazáson. Ezzel ők elutasították a rászoruló csepeli gyerekek ingyenes étkeztetését. A jövő év január elsejétől kezdődő, ötéves időtartamra tervezett szolgáltatás az előírás keretei között, az étkezésben több választási lehetőséget fog biztosítani.

A testület ezen kívül megszavazta a Csepeli Birkózó Clubbal kötött támogatási szerződés módosítását. A dolog előzménye, hogy a 2018 elején megkötött szerződésben az önkormányzat kikötötte, hogy az évi 10 millió forint keretösszegű támogatást kizárólag az edzők tárgyév január, december hónapokra vonatkozó munkabéreire és annak járulékos költségeire költheti a szövetség. A mostani módosítással azonban lehetővé vált, hogy az összeget működési jellegű költségekre is fordíthatják.

A Fitt Jövő alapítvány azzal a kéréssel fordult Borbély Lénárd polgármesterhez, hogy az önkormányzat támogassa a III. Csepeli Fitnesz nap megrendezését. A testület megszavazta azt a polgármesteri előterjesztést, amely a fenti rendezvény megszervezéséhez 400 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a csepeli alapítványnak. A képviselők ezen kívül döntöttek egy Sás utcai ingatlan megvásárlásáról is.

Csepel.hu

 

 

11 hozzászólás “Nem támogatta a DK az ingyenes gyermekétkeztetést” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    A tartózkodás tulajdonképpen egy gyenge NEM-et jelent. Horváth legalább felvállalja, hogy mekkora kommunista. A gyermekeket óvni, védeni kell, azt hiszem, minden józan gondolkodású ember egyetért abban, hogy nem szabad hagyni, hogy akár egyetlen gyermek is éhezzen.

  2. Johnny szerint:

    Kukuriku!
    Ha igazi kommunista lenne, akkor támogatná.
    Ennyi eszed van Neked is. 😛

  3. hazse szerint:

    Az nem derül ki, hogy mér nem. Gondolom a szolgáltató a probléma, vagy a mennyiért szolgáltat… Csak az egyik fele szokás szerint

  4. Józan szerint:

    Ki tudja, lehet hogy az ingyenétkezéssel is az a baj, mint az ingyen osztogatott, belül feketedő krumplival! Fideszes csókos jó fizetségért rosszat szállít!

  5. Lovas szerint:

    Szarcsimbók banda.

  6. Nagyapó szerint:

    Nocsak! Józan vitt haza krumplit? Elvitte a rászorulók elől, aztán fikázza, míg a tényleg rászorulók nem panaszkodtak, sőt!
    Érdekes lenne, ha a szállító olvasná a bejegyzést és kérdőre vonná Józant, mivel bizonyítaná rágalmazását??
    Ezért igaz, hogy Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  7. Qqriq szerint:

    Egyrészt nem olvastam arról, hogy gond lett volna a burgonya minőségével. Józan legalább egy faszbúk bejegyzéssel alátámaszthatná időnként a ténybeli állításait. Másrészt ha valóban a szállítóval vagy más körülménnyel van baja a képviselő úrnak, miért a tartózkodást választja? Persze az is lehet, hogy tényleg nem foglalkoztatja azoknak a nehéz helyzetű gyermekeknek a sorsa, akiknek az érdekeit neki is képviselnie kellene a testületben.

  8. Józan szerint:

    Józan nem vitt haza krumplit, egy ismerősnek adták. Kapott hozzá két fenyőfát is. Boldognak-boldogtalannak osztogatták, mert a kiértesítettek nem mentek el érte! Nézzél már szét az önkormányzat háza táján! Az alkalmazottak kénytelenek voltak elsózni a megmaradt készletet, nehogy büntit kapjanak érte! Miért nem álltatok tovább a fagyban Borbéllyal együtt, amíg az utolsó krumpli is el nem fogyott!

    Az ötkilós krumplin rajta van az ingyenes őszi burgonya akció idén újra címke Borbély aláírásával (nyomtatott) és a csepeli logoval, címerrel. A hátoldalán öntapadós címkén: Forgalmazó: Anita Fruit-Keri Kft. Újfehértó, Széchenyi út 126. Megnevezés: Burgonya Szárm: Magyar Súly: 5 kg +-2% Főzési típus: “B” Felír azon.: AA 3000036 Bellarosa Regsz. SZA 678 HU 150663 Csomagolás dátuma: 2018. 11. 19. Szav.idő: 120 nap

    Kielégítő voltam? Vagy a maradékot az eredeti csomagolással és a két fenyőfával dobjam be Borbély Lénárd házának kertjébe? Tíz gumót szándékosan hagytam meg, hátha ilyen Nagyapó-félék kétségbe vonják a szavaimat! Van aki mindig igazat mond, Önön meg az sem segít, hogy vasárnaponta a Szent Imre téri templomba jár misére!

  9. Jobban szerint:

    Miért gondolhatnánk, hogy a DK jó ügy mellé áll? Bizonyították ezt bármikor?

  10. Qqriq szerint:

    Kommunista gazemberek nem szoktak jó ügy mellé állni.

  11. Jobban szerint:

    “A milliárdos Gyurcsány tavaly 70 millióval gazdagodott. Közben értekezik a szegénységről
    Tavaly a DK elnöke kereste a legtöbbet a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői közül
    Gyurcsány a vagyonnyilatkozata alapján közel 660 millió forintos megtakarítással rendelkezik, ami 55 millió forinttal több, mint ami a dékás politikus egy évvel korábbi bevallásában szerepel.”
    http://mindenszo.hu/a-milliardos-gyurcsany-tavaly-70-millioval-gazdagodott-kozben-ertekezik-a-szegenysegrol/

Itt lehet hozzászólni !