Jo­g­erős, más­fél év bör­tönre ítél­ték a Happy Gang ve­re­kedő sztár­ját

Ripost

Az éne­kes még 2016 nya­rán ütött arcon egy férfit egy cse­peli kocs­má­ban, még­hozzá egy sö­rös­kor­só­val. Bár a férfi azóta el­hunyt, az el­já­rást nem szün­tet­ték meg.

Döntött a bíróság a Happy Gang agresszív frontemberének régóta húzódó ügyében. Móré Andrást, művésznevén Vitamint 1 év 6 hónap börtönbüntetésre ítélték, miután 2016 nyarán söröskorsóval arcon ütött egy férfit egy csepeli sörözőben. Bár az áldozat azóta elhunyt, az eljárást nem szüntették meg, tavaly szeptemberben pedig megszületett a jogerős ítélet.

Foghatja a fejét Vitamin, a 90-es évek kultikus fiúcsapatának szebb napokat látott énekese, akinek csepeli balhéjától hónapokig volt hangos a sajtó. Ahogy a  arról korábban beszámolt, Móré András 2016 nyarán egy XXI. kerületi kocsmában szóváltásba keveredett egy Viktor nevű férfivel, majd se szó, se beszéd felpattant, és leütötte egy söröskorsóval. A lakatosként dolgozó áldozat súlyos sérülést szenvedett, a fél arca lebénult, így sokáig az is kérdéses volt, hogy vissza tud-e menni dolgozni.

“Balhés gyerek volt ez korábban is, de ilyen durva dolgot még sosem tett. Nem hiába van kitiltva már minden környékbeli kocsmából” – mondta akkor lapunknak egy szemtanú, aki szintén a kerthelyiségben iszogatott, és csupán 1 méterre ült az énekestől.

Furcsa magyarázatot adott tettére

Vitamin a botrány után elképesztő teóriával próbálta tisztára mosni magát. Kiderült, teljesen máshogy emlékszik a sztorira, mint a sértett, vagy akár a szemtanúk.

“Meccset néztem, miközben Viktor hangosan hallgatott zenét a telefonján és beszélgetni akart velem, de mondtam neki, hogy én másfajta zenét kedvelek. Egyszer csak elkezdett beszólogatni, hogy: bámuld tovább a tévét, veled nem lehet beszélgetni. Mondtam neki, hogy figyelj, ember, velem lehet beszélgetni. Ott kezdődött az egész. Zokon vette a megszólítást. Arra a következtetésre jutott, hogy ha ő ember, akkor én állat. Elszámoltam tízig. Ugyan kezdtem ideges lenni, de egy ilyenből még nem csinálok ügyet” – mondta akkor. Azt ugyan beismerte, hogy ütött, de azt valamiért elfelejtette, hogy a kezében volt a korsó.

Felfüggesztett börtönbüntetés, jelentős pénzbírság

Az ügy sokáig húzódott. Miután a sértett feljelentést tett, arról is suttogtak, hogy a retró sztár akár 15 évet is kaphat, ha a bíró emberölési kísérletként kezeli a dolgot. A  azonban megtudta, hogy végül súlyos testi sértésként tárgyalták az ügyet, 2018 szeptemberében pedig végre megszületett a jogerős ítélet.

“A vádlottat a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság 2018 szeptemberében – jogerősen – maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntette miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 150.000 forint pénzbüntetésre ítélte, a szabadságvesztés végrehajtását a bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette” – tájékoztatta lapunkat dr. Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A sértett már nem érhette meg az eljárás végét

Viktor hiába tett feljelentést a verekedő énekes ellen, már sosem tudja meg, hogy döntött a bíróság. 2017 nyarán ugyanis váratlanul kórházba került, az orvosszakértői vizsgálatra sem tudott elmenni, hogy megállapítsák, mennyire maradandóak a sérülései. A férfi nagyon beteg lett, szervezetét a gyilkos kór, a rák támadta meg. Annyira legyengült, hogy a megkezdett sugárkezelést sem tudták folytatni, és hiába próbálkoztak kemoterápiával, a férfi 2017 júniusában elhunyt. Vitamin persze azonnal részvétet nyilvánított, de pontosan tudta: az ügy megy tovább, ő pedig megkapja a büntetést, ami jár.

Természetesen megkerestük az énekest is, hogy reagáljon az ítélet hírére, ám ő nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Hogy a börtön mellett milyen büntetés vár még a zenészre, az kiderül a  szombati lapszámából.

Forrás: Ripost

3 hozzászólás “Jo­g­erős, más­fél év bör­tönre ítél­ték a Happy Gang ve­re­kedő sztár­ját” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Addig jár a korsó a csapra, amíg el nem törik! 🙂

  2. Qqriq szerint:

    Elszámolt tízig, majd robbant a Vitamin-bomba! 😀
    Elszámolás után leszámolás! De a következményekkel nem számolt. Így szólt a beszámoló. 🙂

  3. ÖRZSE ASSZONY szerint:

    A bíróság 2 év próbaidőre felfüggesztette: Ez hosszú idő! Andráska még leülheti ezt a büntetést.
    De ne legyen senkinek semminemű bántódása!

Itt lehet hozzászólni !