Csepel.info

Takács János a Kandó Kálmán Főiskola erősáramú karát végezte el 1978-ban. Ott ismerkedett meg a feleségével, Eleonórával, aki tervezőmérnök lett, és házasságuk során két lányuk született. Először a Fővárosi Szerelőipari Vállalatnál helyezkedett el tervezőmérnökként, hamarosan azonban új dologba fogott.

„A feleségemmel együtt 5500 forintot kerestünk akkor, ami nagyon kevés volt. Ekkor határoztam el, hogy másféle tevékenységbe fogok. Képesnek éreztem magam arra, hogy bármit megtanuljak. Elvégeztem a vendéglátó-ipari iskolát, és hosszú éveken át vendéglátóként dolgoztam. Bármibe belekezdtem az életem során, mindig arra törekedtem, hogy a lehető legjobbat nyújtsam. Nincsen hiányérzetem, mert nálam a félig pohár mindig tele van. A diákjaimat is arra biztatom, hogy tanuljanak több mindent, mert nem tudhatják, merre sodorja őket az élet. A katonaságon megtanultam, mit jelent a hierarchia, amely a munkában és a mindennapokban is érvényes. A tanórákon én is betartatom a szabályokat a gyerekekkel: köszönni kell, az órán nem eszünk, a mobiltelefonjaikat meg szépen kirakják az asztalra, és az óra végéig nem nyúlhatnak hozzá. Ez a rend, és ezt be is tartják.”

„Nyolc évvel ezelőtt a lányom biztatott, hogy jelentkezzek a Weiss Manfréd iskola megüresedett tanári állására. Kollár József igazgató megkérdezte, tudok-e majd bánni a különféle hátterű gyerekekkel. Mondtam neki, hogy én a Rákóczi tér környékén nőttem fel, nem hiszem, hogy bármivel meglepnének. A vendéglátós időszakomban pedig megtanultam, hogyan kell bánni az emberekkel. Bennem nincs távolságtartás a diákokkal szemben, bármit megbeszélhetünk, de a szabályokat be kell tartani. Osztályfőnökként ismernem kell a gyerekek családi hátterét, gondjaikat-bajaikat, és azt is, hogy miért jár valaki ugyanabban a ruhában évek óta. Hiszen vannak szegényebb családok, elhanyagoltabb tanulók. Amikor elkezdtem a tanítást, nem szégyellem bevallani, magam is újra megtanultam a tananyagot. Csak villanyszerelőket oktatok. Van egy három évfolyamos osztályom, ahová huszonöten járnak, és van egy másik: ők érettségi után tanulják ki a szakmát, tizennégyen vannak. Emellett esti iskolában is tanítok felnőtteket; közöttük többen vidékről járnak hozzánk, mert jó híre van a Weiss Manfrédnek. Ráadásként a Venyige utcai börtönben is tartok órát. Ez már a második évfolyam, mert sikeres volt az első.”

„A Weiss Manfréd diákjai vegyes társaság. Vannak, akik még nem tudják, miért éppen a villanyszerelői szakmát választották, de ha más nem, a szülők belátják, jó szakma ez. Villanyszerelőként mindenki el tud helyezkedni, mert hiányszakma. Leidl Péter kifejezetten villanyszerelő akart lenni, érdeklődése, szorgalma bőven átlag feletti volt. A szakmai tananyagot töredék idő alatt megtanulta. Egyre nehezebb feladatokat kért tőlem. Minden pénzét, ösztöndíját szerszámok vásárlására költötte. Elszánt volt, hogy versenyezzen. A Szakma Sztár versenyen harmadik lett 17 éves korában, aztán megnyerte az országos bajnokságot. Legutóbb a szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills versenyén lett negyedik, és kiválósági érmet kapott. A Skills versenyek történetében ez a legjobb magyar eredmény. Nemrég pedig letette a mestervizsgát, ezzel 21 évesen ő Magyarország legfiatalabb villanyszerelő mestere. Krehely István érettségi után jelentkezett villanyszerelőnek. Rendkívül értelmes fiú, az emelt szintű érettségi vizsgáján kiemelkedő eredményt ért el matematikából és fizikából. Benne is megvan az a szakmai alázat és szorgalom, amely a kiugró siker eléréséhez szükséges. Tavasszal a Szakma Sztár döntőjében első lett. Jövőre őt fogjuk nevezni a szakmák világbajnokságára, a WorldSkills versenyre, amelyet Oroszországban rendeznek meg. Azt mondhatom, hogy tehetséges diákok mindig vannak, de a komoly siker eléréséhez kell az a plusz, amely Péterben és Istvánban megvan: a szakmai alázat és a lemondás arról, amely sok hasonló korú fiatalt felesleges időtöltésre csábít.”

„Sikerünk kapcsán meg kell említeni Valló Pétert, a BKSZC főigazgatóját és Herczeg Máriát, a Weiss Manfréd iskola intézményvezetőjét. Mivel Péter a világ legjobbjaival készült versenyezni, biztosítottak számára egy világszínvonalú szerszámparkot, és teljes szabadságot adtak a versenyre való felkészülésben.

A Legrand cég szponzorálta a versenyt, beszerezte a felkészüléshez használt rendkívül drága, sokmilliós alkatrészeket.”

Cs. A.