Ön szerint le kell mondania az önkormányzati vagyon hűtlen kezelése, vagyis korrupció miatt elítélt képviselőnek?

Csepel.info

Ahogy arról beszámoltunk, korrupciós bűncselekmény miatt, vagyis hűtlen kezelésért jogerősen elítélték Takács Krisztiánt, a csepeli MSZP frakció tagját.

Ám a bírósági döntés után Takács Mónika, az MSZP polgármester-jelöltje valamint Bangóné Borbély Ildikó, a párt parlamenti képviselője is kiálltak mellette. Ők Facebook oldalukon próbálták a korrupciót semmiségként, hűtlen kezelő párttársukat hősként bemutatni. A Csepel.info most a következő szavazást indította el:

Ha egy önkormányzati képviselőt elítélik az önkormányzati vagyon hűtlen kezelése, vagyis korrupció miatt, Ön szerint le kell mondania?

Ön is szavazhat vagy leírhatja a véleményét!

A csepeli MSZP frakció tagjai közül eddig kettős emberölés, sikkasztás, pedofil bűncselekmények elkövetése, különféle rágalmazások és más, kisebb bűntények miatt ítéltek el politikusokat. Ezek közül Takács Krisztián a hűtlen kezelés mellett magánokirat-hamisítást és rágalmazást követett el – számolt be a történtekről a Csepel.hu.

Eladta az önkormányzat tulajdonát az önkormányzatnak

A csepeli önkormányzat MSZP-s vezetése 2007 októberében iskolai sportudvar-korszerűsítésre írt ki pályázatot. Takács Krisztián cége műfüves focipálya építését nyerte meg. Innentől kezdve a csepeli focisták 10 éven keresztül neki fizették volna a Széchenyi István Iskola udvarán épített pálya bérleti díját. Amennyiben sikerült volna lebontani a Csepel SC stadionját és lakóparknak, idősek otthonának beépíteni a zöld területet, dőlt volna a pénz a politikushoz.

Csakhogy a Csepel SC bontása és beépítése Németh Szilárd és Hanzély Ákos közbelépése miatt nem sikerült, Takács Krisztián pedig túl mohónak bizonyult. A pálya egyik elemét ugyanis eladta az önkormányzatnak, pedig az már az önkormányzat tulajdona volt. Mintha csak a Margit hidat adná el valaki az államnak. Ez teljesen egyértelmű bűncselekmény, belső segítő nélkül nem is volna lehetséges. Itt is volt segítő, K. I-t Takács Krisztiánnal együtt ítélte el a bíróság.

Takács Mónika és Bangóné szerint ez nem bűn

Ha a Margit hidat adná el valaki, talán akkor is lenne politikus, aki védelmére kelne. Így történt most is. Bangóné Borbély Ildikó a Facebook-oldalán állt ki Takács Krisztián mellett, akit valóságos hősnek mutatott be.

„Önkormányzati képviselőnket ma azért marasztalta el és kötelezte 2,3 millió forint kártérítés befizetésére a bíróság, mert több mint tíz éve építeni mert a csepeli gyerekeknek egy focipályát – a saját pénzéből. Közben a közpénzből épülő állami stadionok körül virágzik a korrupció, de ez éppúgy nem zavarja a mai magyar igazságszolgáltatást, mint a miniszterelnök vejének, vagy éppen falubeli jó barátjának napi százmilliókkal való gyarapodása. Ezt tessék összeadni!”

– írta a politikus Facebook oldalán. Vagyis az, hogy a csepeli gyerekek tíz éven keresztül Takács Krisztiánnak fizettek volna a fociért, Bangóné szerint jótett. Sőt, mivel máshol szerinte nagyobb a korrupció, a kisebb tolvajokra nem is kellene figyelni. Bangóné véleményét nem sokkal később Takács Mónika, a párt polgármester-jelöltje is megosztotta, aki számít Takácsra a jövő őszi önkormányzati választásokon is. Vagyis a hűtlen kezelésért jogerősen elítélt politikustársára ismét önkormányzati vagyont fog bízni, ha ezt megteheti.

Döbbenet mit művelt a csepeli MSZP

Amíg ember él a Földön, addig korrupció is lesz – állítják sokan. De amennyi bűncselekményt az MSZP volt képes egyetlen frakcióban összehalmozni, egyenesen elképesztő. A Csepel.info gyűjtötte össze, képzeletbeli dobogón összehasonlítva az elhíresült csepeli frakciótagokat. A dobogó első helyén szerintük a kettős gyilkosság miatt elítélt Deme Gábor áll. Ő életfogytiglani büntetését tölti. A második helyezés sem vitatható. A szocialisták egyik képviselője először egy fiúgyermeket molesztált. A párt ennek ellenére később pont gyermekvédelmi ügyekben számított rá. Önkormányzati tevékenysége a második pedofil bűncselekménye után szűnt meg. S.M. utoljára a harmadik lebukásakor került az újságok címoldalára.

A hírblog szerint a képzeletbeli dobogó harmadik helyezettje a csepeli lakásmutyi üggyel elhíresült Szentecky János. Ő ma is a csepeli szocialisták frakcióvezetője és szellemi vezére. Bár nagy értékű hűtlen kezelési ügyei még nem értek véget, aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélték. A negyedik helyezést – szerintük – dr. Gulyás G. Gábor kapná meg. A politikust egy ügyfele megkárosítása miatt zárta ki a Budapesti Ügyvédi Kamara, de rengetegen állították, hogy átverte őket. Takács Krisztián tehát – szerintük – legfeljebb ötödik lehetne a csepeli szocialisták képzeletbeli rangsorában – írt erről a Csepel.hu.

Csepel.info, Csepel.hu

30 hozzászólás “Ön szerint le kell mondania az önkormányzati vagyon hűtlen kezelése, vagyis korrupció miatt elítélt képviselőnek?” bejegyzésre

  1. Kondorosi Tamásné szerint:

    Természetesen le kell mondania!

  2. Dagobert bácsi szerint:

    A Dagi Vendéglő megvásárlása nem az önkormányzat pénzének hűtlen kezelése? Lehet mentegetőzni, viszont a bontással végleg kidobják azt a pénzt az ablakon! Hagyják ott mementónak, így gazdálkodott a fideszes önkormányzat! Vagy adják oda önmaguknak a jelenlegi vezetők pénzbeli végkielégítés helyett, ha nem választanák újra őket!

  3. Arcson Rafael szerint:

    Teljesen egyértelmű. Ez alól nincs mentesítés. Kit képviselne ott? A korrupt politikusokat?

  4. Qqriq szerint:

    Bagóné, most már ELÉG legyen hőőő !!!!

  5. Pilsner Urquell szerint:

    Azt hittem, hogy egy jogállamban ez a választás nincs az elítélt úri kedvére bízva.
    Következtetés…?

  6. Kérdés szerint:

    Vagy egy másik országba távozik és menekült kérelmet nyújt be

  7. telepi szerint:

    Bűnbanda az egész csepeli MSZP

  8. Jobban szerint:

    Nem a csepeli MSZP alkotja az erkölcsi mércéket. Elég szomorú, hogy baloldali pártként, a párt tagjai ilyen “szerecsenmosdatást” vállalnak. Ezért is szerepelt le országos szinten is a párt mert ilyen megbízhatatlan, az országra és a polgárokra nézve rossz irányba vezették az országot. Aki megbízott képviselőként ilyen válogatott bűnök elkövetője maradjon távol a közügyektől. Ez a minimum.

  9. Dagobert bácsi szerint:

    Azért teszi az MSZP a “szerecsenmosdatást”, mert nekik nincs SAJÁT LEGFŐBB ÜGYÉSZÜK! Jobban jobban tenné, ha hallgatna!

  10. mandaf szerint:

    Igen, de csak akkor nem ha baloldali!!!

  11. Jobban szerint:

    “Csúcsdemokrácia” elhallgattatni a másként gondolkodókat…nem fog összejönni Dagobert.
    Megpróbálták évtizedeken keresztül, de nem sikerült. Így jártak.
    Talán ha megpróbáltak volna és megpróbálnának méltó módon élni és politizálni. Nem lehetetlen.

  12. Dagobert bácsi szerint:

    Ki a fene ígérte hogy harminc évig fog uralkodni? Az a csúcsdemokrácia, hogy megváltoztatta a választási törvényt, hogy összejöjjön neki a harminc év? Ha megpróbálnátok méltó módon élni és politizálni, akkor nem a ti rendszeretek lenne a legtolvajabb a magyar történelemben!

  13. Bélabácsi szerint:

    Ha az elkövető egy liberális- vagy baloldali pártot képvisel, vagy azok támogatták, akkor nem kell lemondania, mert csak azt nyújtja, ami a lényege. Ha lemondana, akkor nem lenne megfelelő képviselete a maffiabaloldalnak.
    Ha a nemzeti oldalt képviseli a tettes, akkor bűnözőnek nincsen helye a közéletben, mert olyasmit tett, ami elfogadhatatlan a nemzet számára. Azonnal el kell takarodnia.
    Ez ilyen egyszerű.

  14. Nagyapó szerint:

    Dagobert bácsi igazi szoci módra böffent néhány marhaságot, ami nem igaz, de lehet fújni.
    – nézze meg a telekárakat Csepelen, azután írjon a Dagi vendéglőről! 30-50 ezer a négyzetméterár, számoljon!
    – még mindig nem emésztette meg, hogy a választáson hogyan döntöttek a szavazók! Ezért nem szoci, pl. nem Czeglédy Csaba a legfőbb ügyész !!
    -lopni a szocik lopnak amikor tehetik – most nem – ezért visítanak. Jó helyen vannak a sitten, mert még a szoci kövület bírók is kénytelenek voltak elítélni őket. Köszönjük, hogy az ellenzék viselkedésével és vezetőik alkalmatlansága miatt biztosítják a polgári oldal jövőjét!
    -külön örömmel töltött el, hogy a legutóbbi választások előtt a szocik már tiltakoztak Orbánnak a Várba való költözése miatt. Ennyire bíztak saját sikerükben.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  15. Dagobert bácsi szerint:

    Ha ennyire biztosak vagytok benne hogy a nép szeret benneteket, akkor miért változtattátok meg a rendszerváltás óta érvényes választási törvényt? Mire alapozta a főnökötök, hogy harminc évig fog uralkodni? Talán majd őt is hátulról a hóna alatt tartják a testőrök, mint Brezsnyevet a Lenin-mauzóleum tetején a díszszemlén?

    A Dagi Vendéglőt Németh Szilárd azért vette meg, hogy egy négy lakosztályos, szuperéttermes vendégházat hozzon létre! Hogy kinek/kiknek? Nyilván nem a csepeli proletároknak, nem is tehetős csepeli polgároknak (vannak egyáltalán?), hanem nagyon fontos személyeknek (VIP), hogy a macáikkal itt múlassák az időt, lent a vendéglőben, meg fent a lakosztályokban! A nyilvánosságtól, meg a házastársaktól messze! Ez lehet legális cél egy gazdasági vállalkozásnál, DE NEM A MI KÖZPÉNZÜNKBŐL! Az ilyesmire ott vannak a panziók meg a szállodák!

    Mivel már nem meri megépíttetni, lesz belőle RÖTYI, DE ENNYIÉRT? Jobb ha hozzá sem nyúltok, mert addig mondhatjátok ott van benne a többtízmilliónyi közpénz! Viszont ha lebontjátok, AZ BIZONY HŰTLEN KEZELÉS LESZ A JAVÁBÓL! Nem hiszem hogy ezt Borbély úr bevállalná! Szépen számoljatok majd el a kasszával, ha jövőre megbuktok Csepelen! A Dagival meg majd kezd valamit az új vezetés!

    A KÖZVÉCÉ azért nem volt olyan rossz ötlet, jól jön ha valaki összeszarja magát a gyönyörtől az Urmánczy-szobor láttán!

  16. Barbara szerint:

    Miért védi bárki is a TAO Királyt. A Fidesz megteremtette neki a lehetőséget, ő pedig elég szépen visszaél vele. Elítélték? Az a csoda hogy csak ennyiért, és nem nézett még senki komolyabban a körmére.
    Szégyelje magát, az ilyen emberek tették tönkre az ellenzéket.

  17. Jobban szerint:

    Apropó, Dr. Szabó Szabolcsnak nap mint nap, elvégre ezért kapja a jövedelmét, mit köszönhet a XXI. kerület?
    Nem a CEU problémái, Együtt, LMP és társai témák relevánsak és nem ezek az elfoglaltságai érdekelnének bennünket.

  18. Pilsner Urquell szerint:

    Szabó Szabolcs épp most írt egy hosszú levelet miniszterelnökünkhöz. Elég releváns témákat érintően. (Mellesleg a CEU nagyon is releváns témának fog bizonyulni.) Nyilván, erre a levélre sem fog választ kapni. És persze, Jobbik számára mindez a további gyalázás és dühök forrása leend.

  19. Jobban szerint:

    Szerintem Csepelen nem azért kapott mandátumot, hogy a CEU-val foglalkozzon, valamint a miniszterelnök úrhoz írogasson leveleket. Pilsner Urquell is szerecsent mosdat nagy erőkkel?
    Németh Szilárd miniszterhelyettes úr megválasztás nélkül is ötmilliárd forinttal gyarapította a kerületet. Hol van ehhez Dr. Szabó Szabolcs? Dr. Szabó Szabolcs tevékenysége a kerület szempontjából kimutatható?

  20. Pilsner Urquell szerint:

    Tőlem speciel nem kapott mandátumot, de nekem ettől még nincs ellenemre, ha foglalkozik a CEU-val, feltételezem, hogy Csepelt sem rövidíti meg azzal, ha a magyar tudomány és kultúra teljes beszántása és sóval behintése ellen megszólal. Meg még egy pár olyan dologgal kapcsolatban, ami a csepeli és nem csepeli embereket egyaránt negatíven érint.
    Szerecsent nem szokásom mosdatni, Szabó urat meg aztán végképp eszemben sincs (mondhatnám: brrrr!); csak azt bátorkodtam megállapítani, hogy ezúttal tett valamit, ami a csepeliekért is szól (feltéve, hogy emberi lények), legfeljebb ennek semmi híre nincs Csepelen.
    Egyelőre aligha áll módjában sokkal többet tenni, milliárdokat nyerni csepeli intézményeknek, tekintve hogy pillanatnyilag nem az ő van kormányon.

  21. Jobban szerint:

    Szürreális, hogy Csepelnek milyen konkrét haszna van a CEU-val való foglalatosságból.
    Azért kapja a jövedelmét, hogy a kerületért fáradozzon. Eléggé egyértelmű.
    Abszurd, hogy Németh Szilárd miniszterhelyettes úr gyarapítja a kerület értékeit, Dr. Szabó Szabolcs pedig leveleket írogat.
    Érdekes Németh Szilárd a galvániszap szennyezés idejében elérte, hogy elszállítsák Csepelről a szennyezett hordókat, pedig ellenzékben volt. Mégis talált a kerületet érintő fontos témát amiben segíthetett.
    A CEU, LMP, Együtt, stb. nem Csepelt érintő témakörök.
    Konkrét szerecsenmosdatás, hogy a csepeliek képviselete helyett bárki helyesli, hogy a fizetett országgyűlési képviselő nem a kerület érdekével hanem mással foglalkozik.

  22. Dagobert bácsi szerint:

    Illés Zoltán érte el, hogy Csepelről elszállították a galvániszapot!

    Németh Szilárd Fidesz-alelnök még arra is szart, hogy ne nyírják ki a Fideszben Illés Zoltánt! Ennyit ér a régi barátság?

    Lehet hogy Jobbanra is vonatkozik, de Nagyapóra és Pintérnére biztos igaz, akik írogatnak a netre, de az összes fideszes képviselőre is, TESSENEK MÁR LEÍRNI, MIT TESZNEK ÉS HAVI HÁNY ÓRÁBAN A TANÁCSNOKI TISZTELETDÍJUKÉRT? MI VAN DOKUMENTÁLVA A TEVÉKENYSÉGÜKRŐL, ha az új vezetés kíváncsi lenne, miért kapták a DUPLA PÉNZT önkormányzati képviselőségük alatt? Mert azt tudjuk, képviselőként négy év alatt egyszer sem kell megszólalniuk, sem határozatokat előterjeszteniük, ELÉG HA ADOTT IDŐBEN MEGNYOMJÁK A SZAVAZÓGÉP GOMBJÁT! Persze ezt azért kérdezem, mert Önök Dr. Szabó Szabolcs munkáját vonják górcső alá! És kérdezem, minek annyi tanácsadó Borbély Lénárdnak, tudomásom szerint államigazgatási tanulmányokat végzett, nem szorul rá más tanácsaira, Giró-Szász Andráséra különösképpen nem! Vagy Csepel esetleg fideszes kifizetőhely? A Fidesz fizesse az embereit Mészáros Lőrinc kasszájából, ne a nyomorult csepeli emberek adójából! Mi ez ha nem urizálás?

  23. Pilsner Urquell szerint:

    Csepelnek milyen konkrét haszna van abból, hogy több milliárdot adományozunk CEU-formában Bécsnek, meg hogy szétverjük az MTA-t és az egyetemeinket, éhen veszejtjük a színházakat és a könyviadást, megbélyegzünk és szembehazudozunk minden tojásfejű értelmiségit meg hülye tanárt? – Jobban szerint ez persze mind tiszta haszon.

    N.B. Dagobertnek egész jó a memóriája…

  24. Tóth kati szerint:

    Miért kellene lemondania,legalább 2022-ben is biztos a 2/3-ad.

  25. Jobban szerint:

    Dagobert, jól el van tévedve, az biztos. Miről beszél? Fogalma sincs miről beszél.

  26. Jobban szerint:

    Németh Szilárd nélkül még ma is szennyezné Csepelt a galvániszap, hála a balliberális vezetésnek és annak aki felvette a veszélyes anyag lerakásáért és tárolásáért a pénzt. Nyilván egy személyben nem volt megoldható annak a mennyiségnek az elszállítása a kerületből. Köszönjük az akkori balliberális vezetésnek ezt az akár környezeti katasztrófát is okozó helyzetet, és a várakozó álláspontjukat. De köszönjük Dagobert, hogy kiderült, hogy nem az akkori vezetés tett azért, hogy megszabaduljunk a veszélyes hulladéktól.

  27. Pilsner Urquell szerint:

    “Nyilván egy személyben nem volt megoldható annak a mennyiségnek az elszállítása a kerületből” – Pedig úgy lett volna csak szép igazán…
    Egyébként a csepel infónak is van memóriája:
    http://csepel.info/?p=868
    És még sok érdekesség a múltból, ha beütjük a gugliba a “galvániszap csepel” keresőszókat.
    Németh Szilárd érdemei nem vitathatóak el. De “az akkori vezetés” önmagában nem sokra jutott volna azok nélkül, akik ma már ellenségnek minősülnek, kedves félemlékezetű Jobban…

  28. Nagyapó szerint:

    Tényleg, rendkívül fontos lenne, hogy visszahozzák a “Nők és társadalmi nemek tanulmánya specializáció”(CEU gender képzése), vagy az, hogy a CEU kampuszt létesített New York államban ahol a kampuszon már elindult az első akkreditált képzés, amelynek témája az egyenlőtlenségek elemzése. Báró Eötvös József, az MTA egykori elnöke és oktatási miniszter annak idején figyelmeztette az egyetemeket, hogy a tudományt nemcsak interpretálni, hanem művelni is kell.
    Az MTA-n fontos a zakadémikusok 1,5 milliós nyugdíja mint pl. Berend T. Iván, Sólyom László, Glatz Ferenc, Heller Ágnes, Szelényi Iván, stb.
    Még többet kellene fizetni a színházaknak, a buzi Alföldiéknek, meg az ócska íróknak.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  29. Pilsner Urquell szerint:

    Nagyapó! Gyermeket a fürdővízzel!
    Amit írsz, azt bizonyítja, hogy haloványlila fogalmad sincs tudományról, művészetekről, kultúráról. Pontosabban van, de mindezt készséggel elárulod egy tál ideológiai-politikai lencséért (virslivel és sörrel).
    Tendenciózus torzításokat visszhangozol – az egész jobbos udvari sajtóval egyetemben.
    Amit írsz, az valóban ott van – CEU-n, MTA-n, színházakban.
    Arról felejtesz csak el írni – az egész jobbos udvari uszulmánnyal együtt -, ami szintén ott van, és most kinyírjátok. Sőt, nemcsak elfelejtitek, hanem lehazudjátok az égről.
    A CEU valóban a legjobban minősített magyar egyetem volt minden nemzetközi listán – de csak az amerikai “fele” által (a pesten maradt akreditált szakok önmagukban tréfli). Ezen nemzetközi minősítésekről meglehet ugyan a véleményed, de ezek garantálják a nemzetközi tudományos rangot és a befutó pályázati pénzeket. Nemzetközi granteket magyar egyetemek siralmasan alig tudnak összekaparni, a CEU viszont többet is tudott. A CEU pályázatai és tudományos kutatásai egy csomó más magyar egyetem kutatónak is biztosítottak kutatási pénzt és nemzetközi kapcsolatokat. Ezek most mind el lesznek vágva. A CEU magyar oktatói egzisztenciálisan ki vannak ütve. A CEU nemzetközileg magasan kvalifikált képzései között a gender csak egy. De a középkor-kutatás és az ókeresztény és keleti (pl. szír) keresztény hagyományok kutatása (melynek egyik világ-központja voltak), talán csak nincs ellenedre? Több olyan tisztes klasszikus képzésük volt, amelyhez fogható rangú itthon eztán nem marad (csak a magyar művelőik, hoppon és ellehetetlenítve).
    Az MTA tagsága nem kizárólag Helleréből áll. (Bár a nagy ideológiai tébolyban sem ártana beletörődni, hogy az ő tudományos tevékenységük sem söpörhető le az asztalról máról-holnapra – ha az új szellem csahosai nem tudnak tanulni tőlük és belőlük, az nem őket, hanem a fafej- és-tök csahosokat minősíti; ráadásul ők is részei annak a nemzetközi elismertségnek, amit a magyar tudományos élet jelenleg élvez, s amit nélkülük veszt). Az MTA kutatóinak nagyobb része pedig potenciális illetve épp most elvesztett ideológiai partner volna. Az egyetemek oktatóinak korábban fideszes illetve jobboldali szemléletű csoportjai tömegesen leforrázva, minden kilátástól megfosztva, gyűlölettel fordulnak szembe eddigi illúzióikkal. Az egzisztenciájukat ugyanis mindenekelőtt ők látják a semmibe omlani. Tudománytalan ideológiai baromságokat, amelyek nemzetközileg lenullázott közröhejjé tennék őket, senki nem hajlandó és képes képviselni, csak a legkarrieristább csiszlik. A magyar egyetemek nemzetközi besorolása mellesleg az elmúlt négy-öt évben máris érzékelhetően enyhén romlott. Ez ugrásszerűen fog nőni. Ismétlem: a nemzetközi rang: pénz, pénz és pénz is!
    A színházak szintén nemcsak Alföldi Robikából állnak. Az írók sem csak Esterházyból, stb. A kultúrharc című vadállatság minden esztétikai értéket kinyír, és jobb szellemű képviselőit a latrínába löki.
    Egy kultúra szerves egész. Aki fejszével akar rendet vágni benne. az gyökerével kiirtja az egészet.
    Aki ez ellen a fejszés nyomulás ellen meg mer szólalni, az pedig áruló lesz. (Akkor is, ha már a nagyapját is Rákosi és Révai tudománya dobatta ki az Akadémia ablakán.) – Nos, vannak sokan, akik a szakmájuk erkölcséhez híven emelt fővel maradnak árulók, és csak fizikai kiirtásukkal – szó szerint fejszével – lehet megszabadulnotok tőlük. Nélkülük az egész magyar szellemi élet és oktatás abba a nyomorba hullana – és esetleg fog is a feljelentős házmesterek jóvoltából – mint amibe 1947-53 között került.
    Abban a nyomorban, persze, majd Te lehetsz az élet és halál ura, a király minden koszladékokon. – És akkor eljön Csepelre is a Kánaán.

  30. Pilsner Urquell szerint:

    Gondolom, ő is áruló immár:
    Freund Tamás: fejvesztve fog menekülni minden tehetség innen
    atv.hu, Itthon, 2018-12-06 17:12:00
    http://www.atv.hu/belfold/
    20181206-freund-tamas-fejvesztve-fog-menekulni-
    minden-tehetseg-innen/

Itt lehet hozzászólni !