Parlamenti látogatás

Csepel.hu

Országgyűlési látogatáson vettek részt a BKSZC Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma tizenkettedikes tanulói. A diákokat a kupolához vezető díszlépcsőnél Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere fogadta.

November 20-án a Weiss Manfréd Szakgimnázium negyven végzős diákja tett látogatást a Parlamentben, akiket Laub Gábor és Kreisz Róbert pedagógusok kísértek el.

A bejáratnál mindenki kapott egy fülhallgatót, aminek segítségével az idegenvezető előadását lehetett hallgatni. A diákokat a kupolához vezető díszlépcsőnél Németh Szilárd honvédelmi államtitkár és Borbély Lénárd, Csepel polgármestere köszöntötte. Németh Szilárd rövid történelem órát tartott a magyar parlamentarizmus kialakulásáról és az 1222-ben kiadott Aranybulla jelentőségéről. Beszélt a Parlament építésének történetéről és elmondta, hogy a magyar Országházat nemrég a világ 14 legszebb épületei közé választották. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mai napot a Gyermeki Jogok Világnapjaként tartják számon.

A főlépcsőn készült egy csoportkép is, ahol a gyerekek az idegenvezetőtől megtudták, a főlépcső lépcsőfokainak száma 96, és az Országház kupolája is 96 méter, amely a honfoglalás évét (896) szimbolizálja. Innen átsétáltak a kupolacsarnokba, ahol megtekintették a Szent Koronát, amelyet folyamatos őrség vigyáz. Ezután a társalgón át az ülésterem karzatához mentek, ahonnan megcsodálhatták az alsótermet. A látogatás az Országgyűlési Könyvtárban folytatódott, ahol egy könyvtáros tartott előadást arról, milyen gazdag forrásanyaggal rendelkezik a könyvtár, amelyet nemcsak a könyvek, hanem a Duna-parti kilátás miatt is érdemes látogatni. A látogatás egy jóízű ebéddel zárult, majd mindenki kapott egy névre szóló emléklapot.

Csepel.hu

Egy hozzászólás “Parlamenti látogatás” bejegyzésre

  1. Dagobert bácsi szerint:

    Remélem, ezek a kirándulások hamarosan retro-látogatások lesznek!

Itt lehet hozzászólni !