Egy cigány család okozza a baloldal vereségét? – A csepeli DK leleplezte őket

Csepel.info

A DK-s politikus által bemutatott képen valójában nem is a gábor cigányok, mint inkább a fehér gépkocsi lesz a főszereplő

Horváth Gyula, a csepeli Demokratikus Koalíció elnöke szerint rendkívül fondorlatos  módon, egy gábor cigány család és különleges technológia segítségével hekkelik meg a baloldal győzelmét, és nyer kétharmaddal a Fidesz.

Az évszázad leleplezése egy átlagosnak induló, ám meg nem nevezett hétfői napon, reggel 9 órakor kezdődött a Csepel Plaza épületében. Ebben az időpontban hat hasonló, kalapot viselő roma ember – gyaníthatóan egy gábor cigány család férfitagjai – jelentek meg a csepeli okmányirodánál. Ahogy azt Horváth Gyula DK-s politikus leleplezte, a cigányok éppen választási csalást követtek el. Át is adjuk neki a szót:

“(…) Pár perc sem telik bele az önkormányzati vezető nyomtatványokkal a kezében visszatér és kiosztja a lapokat. Az okmányiroda egyik ügyintézői ablakába azonnal beül egy munkatárs és már hívja is az első idegent. Ezek az emberek bejelentkező lapokat töltöttek ki azért, hogy csepeli lakcímet kapjanak. (…) Az őket hallgató csepeli vezető segíteni akarva, vázolja a hazautazás lehetőségeit. Nem javasolja az autópálya matricát, mert megoldható az utazás matrica nélkül is. Hamar jön a válasz,: nem számít, van lóvé, autópályán megyünk! Nincs kétség afelől, hogy mikor jönnek…”

– írta Horváth (bővebben itt). Semmi kétség afelől, hogy a három csepeli fideszes önkormányzati vezető közül az, akit közelről láttak és hallottak – ám mégsem ismerték fel -, éppen választási csalást készített elő.

A fordulat: megjelent egy szemtanú

Bár a politikus által leírt történet cigányellenesnek és abszurdnak tűnt, a csepeli híreket követve természetesen mi is beszámoltunk róla. Csakhogy – milyenek a véletlenek – a Csepel.info fórumában csakhamar megszólalt egy másik állítólagos szemtanú is. Ő azon kívül, hogy szerinte is voltak ott gábor cigányok, tételesen cáfolta Horváth Gyula állításait.

(…) Voltak kalapos cigányemberek vagyis gábor cigányok. (…) A férfiak jogosítványt intéztek. Nem volt velük kísérő, s kivárták a sorukat. (…) 2005-ben egy csepeli üzletben dolgoztam, akkor vettek ott ezt-azt. Mindennapi használati cikkeket vettek, és akkor is beszéltek egymás közt románul, hogy más ne értse. Csak hát én értettem. (…) Aki ebből ügyet kreált, az buta ember, ez az igazság. (…)

írta “Imolyka” olvasónk a fórumba. Vagyis: nem volt ott fideszes vezető, nem kaptak soron kívüli kiszolgálást és nem is lakcímkártyát intéztek, hanem jogosítványt. Fórumozónk írására felhívhatták Horváth Gyula figyelmét, ugyanis hamarosan újabb írást közölt. Ebben a cáfolatot megerősítésként írta le, kiemelve: “egy szemtanú hölgy a csepel.infon tanúsította az eset megtörténtét“.

Így történhetett a fondorlatos csalás

A Csepel.info Horváth Gyula eddig leírt információi alapján összetette a történet hiányzó láncszemeit, hogy kronológiai sorrendben rávilágítson a Fidesz hihetetlen választási csalási mechanizmusára, és leleplezze a gonoszságot:

  1. 2010 után a csepeli fideszes vezetés gonosz, illiberális tudósok segítségével, közpénzből időgépet épít.
  2. A fehér Volkswagen típusú gépjárműnek álcázott időgéppel visszarepítik a cigányokat 2005-be, és az akkori MSZP-s vezetés figyelmét kijátszva lakcímkártyát szereznek. A cigányok így már igazolhatóan nem a Fidesz kormányzásának idején telepedtek le, tagadni lehet a választási csalást – legalábbis a buta fideszes szavazók előtt.
  3. A téridő-kontinuum féreglyukakkal való kijátszásával a hat gábor cigány (egy a csomagtartóban utazik) 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban is leszavaznak a Fidesz-KDNP-re az ország összes városának összes egyéni körzetében.
  4. Így a Fidesz kétharmados győzelmet ér el, és amíg a gyurcsányisták el nem kapják a gábor-cigányokat, vagy meg nem semmisítik a fehér Volkswagen típusú gépjárműnek álcázott időgépet, ez így is marad.

Csepel.info

 

5 hozzászólás “Egy cigány család okozza a baloldal vereségét? – A csepeli DK leleplezte őket” bejegyzésre

  1. miki szerint:

    Egy fórumhozzászólásból cikket írni azért nem az újságírás csúcsa 🙂

  2. admin szerint:

    A képviselő úr komolyan vette, mi is. Biztosan megvolt rá az oka.

  3. Dagobert bácsi szerint:

    Ehhez már geofizikus diploma kell!

  4. Qqriq szerint:

    Ez a Horváth még a hazudozáshoz sem ért.

  5. Dagobert bácsi szerint:

    Ha nem ért hozzá, tőletek tanulhatna!

Itt lehet hozzászólni !