Rendkívüli járatok és sűrűbb közösségi közlekedés mindenszentekkor és halottak napján

Balogh Gábor, BKK

A halottak napján és az azt megelőző időszakban a temetők kényelmesebb megközelítése érdekében a BKK 2018-ban is rendkívüli járatokat indít, emellett nagyobb kapacitással indítja számos, sírkertet is érintő közösségi közlekedési járatát már október 27-től. Fontos változás, hogy az Új Köztemető idén a Fiumei úti felújítási munkák miatt a belváros felől az M3-as metró Kőbánya-Kispest végállomása mellett az M2-es metró Örs vezér tere végállomásáról is elérhető a 68B jelzésű gyors autóbuszjáratra átszállva.

A várhatóan rendkívül nagy gépkocsiforgalom miatt a temetők megközelítésére érdemes az egyéni közlekedés helyett a közösségi közlekedési járatokat választani, a sírkertek megközelítéséhez pedig utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni; a járatok menetrendjei a BKK honlapján is megtekinthetők. Október 31-én, szerdán nyitástól november 2-án zárásig gépjárművel csak az Új Köztemetőbe lehet behajtani, a többi sírkertben tilos az autóforgalom, csak a mozgáskorlátozottak hajthatnak be gépkocsival.

Rendkívüli és a szokásosnál sűrűbben indított közösségi közlekedési járatok

Október 27-től (szombattól) november 2-ig (péntekig) a sírkerteket érintő közösségi közlekedési járatok a szokásosnál sűrűbben indulnak, illetve ezeken a vonalakon a szokásosnál nagyobb befogadóképességű járművek közlekednek. Emellett rendkívüli járatok is közlekednek a fővárosban a temetők gyorsabb és kényelmesebb megközelítése érdekében. Az Új Köztemető belváros, illetve Buda felőli megközelítése idén változik a Fiumei úton zajló villamospálya-felújítás miatt: a sírkert legkönnyebben az M2-es metró Örs vezér tere vagy az M3-as metró Kőbánya-Kispest végállomásától induló 68B jelzésű, rendkívüli buszjáratára átszállva érhető el, amely október 27. és november 2. között minden nap közlekedik. Kőbánya felől továbbra is érdemes a 28-as vagy a 37-es villamosjáratot választani. A Farkasréti temető megközelítését a szokásonál sűrűbben közlekedő 59-es villamos és a máskor is közlekedő járatokon kívül a 8B, a Megyeri temetőét a 30B, az Erzsébeti temetőét a 36B, az Óbudai temetőét a 118B, a Budafoki temetőét pedig a 158B jelzésű rendkívüli buszjárat segíti.

A sírkertek megközelítéséhez is érdemes utazásukat a BKK FUTÁR alkalmazás használatával megtervezni. A BKK utazástervezője mobilkalmazásként iOS és Android rendszerű eszközökre is letölthető, weben a futar.bkk.hu címen érhető el, és mindig az optimális útvonalat tervezi meg.

A mindenszentekhez és a halottak napjához kapcsolódó További temetői információkért, kérjük, keressék fel a Budapesti Temetkezési Intézet weboldalát.

Új Köztemető

Közösségi közlekedés

Az Új Köztemető megközelítésére a belvárosból és a főváros távolabbi területeiről érkezőknek az M2-es és az M3-as metróvonal végállomásától közvetlen eljutást biztosító 68B jelzésű autóbusz igénybevételét javasoljuk. Ez a buszjárat október 27. (szombat) és november 2. (péntek) között minden nap közlekedik az Örs vezér tere és Kőbánya-Kispest között, az Új Köztemető érintésével. Az autóbusz megáll Rákos vasútállomásnál is, így közvetlen eljutási lehetőséget biztosít a temetőhöz az itt megálló vonatokkal érkezők számára. Emellett a megszokottnál nagyobb kapacitással közlekedik az M2-es metró Puskás Ferenc Stadion állomásától induló 95-ös és az M3-as metró Kőbánya-Kispest végállomásától induló 202E autóbusz is. A Kőbánya felől utazóknak a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is érdemes a szokásosnál sűrűbben közlekedő 28-as villamost, valamint a minden nap, napközben is közlekedő 37-es villamost választaniuk. A 68B buszjárat útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_0682?layers=OSVB.

Módosul a 95-ös busz útvonala

A Felsőcsatári köz végállomás felé tartó buszok október 27-től november 4-ig a Harmat utca–Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Maglódi út, a Kada utca/Mádi utca, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 95-ös buszra a 85-ös és a 68-as járat érintett megállóiban lehet felszállni. A temetőnél az Újhegyi úton, a körforgalom előtt áll meg a 95-ös busz.

Közúti közlekedés

Az Új Köztemető környékén október 27-én (szombaton) 0 órától november 2-án (pénteken) 24 óráig ideiglenes forgalmi rend lép életbe:

  • Gépjárművel leparkolni csak a temetőn belül lehet, ezeken a napokon ingyenesen.
  • Megállási tilalmat rendelnek el a Sírkert út mindkét oldalán a Maglódi út és a Kozma utca között, valamint a Kozma utca mindkét oldalán az Álmos utca és a körforgalom között.
  • A temetőt gépjárművel elhagyni csak a főbejáraton keresztül lehetséges. Az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn.
  • A Kozma utca Jászberényi út—körforgalom közötti szakaszát időszakosan operatív rendőri intézkedéssel – a forgalom nagyságának függvényében – a Jászberényi út irányába csak a közösségi közlekedési járatok használhatják.
  • A Sírkert utcát szintén időszakosan, operatív rendőri intézkedéssel – a forgalom nagyságának függvényében – egyirányúsítják a Maglódi út irányába.

A forgalmat a fenti időszakban rendőrök és polgárőrök irányítják, egyúttal segítik a Kozma utca lezárt szakaszán az ott lakó célforgalom beengedését.

Farkasréti temető

Közösségi közlekedés

A Farkasréti temető leggyorsabban a Széll Kálmán tér M és a Déli pályaudvar M felől a napközben sűrűbben közlekedő 59-es villamossal, a belvárosból és Gazdagrét felől pedig az Astoria M és a Ferenciek tere M érintésével közlekedő 8E autóbusszal lehet megközelíteni; az utóbbi buszvonalon a Keleti pályaudvartól induló 8B rendkívüli buszjárat is segíti a kényelmesebb eljutást a temetőhöz. A 8B buszjárat útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_0082?layers=OSVB. Újbuda-központ M felől a sűrűbben közlekedő 53-as autóbusszal célszerű utazni.

Közúti közlekedés

A Farkasréti temetőhöz vezető alábbi útvonalakon megállási tilalmat vezetnek be október 27-én (szombaton) 0 órától november 2-án (pénteken) 24 óráig:

  • a Hegyalja úton a Liptó utca és a Németvölgyi út között mindkét oldalon,
  • a Németvölgyi úton a Hegyalja út és a Brassó utca között mindkét oldalon,
  • az Érdi úton a Márton Áron tér és a Németvölgyi út között mindkét oldalon,
  • a Márton Áron téren, valamint
  • a Rátz Aladár utca mindkét oldalán a Márton Áron tér és a Denevér utca között.

Óbudai temető

Közösségi közlekedés

Az Óbudai temető megközelítéséhez október 27-én (szombaton), 28-án (vasárnap), valamint november 1-jén (csütörtökön) és 2-án (pénteken) a szokásosnál sűrűbben induló 160-as, továbbá a 260-as és 260A jelzésű buszjáratot ajánljuk. A 118-as és a 218-as autóbusz mellett 118B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul a Szentlélek tér H és az Óbudai autóbuszgarázs között november 1-jén, biztosítva a H5-ös HÉV felől is a sírkert könnyebb elérhetőségét; a rendkívüli buszjárat útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_1182?layers=OSVB.

Megyeri temető

Közösségi közlekedés

A Megyeri temető megközelítéséhez az október 27-én (szombaton) és 28-án (vasárnap), valamint november 1-jén (csütörtökön) és 2-án (pénteken) a szokásosnál sűrűbben induló 30-as és a 30A – továbbá a 147-es és a hétköznap közlekedő 122-es – autóbuszt ajánljuk. Rendkívüli buszjárat indul 30B jelzéssel a 30-as busz vonalán Újpest-Központ M és Megyer, Szondi utca között, útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_0302?layers=OSVB.

Közúti közlekedés

Október 27-én (szombaton) 0 órától november 2-án (pénteken) 24 óráig a IV. kerületi Megyeri úton a Szondi utca és a Reviczky utca között a temető oldalán feloldják a megállási tilalmat.

Rákospalotai temető

Közösségi közlekedés

A Rákospalotai temető megközelítéséhez október 27-e (szombat) és november 2-a (péntek) között a szokásosnál sűrűbben induló 196-os autóbuszt, valamint a megszokottnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszokkal közlekedő 130-as járat mellett a 224-es és a 231-as autóbuszt ajánljuk.

Közúti közlekedés

A Rákospalotai temetőnél megállási tilalmat rendelnek el október 27-én (csütörtökön) 0 órától november 2-án (pénteken) 24 óráig a Zala György utca mindkét oldalán.

Pesterzsébeti temető

Közösségi közlekedés

A Pesterzsébeti temető megközelítéséhez október 27-től (szombattól) november 1-ig (csütörtökig) a szokásosnál sűrűbben induló 52-es villamost ajánljuk. A 36-os autóbusz mellett október november 1-jén (csütörtökön) 36B jelzéssel rendkívüli buszjárat indul Pesterzsébet, Baross utca és a Szentlőrinci úti lakótelep között; útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_0362?layers=OSVB. A temető elérhető továbbá a megszokottnál sűrűbben közlekedő 135-ös autóbusszal, amely november 1-jén az áruházak zárva tartása miatt Soroksár, Kertvárosi körútig közlekedik.

Közúti közlekedés

Október 27-én (szombaton) 6 órától november 1-jén (csütörtökön) 20 óráig ideiglenes forgalmi rend lép életbe a Pesterzsébeti temetőnél:

  • A temetőt gépkocsival csak a Tartsay út felől lehetséges megközelíteni.
  • A sírkertet gépjárművel elhagyni a Temető soron az Alsó határút felé, valamint a Temető sor—Vasfű utca útvonalon a Külső Vörösmarty út felé lehet.
  • A Külső Vörösmarty utcát az Alsó Határ út és a Tartsay utca között csak a közösségi közlekedési járatok vehetik igénybe.

Emellett október 27-én (szombaton) 0 órától november 2-án (pénteken) 24 óráig a Tartsay utcában a Nyír utca–Temető sor között mindkét oldalon megállási tilalom lép életbe. Ugyancsak tilos lesz megállni Vasfű utca mindkét oldalán a Temető sor és a Külső Vörösmarty utca között, a Temetősor utca mindkét oldalán a Tartsay utca és a Vasfű utca között, valamint a Külső Vörösmarty utcában az Alsó Határ út és a Tartsay utca között.

Kispesti temető

Közösségi közlekedés

A Kispesti temető megközelítéséhez október 27-től (szombattól) november 1-ig (csütörtökig) a napközben a szokásosnál sűrűbben induló 42-es villamost, emellett a szintén sűrűbben közlekedő 93-as és 93A autóbuszt, továbbá a vasárnap is szombati menetrend szerint, azaz gyakoribb indulással közlekedő 194-es és a 194B buszjárat igénybevételét ajánljuk.

Közúti közlekedés

A Kispesti temetőhöz vezető alábbi útvonalakon megállási tilalmat rendelnek el október 27-én (szombaton) 0 órától november 2-án (pénteken) 24 óráig

  • a Kassa utcában a Kolozsvár utca és a Pozsony utca között,
  • a Kolozsvár utca mindkét oldalán a Kassa utca és a Hárs utca között,
  • a Darányi Ignác utca mindkét oldalán a Csapó utca és a Kolozsvár utca között.

Október 27-én (szombaton) 6 órától november 1-jén (csütörtökön) 20 óráig lezárják a Temető közt.

Pestszentlőrinci temető

Közösségi közlekedés

A Pestszentlőrinci temető megközelítéséhez október 27-től (szombattól) november 2-ig (péntekig) a napközben a szokásosnál sűrűbben induló 93-as és 93A buszjáratot, az október 28-án (vasárnap) és november 1-jén (csütörtökön) szombati menetrend szerint, azaz gyakoribb indulással közlekedő 182-es és 184-es autóbusz mellett ajánljuk a 198-as, a 217-es, a 217E, a 282E és a 284E jelzésű buszjárat igénybevételét. A felsorolt gyorsjáratok csak munkanapokon közlekednek.

Közúti közlekedés

Október 27-én (szombaton) 6 órától november 1-jén (csütörtökön) 20 óráig lezárják a Reményik Sándor utcát.

Csepeli temető

Közösségi közlekedés

A Csepeli temetőhöz a megszokott menetrendjük szerint közlekedő 38-as, a 138-as, a 238-as és a 278-as autóbusszal lehet eljutni; a felsorolt vonalakon október 27-től (szombattól) november 2-ig (péntekig) minden nap a szokásosnál nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszok közlekednek.

Cinkotai temető

Közösségi közlekedés

A Cinkotai temető kényelmesebb megközelíthetősége érdekében október 27-én (szombaton), 28-án (vasárnap) és november 2-án (pénteken) a 92-es autóbusz a szokásosnál sűrűbben indul. November 1-jén (csütörtökön) az áruházak zárva tartása miatt a 92-es járat helyett közlekedő 92A busz napközben szintén sűrűbben közlekedik.

Közúti közlekedés

Október 27-én (szombaton) 6 órától november 1-jén (csütörtökön) 20 óráig lezárják a Simongát utcát a Szabadföld út és a Tátraszirt sor között.

Budafoki temető

Közösségi közlekedés

A Budafoki temető az 58-as, a 158-as, a 250-es és a 250B buszjárattal közelíthető meg. Október 27-től (szombattól) november 2-ig (péntekig) rendkívüli buszjárat is indul 158B jelzéssel a Savoya Park és a Budafoki temető között a 158-as busz vonalán, útvonala és menetrendje a BKK FUTÁR térképes felületén: http://futar.bkk.hu/route/BKK_1582?layers=OSVB.

Közúti közlekedés

Október 27-e (szombat) 0 óra és november 1-je (csütörtök) 24 óra között feloldják a megállási tilalmat a Nagy Kőbánya utcán.

Október 27-én (szombaton) 6 órától november 1-jén (csütörtökön) 20 óráig a Gádor utca felé egyirányúsítják a Debrő utcát és a Víg utcát.

Budakeszi temető

Közösségi közlekedés

A Budakeszi temető könnyebb megközelíthetősége érdekében a 222-es autóbusz október 27-én (szombaton), 28-án (vasárnap), valamint november 1-jén (csütörtökön) és 2-án (pénteken) a megszokottnál sűrűbben indul. A busz a sírkert könnyebb elérhetősége érdekében október 27-e (szombat) és november 2-a (péntek) között ideiglenesen megáll a Budakeszi temető megállóhelyen, a főbejáratától 70 méterre is.

Nagytétényi temető

Közösségi közlekedés

A Nagytétényi temető megközelítésére alkalmas 33-as, a 113-as, a 113A és a 133E busz megszokott menetrendje szerint közlekedik. A 33-as vonalon a megszokottnál nagyobb befogadóképességű, csuklós buszokkal lehet utazni az október 27-28-i hétvégén és november 1-jén.

Fiumei Úti Sírkert

Közösségi közlekedés

A Fiumei Úti Sírkert megközelítésére a BKK Kőbánya felől idén is a 28-as villamost (amely október 27-28-án, valamint november 1-2-án a szokásosnál gyakrabban indul), valamint a minden nap közlekedő 37-es villamost ajánlja. A város többi pontja felől a Fiumei úton zajló villamospálya-felújítási munkák miatt idén a Blaha Lujza térről induló 28-as villamospótló autóbusszal, illetve a Keleti pályaudvartól induló 24-es villamospótló autóbusszal lehetséges a sírkert elérése.

Kispesti öreg temető

Közösségi közlekedés

A temető megközelítéséhez az 54-es, 55-ös, 84E, 89E,  99-es, 151-es és 294E buszjáratokat ajánljuk, melyek a megszokott menetrendjük szerint közlekednek.

Közlekedési változások a BKK INFO és a BKK FUTÁR felületén

A BKK mind a közösségi közlekedési változásokról, mind a közúti fennakadásokról folyamatosan friss információkat nyújt a BKK INFO alkalmazáson keresztül. A www.bkkinfo.hu weboldalon, illetve a BKK INFO iOS és Android rendszerű mobileszközökre is elérhető alkalmazásában a közösségi közlekedési változásokról személyre szabott információk érhetők el: a járatfigyelő funkcióra feliratkozók az általuk sűrűn igénybe vett vonalakról az összes közlekedési információt azonnal megkapják.

A weben a futar.bkk.hu címen, illetve mobilalkalmazásként is elérhető BKK FUTÁR applikáció segítségével valós idejű adatok alapján tervezhetik meg utazásukat. Az alkalmazás a közösségi közlekedési járatok valós helyzetének térképes nyomon követésére is alkalmas.

kozut.bkkinfo.hu oldalon valós idejű közúti közlekedési információk érhetők el: a fővárosban közlekedők interaktív térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk; az előre tervezett forgalomkorlátozások már napokkal az életbe lépésük előtt elérhetők a fenti címen.

Budapest, 2018. október 24.

Budapesti Közlekedési Központ

Itt lehet hozzászólni !