A DK szerint semmi értelme a felújított KRESZ parknak

Csepel.info

Aki az utcákat járja, tapasztalhatja, hogy sok gyalogosra, autóvezetőre, kerékpárosra ráférne egy kiadós KRESZ oktatás. A rendőrség is állítja: ha jobbak lennének a felnőttek, és különösen a gyerekek közlekedési ismeretei, sokkal kevesebb halálos és súlyos közlekedési baleset történne velük. Csepelen legutóbb júliusban gázoltak halálra egy utcán átfutó 4 éves gyereket. Ezért  újította fel a csepeli önkormányzat az Iskola téri KRESZ parkot, amit Bringaváros néven avattak fel október 17-én.

Másképp látja viszont a közlekedési morált és ismereteket a csepeli Demokratikus Koalíció és vezetője, Horváth Gyula. A politikus ugyanis felháborodott írást tett közre a Facebookon a frissen átadott parkról. Véleménye alapján a felújítás csak egy felesleges pénzkidobás volt, hiszen a gyerekek igenis rendelkeznek a megfelelő közlekedési ismeretekkel – megtanítják nekik a szüleik – így nincs szükség a KRESZ parkra.

“Mire volt ez jó? Kirendeltetek a magatok csodásítására sok gyereket, és bemutattátok nekik azt, amit az apjuktól, anyjuktól már régen megtanultak.”

– írta felháborodva Horváth Gyula a Facebookon.

A politikus rögtön a csepeli KRESZ park átadásának perceiben kommentálta és bírálta a felújítást. Ő is elment ugyanis az avatásra, ám köszönés helyett inkább a gyerekek háta mögé rejtőzve fotózta a résztvevőket és autóikat. Először a hangosítást végző cég autóiról készített képet. Azzal vádolta a városvezetést, hogy a hat éves Volkswagen Transit és a távolabb álló, hasonló korú Opel Insignia luxuskocsik, és Csepel vezetői érkeztek velük. Ebben azonban tévedett, hiszen csak a rendezvény lebonyolítóinak adtak engedélyt közelebb állni, a kerület vezetői a luxusautónak aligha nevezhető Skodákkal az út mellett parkoltak.

A politikus kendőzetlen véleménye és luxusautózása

A DK politikusa ez után beszállt az új Toyota C-HR Hybrid kocsijába, és az ablakon keresztül fotózta, videózta tovább az eseményt. Annak ellenére, hogy az úton és környékén ekkor is sok gyerek sétált. Talán neki is szüksége lenne egy alapos KRESZ-tanfolyamra, ahol megtanítanák, miért balesetveszélyes fotózás, videózás közben autót vezetni…

Mindenesetre mi kíváncsiak vagyunk, hogy olvasóink mit gondolnak erről, valóban felesleges KRESZ-t oktatni és oktatóparkot építeni a gyerekeknek?

Csepel.info

19 hozzászólás “A DK szerint semmi értelme a felújított KRESZ parknak” bejegyzésre

  1. csepeli szerint:

    Nem, az nem felesleges. Viszont ez a cikk az.

  2. Balos szerint:

    Ugyan már csepeli. Nem árt tudni miért nem szavaznak az emberek az MSZP-re meg a DK-ra.

  3. tegezés szerint:

    Milyen jó, hogy a kétfarkú kutyapárt a kresz tábláival felhívta a figyelmet a lepusztult kresz parkra. Rögtön jött egy felújítás. Ja, és első lépésként a KKP táblái tűntek el…. 🙂

  4. kilgore trout szerint:

    Jó, ha lepusztult részeket felújítanak, de fenntartásra is legyen majd erőforrás és akkor nem bánom, ha haveroknak megy a meló.

  5. Johnny szerint:

    “az új Toyota C-HR Hybrid kocsijába”
    …és ez luxuskategória, te barom?

  6. Jobban szerint:

    Folyamatosan fejlődik a kerület….Köszönjük…

  7. Bercsik Károly szerint:

    “tegezés szerint:
    2018. október 19., péntek – 14:13
    “Milyen jó, hogy a kétfarkú kutyapárt a kresz tábláival felhívta a figyelmet a lepusztult kresz parkra. Rögtön jött egy felújítás. Ja, és első lépésként a KKP táblái tűntek el…”

    Jóval korábban javaslatot tettem már a felújítására. De sebaj.

  8. Dagobert bácsi szerint:

    A KRESZ-park biztos a sok használattól pusztult le! Csepel jelenlegi vezetői is ott tanultak (várost) vezetni! 😛

  9. Pilsner Urquell szerint:

    A DK szerint a világon semminek semmi értelme, csak a DK-nak.

  10. Qqriq szerint:

    Ez a kriptakomcsi már csak ismeri a KRESZ-t, aki a mozgássérültek számára fenntartott helyen parkol!

  11. Kkk szerint:

    A jó kurva anyádat horváth gyula. A helyi mszp csak kárt okozott amíg uralkodhatott. Ja még gyilkolt is egyikük. Meg volt ott még egy pedofil is. Inkább kussolj.

  12. Qqriq szerint:

    Horváth szerint:
    ‘1989-ben azonban újra lehetősége nyílott hazánknak, és Csepelnek is, hogy az önkény lehetőségének legkisebb esélyét is megszüntesse. 2010-ig úgy látszott, hogy sikerült is előre lépdelni.’
    Totális zűrzavar, teljes fejetlenség, hozzá nem értés, felelőtlen döntések, sumákolás, visszaélések, korrupció, pénzlenyúlások, amelyek brutális gyilkosságokhoz vezettek a 2010 előtti szocialista időszak mutyivilágában. Mindebből Horváth is kivette a maga részét. Így történt.

  13. Szabó Imre szerint:

    Az biztos, hogy a városvezetés szereti az öntömjénezést, meg a pénzek lenyúlását.
    Tömjén Zsoltitól tanulhatták.

  14. paneltomi szerint:

    Szerencsétlen Gyula! A felújított kresz pálya hely szintén kresz pálya volt, még emlékszem. Gondolom ennek a baromnak a komcsi elődei csinálhatták…

  15. paneltomi szerint:

    Paneltomi szerint a DK-nak nincs semmi értelme.

  16. […] felújított parkot az ellenzék részéről a Demokratikus Koalíció kritizálta. Horváth Gyula, Gyurcsány Ferenc pártjának csepeli elnökének állítása szerint a gyerekek […]

  17. Johnny szerint:

    Most frankón…
    2 hete ez a rezgés a “hedlájn”‘?
    Beszarás. 🙂

  18. […] A csoport korábban felhívta a figyelmet a csepeli KRESZ-park állapotára is, amit az önkormányzat – tőlük függetlenül is – érzékelt. Az ötlet nem csak értelmes és hasznos, de megvalósítható is volt (az önkormányzat éppen pályáztatta rá a kivitelezőt), így a park ma már kiegészítve, teljesen felújítva várja a gyerekeket. Az állítólag komoly Demokratikus Koalíció ehhez képest bírálta a “Bringaváros” néven megújult oktatóhelyet. […]

  19. […] igény, mert nincs “alanya” az önkormányzat fejlesztéseinek. A csepeli DK a felújított KRESZ parkot azzal is bírálta, hogy felesleges a KRESZ oktatása, mert a gyerekek úgyis mindent megtanulnak a […]

Itt lehet hozzászólni !