Száműzné Csepel vezetőit az országból az MSZP-s politikusnő

Csepel.info

Civil Mónika

Elmehet Magyarországról, aki nem ért velük egyet

Csak akkor támogatná Csepel jelenlegi vezetésének külföldi utazását, ha nem jönnének vissza többet Magyarországra – írta Facebook oldalán Takács Mónika MSZP-s politikus.

A politikus asszony haragját az váltotta ki, hogy az önkormányzat részt vesz Fiumében a magyar napok szervezésében. Fiume, horvát nevén Rijeka városával még az MSZP-s önkormányzati vezetés kötötte meg a testvérvárosi kapcsolatot, és korábban azzal bírálták a fideszes kerületi vezetést, hogy elhanyagolják az általuk kezdeményezett barátságot. Most persze már az a baj, hogy odautaznak – illetve nem lenne baj, hogy odautaznak, ha ott is maradnának örökre:

“én a jelenlegi városvezetést csak úgy utaztatnám, ha megígérnék, hogy nem jönnek haza.”

– posztolta a politikus a Facebook oldalán.

Takács Mónika amiatt is kiakadt, hogy a kánikula idején tartott testületi ülésen bekapcsolták az ülésterem klímaberendezését. Csak így lehetett megakadályozni, hogy 35 fokban kelljen dolgozniuk a városatyáknak, ami vélhetően szintén felháborodást váltott volna ki az ellenzéki politikusok részéről. Érdekesség, hogy a klíma szele egyébként a fideszes képviselőket éri, így leginkább nekik kellemetlen. Takács Mónika csak a “hajával érezte” a fuvallatokat, de neki még az is nagyon rosszul esett:

“Úgy 20 perce ültem a számomra fenntartott helyen, miközben időnként hajamba kaptak a klímaberendezés erős fuvallatai”

– írta erről felháborodottan.

Picit sem foglalkozik azzal, amivel kellene

A politikus annak a csepeli MSZP által lenyúlt, köznyelven “pártmunkás otthonnak” nevezett Csepeli Munkásotthonnak a gazdasági vezetője, amely mostanra a teljes elhanyagoltságtól kritikán aluli műszaki állapotba került. Az MSZMP-s majd MSZP-s vezetés ugyanis a színházterem kivételével a nyolcvanas évek óta nem végzett rajta nagyobb felújítást – a fideszes vezetésnek meg ezt visszautasítják.

A Munkásotthont díszítő pengefalak szemmel láthatóan omladoznak, betondarabok potyognak a járókelők közé

Emellett telente már csak temperáló fűtés van az épületben. Ruhatárra csak a jegesmedvéknek volna szükségük, de akik ott dolgoznak nem azok, így alaposan megsínylik a hidegebb hónapokat. Egy olvasónk pedig arról tájékoztatta lapunkat, hogy potyognak az épületet díszítő beton pengefalak darabjai, és pár hete egy ökölnyi betonszilánk éppen az orra elé esett le:

Nem haltam volna bele, de garantáltan orvosnál kellett volna töltenem a nap további részét, ha nem állok meg egy pillanattal előtte felvenni a telefont

– mondta el élményéről a Csepel.info-nak.

Rögtönzött pártgyűlés Tóth Bertalan MSZP-elnökké választása után: első útja is ide vezetett

Ám az intézmény szocialista vezetői, Nagy József és Takács Mónika is elutasították az önkormányzat anyagi segítségét, amit végül útépítésre fordított a kerület. A felújításra használható pénz azért nem kellett és nem kell jelenleg sem az MSZP-s vezetésnek, mert cserében az önkormányzat az intézmény gazdálkodásának átláthatóvá tételét kéri.

Nekik nem kell betartaniuk a törvényeket

2010 előtt az önkormányzat nevezte ki a Munkásotthon kuratóriumi elnökét, amit 2010 után szintén elutasítottak, mint ahogy a közérdekű adatkérésekre is nemet mondtak. Takács Mónika szerint nekik azért nem kell betartaniuk az Magyarország törvényeit, mert a Munkásotthon

“nem minősül az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervnek, így rá nem terjed ki az Infotv hatálya. Alapítványunk nem közpénzből gazdálkodik, és nincs közpénz bevétele.”

Ehhez képest a politikus éppen amiatt tiltakozik egy mára meghirdetett pártgyűlésen is, mert gazdálkodásuk átláthatóságának visszautasítása miatt nem kaptak közpénzt a működtetéshez.

Csepel.info

23 hozzászólás “Száműzné Csepel vezetőit az országból az MSZP-s politikusnő” bejegyzésre

  1. Betke szerint:

    Az első fotó hátterében látható telek önkormányzati tulajdon, nincs rajta semmi 20l4 óta, az idén egyszer voltak gazt nyírni talán május végén, azóta se. Most is jó a termés vandkenderből! Ki fizeti a bírságot és kinek?

  2. Szomorú a tény hogy önmagukat politikusnak tartó egyének ilyen mélyre szálltak véleményeik megfogalmazásánál.Miért nem lehet tárgyszerűen-mondjuk építő, jobbító módon- kritikát fogalmazni? A ítéletet majd mondja ki a Csepeli polgár. Akkor, amikor annak eljön az ideje. Hogy egy testvérvárosba utazó kerületi küldöttség, csak akkor utazhatna ha vissza sem térne,….-nos ez nagyon silány igénytelen ellenszenvű kijelentés. Miért ne utazna? A kapcsolatok kontinuitása mindig nagyon fontos, még akkor is ha közben megváltozik a vezetés . Fel kéne már stílusban kultúrális területen is nőni szerepkörünkhöz! Igazán jó lenne az, ha az eredmények elismerhetőek lehetnének az un. bal oldalon is és a hibákra úgy világítanának rá, hogy egy megfelelőbb megoldást kínálnának fel!

  3. Ábel Attila szerint:

    Csepelre az MSZP-ből is a legalja jutott. Loptak, csaltak, gyilkoltak, rágalmaztak – ezekről már van bírósági ítélet, tehát picit sem túlzok – most meg száműznének bennünket. Van még lejjebb is. Csak azt mondja meg valaki, hogy ha Takács Mónika szerint minden rendben van az épülettel – ahogy nyilatkozta nemrég – akkor ki lesz a hibás, ha valakire ráesik egy betontömb?

  4. Horváth János szerint:

    Mennyi támogatást kap a Munkásotthon?

  5. Ábel Attila szerint:

    Nem fogadnak el egy fillért sem, mert el kellene számolniuk vele. De állami, önkormányzati forrásokat másképp nem volna szabad kapni. Korábban egyébként még így is százmilliókat kaptak és költöttek el, ami szerintem felháborító. 2010 előtt az önkormányzatban is pont így lopták a pénzt.

  6. Horváth János szerint:

    Hogy jön ide a 2010 előtti időszak? A múltkor kíváncsiságból végigültem a Munkásotthonban
    egy ilyen tájékoztató szerűséget, ahol állították, hogy az elszámolásuk rendben van. Miért ne
    neki higgyek, főleg, hogy ki mer állni szemtől szembe?

  7. Ábel Attila szerint:

    Hogy jön ide a 2010 előtti korszak? Bocsánatáért esedezem, hiszen akkor még nem létezett a Világegyetem – és így nyilván a Munkásotthon meg az önkormányzat sem. Nyilván maga mondja meg, hogy mikortól létezik az időszámítás, és én mit mondhatok 😉

  8. királyerdei szerint:

    A Csermanek-Kádár elvtársnak kellett volna szólni,hogy maradjon ott,ahol született. 🙂

  9. Pilsner Urquell szerint:

    Hogy jön ide a 2010 előtti korszak? Úgy, hogy a szavazópolgár akkor tanulta meg, hogy mi az, amit többé SOHA. (Az más kérdés, hogy van-e választása.)

  10. Qqriq szerint:

    A balesetveszély miatt azonnal eljárást indítani, építész, statikus szakembereket bevonni! Muszáj megvárni, amíg életveszélyes állapotok alakulnak ki? Hisz teljesen nyilvánvaló, hogy az MSZP minden pénzt ellop, amit karbantartásra kellene fordítani.

  11. propaganda szerint:

    “Csepelre az MSZP-ből is a legalja jutott.” – írja Ábel Attila.
    Sajnos a Fideszből úgyszintén. Németh Szilárd, Ábel Attila…

  12. Szubjektív szerint:

    Jelszó
    S.Szabó Ferenc
    Aki nem érti az maga sem tudja mi volt 2010 előtt itt Csepelen.

  13. Horváth János szerint:

    Ábel Attila!
    Nem esedezni kell, hanem tényekkel igazolni azokat az állításokat, amit felsorolt, ez
    egyébként az elmúlt 7 évben nem sikerült, tehát rágalmazás. A reakciójából ítélve inkább
    Takács Mónikának lehet igaza.

  14. Horváth János szerint:

    Pilsner!
    Szeretem az egyszerű, világos megfogalmazásokat.

  15. Kkk szerint:

    Szólni kellene az elvtársnőnek hogy azok az idők elmúltak amikor a nagyapjáék elvitethették az embereket a Gulágra.

  16. antikommunista szerint:

    “Úgy 20 perce ültem a számomra fenntartott helyen, miközben időnként hajamba kaptak a klímaberendezés erős fuvallatai”
    Ez, könnyen orvosolható lenne, ha gyűlés előtt a fodrásznál kicsit több lakkot fuvatott volna rá. Vagy napirend előtti felszólalásában kérhette volna, hogy kapcsolják ki a klímát, mert elrontja a frizuráját.

  17. királyerdei szerint:

    (off)
    Tegnap a Völgy utca-Tiborc utca környékén egy férfi agyonverte a feleségét.(Ismert régi csepeli család).A rendőrség nyomoz.
    (on)

  18. Kkk szerint:

    Ilyen a jó cigány, a párját ritkítja.

  19. Tóth Kati szerint:

    Ez a Bangóné klónja?Pont úgy néz ki , ugyanannyi ésszel,ugyanolyan ostoba.Ezek mind ilyen hülyék?Hol gyártják őket?Be kéne zárni azt a gyárat,csupa selejt!

  20. Jobban szerint:

    Takács Mónika képviselő mivel járult hozzá Csepel fejlődéséért? Mit tett mint megválasztott képviselő? Mit köszönhetnek, köszönhetnek-e neki bármit?

  21. Happy szerint:

    Moslékzabáló ábel!

  22. […] a helyi MSZP és DK pártházaként működik. Még Tóth Bertalan MSZP-elnök első útja is ide vezetett a megválasztása után, hogy valamilyen segítséget ígérjen az intézménynek. De valamiért mosolyszünet lett, és a […]

Itt lehet hozzászólni !