Gázolás következtében meghalt egy gyerek a Görgey Artúr téren

POLICE, Blikk, Mr.Gabee, Csepel.info

Szerkesztőségünk fotója

A rendőrség információi szerint eddig tisztázatlan körülmények között egy autós elütött egy négy éves gyermeket 2018. július 30-án 17 óra 5 perckor a XXI. kerületben a Széchenyi István utca és a Görgey Artúr tér kereszteződésénél. A baleset következtében a gyermek életét vesztette.

A rendőrök a helyszíni szemle idejére a balesettel érintett útszakaszt lezárták, a forgalmat a Táncsics Mihály utca és a Kossuth Lajos utca irányába terelik.

Szerkesztőségünk meg nem erősített információi szerint az autó nagy sebességgel haladt. A helyszínelés idejére kizárólag a BKK járatait engedik be a helyszínre.

A Blikk információi szerint a kislány anyukájával állt a járdán kézen fogva, készültek az átkelésre, amikor a gyerek kitépte a karját az anyuka fogásából, kiszaladt az útra, ahol egy autó elgázolta. Az anya szaladt a kicsivel a közeli szakrendelőbe, de életét már nem tudták megmenteni.

19 hozzászólás “Gázolás következtében meghalt egy gyerek a Görgey Artúr téren” bejegyzésre

  1. Johnny szerint:

    R.I.P.!
    50 m biztos volt a féknyom… 🙁
    Azért azt is mellétenném:
    – hol voltak a szülők?

  2. Gabor szerint:

    Az egész lakótelep ott jár át a piacra gondosan elkerülve a zebrát, sajnos szegény gyerek ezt vehette példának. 🙁

  3. Renáta szerint:

    Őszinte részvétem a családnak.

    Johnny! Nem tud olvasni?, ott írják, hogy az édesanyával akartak átkelni. Előbb olvassa el rendesen, aztán írjon.

  4. Alexandra szerint:

    1. Nem kislàny hanem kisfiú volt!!!szóval elég gáz aki elirta a cikkben!!
    Illetve az sem biztos h gyorsan hajtott az auto,mer ez sehol nincs megerősitve,és ha hirtelen ugrott ki a gyermek és az autos féktávolságon kivül volt már kisebb sebességnèl is sajnos akkor nemtudott mit tenni hiába fékezett! Tökmindegy h az autos 30-al vagy 50el ment egy ilyen kisgyermeknek a 20tempo is elég ahhoz hogy megtörténjen ez a nagy tragédia!!:( de ebben sajnos az anyuka is hibàs volt! 🙁 persze nem szàndékosan!! biztos a sofőr sem fogja tudni ezt elfelejteni! A családnak őszinte részvétem! 😩😢✝️

  5. Heather szerint:

    Micsoda hírszerzés.. Kisfiú volt az a szegény

  6. Simon Adrienn szerint:

    A szivem megszakad.Az egy dolog hogy a gyerek volt a “hibás” mert kirántotta a kezét az annya kezéből.És az is egy dolog hogy folyamatosan ott mennek át a tul oldala ahol 3 iránybol jöhet auto,és nyilván ezt látja a gyerek.Anyaként kérdezem én hogy egy 4 éves gyerekkel miért nem lehet elmenni a lámpáig és ott átmenni?? Egy 4 éves gyerek nagyon eleven,szaladgál,nem lehet lecsillapitani a hiper aktivitását.AKKOR MIÉRT NEM LEHET VELE ELMENNI A LÁMPÁHOZ ÉS OTT ÁTMENNI A TUL OLDALRA??? 🙁 Hihetetlen dolog 🙁 Részvétem egyébként a családnak 🙁

  7. Strici2 szerint:

    Nagyon szomoru eset.
    Reszvetem a csaladnak.
    A mediarol pedig annyit, hogy ez nyilatkozta attol kaptuk a hirt stb.
    Messze nem ugy tortent ahogy irjak es nyilatkozzak.
    Nem jatszom a jol ertesultet nyilatkozzanak az illetekesek ha akarnak.
    Ha nem akkor nem.

  8. Strici2 szerint:

    Renata!
    Az utolso bekezdes kesobb kerult a cikkbe.

  9. 2084 szerint:

    Simon Adrienn: Gyakorlatilag fél Csepel azon a területen megy át vagy a piachoz/Sparhoz vagy a rendelőhöz, arról nem beszélve, hogy a negyven fokban amúgy sincs az embernek kedve elmenni a zajos-forgalmas Táncsics-Széchenyi útkereszteződéshez, nemhogy még gyermekkel.
    Jó megoldás nincsen, talán egy kulturált zebra kialakítása vagy a tér zöldövezetéhez vagy a Spar mellé, bár utóbbi mínusz egy parkolóhelyet jelentene, ami óriási veszteség volna a csepelieket lenéző és csak a profitot hajhászó Spar üzletláncnak.

  10. Kitti szerint:

    Őszinte Részvétem a családnak !!!!!😭😭

  11. Vajon szerint:

    Alexandra:
    neked a Bab is hús? Hasonló fogalom zavarba szenvedsz mint a miszter gabíí.
    Féktávolságon kívül lenni jó dolog. Mert az jelenti azt, hogy meg tud állni az autó anélkül, hogy elütne. Őszintén remélem, hogy Te nem vezetsz.

    Simon Adrienn : melyik is az a három irány?

  12. Szúnyog szerint:

    2084: Valóban mindenki itt rohangál át, de ilyenkor felmerül a kérdés, megéri-e? És ha valaki megnézi, a Kossuth Lajos utcánál van gyalogátkelő és a Táncsics Mihály utcánál is. A kettő közötti távolság kb. 120 m, nyilván nem fognak erre a kis távolságra egy harmadikat felfesteni.
    Egyszerűen az emberek gondolkodásmódján kellene változtatni. Úgy ahogy én sem mehetek összevissza az autómmal, ahogy kedvem szottyan, a gyalogosoknak is be kellene tartani az alapvető szabályokat, főképp, hogy általában a gyalogos húzza a rövidebbet.
    Nem beszélve a szülők felelősségéről, fog az a gyerek épp elég hülyeséget csinálni életében, de meg kell próbálni jó példával elől járni. És ebbe beletartozik, hogy megtanítjuk szabályosan közeledni.

  13. zebra szerint:

    “Szúnyog szerint: A kettő közötti távolság kb. 120 m, nyilván nem fognak erre a kis távolságra egy harmadikat felfesteni.”

    Az Ady Endre úton lévő Aldi/Lidl mellett ott van 2 busz megálló egymással szemben. És ott 15m-en belül is van 2 db zebra.

    Ha ott lehet, akkor SZTK előtt a Spar/Széchenyi saroknál is lehetne még 1 zebra, mert tényleg nagyon sokan átmennek ott…

  14. Katalin szerint:

    Ha zebra lett volna ott ez a gyerek akkor is kitépi magát az édesanyja kezéből😢 Tényleg nem értem, hogy pláne egy kisgyerekkel miért nem lehet 30 méterrel többet menni a lámpás kereszteződéshez??? Az én gyerekeimnek soha eszébe nem jutott, hogy kitépjék a kezüket a kezemből, de ha akarták volna sem tudták volna, és az esetek 99 %-ában zebrán mentünk át😡 Részvétem a családnak és együttérzésem a gázolónak is, naki sem lehet, lesz könnyű! Egyébként tényleg jó lenne a mindig pontos tájékoztatás és az utólagos tájékoztatás is a találgatások, stb. elkerülése érdekében!

  15. királyerdei szerint:

    Zebra?Na ne vicceoljünk már!Ki érdekel a zebra?Idáig ebben az évben 450 gyalogost ütöttek el a zebrán!!!A helyzet türhetetlen itt Csepelen.A barom száguldozókat kell kiszürni.
    Túl sok a jogsi lletéktelen kezekben.

  16. Shrek szerint:

    Na! Ez szörnyű tragédia. Mindenkinek. A gyerek azt a példát látja( az átkelésben is) ami előtte van. Tehát ha arra mennek az anyjával, “ahol át szoktak járni az emberek a másik oldalra” akkor egy kis gyerekben, aki olyan mint a szivacs, az marad meg, hogy ott lehet. Szülői felelősség. Az előttem szólóknak: Az embernek mikor nincs kedve elmenni a zebráig? Nagy melegben? Nagy hidegben? Esőben? Hóban? Ha esik a forint vagy ha nem? Ilyen f…got!
    Vezetek. Sokat. Menjek gyorsabban esőben? Hidegben? Amúgy a 3 ! irány oda-vissza él a

    Széchenyin és még ráadásul a piac felé behajtást ( egyirányú! ) is lesz@rják azok, akik lusta tetvek ahhoz, hogy körbemenjenek, mert Ők biztosan felsőbbrendű répák és kihajtanak rendszeresen vásárlás után a tilosban. Na leginkább szombatonként ott kéne lenni a szerveknek és akkor állítom, hogy a büntetésekből egy délelőtt kijön a túlórapénz meg egy új zebra járdaszigettel és sárga táblákkal. Ennyi. Szevasztok!

  17. Réka szerint:

    Nem értem a hozzászólókat! Ha a zebránál ált volna az anyuka és ott szalad ki a gyerek az útra akkor most életbe lenne szegény! Semmi jelentősége annak hogy van e zebra vagy nincs ha a gyerek kiszaladt az útra! Őszínte részvétem a családnak!

  18. Nagyapó szerint:

    Végre egy értelmes beírás.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop

  19. Csányi László szerint:

    Részvétem!

Itt lehet hozzászólni !