Tort ült Csepelen az MSZP-DK az Együtt és a Párbeszéd fölött

Így tartja fenn az “összefogás” a leváltott ellenzéket

Csepel.info

“El kell kapni a golyóikat” – Gy. Németh Erzsébet stratégiai elképzeléseit ecseteli (fotók: Fleiner György)

Gyurcsány Ferenc, Gy. Németh Erzsébet, Bangóné Borbély Ildikó, Avarkeszi Dezső más, csepeli MSZP-s és DK-s politikusokkal együtt szaftos eszem-iszommal ünnepelték a “régi gárda” előretörését – értesült a Csepel.info. Az ünneplés apropója, hogy megszűnt a csepeli önkormányzatban a Párbeszéd frakciója, miután képviselőjük lemondott a mandátumáról, és a helyét a baloldali káosz miatt egy MSZP-s politikus foglalhatta el pénteken.

A bulin ott volt az MSZP új nemzedékéből az aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, felbujtóként elkövetett rágalmazás bűncselekménye miatt jogerősen elítélt, hűtlen kezelés vádjával bíróság előtt álló Szenteczky János és a becsületsértésért, magánokirat-hamisításért jogerősen, sikkasztásért pedig első fokon elítélt Takács Krisztián is. Ők az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó csepeli kampánycsapatában dolgoztak. Az MSZP és a DK tervei szerint a Kabán lakó Bangóné lesz az MSZP-DK-Párbeszéd valamint az LMP, a Momentum és a Jobbik közös csepeli polgármester-jelöltje.

Szenteczky János és Takács Krisztián a csepeli MSZP mellett a fél büntető törvénykönyvet is képviselték (fotók: Fleiner György)

Utóbbiak erre információink szerint még nem mondtak egyértelmű igent, de Szenteczky János, a csepeli szocialisták frakcióvezetője és kampányfőnöke már felszólította őket az “együtt gondolkodásra”, mivel a régi, posztkommunista balliberális pártok budapesti szinten is összefogásra készülnek. Mint ismert, a Jobbik a miskolci és a budapesti időközi önkormányzati választásokon vagy a balliberális pártokkal közösen állított jelöltet, vagy csendben támogatja azokat. A megroppant és sok tagot veszítő egykori radikális párt Csepelen is közel áll a szocialistákhoz és a DK-hoz.

Így marad fenn a régi gárda

Az áprilisi választások után a politikai elemzők egyetértettek abban, hogy a választók a tehetségtelen és tehetetlen ellenzéket váltották le. Ebben szerintük a 2010 előtt kormányon lévő, hibát hibára halmozó, korrupciós bűnügyek tömegében gyanússá váló politikusok és pártok döntő szerepet játszottak.

Csepel és Budapest megszerzése, a kis pártok bedarálása a távlati cél (fotók: Fleiner György)

A balliberális sajtónak és véleményvezéreknek köszönhetően azonban hamar fölénybe kerekedett az a dogma, hogy csak a választási rendszer, a mindent elborító diktatúra és a teljes összefogás elmaradása az ellenzék sikertelenségének oka. Így – szerintük – nem a balliberális pártok és politika megújításával, hanem az összefogás kierőszakolásával és ezzel a régi balliberális politikai elit fenntartásával lehet a Fideszt leváltani. Ennek következménye a politikát eredetileg megújítani szándékozó kisebb pártok bedarálása, vagy ahogy a Párbeszéd esetében történt, beolvasztása. Az MSZP és a DK így jó okkal szervezett most közös bulit, hogy bővült az MSZP csepeli frakciója, egyúttal pedig gyengült a parazitapártként működő Párbeszéd.

A tervek szerint a Kabán lakó Bangóné lesz az MSZP-DK-LMP-Momentum-Jobbik csepeli polgármester-jelöltje (fotók: Fleiner György)

Az MSZP-DK távlati céljai között a budapesti önkormányzatok megszerzése lebeg. Ezzel végleg kiszorítanák az őket is leváltani szándékozó, kisebb és fiatalabb politikusokból álló balliberális pártokat, és a Demszky-korszakhoz hasonlóan fővárosi szintről tudnák akadályozni a kormány munkáját.

Csepel.info

43 hozzászólás “Tort ült Csepelen az MSZP-DK az Együtt és a Párbeszéd fölött” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    Avarkeszinek funkciója van még a pártban? Vagy csak nem akarta kihagyni az ingyen zabálást? Meg is látszik rajta! Hogyhogy ez a “szép” kompánia, Gyuri bácsi baráti köre nincs még tömlöcben? Ideje végre megsemmisítő csapást mérn, örökre leszámolni a maffiabaloldallal!

  2. Dzsinácska szerint:

    Inkább húznátok el nyaralni, mert itt labdába nem fogtok rúgni!

  3. Pilsner Urquell szerint:

    Program továbbra is: leváltani, kinyírni, zabrálni. Más semmi.

    Az LMP-nek, Momentumnak, Jobbiknak akadna még feladata. Nem, mintha volna bármi esélyük (a történtek után), de jóvátenni bőven volna mit. Különben végleg végük.

  4. Horváth János szerint:

    Egy frappáns, lejárató írás, nehogy a hívek elaludjanak.

  5. Lovas szerint:

    Tolvaj bohóc parádé. Újra lopnának, nem elég nekik a Munkásotthon és a Csepel SC meg a milliárdok, amiket csak úgy hazavittek. A csepeliektől ellopott pénzből építenék fel a baloldalt. Hányni kell.

  6. Jobban szerint:

    “Azért van annak némi bája, amikor Gyurcsány pártjából aggódnak az állami vagyonért…sokan úgy vélték, hogy a balosok elloptak mindent, amit lehetett, és azt is megpróbálták ellopni, amit nem lehetett. A kecskét meg a káposztát is.”https://magyaridok.hu/gazdasag/kecske-3259412/

  7. Jobban szerint:

    BOTRÁNY! – Göncz Kingáék 12 milliárdot loptak? – „Kifelejtette” Göncz Kingát a 12 milliárdos korrupciós ügyből a haladó sajtó
    Az egykori MSZP-s politikus, Göncz Kinga által alapított alapítvány is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF). A haladó sajtó „mindössze” Göncz Kinga alapos érintettségét felejtette ki az esetről szóló híradásaiból.
    http://mindenszo.hu/botrany-goncz-kingaek-12-milliardot-loptak-kifelejtette-goncz-kingat-a-12-milliardos-korrupcios-ugybol-a-halado-sajto/

  8. Horváth János szerint:

    Figyelj! Ha biztos vagy benne, hogy loptak, legyen annyi vér a pucádban, hogy feljelentést
    teszel! 7 éve lihegitek ezt a baromságot és nem történik semmi. Most se fog.

  9. Horváth János szerint:

    Agyhalottnak a hozzáillő hírforrás!

  10. Jobban szerint:

    Horváth János! Ennyire mélyen érinti az OLAF megállapítása? EU-s megállapítás. Ön már tudja, hogy nem lesz következménye a szabálytalanságoknak és a csalásnak? Nem hallott a kettős mércéről? Önnek simán belefér más degradálása. Ez önnek belefér. Sőt. Ennyi gyűlölet, hogy fér el önben?

  11. Pákozdi József szerint:

    Ábel Attila egy hazug, jellemtelen pancser vagy! A Csepeli jobbik köszöni jól van!

  12. Jobban szerint:

    “Józsefvárosban simán nyert a fideszes Sára Botond, s lett a kerület új polgármestere, ám nála is nagyobb fölénnyel futott be a belvárosi kormánypárti jelölt: Dr. Balla Valéria a szavazatok több mint kétharmadát szerezte meg (67%)”
    https://24.hu/belfold/2018/07/08/ketharmados-kormanyparti-siker-a-belvarosban/

  13. Jobban szerint:

    “Hatalmas Fidesz-fölény a Józsefvárosban – Józsefváros a rendre és a biztonságra szavazott
    Hatalmas fölénnyel nyert a józsefvárosi időközi polgármester-választáson Sára Botond: a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok összeszámlálásakor 62,85 százalékon áll 100 százalékos feldolgozottságnál. Ellenlábasa, Győri Péter mindössze 36,39 százalékot kapott.”
    http://magyarhirlap.hu/cikk/122816/Hatalmas_Fideszfoleny_a_Jozsefvarosban

  14. Ábel Attila szerint:

    Kedves Józsi, tudom, hogy a választás után megkerestek benneteket Szenteczkyék. Azt is tudom, hogy egyelőre nem mondtatok nekik igent. Ráadásul ez a cikk is pont ezt állítja. Ettől függetlenül a pártunkás otthonba már ti is hazajártok, a budapesti és a miskolci választásokon pedig vagy nyíltan vagy hallgatólagosan az MSZP-DK mellett álltok. Nem kell az igazságot cifrázni, mert önmagában is elég cifra – ismerve, hogy honnan indultatok.

  15. Pilsner Urquell szerint:

    Valóban, van minek örvendezni balról.

    V. kerület:
    !!! ahol 3 hónapja Csárdi Antal (LMP) nyert az országgyűlési választáson!!!
    részvételi arány (össznépi herót): 20%
    Balla Valéria 67% (F)
    Nagy Béla 28% (az ellenzéki összefo?ás támogatásával)
    Schmuck Andor 4,5%

    Nyócker:
    részvételi arány: (össznépi herót+gulyásleves) 23°%
    Sára Botond 63% (F)
    Győri Péter 37% (az ellenzéki összefo?ás támogatásával) – pedig még tiszteletbeli romának is megválasztották a hívei

  16. velemeny szerint:

    Jobban: Tehát az OLAF jelentés szerint lopás történt. Remélem, megtörténtek a feljelentések is. Mivel nincs kettős mérce, remélem a “villanyos” ügyben is. Vagy arról megfeledkezett? Arról mi a véleménye? (Tudom, arra nincs válasz. 🙁 Minden lopás bűn!)

  17. Jobban szerint:

    velemeny…Minden lopás bűn! Örülök, hogy ön nem híve a kettős mércének és nem fogja el a pulykaméreg Göncz Kingával összefüggő súlyos szabálytalanságok és csalás említésekor.

    “Göncz Kingáék 12 milliárdot loptak? – „Kifelejtette” Göncz Kingát a 12 milliárdos korrupciós ügyből a haladó sajtó
    Az egykori MSZP-s politikus, Göncz Kinga által alapított alapítvány is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF). A haladó sajtó „mindössze” Göncz Kinga alapos érintettségét felejtette ki az esetről szóló híradásaiból.”

    Minden lopás bűn! Ebben egyetértünk.

  18. Jobban szerint:

    Pilsner Urquell! “Ki a kicsit nem becsüli, a nagyot nem érdemli.” Ez természetesen a balliberális oldal országos szereplésére is értendő.

  19. velemeny szerint:

    Jobban: De elfog a méreg. (Én nem vagyok párt szimpatizáns.) Önt nem fogja el a “villanyos” ügy kapcsán? Erre válaszoljon.

  20. velemeny szerint:

    A legszebb az lenne, ha párt érdekeltségtől függetlenül, minden csaló együtt vonulna a megérdemelt helyére. Olyan nagy kérés ez? De inkább befejeztem, még a végén minden párt listára tesz és az nem tenne jót az egészségemnek.

  21. Horváth János szerint:

    Joban!
    Az a baj magával, hogy most háborog, amikor a Tiborc, Mészáros, Garancsi volt terítéken
    viszont hallgatott, lapult, mint szar a fűben!

  22. Nagyapó szerint:

    Horváth János szokása szerint rágalmaz és hazudik. Tiborc, Mészáros, Garancsi jó munkát végeztek/nek, a jövedelmük után itthon adóznak, sok embert foglalkoztatnak. Ellenben Czeglédi ül előzetesben, Simon várakozik. A szocik nem a termelésben, hanem a lopásban nagyok (Gyurcsány(i), Leistinger és még sokan mások!).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  23. velemeny szerint:

    Csak egy utolsó nagyapóhoz, aztán tényleg nem akatok listára kerülni…. 🙂
    Mi a különbség a Göncz Kinga olaf jelentés és a Tiborcz olaf jelentés között?
    Ceterum censeo… A mi kommunistánk, jó kommunista…

  24. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Ha már ez a szokásom, írjon már egy csokorral! Egyébként mindhárom személy érdekelt
    az OLAF listán.

  25. Nagyapó szerint:

    velemeny, Horváth! Az OLAF (nem olaf) jelentése a magyar ügyészségnek szól. Az ügyészség nyomoz, majd válaszol az OLAF-nak. (Kíváncsi vagyok Simicska, meg a Göncz cégeinek OLAF-ügyészség meccseire!!)
    Ellenben Czeglédi, Simon meg a Terézvárosiak, a Postaépület elsikkasztói, stb. mind szocik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  26. Jobban szerint:

    Egyetértek a Nagyapó által leírtakkal. Természetesen minden bűnös kapja meg a megérdemelt büntetését, párt oldaltól függetlenül, természetesen azon baloldali politikusok is, akiket bűncselekményük elévülése, vagy a bizonyítás hiányában nem lehetett megbüntetni. A kettős gyilkosság leleplezése is a mikrofonnak volt köszönhető…ehhez jó néhány további kérdés lenne köthető, a csepeli MSZP háza táján.

  27. Jobban szerint:

    Horváth János, picit ügyeljen a helyesírásra. Szánalmas a kommunikációja, a gyengék fegyvere az, ahogy ön mással kommunikál. Szánalmas és kisstílű.

  28. borsodivilagos szerint:

    Nagyapó: “(Kíváncsi vagyok Simicska, meg a Göncz cégeinek OLAF-ügyészség meccseire!!)” A Tiborcz-éra nem? 🙂 Vagy már tudja az eredményt? 🙂

    Én mindegyikre kíváncsi vagyok.

  29. Horváth János szerint:

    Nagyapó!
    Én OLAF-t írtam.
    És legyünk együtt kíváncsiak, tőlem mehet mind hűvösre, aki megérdemli!
    Mellesleg 35 milliárdot kell fizetnünk a letelepedési kötvényeseknek.

  30. Horváth János szerint:

    Jobban!
    Sorolja a helyesírási hibákat!

  31. Jobban szerint:

    11.11 Jobban két “b”…észre sem vette? Utólag sem?

  32. Jobban szerint:

    “Ismét a demokráciát félti a “szemkilövető.”…a demokráciaféltés az ő szájából nagyon nem pálya.”
    https://www.flagmagazin.hu/heti-lampas/gyurcsany-ferenc-tamadasba-lendult

  33. Pákozdi József szerint:

    Attila! Nagyon rosszak az informátoraidnak az információi. A csepeli Jobbikot Szenteczky nem kereste meg, bár szeretnél összemosni velük. Ezt az ogy-i választásoknál már eljátszottad, hogy a DK-val összeálltunk ami szintén hazugság volt részedről. Az elmúlt egy évben több mint 100 sajtópert veszített a Fidesz a Jobbikkal szemben. Ennyi a te hiteles tájékozottságodról!😀😀😀😀

  34. Horváth János szerint:

    Ezt mind találta? Sose legyen nagyobb öröme!

  35. Jobban szerint:

    Horváth János!”akit egy húsbavágó, elvi vitában személyeskedő gyalázkodással illet valaki, valószínűleg jobb híján, mivel lényegretörő mondanivalója nincs.”http://regi.sofar.hu/hu/node/61794

  36. Horváth János szerint:

    Agyhalott.

  37. Jobban szerint:

    Horváth János! A gyengék és tehetetlenek fegyverével él.

  38. Horváth János szerint:

    Igaz! Előbb tanítok meg háton úszni egy lovat, mint magából egy értelmes válasz ki-
    csikarni!

  39. Jobban szerint:

    Horváth János! Továbbra is a gyengék, tehetetlenek és ostobák fegyverével él.

  40. Pilsner Urquell szerint:

    HJ!

    Igazán eredeti és pontos kép. Elismerésem!

    De légy már kicsit empatikusabb, mert ma se fogunk aludni. Miért nem hagyod már végre legyőzni magad? Mit vesztenél vele? Hogy Gilda talán végre elhallgat a zsákban?

    (Már fogalmam sincs, miről lett volna amúgy szó…)

  41. Jobban szerint:

    Pilsner Urquell! Szó sincs győzelemről. Más a világlátásunk. HJ ezzel nem tud megbékélni.

  42. […] szocialisták Bangónéval, Gyurcsánnyal és sok más helyi vagy budapesti politikussal – ahogy arról mi értesültünk. V. András Gyurcsány-párti aktivista szerint “szó sem volt politikáról”, pusztán […]

  43. […] sikkasztás, rágalmazás, magánokirat-hamisítás, becsületsértés miatt elítélt MSZP-sek láthatóan nem […]

Itt lehet hozzászólni !