Elismerések és köszönet Semmelweis napon

Csepel.hu

Semmelweis nap alkalmából szakmai elismeréseket adtak át a kerület egészségügyi dolgozóinak. Az ünnepi köszöntést ezúttal a Királyerdei Művelődési Házban tartották, ahol a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara dicsérő oklevelét vehették át a díjazottak.

Az eseményen részt vett Borbély Lénárd polgármester, Szuhai Erika, a Csepeli Önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Fogyatékosügyi Bizottságának (SZEFB) elnöke, Cser Károlyné az SZEFB alelnöke, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének korábbi helyi vezetője, Juhász György, a Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat (TIESZ) főigazgatója, dr. Illés Krisztina, a TIESZ orvos-igazgatója, Szabó Andrásné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara budapesti általános alelnöke, valamint Avni Hafuzi, az Albán Köztársaság tiszteletbeli magyar konzulja is.

Borbély Lénárd polgármester Semmelweis napi ünnepi beszédében megköszönte a kerület egészségügyi dolgozóinak áldozatos munkáját. Majd hangsúlyozta: a csepeli önkormányzat számára fontos az egészségügyi ellátás kiemelkedő, magas színvonala. Ennek érdekében több intézményt is felújítanak, így a Táncsics Mihály utcai és a Csikó sétányon lévő háziorvosi rendelőt is korszerűsítik. Az újszerű épületek azonban nem elegendőek, elhivatottság és lélek is szükséges a gyógyító munkához – fogalmazott a polgármester. Végül kiemelte a kerület mindent megtesz az orvoshiány csökkentéséért, az ellátáshoz szükséges anyagi háttér biztosításáért.

Dr. Egedi György, a TIESZ Szakmai Vezető Testületének elnöke ünnepi köszöntőjében Semmelweis Ignác konfliktusokkal teli, küzdelmes életét állította példaként a szakemberek számára. Majd Semmelweis hányattatott sorsa és a jelen között párhuzamot vonva kiemelte: „Változásokat elérni az egészségügyben rettenetes kínokat jelent, rengeteg bírálatot kell fölvállalni, rengeteg egyéni kanosszajárás a következménye. Hosszan, kitartóan kell dolgozni az eredményekért, hogy bármely változás pozitív hozadékát a lakosság is feltudja ismerni. Hisz önmagában nem mindenki alkalmas arra, hogy felismerje az odafordulást, azt, hogy olyasmit próbálunk adni, ami nálunk szívből jön: a szeretetünket és a tudásunkat” – tette hozzá.

Az ünnepségen dr. Juhász György a TIESZ főigazgatója dr. Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások miniszterének Semmelweis napi köszöntőjét tolmácsolta. Majd köszönetet mondott a csepeli önkormányzatnak a fejlesztésekért, és háláját fejezte ki Avni Hafuzi tiszteletbeli magyar konzulnak, az egészségügyi dolgozóknak felajánlott bőrcipőkért és blúzokért.

Az ünnepi beszédeket követően elismeréseket adtak át. A Tóth Ilona Szakorvosi Rendelőintézet részéről kiemelkedő munkájuk elismeréseként főigazgatói dicséretben részesültek: Bánfalvi Tamásné készletgazdálkodási előadó, Dr. Erlach Éva gyermekfogorvos, Havasi Edina területi védőnő, Holl Lászlóné titkárságvezető, Jákóhalminé Bartha Andrea asszisztens. Kovács Andrea diabetológiai szakápoló, Kovács Tibor gyógymasszőr, Szuhai Adrienne gazdasági igazgató és Dr. Wudi Krisztina diabetológus, endokrinológus főorvos.

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elismerő oklevelét vehette át: Erdélyi Bettina vezető védőnő, Simon Ágnes kardiológiai asszisztens, Szilágyi Dezsőné fizikoterápiás asszisztens, és Szőkéné Mester Szilvia sebészeti asszisztens.

Az ünnepséget Csonka András fellépése zárta.

Csepel.hu

2 hozzászólás “Elismerések és köszönet Semmelweis napon” bejegyzésre

  1. Qqriq szerint:

    27 vérnyomáscsökkentő gyógyszer forgalmazását függesztették fel azonnal súlyos egészségügyi kockázatot jelentő minőségi hiba miatt! A gyógyszertár nem cseréli ki másik fajtára. Orvos majd csak hétfőn lesz. Akinek rossz gyógyszer jutott, az így járt. Barátkozzon meg a fokozott kockázatokkal és mellékhatásokkal esetleg egyen sok fokhagymát, hátha lejjebb viszi a vérnyomását. Szóval a kiemelkedően magas színvonal még távol van.

  2. Gabóca szerint:

    Több millió beteg szenved magas vérnyomás betegségben. Nem furcsa, hogy éppen péntek délután jött ki a határozat, amikor általában már nem rendelnek a körzeti orvosok?

    A tájékoztatás szerint ‘a gyógyszerügyi hatóság jövő hét első napjaiban szükség esetén tájékoztatja a betegeket a további teendőkről’. Ugyanakkor a betegek továbbra is folytathatják a gyógyszeres terápiát.

    Tény, hogy a forgalmazás felfüggesztése jelentős veszteségeket okoz a gyártóknak, emellett némi kellemetlenséget a betegeknek és az orvosoknak. A forgalmazás felfüggesztése után két forgatókönyv jöhet számításba:
    1) a hatóság törli a felfüggesztést, vagy
    2) elrendeli a forgalomból való kivonást és a visszahívást a betegektől.

    A második eset hatalmas káoszt eredményezne a gyógyszertárakban és az orvosi rendelőkben és általános bizalmatlanságot szülne a betegek körében.

    Néhány hete kiszivárgott, hogy az új EMMI új minisztere szakmai okokból meneszteni kívánja Pozsgay Csillát, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatóját, akit 2015 márciusában neveztek ki az akkor öt különféle háttérintézmény egyesítésével létrehozott, hatósági feladatokat is ellátó állami hivatal élére. Itt látható a hölgy, amint éppen a köztársasági elnökkel és az édesapjával koccint:
    https://24.p3k.hu/app/uploads/2013/12/ader-janos-pozsgayval.jpg

    Ismerve Kásler professzor úr mélyen vallásos természetét, hozzáállását a dolgokhoz, minden bizonnyal szeretné a zűrzavart elkerülni, ezért ez a zsarolási pozíció a kívánt eredményt fogja elérni.

Itt lehet hozzászólni !