Végveszélyben demonstráló polgármesterek

Magyar Hírlap

Október 10-re a budapesti Kossuth térre hívta demonstrálni az önkormányzatokat az őket végveszélybe hozó költségvetés miatt Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere.

A Parlament előtti sajtótájékoztatón – több fideszes polgármester társaságában – a politikus kijelentette: ez lesz az elmúlt húsz év legveszélyesebb költségvetése, a vidéki és a fővárosi közösségi közlekedés nagy bajba kerülhet. Mint mondta, nem érti, hogy a BKV-ban miért nem szerzett eddig állami tulajdont a kormány, hogy leállítsa az elmúlt években tapasztalt pazarlást.

Kósa szerint május közepétől a mostani kormány tagjai az offshore cégeiknél fogják a percentet számolni, politikai felelősség nélkül. „Visszatérnek oda, ahonnan jöttek” – mondta.

Bús Balázs, a III. kerület polgármestere elmondta: ha a büdzsét elfogadják, jelentősen nőhet a szociális feszültség az országban. Erre példaként azt hozta fel, hogy már mostanra is súlyos, félmilliós gyermekéhezés alakult ki, ami jövőre tovább nőhet.

Bernáth László, az ezerötszáz lelkes Tetétlen polgármestere kijelentette, falujuk képviselő-testülete egyhangúlag úgy döntött, hogy próbapert indít az állam ellen a normatívák folyamatos csökkentése miatt. Szerinte az a veszély fenyeget, hogy a gyerekeknek jövőre már nem biztos, hogy iskolába kell járniuk, az önkormányzatok ugyanis nem fogják tudni fenntartani, működtetni a rendszert.

„Magyarország nem lehet átmeneti, még ha a kormánya átmeneti is” – jelentette ki Szűcs Lajos, a Pest megyei közgyűlés elnöke. A kórházaknak átmeneti működésre kell áttérniük, és mindössze májusig tudnak előre látni. Szűcs szerinte nagy a veszélye, hogy nemcsak az egészségügy, hanem az emberek sem élik túl az átmeneti kormány regnálását. Arra kérte a parlamentet, ne is kezdje meg a jövő héten az önkormányzatoknak elfogadhatatlan költségvetés tárgyalását.

magyarhirlap.hu

2 hozzászólás “Végveszélyben demonstráló polgármesterek” bejegyzésre

  1. Földhözragadva szerint:

    Nem kell félni fiúk, jövőre majd lehet bizonyítani. Lehet kezdeni a rendrakást.

  2. Nagy Tamás szerint:

    Romhalmaz lesz addigra az országból.

Itt lehet hozzászólni !