Németh Szilárd: egy modern, ütőképes magyar hadsereget szervezünk

888

A jövő évi költségvetés egyik nyertese a Magyar Honvédség lesz – mondta el Németh Szilárd a Magyar Időknek.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerint megvan az anyagi forrás a szükséges technikai fejlesztésekre, de emellett fiatal, magasan képzett, hazájukat szerető katonákra, tisztekre, tábornokokra is szükség van ahhoz, hogy bárkikkel szemben meg lehessen védeni az ország szuverenitását és biztonságát.

Németh Szilárd a napilapban megjelent interjúban kitért arra is, hogyan érintették a honvédelmi tárcát az új kormányzati struktúrával járó változások. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

Visszatértünk egy történelmi hagyományhoz, amely a rendszerváltáskor érthető módon megszakadt.”

Benkő Tibor személyében pedig egy olyan négycsillagos tábornok a honvédelmi miniszter, aki szakaszparancsnoktól vezérkari főnökig minden posztot betöltött aktív katonai pályája során – mondta az államtitkár.

Elmondta azt is, hogy Benkő Tibor a kormányfőtől azt a feladatot kapta, hogy egy új típusú magyar haderőt szervezzen meg. Mint kifejtette: egy nagyon nehéz, hosszú éveken át tartó programot kell levezényelnie és “nem véletlen, hogy nem négyéves választási ciklusokról beszélnek ezzel kapcsolatban”.

Egy modern, ütőképes Magyar Honvédséget kell megszervezniük, amelynek középpontjában a katonák állnak. Fiatal, magasan képzett, hazájukat szerető katonákra, tisztekre, tábornokokra van szükség, akik bárkikkel szemben meg tudják védeni az ország szuverenitását és biztonságát”

– mondta Németh Szilárd, aki a saját posztja kapcsán azt mondta, bár sorkatona volt másfél évig és az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöki tisztségét is ellátta, ő Benkő Tibor mellett azt a politikát képviseli, amire a választók kötelezték, amihez a felhatalmazásukat adták. Fontosnak nevezte, hogy vonzóvá és megbecsültté tegyék a katonai életpályát.

A haderőfejlesztés kapcsán a kiber-, az aszimmetrikus vagy hibrid hadviselésre való felkészülést emelte ki, de ugyanakkor hozzátette: a hagyományos hadfelszerelés területén tapasztalható elmaradásokról sem feledkeznek meg, mint például a légvédelmi, páncélos, páncélelhárító képesség, a fegyvergyártás újraindítása.

Mindehhez – mint elmondta – a források is megvannak a Zrínyi 2026 programban.

A 2019-es költségvetés egyik nyertese a Magyar Honvédség és a Honvédelmi Minisztérium lesz. A jövő évi büdzsé legfontosabb célja az adócsökkentés, a gazdaságélénkítés, a családok megerősítése, a demográfiai program mellett az ország szuverenitásának, biztonságának megőrzése, a határvédelem erősítése, amire jelentős pénzeket fogunk költeni”

– hangsúlyozta az államtitkár.

Németh Szilárd szólt arról is, hogy a migrációs nyomás folyamatos, egyre erősödik, és újabb kihívások is vannak.

A Soros Györgyhöz köthető nemzetközi hálózat offenzívát indított a nemzetállamok ellen, ő és a hozzá köthető NGO-k szerveznék meg Brüsszellel karöltve az unióba történő bevándorlást”

– fejtette ki a HM államtitkára, aki szerint az ország megvédéséhez akciótervre van szükség, amely az alaptörvény hetedik módosításában és a Stop Soros törvénycsomagban ölt testet.

Kitért arra is, hogy mostanra Európában a migrációhoz kapcsolható biztonsági kérdések lettek a legfontosabbak. Úgy vélte:

A Magyarország elleni eszeveszett támadások is azt mutatják, hogy a maradék 12 hónapban át akarnak vinni uniós szinten minden olyan döntést, amelyik a Soros-terv megvalósításához szükséges. A felső korlát nélküli bevándorlást alá akarják dúcolni megfelelő pénzügyi ösztönzőkkel is.”

Németh Szilárd szerint az illegális bevándorlók és azok szervezőinek támogatása helyett az EU bürokratáinak inkább fel kellene készülniük azokra a “rossz hírekre, aggasztó jelekre, amelyek egy új, eljövendő gazdasági válságról szólnak az eurózónát illetően.”

Forrás: 888

8 hozzászólás “Németh Szilárd: egy modern, ütőképes magyar hadsereget szervezünk” bejegyzésre

  1. Szabó Imre szerint:

    Ütőképes magyar egészségügyet mikor akarnak szervezni a zelvtásak?
    Rezsimalac és társai?
    Pénztáros Lölől is építene 6 szoros túlárazással kórházat.

  2. Horváth János szerint:

    Akármelyik önéletrajzát olvasom, nincs egyikben sem másfél “szabad év”, amikor
    katona lehetett volna. Egyébként mint könyvtáros, kiválóan alkalmas a katonakönyvek
    rendezgetésére, másra aligha.

  3. Jobban szerint:

    Szabó Imre, ennyire savanyú a szőlő?…a baloldal ütőképesen zárt be egészségügyi intézmények sorozatát, többek között a Csepeli Kórházat is….személyeskedő stílusára kicsit sem lehet büszke, nem egy nagy teljesítmény….
    Horváth János…Németh Szilárd miniszterhelyettes úr még nem volt miniszterhelyettesi pozícióban. Bízzuk rá, hogy bizonyítson.

  4. Horváth János szerint:

    Ez a jó elvtárs effektus.
    A jó elvtársaknak mindig találtak pozíciót, mert “megérdemelték”, bár fingja sem volt a
    dologról. Azt azért lehet látni, hogy egyetlen egy munkahelyén sem kellett gyakorlatot
    prezentálnia. Ezt a “majd beletanul” hozzáállást az ország fogja megszenvedni.

  5. Pilsner Urquell szerint:

    Horváth János, mondd: te máshol szocializálódtál? A Holdon?
    (Az ország már réges-régen egyebet se tesz, csak megszenved. Különböző mértékben.)

  6. Horváth János szerint:

    Pilsner Urquell!
    Nem, itt éltem le mind a 65 évemet, és nem emlékszem rá, hogy befogtam volna a szám.
    Más kérdés, hogy ennek mi volt a hozadéka, de tudtam és tudok tükörbe nézni.

  7. Pilsner Urquell szerint:

    Na, látod. A tükörben pedig sosem csak a jelen perc néz vissza, hanem az egész történet, amit megéltél. – Én erre céloztam. Nem kellene úgy beszélnünk, mintha nem lett volna tegnap.

  8. csak úgy ... szerint:

    Németh Szilárd rezsitábornak a honvédelmi minisztériumban folytatja pályafutását.

    Katona hősök nyögnek fel sírjukban, a NATO vezérkara röhögő görcsben fetreng, tisztességes munkát végző honvédők a fejüket fogva néznek értelmetlen tekintettel az elöljáróra. De a parancs az parancs, végre kell hajtani.

    Orbán Viktor a haderő fejlesztés keretében küldte oda a migránselhárító rezsicsökkentőt, aki önálló fegyvernemként fog szerepelni. Ő lesz a szellemi iránymutató csodafegyver a józan ész ellen. Polgári értelemben egy bunkó kerül a várba a védelmi tevékenység fokozására.

    Szilárd meg nem erősített hírek szerint már erősen készül a feladatára. Próbálja megérteni a balra át irányát, de az csak jobbra megy neki, és korszerű nyilak és lándzsák használatát gyakorolja a lőtéren. A névtelenséget kérő forrás szerint egy soros plakátot használ céltáblának.

    Rendfokozata már van neki, amit már megszerzett magának a polgári életben, és amitől minden állampolgárt a röhögés fojtogat. Biztos ez a múlt hatalmazza fel a szakmai munkához. Feladatot próbálnak találni neki, a legjobb amit tehetnek ha belátják, hogy semmi működő közelébe nem engedik, mert akkor abból csak káosz, és használhatatlan zagyvaság lesz.

    Milyen szép látvány lesz ha Szilárd megjelenik egy katonai parádén a nagy buta fején ülő vigyorral, és bal kézzel tisztelegve nézi az előtte elvonuló alakulatot.

    Orbán Viktor pontosan tudja kit, miért nevez ki. A honvédelmi miniszter most egy katona, de Szilárd ha elég hűségesen nyalja Viktor hátsóját, az utódja is lehet. Ha a miniszter nem azt teszi amit a politika elvár tőle, lesz ott egy farok, aki majd készségesen a helyébe lép, és szakmai alkalmatlansága minden idiótaságával kiszolgálja a politikai akaratot.

    Fekete sereg, Eger védői, Zrinyi katonái, kurucok, negyvennyolcas honvédek, kiszolgált sorkatonák olyan szépen szembe lettek köpve egy személy kinevezésétől, ahogy az csak a NER rendszerétől telik. Egy írástudatlan gázszerelő vagyonosodása után Szilárd csak egy következmény, amit lenyomnak a társadalom jó érzésén.

    BANDITA.

Itt lehet hozzászólni !