Béke téri koszorúzás a nemzeti összetartozás napján

Csepel.hu

 

A trianoni békediktátum aláírásának 98. évfordulójára emlékeztek a Béke téren található Trianon emlékműnél a nemzeti összetartozás napján, június 4-én. Magyarország Országgyűlése 2010-ben fogadta el azt a törvényt, amely nemzeti emléknappá nyilvánította a nemzeti összetartozás napját.

1920. június 4-én ezen a napon írták alá a trianoni békeszerződést, amely Magyarország megcsonkításához vezetett. Az ország elveszítette területének kétharmadát, lakóinak pedig több mint a felét. A megemlékezésen Csepel elöljáróin kívül mások mellett megjelent Wittner Mária és Farkas Bertalan, Csepel díszpolgárai és Szeneczey Balázs, Budapest főpolgármester-helyettese.

Az ünnepség elején a Csepeli Auth Henrik Fesztivál Fúvószenekar játszotta el a magyar himnuszt Péntek János karnagy vezetésével. Ezt követően Albert Mátyás, a székelyföldi Farkaslaka korábbi polgármestere, Csepel díszpolgára szólt az egybegyűltekhez. Megemlékezett arról, hogy királyaink évszázadokon át tették erős és jelentős országgá hazánkat, amely 1920-ban megszűnt nagynak lenni. „Akkor kimondatott, hogy ez az erős Magyarország nincs többé. Egy diktátumot kényszerítettek hazánkra. (…) A határokon túli magyarok körében jelentős esemény volt, hogy a Fidesz-KDNP kormányzat jóvoltából 2010-től megkaphatják a magyar állampolgárságot. A honosítás pillanata a nemzeti összetartozás békéjét jelenti. A haza az a föld, ahol világra jöttünk, ahol élünk, ahol boldogságunkat megtaláljuk” – mondta Albert Mátyás.

Az ünnepi beszéd után Huzella Péter, Kossuth-díjas zeneszerző és énekes emlékműsorát hallgathatta meg a közönség. Ady Endre, Wass Albert, Radnóti Miklós és Zalán Tibor verseinek megzenésített darabjai hangoztak el. A Székelyföldi Dalegylet elénekelte a székely himnuszt, majd Borbély Lénárd polgármester átvette a székely zászlót.

A trianoni emlékműnél koszorút helyezett el a csepeli önkormányzat nevében Borbély Lénárd, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek és Szeles Gábor jegyző. Wittner Mária az Országgyűlés, Szeneczey Balázs a fővárosi önkormányzat nevében koszorúzott. Koszorút helyezett el Albert Mátyás és a Székely Dalegylet, valamint a Fidesz-KDNP, amely Németh Szilárd országgyűlési képviselő nevében is emlékezett. A többi párt részéről a Jobbik és az LMP koszorúzott, valamint más csepeli szervezetek, polgárok is fejet hajtottak az emlékműnél.

Az ünnepség végén átadták a Kolonics György Érdemrendet, amelyet immár hagyományosan a világhírű kenus születésnapján nyújtja át a csepeli önkormányzat tehetséges sportolóknak. Díjazták Szász Tamás tájékozódási búvárúszót, többszörös országos bajnokot, a Jedlik Ányos Gimnázium tanulóját. A másik kitüntetett sportoló a szintén csepeli Szilvási Erik birkózó, aki a Pénzügyőr versenyzőjeként az utánpótlás korúak között ért el kimagasló eredményeket.

Cs. A.

Képek az eseményről itt.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !