Ülésezett a képviselő-testület

Csepel.hu

A májusi testületi ülésen a képviselők több városrehabilitációs projektről is döntöttek, emellett folytatódnak a csatornázási és útépítési munkálatok.

A testületi ülés megkezdése előtt kiemelkedő eredményeket elért csepeli fiatalokat köszöntöttek.

A BKSZC Weiss Manfréd iskola két villanyszerelő tanulója is kiugró teljesítményt ért el. Leidl Péter az Abu-Dhabiban rendezett szakmák világbajnokságán szerepelt eredményesen a világ legjobb fiatal villanyszerelői között, Krehely István pedig az áprilisban megrendezett Szakma Sztár Fesztivál döntőjében lett első. A 2018. évi Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny országos döntőjében a Jedlik Ányos Gimnázium csapata (Beke-Szabó Csenge, Virga Veronika, Gizaw Máté, Piricz Mihály) 8. helyezést ért el. A diákoknak, valamint felkészítő tanáraiknak, Takács Jánosnak és Lehota Krisztinának Borbély Lénárd polgármester személyesen gratulált.

Hudák János (Párbeszéd) napirend előtt jelezte, lemond képviselői mandátumáról. Döntését azzal indokolta, hogy képviselői munkáját nem tudja tovább azzal „a hittel és elszántsággal” végezni, amelyet elvárna magától. Megüresedett képviselői helyéről a Párbeszéd dönt harminc napon belül. A képviselők elfogadták a „Csepeli Rákóczi kert megújítása, közösségi tervezés keretében” elnevezésű városrehabilitációs projekt támogatási szerződését, így hamarosan megkezdődhet a Rákóczi Kert Civil és Közösségi Ház teljes területének felújítása. A képviselő-testület úgy döntött, három projekttel pályázni kíván a Tér_Köz 2018 elnevezésű városrehabilitációs pályázaton. A Napközis Tábor területén téliesíthető, csoportos foglalkozásokra alkalmas épületek jönnének létre, valamint megújulna a Radnóti Miklós Művelődési Ház körüli zöldfelületek, a gyalogos sétányok térkő burkolatot kapnának. A pályázat harmadik eleme a Széchenyi István utca végén lévő közterületek rehabilitációját foglalja magában. Az önkormányzat kiemelt feladatának tartja, hogy az ivóvízvezetékkel és szennyvízcsatornával nem megfelelően ellátott háztartásokat bekapcsolja a hálózatba. A testület döntésének értelmében folytatódik kerületünkben a szennyvízelvezetés és ivóvízellátás hálózatfejlesztése, júniustól októberig több településrészen zajlanak majd a munkálatok. Folytatódnak az útépítések is. A testületi döntés értelmében a Sügér utca, a Csónak utca és a Repkény út szilárd burkolatot fog kapni, megoldódik az érintett utcák csapadékvíz-elvezetése, valamint járda is épül. A képviselők az önrészhez szükséges fedezet biztosításával támogatták a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának pályázatát, amelynek köszönhetően 32 hátrányos helyzetű gyermek ingyenesen ellátogathat a Madarasi-Hargitára. A javaslatot a DK képviselője nem szavazta meg. A testület döntött a csepeli nemzetiségi önkormányzatok támogatásáról is. A döntés értelmében a Görög, az Örmény, a Német, a Román, az Ukrán és a Roma önkormányzat egyenként félmillió forint támogatást kaptak az általuk megjelölt célokra.

Csepel.hu

3 hozzászólás “Ülésezett a képviselő-testület” bejegyzésre

  1. Pilsner Urquell szerint:

    “A képviselők az önrészhez szükséges fedezet biztosításával támogatták a Humán Szolgáltatások Igazgatóságának pályázatát, amelynek köszönhetően 32 hátrányos helyzetű gyermek ingyenesen ellátogathat a Madarasi-Hargitára. A javaslatot a DK képviselője nem szavazta meg.”

    Ennyi.

  2. Tóth kati szerint:

    Szeretném megkérdezni,mi hír a Gerincútról?Elismerem,épülm szépül Csepel,nagyon sokat tesz a vezetés minden szinten a kerületért.Sajnos azonban minden nap egy horror Csepelről elmenni és délután hazajönni az M0-ás irányába.Mióta átadták a kamion terminált a Salak utcában még tragikusabb a helyzet.Kamionok tömkelege a Rákóczi és a Csepeli úton.A Csepeli utat már teljesen tönkre is tették.Életveszélyes ott a közlekedés,ha meg pl.lerobban a sárga buesz,vagy egy kamion,órák hosszat tartó iszonyatos dugó.De,ha nics semmi,akkor is a reggeli és a délutáni hazajövetel egy kínszenvedés.Németh Szilárd befejezte 2011-ben a komcsik által 25 éve tervezett Gerincút első szakaszát,de azóta eltelt hét év és a második szakasznak még állítólag a tervei sincsenek meg.Mi tart ennyi ideig?A Salak utcai kamionterminált át se lehetett volna adni addig,míg nincs hozzá út.Mi lesz a Gerincút második szakaszával?Várjunk erre is 25 évet?

  3. Pilsner Urquell szerint:

    Ha eddig nem lett, most már ne reméld. Fogsz te még örülni annak, ha egyáltalán valahol kijutsz Csepelről.

Itt lehet hozzászólni !